Arany János: Ágnes asszony verselemzés

Arany János: Ágnes asszony verselemzés

A szabadságharc bukása után Arany János rövid ideig Nagyszalonta környékén bujkált, majd járási írnokként dolgozott. 1851-ben Tisza Lajos hívására Gesztre költözött, ahol fél éven át Tisza Domokost tanította költészetre. Ezt követően Nagykőrösre ment, ahol a helyi gimnáziumban magyar-latin szakos tanárként folytatta pályafutását.

Nagykőrösi évei alatt születtek meg híres balladái, amelyek két fő témát ölelnek fel: egy részük történelmi eseményeket dolgoz fel, míg a másik a parasztság életébe és sorsába enged betekintést.

A képzelet világába egy geszti élmény repítette vissza Aranyt: megfigyelt egy mosónőt, aki a patak vizében szinte folyamatosan ruhát mosott. Ez az emlék adta az ihletet az „Ágnes asszony” balladájához, amelyben Ágnes asszony és szeretője megölik az asszony férjét. A bűntudat hatására az asszony megőrül, és élete hátralévő részében megszállottan próbálja lemosni a véres lepedőt, hogy megszabaduljon bűne terhétől.

Arany János: Ágnes asszony verselemzés

Szerkezete:

A ballada három részre osztható:
1 – 4. versszak: a patak partján
5 – 19. versszak: Ágnes a börtönben és a tárgyaláson
20 – 26. versszak: ismét a patak partján – sok évvel később

Az Ágnes asszony keretes szerkezetű ballada

„Ágnes asszony a patakban „S Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa; Régi rongyát mossa, mossa –
Fehér leplét, véres leplét Fehér leple foszlányait
A futó hab elkapdossa.” A szilaj hab elkapdossa.”

A versszakok végén visszatérő refrén egy bibliai idézet Pál apostol második korinthusi leveléből: „Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene.” Ez az idézet különös jelentőséggel bír, hiszen Szent Pál apostol életében számos megpróbáltatással és szenvedéssel kellett szembenéznie, de mindvégig érezte az isteni vigasztalás erőt adó jelenlétét.

Műfaja:

A mű egy lélektani ballada, amely a bűn és a bűnhődés mély rétegeit tárja fel. Középpontjában egy olyan emberi lélek áll, amely nem képes megszabadulni a lelkiismeret súlyos terhétől, és végül az őrület határára kerül. A történet aprólékosan követi ezt a folyamatot, rávilágítva arra, hogy a törvény által kiszabható büntetésnél sokkal nagyobb teher a lélekben munkáló emlékek kínja.

Ágnes asszony története egy hétköznapi bűneset köré épül. A ballada sajátos elbeszélői technikája – a töredezett és kihagyásos narratíva – miatt a részletek csak utalások révén derülnek ki. Az úgynevezett „balladai homály” következtében nem maga a gyilkosság, hanem annak lelki következményei kerülnek a történet középpontjába.

A ballada három jól elkülöníthető részre tagolódik. Az első négy versszak azonnal a cselekmény közepébe vezet, ahol Ágnes asszony már a gyilkosság utáni állapotban, félőrülten mossa a lepedőt a patakban. A korábbi életére, házasságára vagy a szeretőjével való kapcsolatára itt nem derül fény, ami azt sugallja, hogy ezek a részletek nem lényegesek a történet szempontjából.

A második szakasz a börtönben töltött időt és a bírósági tárgyalás eseményeit mutatja be. Az 5–7. versszakban Ágnes asszony magányosan szenved a börtöncellában, retteg a sötétségtől, amely újra és újra felidézi előtte a gyilkosság pillanatait. Ekkor kapaszkodik meg a börtön ablakán beszűrődő fényben, hogy távol tartsa a rémlátomásokat.

A bírósági tárgyalást a ballada 8–17. versszaka tárja elénk, ahol a valóság és a lélektani folyamatok ütköznek össze. A vádpont: Ágnes asszony és szeretője részvétele a gyilkosságban. A korábbi homályos utalások ekkor válnak világossá: a szerető meggyilkolta Ágnes asszony férjét, és ellene vall. Az ítélet szerint a gyilkost halálra, Ágnes asszonyt pedig életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik.

Ágnes asszony ösztönös menekülési vágya a lepedő mosásában ölt testet; úgy hiszi, ha eltünteti a vérfoltot, a bűnt is eltörölheti. Ez a félreértés és a valóság közötti konfliktus vezet el az őrületig. A ballada lélektani megközelítése ezen a ponton válik hangsúlyossá, és az ítélet módosítása is ebben az összefüggésben nyer értelmet.

A ballada 18–19. versszaka a bíróság hozzáállásának megváltozását mutatja be. Ekkor válik világossá, hogy a zavart elmeállapotú tettestárs büntetése már túlmutat a földi igazságszolgáltatás hatáskörén. Az ítéletet maga az emberi lélek szabja ki. Bár Ágnes törvényileg és erkölcsileg is bűnös, a társadalom inkább együttérzéssel, mint megvetéssel tekint rá.

A ballada záró szakasza (20–26. versszak) visszavezeti Ágnes asszonyt a falusi környezetbe, ahol továbbra is megszállottan mossa a lepedőjét. A bűnhődés végtelennek tűnő időtartamát az évszakok változásának képeivel érzékelteti.

Az „Ágnes asszony” kettős verselésű ballada. Az ötsoros versszakok első négy sora ütemhangsúlyos, vagyis magyaros verselésű, félrímes felező nyolcasok formájában. A refrén rímtelen, időmértékes ritmusú verssor, amely kilenc szótagos, jambikus lejtésű, uralkodó verslába pedig az anapesztus.

A mű szerkezete három részre tagolható. Az első négy versszak egy konkrét eseményt mutat be: Ágnes asszony lepedőt mos, miközben a körülötte lévő emberek kérdéseket tesznek fel neki. Ezt követi a leghosszabb szakasz, amely részletes párbeszédek formájában tárgyalja az elítélt börtönben töltött rövid idejét és a bírósági tárgyalás részleteit. Míg a költő 14 versszakban ábrázolja a bírósági eseményeket, addig Ágnes asszony életének további hosszú éveiről mindössze 7 versszakban számol be, gyakorlatias lezárást adva a történetnek.

A ballada záró szakasza visszatér a kezdő jelenet egy változatához, megfagyott állóképként rögzítve az eseményeket. A mű középpontjában nem maga a bűn, hanem a bűnhődés áll, hangsúlyozva, hogy a büntetés túlmutat a földi igazságszolgáltatás határain. Ágnes asszony úgy érzi, mintha nem ő lenne felelős a tettéért, mintha csupán vele történt volna valami; így akarata ellenére válik a bűn és a bűnhődés elszenvedőjévé. Greguss Ágost megjegyzi, hogy a vérfolt már nem a lepedőn, hanem Ágnes lelkén van, ezért örök, sziszifuszi és danaidák munkájára ítéltetett.

Arany János részletesen ábrázolja Ágnes asszony őrületének belső folyamatát, a kezdeti kényszerképzetektől egészen a teljes tébolyig. Már a ballada első szakaszában megjelenik a lélektani ábrázolás: Ágnes megpróbálja félrevezetni a falusiakat férje sorsával kapcsolatban, miközben bűne csak sejtelmesen bontakozik ki.

Ágnes érzelmeit a refrén fejezi ki, amely különféle érzéseket közvetít: fájdalmat, megbánást, szánalmat, őrületet és könyörgést a megbocsátásért. A refrén többértelműsége tükrözi az asszony belső zavarát, a költő bűn fölötti csodálkozását, de akár a bírák megdöbbenését is a második szakaszban, amely a börtön és a bíróság tereit mutatja be. Az események azonban valójában Ágnes lélekbeli küzdelmeit tárják fel.

Ágnes lelki bűnhődése egész életét végigkíséri, bűntudata teljesen felemészti. Bár újra és újra próbálkozik a mosással, a lelkiismeret-furdalás nem hagyja nyugodni: a vérfolt mindig ott marad a lepedőn, és az idő múlása sem hoz enyhülést.

A ballada harmadik szerkezeti egysége visszatér a kezdeti patakparti jelenethez, ahol néhány versszakban sűrűsödnek össze hosszú évek eseményei. Az idő múlását a ronggyá foszlott lepedő és az asszony arcán megjelenő ráncok mutatják.

A refrén ebben a részben már a teljesen megtört asszony üres motyogásaként hangzik el, amely többféleképpen értelmezhető. Egyik értelmezés szerint a földi bírák hazaküldik Ágnest, mivel az őrületnél súlyosabb büntetés nincs. Egy másik olvasatban Ágnes az emberi bűnösség jelképe, akit Isten az őrületen keresztül ment meg, így talán elkerülheti az örök kárhozatot. Egy mitikus megközelítés szerint pedig a mű az örök és értelmetlen munka tragikus küzdelmét jeleníti meg.

A lepedő Ágnes asszony lelkiismeretének szimbólumaként jelenik meg: ahogy az asszony öregszik, úgy kopik és foszlik szét a lepedő is. Bár a vérfolt végül eltűnik róla, Ágnes asszony maga örökre bűnös marad.

Arany János balladájában nem a külső események állnak a középpontban, hanem a lélek mélyén kibontakozó igazi tragédia. Bár Ágnes asszony jogilag és erkölcsileg is vétkes, környezete mégis inkább szánalommal, semmint megvetéssel tekint rá.

Arany balladáinak jellegzetessége, hogy az érzelmi hatás és a tragikum dominál. A költő szorongó személyisége és a drámai kifejezés iránti vonzalma mély lélektani hitelességet ad műveinek. Ennek köszönhetően empatikusan képes ábrázolni szereplőinek belső küzdelmeit és döntéseit.

Arany János: Ágnes asszony verselemzés

Arany János: Ágnes asszony verse:

Ballada

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
„Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
„Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
„Jaj, galambom, hogy’ mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, – a sugárka
Mind belefér egy fél szembe.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrülne.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek ülnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vizen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: „meg nem őrül.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!”
Oh! irgalom atyja ne hagyj el.

Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka messze villog.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

És ez így megy évrül-évre;
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa –
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

(1853)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük