T.S. Eliot egyik legismertebb műve, The Waste Land, amely magyarul Átokföldje és A puszta ország címmel is ismert, két különböző magyar fordítást is kapott. Az ötrészes, 434 soros költemény komoly kihívást jelent az olvasóknak. A költő maga is egy terjedelmes, a mű terjedelmének felét kitevő jegyzetapparátust csatolt hozzá, amely azonban nem tisztázza teljes mértékben az összes részletet.
Eliot egyetért azzal a nézettel, miszerint versei, így Átokföldje is, önállóan is érthetők, tudományos magyarázatok nélkül. Ugyanakkor nem kétséges, hogy az idézetek és kulturális utalások ismerete gazdagítja az olvasói élményt. Érdemes először alaposan elolvasni magát a költeményt, majd a magyarázatok segítségével újraértelmezni a szöveget.
Ez a megközelítés lehetőséget ad arra, hogy a mű további rétegei is felfedezhetők legyenek. Ugyanakkor teljes megértésre semmiképpen sem lehet garancia, hiszen Eliot művét nem is a végső, teljes megértés céljából alkotta. Ha a költészet lényegét a „koncentráció és valami új, ami ebből születik” jellemzi, akkor Eliot esetében ez az újdonság éppen a tökéletes egyértelműség hiányában rejlik.
Thomas Stearns Eliot: Átokföldje olvasónapló
T.S. Eliot világában Prufrock úr a modern kor szürkeségében élő, szürke figura, ahol az egyéni élmény az általános részévé válik. Az Átokföldje című művében azonban Eliot már nem kínál ennyire éles határokkal rendelkező karaktereket. Itt az egyéni és az egyetemes szoros összefonódása jellemzi a költészetet, és az olvasó egyszerre tapasztalja meg a tárgyilagos és a mitikus valóságokat. Az első világháború után, bár Anglia a győztesek között szerepelt, a háború súlyosan megrendítette a polgári értékrendet, különösen azokat, amelyek az amerikai moralista hagyományokból származtak.
Eliot művészete nem a dinamizmusra épít, amely az avantgárd irányzatokat jellemezte. Míg olyan költők, mint Apollinaire, Majakovszkij vagy Paszternak modern eszközeikkel próbálták kifejezni túlcsorduló kreativitásukat, Eliot költészete más utat választott. Alkotó szelleme inkább megfontolt és lassú, miközben a szorongás és a levertség érzései hatják át, nem pedig az öröm vagy bizakodás. Eliot magányos, bizalmatlan lélek, és költészete távol áll az emberi kapcsolatok és az élet gazdagító hatásaitól.
T.S. Eliot műveiben sok kritikus a halálra ítélt civilizáció utolsó képviselőjét látja, aki reménytelen harcot folytat az örökre elveszett értékekért. C.M. Bowra szerint Eliot a modern élet kilátástalanságának és fájdalmának költője, aki műveiben a modern kor kihívásaira reflektál, miközben az alkotói kísérletet is megjeleníti.
Az avantgárd mozgalmak forradalmi hatásai nem csupán a művészeti gondolkodást alakították át, hanem a költészet nyelvi, poétikai és szerkezeti elemeit is az 1920-as évek elején. Ez az időszak egyúttal a keresés és a tanácstalanság korszaka volt az irodalomban, amikor az irodalmi célok és kifejezési formák is kérdésessé váltak.
Eliot művei, melyek a szimbolizmus, expresszionizmus és konstruktivizmus hatásait ötvözik, az objektív líra egyéni lehetőségeit keresik. Költészetében az új tárgyiasság és a mitikusság sajátos kombinációját hozza létre, amely követhetetlen és folytathatatlan alkotásként bontakozik ki.
Ebben az időszakban hasonló jelentőséggel bírt hazánkban Kassák Lajos A ló meghal, a madarak kirepülnek című műve, amely szintén az új irodalmi formák és tartalmak keresését tükrözi, és a magyar avantgárd irodalom meghatározó alkotásának számít.
A mű drámai monológ formájában bontakozik ki, ám nem egyetlen, könnyen körülírható személyiségen keresztül, hanem egy sorozat alak által, akik időről időre megjelennek, majd eltűnnek a szövegben. Ezek a karakterek gyakran rejtélyesek vagy legalábbis bizonytalanok személyazonosságukat illetően.
A szereplők nem folytatnak közvetlen drámai párbeszédet; monológjaik és töredékeik látszólag rendezetlenül, de mégis összefüggő módon követik egymást. Végül ezek az alakok három fő karakterbe olvadnak össze: a Halászkirály, a Megváltó (Szabadító) és az Asszony.
A mű szereplői a mögötte húzódó mítoszokra utalnak, de Az Átokföldje nem meséli el közvetlenül ezt a történetet, csupán elemi szinten közvetíti azt. A nagy narratíva és az elbeszélés hiánya miatt a mű nem kínál teljes megoldásokat; helyette töredékek jelennek meg, amelyek montázsszerűen építkeznek.
T.S. Eliot Az Átokföldje című költeményének központjában egy kiégett, megújulásra vágyó ország áll. A víz hiánya itt nem fizikai értelemben értendő, hanem szellemi síkon: a lélek vágyik a megújulásra, miként a mítoszok terméketlen tájai is az életet adó esőre várnak. A modern világ és annak népei is hasonló megújulásra szorulnak, ami a költemény egyik meghatározó motívumává válik. A víz jelenlétének és hiányának kérdése így az alkotásban összetett jelképé alakul, amely egyszerre hordoz életet adó és halált hozó jelentéseket, akárcsak a mítoszokban. Eliot műve ezen szimbolikával mélyrehatóan foglalkozik, reflektálva a modern kor kihívásaira és szellemi válságaira.
T.S. Eliot Az Átokföldje című művének negyedik része, „A vízbefúlás”, különösen tömör módon ábrázolja a lehetséges Megváltó pusztulását. A költemény három mitikus alakja közül a Halászkirály, bár közvetlenül nem szólal meg, mégis az ő hangja hallatszik végig. Mint tehetetlen szemlélő, pontosan érzékeli a történéseket, de képtelen befolyásolni azokat.
A harmadik részben Tiresias, a látnok jelenik meg, aki idők és nemek felett álló lényként az irodalmi mű egyik legfontosabb szereplőjévé válik, összekötve a többi karaktert. Eliot szerint Tiresias, bár csupán szemlélő és nem aktív szereplő, mégis ő foglalja magában a költemény teljes mondanivalóját. A Halászkirály így a modern ember lelki válságának megszemélyesítője, aki végigvezeti az olvasót az emberi lélek mélyebb rétegein.
A Megváltó, aki a Grál-legendákban gyakran lovagként jelenik meg, orvosolhatná a válságot, ám T.S. Eliot Az Átokföldje című művében több alakban is megjelenik, amelyek közül a legtöbb meglehetősen jelentéktelen. Az első részben a jósnő figyelmeztetése erre az alakra utal, amikor a „vízbefúlástól óvakodj” szavakkal előrevetíti a végkifejletet: „Az ön lapja, a vízbe fúlt Föníciai Tengerész.”
Több más alakváltozat is felbukkan, például a második részben a leszerelt katona, a harmadik részben a kalmár, és a „merész szemű fiatalember.” E karakterek kapcsolódnak Shakespeare Vihar című művének egy idézetéhez, amely Ferdinand nápolyi királyfirát idézi, aki kifosztottság tudatában szenved. Számára a szépség fogalma is megjelenik, ám mégsem képes teljesíteni a rá bízott feladatot: nem hoz vizet és termékenységet, hanem végül vízbe fullad.
Az Átokföldje harmadik fontos alakja az Asszony. Az első részben az eszményi női figura jelenik meg, ahol Trisztán és Izolda történetére utalnak, Trisztán pedig szintén a Grál-legendák egyik központi szereplője. A második részben Kleopátra, Didó és Philoména története alakul át egy modern, neurotikus nő történetévé. Ezt a részt éles váltás követi, amikor a háborúból hazatért katona és barátnője jelenete következik, majd Ophélia említése zárja le.
A harmadik rész elején a nimfák és egy bordélyház tulajdonosnője, Porterné közötti ellentét után egy gépírónő unott szerelmi aktusa következik, majd a Temze három lánya énekel, amelybe Erzsébet királynő beteljesületlen szerelme is beleszövődik. Végül azonban a szerelem nem képes megváltóként megjelenni, így a megújulás elmarad, és a terméketlenség átka nem törik meg.
Az Átokföldje első része, A halottak temetése, a költemény alaphelyzetét mutatja be.
A téli virradat barna ködében egy valószerűtlen város képe bontakozik ki. A mítoszok szerint a tél az év halálát és a Halászkirály terméketlenségét jelképezi, míg a jelenben a szellemi halál metaforájaként jelenik meg. A hídon sétáló emberek élőhalottakként, haláltáncszerűen, céltalanul keringenek. Ezt a sötét, melankolikus alaphelyzetet emlékek és jövőbeli jóslatok ellensúlyozzák, párhuzamot és ellenpontot alkotva a leírt képpel.
Az Átokföldje második részének címe Egy sakkparti, amely elsősorban az emberek közötti céltalan kapcsolatokra utal, fekete-fehér dichotómiával ábrázolva, beleértve a királynő és a parasztasszony alakjait is. Ebben a részben súlyos figyelmeztetések is elhangzanak. A narrátor először így szól: „Azt gondolom, patkány-közben vagyunk, / Itt vesztek el a holtak csontjai”, majd többször is megismétli a „záróra URAIM” felszólítást. A képzetrendszert végül Ophélia őrült jóéjszakái zárják le, áttételesen utalva a vízbefúlás motívumára.
A harmadik rész, Tűzbeszéd, egy Buddha-műre utal, amely a testi vágyakat ítéli el. A befejezés is erre a témára reflektál, mivel az „Lángban lángban lángban lángban” idézet Buddha Tűzbeszédéből származik, míg Karthágó esetében Szent Ágoston Vallomásai ihlették az alkotót.
A negyedik rész, A vízbefúlás, a Megváltó teljes kudarcát írja le, halottként ábrázolva őt.
Az Átokföldje ötödik részének címe Amit a mennydörgés beszél. Ez a szakasz kevésbé ironikus és tárgyilagos, mint az előzőek, és erőteljesebben jelenik meg benne a tragikum fenséges képzete. A megváltatlan világ az összeomlás határán áll, ám mégis van benne egy megmagyarázhatatlan remény. Ezt a kettősséget tükrözik a 360–366. sorok, amelyek nemcsak Eliot által említett délsarki expedíció kimerült tagjaira utalnak, hanem a feltámadt Krisztusra is, aki két Emmausba tartó tanítvány mellé csatlakozott, ám ők nem ismerték fel őt.
A mű záró részét (424–434. sor) számos elemző a túlzottan sokféle utalás és a mozaikszerű összetettség miatt bírálja, mivel ez rendkívül megnehezíti az értelmezést. A vers elején a romok között álló beszélő, az „Embernek fia”, a „kő-szemét” közepette meditál az élet további lehetőségein. Ugyanez a helyzet a vers végén is. A kérdés, hogy a végső béke egy emberi vagy ember nélküli tájat idéz-e meg, válasz nélkül marad. A verset átható érzelmi hullámzás itt is megmarad.
Az Átokföldje következetesen komor képe a jelen társadalom kritikáját fogalmazza meg, felmentés nélkül szemlélve a kort. Ezzel szemben időnként megjelennek az eszményibb múlt töredékszerű képei. Miközben a sivárság, pusztaság és elátkozottság erőteljesen érvényesül a töredékes szerkesztés révén, egy lehetséges aranykornak csupán gondolati, képzeletbeli ellenpontként van helye. Mivel a pozitívabb példák nem a mítoszok világából, hanem a háromezer éves európai történelemből származnak – amely soha nem számított aranykornak –, érthető, bár nem teljesen elfogadható ez a totális jelenkritika.
Thomas Stearns Eliot: Átokföldje olvasónapló
Olvasónaplóm:
- Olvasónaplók
- 1-2. osztályos kötelező olvasmányok
- 3-4. osztályos kötelező olvasmányok
- 5. osztályos kötelező olvasmányok
- 6. osztályos kötelező olvasmányok
- 7. osztályos kötelező olvasmányok
- 8. osztályos kötelező olvasmányok
- 9. osztályos kötelező olvasmányok
- 10. osztályos kötelező olvasmányok
- 11. osztályos kötelező olvasmányok
- 12. osztályos kötelező olvasmányok
- 1-4. osztály kötelező olvasmányok
- 5-8. osztály kötelező olvasmányok
- 9-12. osztály kötelező olvasmányok
- Ajánlott olvasmányok
- Elemzések
- Versek gyerekeknek
