Mikszáth Kálmán: A fekete város olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések2 nap ezelőtt031 perc

Mikszáth Kálmán: A fekete város olvasónapló

Mikszáth Kálmán utolsó nagy regénye, a Fekete város tizenöt fejezeten keresztül tárja elénk történetét, melyek mindegyike sajátos, elbeszélő jellegű címmel rendelkezik. Az első fejezet például ezt a különös címet viseli: „Némely előzmények és részletek, melyeket okvetlenül szükséges tudni”.

A regény alapját Görgey István A Görgey-nemzetség története című tanulmánya adta, amely a szájhagyományokra épít. Mikszáth számára nemcsak a történeti mű, hanem a szombat esti asztaltársasága is ihletet jelentett, ahol Görgey István és Takáts Sándor történész is jelen volt.

Szereplők:

Görgey Pál
Rozáli, Görgey Pál lánya
Quendel
Bibók
Fabricius
Köstler Matild
Preszton
Nustkorb
Mostel
Ifj. Görgey
Görgey János
Kramler
Apróné
Görgey Jánosné
Gosznovicer szenátor
Marjákné
Bibók Vince
Mauks szenátor
Bibókné
Kléb kocsis
Presztonné

Fejezetlista:

Első fejezet: Némely előzmények és részletek, melyeket okvetlenül szükséges tudni
Második fejezet: A gyanú
Harmadik fejezet: Quieta non movere (Ami nyugalomban van, ne bolygassuk)
Negyedik fejezet: Némely közdolgoknak fecskeröptében való érintése
Ötödik fejezet: A szászok furfangja
Hatodik fejezet: Lőcse város gyászban van
Hetedik fejezet: Menyecske palánták
Nyolcadik fejezet: Vitam et sanguinem pro vicecomite nostro
Kilencedik fejezet: A kis Rozáli sorsában változás áll be
Tizedik fejezet: »A mi basánk« és a további fejlemények
Tizenegyedik fejezet: Otrokócsy Rozália eladó lánnyá serdül
Tizenkettedik fejezet: Nyugtalan esztendők
Tizenharmadik fejezet: A holt bíró utolsót mozdul
Tizennegyedik fejezet: Némely megjegyzések az anyai szem erejéről és a szerelmi érzések fölpiszkálásáról
Tizenötödik fejezet: Melyben a szerző akarata ellenére a gondviselés szeszélye szerint fejeződik be a történet

Mikszáth Kálmán: A fekete város olvasónapló

Görgey Pál, a jómódú nemesi családból származó megyei alispán, felesége halála után, aki a szülés során tragikusan életét vesztette, úgy döntött, hogy kislányát, Rozáliát testvére, János családjához adja. Ott biztosított számára olyan környezetet, ahol „nemesi tejben” nevelkedhetett. Nem sokkal később Jánosék saját gyermekük elvesztését gyászolták, és Rozáliát saját lányukként nevelték, teljes szeretettel fogadták.

Ez a szituáció Görgey Pálban gyanút keltett, és elhatározta, hogy kideríti, valóban a saját lánya halt-e meg, vagy más történt. Bár gyanúi voltak, konkrét bizonyítékot nem talált. Ennek érdekében visszahívatta Jánosék szolgálólányát, bízva abban, hogy ő megerősíti sejtéseit.

A szolgáló azonban más titkokról számolt be: elmondta, hogy János felesége megcsalta férjét a molnárlegénnyel. Görgey Pál azonnal letartóztatta a molnárlegényt, de a kislány sorsa továbbra is kérdéses maradt. A helyzet még bonyolultabbá vált, amikor Görgey behívatta János feleségét, aki azt állította, hogy a molnárlegény valójában az ő férje volt, álruhában és szakállban.

Görgey Pál, a helyzet tisztázása érdekében, behívatta János feleségét, Máriát, aki meglepő beismerést tett: elmondta, hogy a letartóztatott molnárlegény valójában férje, János, aki álruhában és szakállal rejtőzködött. Ezt követően Görgey Pál és az asszony azonnal útnak indultak, hogy személyesen megerősítsék az elfogott személy kilétét.

A lovak gyors ütemben száguldottak, miközben a szán suhanva vágott át a csillogó fehér havon, az út mentén pedig a gyémántként csillogó erdők és ligetek suhantak el mellettük. A tömlökhöz érve végre összeborultak a testvérek, János és Pál. Kiderült, hogy Jánosnak rejtőzködnie kellett, mivel Thököly híveként üldözték, annak ellenére, hogy a császár kegyelmet ígért mindazoknak, akik részt vettek a kuruc felkelésben.

A történtek mély szégyent váltottak ki Görgey Pálból, aki emiatt nem firtatta tovább, hogy kié is a kislány. A testvérek kapcsolata ezt követően megromlott, és idővel eltávolodtak egymástól. A politikai helyzet is új kihívások elé nézett: a török hódoltság után Buda ismét magyar kézbe került, ami lehetőséget adott a nyugati keresztény világ, közelebbről a német császárság számára, hogy befolyásukat kiterjesszék az országra.

Bécs eddig óvatosan kezelte a magyarokat, részben azért, mert tartott attól, hogy a törökök beavatkozása problémákat okozhat a németek számára. Ahogyan a korabeli értékelések fogalmaztak: „A török olyan szükséges volt a magyar politikában, mint a só a háztartásban; mindig készen állt, hogy kellemetlenséget okozzon a németeknek, amikor csak szükséges volt.”

I. Lipót császár, Magyarországon Leopold néven ismert uralkodó, azonnal érvényesítette hatalmát, amikor Erdély vezetésére nem Apafi Mihály fiát, hanem saját embereit helyezte. Ezzel egyértelművé vált, hogy „már nem lehetett menni a kishazába többé.” A császár kezdeményezésére megkezdődött a „Kollonich program” végrehajtása, amelynek célja Magyarország kifosztása volt. Az országgyűlés megkérdezése nélkül kivetett adók következményeként pedig a helyzet tarthatatlanná vált.

Rákóczi, aki ekkor mindössze 16 éves volt, a remények középpontjában állt. Neveltetése révén jelentős örökségre tett szert apjától, Rákóczi Ferenctől, mostohaapjától, Thököly Imrétől, és édesanyjától, Zrínyi Ilonától. A korabeli értékelések szerint „merő lehetetlen, hogy ilyen tőkén ne teremjen jó bor”, ami Rákóczi tehetségét és jövőbeli potenciálját hivatott kiemelni. Bár Bécsben, Kollonich felügyelete alatt nevelkedett, mégis megmaradt a remény, hogy „nem romlik meg a Bécsi hordóban az a jó bor”, vagyis felnőttként sem válik a Habsburgok hívevé.

Amikor Rákóczi betöltötte a 21. életévét, elérkezett az idő, hogy felnőttként is megmutassa képességeit.

A vadban bővelkedő új év kezdetét szem előtt tartva, Görgey Pál és a lőcsei főbíró, néhány társukkal együtt, január 1-jén nagyszabású vadászatra indultak. Görgey a kedvenc vizsláját, Fitykét is magával vitte. A vadászat során a lőcsei csapat egy szarvast ejtett el, majd Görgey kutyája egy nyulat kergetett ki a bokorból, amelyet átterelt a lőcsei vadászok elé. Ebben a pillanatban a főbíró szándékosan lelőtte a kutyát, amire Görgey Pál a „Ebet ebért” szavakkal reagált, és lelőtte a bírót. Az incidens után Görgey hazatért, és szolgájától érdeklődött a bíró sorsáról.

A főbíró sérülése nem bizonyult halálosnak, de a helyi vezetés kegyetlen bosszút állt. A sebesült bíró vérző testét Görgey földjein körbehurcolták, és egy középkori kiváltságlevél alapján azt a területet sajátították ki, amelyet így megjelöltek. Lőcse vezetése emellett fekete ruházat viselésére kötelezte a város lakóit, és esküt tettek, hogy csak Görgey Pál kivégzése után temetik el a főbíró bebalzsamozott kezét a holttest mellé, mint végleges megtorlás jelét.

Mikszáth Kálmán finomítja a korabeli társadalom portréját, különösen a nemesek és polgárok viszonyát. A szigorúan szabályozott Lőcsén nincsenek fák vagy kutyák, de a helyi nemes tanács pótolja a kutyák szerepét, vigyázva a házakra és a vagyonra, azonban nem ugatva. A városvezetés szigorúan korlátozta a lakosok szórakozási lehetőségeit: betiltották a nagy mulatságokat, a kártyázást, és a komoly ékszerek viselését. Lőcse így egy gyászoló, fekete várossá vált, ahol nem volt zene, nem volt élet, és senki sem gondolt arra, hogy virágot szedjen, mivel a virágok is csak a ravatalra valók.

Érdekesség, hogy a polgári réteg gazdagabb tagjai, a vitézlő rendek kezdetben csupán szarvasagancsokat és medvebőröket mutogattak, később azonban török rabszolgákat is tartottak, bár ezeknek nem sok hasznát vették. A nemesek viszont anyagi nehézségekkel küzdöttek: bár nagy területekkel és erdőkkel rendelkeztek, ezeket nem tudták pénzzé tenni, mivel a fa ingyenesen elérhető volt, a földeket pedig nem tudták bérbe adni. A nemeseknek így nem volt pénzük, de rangjuk és tiszteletük megmaradt, amely előtt a polgárság továbbra is meghajolt.

Mikszáth a nemeseket bogaras emberekként ábrázolja, akik maguknak teremtenek gondot, ha éppen nincs. Erre példa Fabricius Antal úr esete, aki egy szász szokások szerinti párbajra hívta ki Görgey Györgyöt, János fiát. A párbaj egy meghatározott körben zajlott, ahonnan kilépni tilos volt, különben az illető veszített. Bár Fabricius egyértelműen fölényben volt, Görgey egy darabot levágott Fabricius füléből, ezzel megnyerve a párbajt. Délután már együtt borozgattak, feledve a korábbi ellentéteket.

A szerző részletesen bemutatja Bibók Zsigmond házasságát, aki feleségével együtt arra törekedett, hogy földet szerezzenek. Bibók azonban nem viszonozta megfelelően jótevője segítségét, inkább mindig a nagyobb hasznot ígérő lehetőségeket kereste. A történet akkor bonyolódik tovább, amikor Görgey János és katonatársa, Esze Tamás meglátogatják Pált, miközben Rákóczi Ferenc, Thökölyné fia számára puskaport és fegyvereket szállítanak.

Pál csak később értesül a szállítmányról, és ekkor egy levél is érkezik hozzá, amely arra figyelmezteti, hogy lányát, Rozáliát biztonságba kell helyeznie a pestisjárvány terjedése elől. Görgey Otrokócsy Rozália álnéven menti el a lányt, akit egy lőcsei nevelőintézetbe visz. Az út során Rozália megismerkedik a fiatal szenátorral, Fabriciussal, és közöttük szerelem szövődik.

Mikszáth Kálmán ismét a politikai viszonyokra irányítja a figyelmet, hangsúlyozva, hogy „nyugtalan, rossz évek következtek nemcsak Lőcse városára, de az egész szkítiai nemzetre.” Az író azonban optimista hangot is megüt, kifejtve, hogy „lesznek még szép évek is. A sebek, melyeket kaptunk, erőforrásokká válnak… Mindekkoráig a Habsburgok szipolyozták földünket, mint a bérlők az idegen birtokot… A kétfejű sas két szájával inkább evésre van berendezve, nem trágyázásra.”

Mikszáth kritikusan szemléli a Habsburg-dinasztia gazdasági és politikai befolyását, amit kizsákmányolásnak tart, és hozzátette: „Valami keveset mégis pottyantott, de csak Esterházynak. A hercegi címet és a kapuvári domíniumot” – utalva arra, hogy az előnyök csupán egy szűk réteget érintettek.

Görgey nem vehet részt a gyűléseken Lőcsén, ám a lőcsei urak egyre gyakrabban látogatnak el Görgőre, ahol a lőcsei tanács törvényei nem érvényesek, így korlátlanul élvezhetik a mulatozást. Lőcse jelenlegi vezetője, Nustkorb bíró, aki a kurucok körében is népszerű. Amikor Görgey megkockáztatja, hogy Lőcsére látogasson, hogy lányával találkozzon, majdnem elfogja őt Nustkorb, de Görgeynek sikerül visszavágni és biztonságban visszalovagolnia Görgőre.

Nustkorb a nyomába szegődik, és amikor megérkezik, Görgey szívélyesen fogadja. Bár egyikük sem mer lépni a másik ellen, a találkozó mégsem marad titokban. Görgey nemcsak vendégül látja a bírót, hanem vacsorára is ott tartja, ami „alágyújtott egy egész várost” – a hír gyorsan elterjedt Lőcsén, és futótűzként terjedt el a lőcseiek között, hogy a főbíró a város esküdt ellenségével mulatott együtt.

Közben kiderült, hogy Bibó Zsigmond kettős játékot űz, mivel Nustkorb bírónak is az embere. Ennek következtében Görgey letartóztatta és börtönbe vetette őt.

Egy sajnálatos baleset történt, amikor egy esős napon Nustkorb bíró és a korábbi bíró, Kramler Károly szobrával teli kocsi árokba csúszott. Az esemény során az egyik ló megcsúszott, a kocsis és Nustkorb bíró is az árokba zuhantak, és rájuk esett a szobor, amely végül agyonnyomta a bírót. A lovak és a kocsis szerencsésen kiszabadultak az árokból.

Közben Fabricius súlyos féltékenységbe esett, miután megtudta Rozália és annak apja közötti titkos találkozóról. A helyzet tovább fokozódott, amikor Görgey egy nagy csokrot küldött lánya születésnapjára, melyet Fabricius féltékenységében a kútba dobott. Fabricius anyja próbálta menteni a helyzetet, hiszen jól tudta, hogy fia szerelmes a lányba. Végül a kedélyek lecsillapodtak, de közben Rozália unokatestvére, Görgey György (János fia) is beleszeretett a lányba, tovább bonyolítva a családi és érzelmi viszonyokat.

Quendel úr, a ravasz kereskedő, aki már jó ideje vesztett népszerűségéből, bár igyekezett bírói pozícióba kerülni, végül alulmaradt, és a döntés a fiatal Fabricius Antal javára dőlt el, aki így az új városvezető lett. Rozália tisztában volt vele, hogy ez a fordulat döntően befolyásolja szerelmük jövőjét, hiszen a város ellenségének lánya nem lehet a főbíró felesége.

Fabricius szerelmes Rozáliába, és feleségül szeretné venni, ám még nem tudja, hogy Rozália apja kicsoda. Ekkor Görgey György, az ifjabb, megkéri Rozália kezét az apjától, aki lelkesen beleegyezik, és javasolja, hogy költözzenek hozzá. Mindeközben Rozália nem tud semmit a történtekről, így a szerelmi ügyek és családi viszonyok egyre összetettebbé válnak.

Görgey gratuláció céljából látogatta meg Lőcse új bíráját, és úgy tűnt, hogy a város hangulata enyhült. A találkozó azonban váratlan fordulatot vett, amikor Fabricius Antal halálos ítéletet olvasott fel Görgey előtt. A jelenlévő tömeg éljenzéssel fogadta a bejelentést, mivel különleges eseménynek számított számukra egy ispán kivégzésének tanújává válni.

A helyzet drámai fordulatot vett, amikor Quendel összeomlott, és sírva kiáltotta: „Gyilkosok, gyilkosok! Még azt sem engedtétek, hogy a lányától búcsút vegyen, ti pogányok!” A feszültséget tovább fokozta, hogy Quendel megemlítette Rozáliát, mondván: „Pedig milyen szép lány… És milyen jó. Hiszen te ismered, Fabricius… álnevet visel. Otrokócsy Rozália.” E szavak hallatán a szenátorok rémülten felugrottak, míg Fabricius halotthalványan a földre zuhant.

Mikszáth Kálmán e drámai jelenettel zárja le művét, amelyben kijelenti, hogy Rozáliából már nem lesz boldog ara.