Szereplők:
Zéta – művelt, trák származású görög szolga
Priszkosz – római rétor, Zéta gazdája
Emőke – hun leányzó, Zéta szerelme
Dsidsia – szolgálólány a hun táborban
Attila – hunok vezére
Rika királyné – Attila felesége
Csáth – Emőke atyja, Attila bizalmasa
Oresztész, Edekosz stb. – hun vezérek
Szabad-Görög – felszabadult rabszolga a hun táborban
Vigilász – római tolmács
Gárdonyi Géza regénye, amely eredetileg 1902-ben jelent meg „Láthatatlan ember” címmel, ma is olvasmányos alkotásnak számít. A történet főszereplője, Zéta, egy trák származású, művelt görög fiatalember, aki a szerelme, Emőke iránti vonzalma miatt hajlandó a rabszolgaság terheit is vállalni, csak hogy közel lehessen hozzá. A regény népszerűségét az adja, hogy Zéta története gazdag és élénk, természetes hangvételével mind a gyermek, mind a felnőtt olvasók szívét megnyeri.
A mű címe mögött rejlő titokzatosságot maga Gárdonyi oldja meg az előszóban, amelyet utószóként is értelmezhetünk. Itt az író feltárja: „Hát én volnék az a Zéta. S bizony mondom: nem ismer engem senki… Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.” E szavakkal Gárdonyi a saját magányos, gyakran félreértett személyiségére utal, melyet a külvilág soha nem ismerhetett meg teljes mértékben.
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember olvasónapló
Az ötödik század közepén, a Római Birodalom keleti és nyugati részre szakadását követően, a hunok uralma alatt élünk. Attila király hatalmas birodalma a Volgától a Rajnáig terjed, központjával Pannóniában, a Duna mentén.
Ebben az időben a Keletrómai Birodalom gyenge uralkodója, Theodóziusz teljes mértékben Attila akaratától függ. A hun uralkodó szabad kezet kap az adók megszabásában, amit a császárnak kell megfizetnie. A birodalom területein az élet nehézségekkel teli: a szegénység uralkodik, az adóterhek súlyosak.
Gárdonyi Géza „A láthatatlan ember” című regényének főhőse, a tizenkét éves Zéta, egy rendkívül intelligens, több nyelven beszélő fiú. A történet szerint Zéta és édesapja Konstantinápolyba utaznak, ahol az apa a rabszolgapiacon válik meg fiától.
Zéta első gazdája Maksziminosz, aki játékszerként tartja a gyermeket, majd nyolc évig Priszkosz szolgálatában áll, akivel oly mélyen összekötődik, hogy még a szabadságért ajánlott pénzt is visszautasítja. Végül Zéta, mint Priszkosz követe, követi gazdáját Attila birodalmába, ahol Róma ajándékait és néhány szökevényt is átadnak a hunok uralkodójának.
Útja során Zéta, „A láthatatlan ember” regényének központi szereplője, számos hun méltósággal ismerkedik meg, és később szemet vet Attila leányára, Emőkére is. Bár kezdeti találkozásuk nem volt jelentős hatással rá, idővel Zéta egyre inkább Emőke vonzását érzi.
Zéta, miközben Attila birodalmában tartózkodik, találkozik Szabad-Göröggel is, aki korábban görög rabszolga volt, de bátorságáért, melyet a hunok mellett vívott csatákban tanúsított, felszabadult. Zéta hasonló sorsra vágyik, és az érzelmek bonyolult hálójában találja magát, miközben Emőke mellett egy másik lány, Dsidsia is reménytelenül szerelmes belé. Zéta mindent megtesz, hogy a hunok között maradhasson, beleértve egy hamis levelet is, amelyet Priszkosz nevében írt, állítva, hogy mostantól a Csáth családnál szolgál.
Zéta megpróbálja magát alkalmazkodni a hunok életmódjához, amely kezdetben egyszerűbbnek tűnik, mint valójában. A Konstantinápolyi fényűzés és Pannónia földje közötti kontrasztokat csak később érti meg teljesen. Új ura, Csáth, kezdetben mint „kedves kutyáját” kezeli, vele jár-kel, és a mindennapi teendőkben is segítségére van. Zéta egy alkalommal hun öltözéket is kap ajándékba urától.
A történet váratlan fordulatot vesz, amikor Konstantinápolyból érkező követek leleplezik, hogy a Zéta által írt levél hamis. Csáth kezdeti haragja után végül megbocsátja Zétának a csalást, és visszafogadja szolgálatába, ami tovább bonyolítja a fiú életét a hun birodalomban.
A hunok vezére, Attila, indokot keres a Római Birodalom elleni háborúhoz, és egy régi házassági szerződés megsértésében találja meg a megfelelő indítékot. A hadüzenet következtében megkezdődnek a katonai előkészületek. Ismert, hogy a római sereget Aetius vezeti, Attila egykori ifjúkori barátja, aki nem csak kiváló stratéga, de mélyen ismeri a hun vezér gondolkodásmódját is. Eközben számos nép csatlakozik a hunokhoz, közösen törekedve arra, hogy térdre kényszerítsék a meggyengült, ám még mindig tekintélyes római birodalmat.
A regény fiatal hőse, Zéta, reméli, hogy hősiességének elismerésekor Csáth felszabadítja őt a rabszolgaságból a katalaunumi csata során, lehetőséget adva neki a szabad házasodásra. Elszántan törekszik arra, hogy csatában ura mellett maradjon, bizonyítva bátorságát. Ugyanakkor a legfőbb célja továbbra is az, hogy életben maradjon a harcok során.
Zéta bátran helyt állt a katalaunumi csatában, ám urát, Csáthot hamar elveszítette. A csata után a holtak és sebesültek között ébredt, súlyos lelki és testi fájdalmakkal küzdve. A csatamezőt a haldoklók nyögései töltötték be, és a csatatér emberi roncsokkal volt tele. Zéta próbált segítséget kérni több nyelven, de senki sem segített rajta. Később kiderült, hogy a hunok között pestisesnek hitték.
Megmenekülését csodásnak nevezhetjük, miután katalauni papok találtak rá, és egy közeli templomba vitték, ahol végül meggyógyult. Felépülése után megtudta, hogy Attila, ura életben van és Róma falainál tartózkodik. Attila később Csáth ajánlására Zétát közvetlen szolgálatába fogadta.
Attila, a hunok vezére új házastársat választott magának, ami lányát, Emőkét nagyon boldoggá tette. Zéta azonban félreértette Emőke érzéseit, azt hitt, hogy a lány őt szereti, holott Emőke valójában az apja iránti idealizált képbe volt szerelmes. Miközben az ország a királyi esküvőre készülődött, váratlan hír érkezett: Attila elhunyt.
Emőke és Dsidia, egy másik lány, arra kérte Zétát, hogy minél hamarabb hagyja el a hun birodalmat. Zéta kezdetben nem értette az okát, de mégis engedelmeskedett a kérésnek. Csak később jött rá, hogy miért volt szükséges a távozása: a hun hagyományok szerint a vezér halálakor szolgáit is eltemetik vele, de Emőke álcázta magát szolgának, hogy helyette Zétát temessék el.
Zéta karon fogva Dsidsiát, aki később a felesége lett, és együtt menekültek el a lángoló hun sátorvárosból Konstantinápolyba. A történetet Priszkosz, a krónikás idézi fel, amikor visszaemlékezéseit írja meg.