
Ki volt a legnagyobb ragtime zeneszerző?
Scott Joplin neve összeforrt a ragtime műfajjal. Zenéje nemcsak a korszak szórakoztatóiparát forradalmasította, hanem utat nyitott a dzsessz fejlődésének is, öröksége ma is élénken él.
Scott Joplin neve összeforrt a ragtime műfajjal. Zenéje nemcsak a korszak szórakoztatóiparát forradalmasította, hanem utat nyitott a dzsessz fejlődésének is, öröksége ma is élénken él.
Balassi Bálint verse, a „Kiben az kesergő Celiárul ír”, mélyen bemutatja a szerelmi bánatot és a lírai én érzéseit. Az elemzés feltárja a költemény érzelmi rétegeit és költői eszközeit.
Babits Mihály „Az őszi tücsökhöz” című verse az elmúlás és az élet körforgásának gondolatát járja körül. Az elemzés rávilágít, hogyan válik a tücsök a költő belső érzéseinek jelképévé.
A történelem során számos elképesztő rablás és bűncselekmény történt, amelyek gyakran túlszárnyalták a legmerészebb filmforgatókönyveket is. Bemutatjuk a legmegdöbbentőbb eseteket!
A Mandragóra című mű a reneszánsz korszak végén született, amikor a Comedie Dotta, az irodalmi vígjáték műfaja már széles körben elterjedt. A darab különlegessége, hogy ez volt az első Comedie Dotta, amely nem versben, hanem prózában íródott. Megőrízte a Comedie del’Arte hagyományos alapmotívumát, amely egy férfi törekvéseit követi, miközben próbálja elnyerni a nőt, akit meg…
Az államalapítás Magyarország történelmének egyik legfontosabb eseménye, amely Szent István nevéhez fűződik. 1000-ben koronázták királlyá, ezzel megalapítva a keresztény magyar államot.
Eötvös József a 19. századi Magyarország egyik legjelentősebb politikusa, írója és oktatásszervezője volt. Munkássága máig hat, nevét számos iskola és intézmény őrzi.
A cselekmény kiindulópontja: Prométheusz ellopja Héphaisztosztól a „soktudó tüzet” és az embereknek, egyszerű halandóknak ajándékozza azzal a céllal, hogy bármilyen mesterséget kitanulhassanak. Prométheusznak ezért bűnhődnie kell. Szereplők: Erő Erőszak Héphaisztosz Prométheusz Az ókeaniszok kara Ió Hermész Halyszín: A történet a Szkűthiai sziklás vidéken játszódik. Aiszkhülosz: A leláncolt Prométheusz olvasónapló Prométheuszt, az istenek egyikét, a büntetése…
Csehov Sirály című műve a művészi vágyak, csalódások és emberi kapcsolatok finom szövedékét tárja elénk. Az elemzés feltárja a szereplők lelki világát és a dráma időtlen aktualitását.
Dante Isteni színjátéka nemcsak középkori világképének lenyomata, hanem örökérvényű emberi kérdéseket is boncolgat. Az utazás a Pokoltól a Paradicsomig egyszerre lelki és irodalmi élmény.