Jules Verne: Kétévi vakáció olvasónapló

Jules Verne: Kétévi vakáció olvasónapló

Szereplők:

Briant; Gordon; Doniphan: a szigetre vetődött fiúk közül a legidősebbek, vezéregyéniségek, Webb, Cross, Service

A fiúk szülei
Jacques: Briant öccse
Mokó: hajósinas és szakács
Evans: a Severn kormányosa
Kate: a Severn hajótöröttje
A Severn matrózai

Jules Verne: Kétévi vakáció olvasónapló röviden

Tizenöt fiatal sodródott el egy lakatlan szigetre Új-Zéland partjainál, miután a viharos időjárás magával ragadta a kizárólag fiúintézeti nevelteteket szállító vitorlás hajót. A gyerekek hosszú idő után vették észre, hogy egyedül maradtak a fedélzeten, mivel felnőtt kísérő nem tartózkodott velük.

Hozzátartozóik és családtagjaik hosszas keresések után kénytelenek voltak elfogadni, hogy a gyerekek eltűntek. A fiatalok végül egy lakatlan szigetre érkeztek, ahol saját közösséget alakítottak ki és megküzdöttek számos kihívással. A kaland végül jó véget ért, a csoport sikeresen visszatért Új-Zélandra.

Jules Verne: Kétévi vakáció olvasónapló fejezetenként

Első fejezet

1860. Március 9-én az új-zélandi Sloughi vitorláshajó fedélzetén tizenöt, 14 év alatti fiúval súlyos tengeri viharba került. A vihar jelentős károkat okozott a hajón, de végül elcsitult. A Sloughi egy ismeretlen szárazföld közelében, egy sziklás zátonyon akadt meg.

Második fejezet

A fiatalok számára komoly nehézséget jelentett, hogyan jussanak át a sziklákon a partig. Briant és Doniphan, a csoport vezetői, ezen a problémán vitáztak. Briant megpróbált a partra úszni, de kísérlete sikertelen volt. Végül a dagály oldotta meg a helyzetet: egy hatalmas hullám átemelte a Sloughi-t a sziklákon, és épségben letette a parton.

Harmadik fejezet

Ebben a fejezetben derül ki, hogyan kerültek a fiúk egy felnőttek nélküli hajóra, és hogyan sodródtak a nyílt óceánra. Mindannyian egy aucklandi nevelőintézet diákjai voltak, akik vakációra készülve egy hajókirándulást terveztek a nevelőikkel. Az indulás előtti este a gyerekek már a fedélzeten voltak, míg a felnőttek még a partra mentek, hogy elköszönjenek.

Eközben a hajó kötélzete ismeretlen okból eloldódott, és mire a felnőttek észbe kaptak, a hajó már messze járt a parttól. Egy gőzhajóval való összeütközés során a hajó névtáblája is levált, amit később megtaláltak. Mindenki azt hitte, hogy a hajó elsüllyedt, és a fiúk túlélése kétséges volt.

Negyedik fejezet

Amikor a gyerekek elérték a partot, alaposan átvizsgálták a környéket, szálláshelyet vagy barlangot keresve. Mivel nem találtak megfelelő helyet, úgy döntöttek, hogy a hajón maradnak. Itt leltározták a rendelkezésre álló eszközöket és élelmiszereket.

Ötödik fejezet

A legnagyobb kérdés, ami foglalkoztatta őket, az volt, hogy vajon egy szigetre vagy egy kontinensre vetődtek-e. Briant felmászott a legmagasabb sziklacsúcsra, hogy körülnézzen. A távolban három kis szigetet és egy kék vonalat látott a látóhatáron, amiből arra következtetett, hogy az a tenger, tehát egy szigeten tartózkodnak.

Hatodik fejezet

Doniphan nem bízott Briant megfigyeléseiben, ezért úgy döntött, hogy saját maga is utánajár az igazságnak. Egy túrát szerveztek a szárazföld belseje felé, ám az indulást a párás időjárás késleltette. Végül azonban útnak indultak, és több napos kirándulásra készültek.

Hetedik fejezet

Egy sziklacsúcsra érve Doniphanék nem láttak semmilyen kék vonalat a látóhatáron, és Doniphan elégedetten gondolta, hogy Briant tévedett. Briant azonban rámutatott, hogy a szikla, amin álltak, alacsonyabb volt, ezért onnan nem feltétlenül lehetett látni a távolba. Így a csoport úgy döntött, hogy tovább haladnak a feltételezett tenger irányába, hogy biztosan kiderítsék, valóban tenger-e az.

Az út során rájuk esteledett, és egy éjszakát egy ismeretlen helyen töltöttek. Reggelre jöttek rá, hogy egy ember által épített kalyibában aludtak, és egy közeli erdei pataknál egy mesterséges gátat fedeztek fel. Másnap valóban egy vízpartra értek, de Phann, a kutyájuk segítségével hamar kiderült, hogy a víz édes, tehát nem lehet a tenger.

Nyolcadik fejezet

A csoport a tópart környékét is alaposan felderítette, ahol többek között struccmadarakat is megfigyeltek. A tóból egy széles, hajózhatónak tűnő patak indult. Másnap, miközben a sziklafal túloldalán barangoltak, egy csónakroncsra és egy fába vésett, 1807-es dátummal ellátott monogramra bukkantak. Phann, a kutyájuk, egy barlangnyílást is felfedezett, amelybe belépve a csapat egy emberi csontvázat talált.

Kilencedik fejezet

A barlangban fellelt tárgyakból – bútorokból, szerszámokból, egy naplóból és egy térképből – kiderült, hogy a hely egy francia hajótörött utolsó menedéke volt. A megtalált tárgyak, különösen a térkép, nagy segítséget jelentettek a fiúknak, hiszen véglegesen megerősítették, hogy egy szigeten vannak. Az expedíció után, tele új tapasztalatokkal, visszatértek a táborhelyre a többiekhez.

Tizedik fejezet

A fiúk megosztották kutatóútjuk eredményeit a többiekkel. Mivel a Sloughi hajó állapota egyre rosszabb lett, és biztonsági kockázatot jelentett, elhatározták, hogy átköltöznek a sziget belsejében talált barlangba. Kipakolták a hajót, majd szétszerelték, hogy a még használható elemeket megőrizzék. A hajó maradványait végül egy szélvihar teljesen tönkretette. Néhány nap alatt tutajt építettek, és minden holmijukkal együtt a tóhoz eveztek, ahol a barlang található. Az út két napig tartott.

Tizenegyedik fejezet

A gyerekek elkezdtek berendezkedni a Francia-barlangban, amelyet a korábbi hajótörött emlékére neveztek el, bár eleinte kissé szűkösnek érezték a helyet. Ahogy közeledett a hideg évszak, vadászni kezdtek, hogy elegendő élelmet biztosítsanak a télre. Mokó, a hajósinas, aki jól értett az élelmiszerek tartósításához, tárolásához és a főzéshez is, nagy segítségükre volt. A közelben sikerült elfogniuk egy nandut is, amelyet Service, az egyik fiú, megpróbált megszelídíteni lovaglás céljából.

Tizenkettedik fejezet

A barlang kibővítése közben a gyerekek furcsa hangokat hallottak, és Phann, a kutyájuk is eltűnt. Kiderült, hogy Phann egy új barlangnyílásra bukkant, amely egy sokkal nagyobb terembe vezetett. Ezt a termet korábban sakálok lakták, de Phann kiűzte őket, így a gyerekek birtokba vehették a tágasabb barlangot is.

Úgy tűnt, hosszú távra kell berendezkedniük, ezért elnevezték a sziget különböző részeit, magát a szigetet pedig Chairman-szigetnek keresztelték el a nevelőintézetük után. Gordon lett a csoport egyéves időtartamra választott vezetője, aki próbálta csillapítani a Briant és Doniphan közötti feszültségeket is.

Tizenharmadik fejezet

A fiúk elhatározták, hogy szigorú rendben élnek, ezért egy tanulmányi tervet dolgoztak ki, melynek keretében az idősebbek tanították a fiatalabbakat. A vasárnapokat pihenőnapként ünnepelték. A beköszöntő kemény télre is felkészültek, és rendszeresen kisebb-nagyobb kirándulásokat tettek a közeli erdőkbe, hogy elegendő tűzifát gyűjtsenek.

Tizennegyedik fejezet

Ahogy a tél véget ért és az időjárás egyre melegebb lett, a fiúk is egyre több időt töltöttek a barlangon kívül. Egy alkalommal Service megpróbálta meglovagolni a nandut, de az állat lerázta magáról és elszökött. Ezt követően a csoport úgy döntött, hogy alaposabban feltérképezik a sziget többi részét is. Észak felé haladva egy homoksivatagra bukkantak.

Tizenötödik fejezet

Nyugat felé folytatva útjukat, gazdag növényzetű területre értek, ahol többek között teacserjéket is találtak. Baxter, az egyik fiú, ügyesen befogott egy guanakót lasszóval, és magukkal vitték vissza a Francia-barlangba.

Jules Verne: Kétévi vakáció olvasónapló 2.rész

Első fejezet

Briant egy ideje aggodalommal figyelte kisöccse, Jacques viselkedését, aki szokatlanul hallgataggá vált, mióta megérkeztek a szigetre. Jacques csak annyit árult el, hogy tett valamit, ami miatt fél, hogy a többiek nagyon megharagudnának rá, de a részleteket későbbre ígérte.

Közben a barlang körüli munkálatok tovább folytatódtak: a gyerekek karámot és baromfiudvart építettek, és Doniphan javaslatára rókavadászatot is szerveztek, valamint fókákat ejtettek a Sloughi-öbölben. A karácsonyt ünnepélyes keretek között töltötték, ahol a kisebb fiúk hálájukat fejezték ki Briantnek a gondoskodásáért, ami féltékenységet váltott ki Doniphanból.

Második fejezet

A nyár gyorsan eltelt, és a csapat már a második télre készült a szigeten. Briant javasolta, hogy a hideg beköszönte előtt járják be a sziget keleti részét, és Mokót, valamint Jacquest hívta magával. Áthajózva a Család-tavon, egy új folyót fedeztek fel, amely a tengerparthoz vezetett.

A tengerre érve nem láttak közeli szárazföldet, csupán egy mozdulatlan fehér foltot, amit Briant egy távoli jeges hegyként azonosított. Visszatérésük előtt Jacques bevallotta bátyjának, hogy ő volt az, aki tréfából eloldozta a Sloughit a kikötőből az indulás előtti éjszakán. Briant és Mokó megígérték, hogy ezt titokban tartják a többiek előtt.

Harmadik fejezet

A fiúk különféle játékokkal próbálták elütni az időt a szigeten. Egy ilyen alkalommal Doniphan és Briant összetűzésbe keveredtek, amikor Doniphan alaptalanul csalással vádolta meg Briant-t. Gordon közbelépett, hogy igazságot tegyen, és ismét Briant került ki győztesen Doniphan ellen. Eközben a nagyobb fiúk egyre nyugtalanabbak lettek, mivel egyre inkább attól tartottak, hogy talán sosem jutnak vissza otthonaikba a szigetről. Elérkezett június 10-e, a „kormányzó” választásának napja, és Briant-t nagy többséggel választották meg a sziget fiatal lakóinak vezetőjévé.

Negyedik fejezet

A hazaút reményében a fiúk egy jelzőárbocot állítottak fel a sziget legmagasabb pontján, bízva abban, hogy egy arra járó hajó észreveszi őket. Beköszöntött a tél, amely ismét rendkívül kemény volt; a hőmérséklet mínusz 30 fokra süllyedt. A hideg ellenére a fiúk korcsolyázással töltötték az időt, saját készítésű, fa- és ólomtalpakból készült korcsolyáikon.

Doniphan és barátja, Cross azonban túl messzire merészkedtek a jégen, és a leszálló ködben nyomuk veszett. Jacques elindult, hogy megkeresse őket, de hajnalig egyikük sem tért vissza. A barlangból ágyúlövésekkel próbálták visszairányítani őket. Végül Doniphanék visszataláltak, de Jacques nélkül. Ő csak később, a köd felszállása után tűnt fel, két medvével a nyomában, amelyeket Doniphan lövésekkel terített le. Mindeközben a feszültség Doniphan és Briant között tovább fokozódott.

Ötödik fejezet

A Doniphan és Briant közötti növekvő feszültség arra késztette Doniphant és két barátját, hogy úgy döntsenek, külön utakon folytatják. Átkeltek a Család-tavon, és eljutottak a sziget keleti részén található Keleti-folyóhoz. Miután a helyet megfelelőnek találták, elhatározták, hogy visszatérnek a barlangba a holmijukért, hogy ott telepedjenek le.

Hatodik fejezet

Mielőtt végleg elindultak volna, úgy döntöttek, hogy bejárják a tengerpartot is, hogy saját szemükkel lássák, van-e közelben más szárazföld a tengeren túl. A part közelében azonban egy partra vetett tutajra és egy emberi testre lettek figyelmesek, amely a homokon hevert.

A látvány túl félelmetesnek bizonyult számukra, így nem mertek közelebb menni, és távolabb a parttól töltötték az éjszakát. A helyzetet egy nagy vihar még ijesztőbbé tette számukra. Reggelre a testek nyomtalanul eltűntek; Doniphan és társai úgy vélték, hogy a tenger sodorta el a holttesteket.

Hetedik fejezet

Briant folyamatosan azon gondolkodott, hogyan juthatnának haza a szigetről. Úgy vélte, hogy egy magasra felhúzható sárkány lenne a legjobb módja annak, hogy jelezzenek az arra járó hajóknak, mivel ez sokkal feltűnőbb lehetne, mint a sziklacsúcson álló jelzőárboc. Az ötletét elfogadták, de a megvalósítást váratlan esemény hátráltatta: a barlang közelében egy félholt nőt találtak, akit a barlangba vittek.

A nő, akit Kate-nek hívtak, magához tért és elmondta, hogy hajótörés áldozataként került a szigetre. Egy amerikai kereskedelmi hajón utazott, amikor a matrózok fellázadtak, és lemészárolták az összes utast, kivéve őt és a kormányost. Később tűz ütött ki a hajón, így sodródtak partra. Kate figyelmeztette a fiúkat, hogy a matrózok rendkívül veszélyesek, és ha megtalálják őket, biztosan támadni fognak. Emiatt nem eresztették fel a sárkányt, hogy ne árulják el jelenlétüket. Úgy döntöttek, azonnal Doniphanék után sietnek, akik veszélyben lehetnek.

Briant és Mokó a tavon átkelve értek Doniphanékhoz, ahol Briant megmentette Doniphan életét egy támadó jaguártól. Az incidens hatására Doniphan elismerte Briant vezetőnek, és barátságosan kezet nyújtott neki. Végül mindannyian épségben visszatértek a barlanghoz.

Nyolcadik fejezet

A fiúk felkészültek a matrózok esetleges támadására. Kate felajánlotta, hogy felderíti, vajon a gazemberek még mindig a szigeten vannak-e, de a fiúk nem engedték el, mert féltették az életét. Briant ehelyett azt javasolta, hogy készítsenek egy erősebb sárkányt, amely akár egy embert is képes lenne elbírni. A terv az volt, hogy éjszaka feleregetik a sárkányt, és a fények alapján megállapítják, van-e még valaki rajtuk kívül a szigeten.

Kilencedik fejezet

A fiúk elfogadták az ötletet, és elkészítették a sárkányt. Jacques is jelentkezett a kémlelő szerepre, ami önfeláldozó hozzáállása miatt meglepte a többieket. Ekkor Jacques mindenki előtt bevallotta korábbi hibáját, amit a többiek végül megbocsátottak neki. Bár sokan jelentkeztek a feladatra, végül Briant kapta meg a lehetőséget, hogy a sárkányba felkapaszkodva megfigyelje a környéket.

A magasból Briant két fényt is észrevett: az egyik keleten, a távoli horizonton világított, ahol korábban egy fehér foltot látott a tengeren – ez valószínűleg egy működő vulkán lehetett, ami arra utalt, hogy arra felé egy másik szárazföld található. A másik fényt a szigeten, a barlang közelében látta, ami egyértelművé tette, hogy a banditák még mindig a környéken vannak.

Tizedik fejezet

Ez az új információ tovább növelte a fiúk óvatosságát. Egyre több jelet találtak a banditák közelségére, például egy pipát fedeztek fel a barlang közelében. Egy éjszaka puskalövés hangjára lettek figyelmesek, ami ijesztően közelről érkezett. A kiáltásokból azonban felismerték Kate Evans, a kormányos hangját, ezért beengedték a férfit a barlangba.

Tizenegyedik fejezet

Evans részletesen elmesélte a fiúknak, hogyan kerültek a szigetre, és felfedte a banditák terveit. Elmondta, hogy a sziget, ahol most tartózkodnak, mindössze 60 órányi hajóútra van a dél-amerikai kontinenstől, és Hanover-szigetnek hívják. Azt is megtudták tőle, hogy a banditák hajója viszonylag jó állapotban van, csak néhány szerszám hiányzik ahhoz, hogy újra tengerre szállhassanak. Emiatt a banditák támadást terveznek, hogy megszerezzék a szükséges eszközöket és lőszert.

Tizenkettedik fejezet

A fiúk örömmel fogadták a hírt, hogy van esélyük hazatérni. Előbb azonban fel kell készülniük a matrózok támadására. A matrózok eleinte ravaszsággal próbálkoztak: hajótörötteknek adták ki magukat, és bebocsátást kértek a barlangba.

A fiúk úgy tettek, mintha semmit sem sejtenének, és beengedték a két idegent. Amikor azonban az éjszaka folyamán a matrózok megpróbálták beengedni társaikat is, Evans és a fiúk rajtuk ütöttek. Az egyik bandita elmenekült, a másikat pedig, Kate kérésére, csak megkötözték, és nem bántották.

Tizenharmadik fejezet

Evans vezetésével a fiúk úgy döntöttek, hogy a barlangon kívül, az erdőben szállnak szembe a megmaradt banditákkal. Evans és a legidősebbek fegyverrel felszerelkezve indultak útnak, és két ellenfelüket sikerült ártalmatlanná tenniük. Azonban amikor egyikük Briant-re támadt, Doniphan közbelépett, és súlyos sebesülést szenvedett a mellkasán. Azonnal visszavitték őt a barlanghoz, ahol szörnyű látvány fogadta őket: a banditák rajtaütöttek a barlangon, és Jacquest magukkal hurcolták túszként.

A barlangnál kirobbant összecsapás során a foglyul ejtett bandita, Forbes, a fiúk oldalára állt, és életét áldozva megmentette Jacquest. A banditák vezérét Jacques sikeresen meglőtte, míg a menekülőket Mokó ágyúval vette célba a csónakjukban. Ezeknek az akcióknak köszönhetően a fiúk végleg megszabadultak a fenyegetéstől.

Tizennegyedik fejezet

Evans szakértői irányítása alatt a fiúk hozzákezdtek a banditák hajójának javításához. Doniphan közben Kate gondoskodásának hála gyorsan felépült. A javítások befejeztével, hosszú idő után, a fiúk összepakoltak, elengedték a „háziállatokat”, és február 5-én végre hajóra szálltak. Ahogy távolodtak, a Chairman-sziget lassan eltűnt a látóhatáron.

Tizenötödik fejezet

Hazafelé tartva a fiatal túlélők egy Új-Zéland felé tartó gőzhajóval találkoztak, amely örömmel fogadta őket a fedélzetén. Különösen, miután kiderült, hogy ők a Sloughi hajótöröttei, akikről már Angliában és Amerikában is hírek terjedtek. Hamarosan megérkeztek Auckland kikötőjébe, ahol az egész város, és legfőképpen a fiúk családjai, leírhatatlan örömmel ünnepelték a visszatérésüket.

Hálája jeléül a város egy kereskedelmi hajót ajándékozott Evansnek, a Chairman-szigeten vezetett naplót pedig több ezer példányban adták ki. Kate-et Doniphan családja fogadta be, hálából azért, mert ápolásával megmentette Doniphan életét. A történet végén a szerző hangsúlyozza, hogy nincs olyan nehézség, amelyet a kitartás, a bátorság és az összetartás ne tudna legyőzni.

Jules Verne: Kétévi vakáció olvasónapló

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük