Mary Shelley: Frankenstein, avagy a modern Prométheusz olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések1 hét ezelőtt038 perc

Szereplők:

Victor Frankenstein
Elizabeth
Henry Clerval
Robert Walton kapitány
Baron Frankenstein
Waldeman professzor
Szörnyszülött

Mary Shelley: Frankenstein, avagy a modern Prométheusz olvasónapló

Robert Walton tudós, akit határtalan kíváncsiság és a tudás iránti vágy hajt, leveleiben húgának, Margaretnek számol be nagy kalandjáról és küldetéséről. Walton életét és törekvéseit napló formájában követhetjük, miközben hajója az Északi-sark felé tart. Leveleiben az elszántság és lelkesedés átjárja szavait, miközben belső és külső küzdelmeit is részletesen leírja, amelyek árán mindenáron meg akar felelni a nagy vállalkozásának.

Az egyik levelében Walton egy különös eseményről számol be, amely megragadja a kutatók figyelmét. Hajójuk közelében egy jégtáblán egy rejtélyes lényt láttak, akinek megjelenése és jelenléte újabb titkokat rejtett számukra. Ez az ismeretlen találkozás tovább fokozta Walton lelkesedését és kíváncsiságát, hogy felfedezze az ismeretlent.

Később Walton egy újabb érdekes eseményt oszt meg húgával. Hajójuk mellé egy kimerült férfi került, aki egy jégtáblán érkezett, és megmentése után elmesélte, hogy valaki üldözi őt. A férfi története és viselkedése számos kérdést vetett fel Walton és társai számára. Walton úr azonban barátságot és társat talált benne, így nagy örömmel és érdeklődéssel hallgatta a férfi történeteit.

Az ismeretlen férfi szomorúan osztja meg Waltonnal, hogy tudományos és dicsőség utáni vágyakozása káoszt és szenvedést hozott az életébe, miközben sokáig azt hitte, hogy képes uralni a természetet. Elhatározza, hogy tanulságként megosztja Waltonnal saját tragikus történetét, amely mélyen megérinti és megrázza a fiatal kutatót.

Walton levelei, amelyeket húgának, Margaretnek ír, így egy izgalmas és tanulságos keretes regénnyé válnak. A történet nem csupán a nagy felfedezések és kalandok izgalmas leírása, hanem az emberi ambíciók és azok súlyos következményeinek megrázó ábrázolása is.

Victor Frankenstein élete Genfben kezdődött, egy tisztelt polgárcsaládban. Édesapja, aki egy szenvedő barátja iránti együttérzésből feleségül vette a barátja lányát, Caroline-t, aki családja anyagi csődjét követően mély szegénységbe süllyedt. Victor az elsőszülött fiúként a Frankenstein nevet viselte, és szülei szeretetteljes nevelésben részesítették, miközben gyakran utaztak vele.

Öt éves korában, egy olaszországi szegény tanyán találkoztak Elizabethtel, egy nemesember árvájával, akit később örökbe fogadtak. Victor mély rajongással szerette őt. Később két testvére is született: Ernest és William.

Családjuk életét tragikus esemény rázta meg, amikor Elizabeth súlyos ragályos betegséget kapott, és édesanyjuk ápolása közben elhunyt. Édesanyjuk utolsó kívánsága az volt, hogy Victor vegye el Elizabethtet.

Victor gyermekkorában egy másik fontos barátot is szerzett, Henry Clerval-t, a szomszéd kereskedő fiát, aki szoros kapcsolatban állt vele.

A család a szomorú események után úgy döntött, hogy Victor számára hasznos lenne, ha világot látna és egyetemre menne. Már gyermekként is a természetbölcselet és a természettudományok iránt érdeklődött, és gyakran olvasott alkimisták és áltudósok műveit.

Ingolstadtba ment tanulni, ahol elmélyült a kémia tanulmányozásában. Tanárai támogatták őt, ám figyelmeztették, hogy eddigi olvasmányai „fércművek”. Különösen jó kapcsolatot alakított ki Monsieur Waldmannal, aki igaz baráttá vált számára.

Victor két éven keresztül nem tért haza Genfbe, teljesen elmerült a kémiai kutatásokban. Megdöbbentő felfedezéseket tett az élet eredetével kapcsolatban, és arra a következtetésre jutott, hogy képes lehet életet teremteni élettelen anyagból.

Victor Frankenstein laboratóriumában temetőkből szerzett testrészekkel dolgozott, holttesteket boncolt, és élő állatokkal kísérletezett. Végül létrehozta borzalmas teremtményét, amelynek „ráncos arca, egyenes, fekete ajka és vizenyős tekintete” volt, míg sárga bőre alatt az izmok és artériák mozgása is láthatóvá vált.

Miután befejezte a szörnyeteg létrehozását, Victor érzelmei drámaian megváltoztak. „Most, hogy elkészültem, elillant az álom szépsége, és nem maradt más… csak lélegzetelállító undor és iszonyat.” Elborzadva menekült el a teremtményétől, és próbált szobájában menedéket találni az éjszakára. Azonban a szörny váratlanul megjelent az ágyánál: „Száját kinyitotta, tagolatlan hangokat hallatott, és vigyor futott szét ráncos arcán.” Victor kétségbeesetten elhagyta a házat, zaklatottan járta az utcákat, nem merve hazatérni.

Másnap Clerval barátja meglátogatta Victort, aki félve hívta be a kollégiumi szobájába, mivel attól tartott, hogy a szörny még mindig követi őt. Szerencsére a teremtmény nem jelent meg, így Clerval gondoskodott Victorról, aki idegösszeomlástól szenvedett.

Victor ezután úgy döntött, hogy felhagy a kémiai tanulmányokkal, és távol tartja magát a laboratóriumtól. Clerval Ingolstadtban maradt, hogy bölcsészeti tanulmányokat folytasson, míg Victor is csatlakozott hozzá, hogy más tudományterületeken mélyedjen el.

Elizabeth aggódó levélben érdeklődött Victor jólétéért, és beszámolt róla, hogy Justine, akit Victor anyja hozott a családba, most már teljes jogú családtagként él velük. Justine korábban sokat szenvedett, mivel rosszul bántak vele, de Victor anyja szeretettel fogadta, és azóta hűségesen szolgálta a családot, különösen Victor édesanyját, aki halála előtt gondosan ápolta őt. Elizabeth említette William, Victor legkisebb testvérének fejlődését is, valamint boldog családi eseményekről számolt be.

Victor Frankenstein és barátja, Clerval nyáron egy vidéki birtokon pihentek, hogy Victor mind lelkileg, mind fizikailag regenerálódjon. A pihenés alatt végre kezdte elfelejteni a szörnyű teremtményét, ám hazatérve egy fájdalmas hír érte levélben: legkisebb testvére meggyilkolták. Iszonyatos fájdalom gyötörte, így azonnal hazasietett, és felkereste a bűntény helyszínét, ahol egy lényt látott elhaladni a fák között, aki emberi sebességnél jóval gyorsabban mozgott. Rájött, hogy a teremtése lehetett a gyilkos.

Victor Frankenstein-t gyötrő bűntudat mardosta, de nem merte elmondani senkinek a gyanúját, mivel úgy érezte, senki sem hinné el. Justine-t vádolták meg a gyilkossággal, mivel nála találták azt a láncot, amelyen a kisfiú anyjának arcképét tartalmazó medál volt, és amit Elizabeth adott neki aznap.

Justine tagadta a vádat, és családja is hitte az ártatlanságában, ám Victor tehetetlennek érezte magát. A lányt végül kivégezték. Victor úgy érezte, hogy két gyilkosság is terheli lelkét: egyrészt a szörny megteremtése, másrészt Justine halála.

Victorot mély önvád, bánat és elkeseredettség gyötörte. Hosszú ideig csatangolt a környező erdőkben, hegyekben és tavaknál, miközben az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Egy nap váratlanul összefutott teremtményével, aki mindenáron beszélni akart vele.

A találkozás új fejezetet nyitott Victor Frankenstein életében, és elindította a regény feszült, drámai fordulatait, amelyek nemcsak a teremtő és a teremtménye közötti kapcsolatot, hanem az emberi bűnöket, bűntudatot és megbánást is bemutatják.

Victor dühösen vádolja magát és a szörnyet, rákiáltva, hogy takarodjon el a szeme elől. A teremtmény azonban könyörög, hogy legalább hallgassa meg, és ha teljesíti kérését, eltűnik. Hosszú unszolás után Victor beleegyezik, hogy végighallgatja, és követi a szörnyet annak barlangjába, ahol elkezdődik a vallomás.

A szörny elmondja, hogy mindig is csak Victortól kaphatott segítséget, hiszen ő a teremtője, és felelősséggel tartozik érte. Elmeséli, hogy amikor először lépett ki a kollégiumi szobájából, teljesen elveszett volt és tudatlan. Éhezett, szomjazott, és bogyókat, gyökereket vadászott, hogy táplálkozzon. Ruhadarabokat szerzett, hogy védje magát a hidegtől, és barlangokban húzódott meg, míg meg nem tanulta, hogyan rakjon tüzet, és mi minden süthető a tűzön.

A szörny tovább mesélte, hogy ellopott élelmiszereket egy parasztházból, majd egy szegény parasztcsalád melléképületében rejtőzködött, ahol csendesen élt, és figyelte a család mindennapjait. Titokban segített nekik fát hozni, miután látta, milyen nehéz körülmények között élnek. Megismerte a családtagok, Félix és Agatha nevét, és lassan elsajátította a nyelvüket, így egyre jobban megértette életüket és szokásaikat.

Ezek a tapasztalatok segítettek neki az emberek és az emberi élet mélyebb megértésében. Bár külsejével elrettentette őket, úgy érezte, hogy belül érző lélek lakozik benne, aki vágyik a szeretetre és elfogadásra, de rájött, hogy ezt soha nem fogja megkapni az emberi társadalomtól.

Egy nap egy arab származású lány, Safie érkezett a családhoz, akit láthatóan már ismerték. Safie alig beszélt a család nyelvén, csak franciául, így elkezdték tanítani neki, miközben a szörny is sokat tanult az emberi nyelvből. Egy alkalommal rábukkant Safie és Félix leveleire, amelyekből megismerte a család szomorú történetét.

Safie apja egy arab kereskedő volt, aki Párizsban élt családjával. Gazdagsága miatt azonban a város vezetése a riválisaiként tekintett rá, és hamis vádak alapján börtönbe zárták. Félix, aki megszerette Safie-t, elhatározta, hogy segít neki és apjának megszökni. Bár próbálta megvesztegetni a börtönőröket a kereskedő vagyonával, Félix ezt elutasította, és amikor megpillantotta Safie-t, szívébe zárta a lányt.

Safie anyja egy elrabolt keresztény nő volt, aki szabadságra nevelte lányát, ezért Safie nem akart visszatérni Konstantinápolyba, ahol hárembe kényszerítették volna. Félix megígérte Safie apjának, hogy feleségül veszi a lányt, és segített nekik megszökni. A család Svájcba menekült, de később kiderült, hogy Félix volt a felelős a szöktetésért, és emiatt Franciaországban húgát és apját is bebörtönözték. Félix visszament segíteni, de őt is letartóztatták.

A család elvesztette vagyonát, és Safie apja, miután elárulta őket, nem segített rajtuk. Csak kevés pénzt küldött fiának, míg Safie-t magával vitte Keletre.

A szörny mélyen sajnálta a család sorsát, és mindig arra vágyott, hogy a barátjuk lehessen, hogy elfogadják és szeressék. Eközben könyveket olvasott, és rátalált olyan művekre, mint Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok, Goethe Ifjú Werther szenvedései és Milton Elveszett paradicsom című műve, amelyek sokat tanítottak neki az emberi természet és érzések megértéséről.

Egy nap úgy döntött, hogy meglátogatja a vak öreg férfit, amikor senki más nem volt otthon. Az öreg kedvesen fogadta őt, bár nem látta. Amikor már kész volt elárulni kilétét, hirtelen betoppantak a fiatalok, akik elszörnyedtek tőle, megverték és elkergették. Bár erős volt, nem válaszolt erőszakkal.

Ezek után gyűlölet kezdett ébredni benne az emberiség iránt, amely szörnyetegként tekintett rá. Átkozta teremtőjét, aki életet adott neki, de csak magányt és üldöztetést hozott számára.

Victor Frankenstein hatalmas léptekkel járta be Németország és Svájc tájait, egy magányos kóborló, aki árnyékában hordozta a sötétséget. Útközben személyes tragédiákba ütközött, próbált segíteni, de a világ mindig visszautasította jóságát. Egyetlen vágya volt: megtalálni teremtőjét, aki elűzte őt az élet kertjéből, mint Ádámot a Paradicsomból. Genf felé tartva először érezte a reményt, amikor egy kisfiúval találkozott az erdőben, aki ártatlan gyermeki tekintetével nézett rá. Azonban bosszúja úrrá lett rajta, amikor rájött, hogy a kisfiú a Frankenstein család egyik tagja. Önkívületben megölte a gyermeket, és a bűnt egy ártatlan emberre terhelte.

Frankenstein nem állt meg, hanem folytatta küldetését, ígéretet téve a szörnynek, hogy létrehoz egy női társaságot számára, aki mellett békében élhetnek. A szörny azt ígérte, hogy Dél-Amerikába mennek, ahol az emberek között élhetnek. Victor kétségbe esett, tartott attól, hogy a szörny és annak teremtése újabb gyilkosságokat követnek el, de végül a szörny meggyőzte őt, hogy teljesítse ígéretét. Victor úgy döntött, hogy Angliába utazik, hogy befejezze kísérleteit, magával viszve minden feljegyzését, és remélve, hogy az ottani tudósok munkáit is felhasználhatja.

Victor Frankenstein-t barátja, Clerval kísérte, de Skóciában egy kis faluban arra kérték, hogy hagyja őt, hogy folytathassa munkáját. Amikor majdnem elkészült a második teremtményével, rájött, hogy hibát követett el, és nem hozhat létre még egy szörnyet. Ekkor váratlanul megjelent a szörny az ablakán, vigyorgó torz arccal. Frankenstein ráébredt, hogy a szörny folyamatosan követte őt, hogy figyelje, betartja-e ígéretét. A teremtmény szeme láttára Victor széttépte a majdnem kész új lényt, majd elhagyta a helyszínt, miközben fenyegette a szörnyet, hogy „ott lesz a nászéjszakádon”.

Victor rettegve indult haza, félve attól, hogy szeretteinek baja eshet. Útközben egy ír faluban letartóztatták, és gyilkossággal vádolták. Mély fájdalommal ismerte fel barátja, Henry holttestét. Tudta, hogy a szörny újabb borzalmakat követett el. Visszavonulva ágyba esett, a börtön hideg szobájában ápolták, miközben lázálmok gyötörték, és önmagát gyilkosnak nevezte.

Victor iratai végül előkerültek, és a bíróság értesítette apját. A bírónak kezdetben kétségei voltak, de csak akkor derült ki, hogy Victornak alibije van a gyilkosság időpontjára, így végül elengedték. Apja sürgette az esküvőt Elizabeth-tel, és Victor is vágyott rá, bár aggódott, mi történik, ha a szörny beteljesíti fenyegetését. Végül úgy döntött, hogy vállalja a kockázatot, mivel mindene az volt, hogy Elizabeth felesége legyen.

Az esküvő éjszakáját egy vidéki fogadóban töltötték, ahol Victor kint őrködött, míg felesége bent aludt. Hirtelen rémült kiáltás hallatszott, és Victor berontott, hogy megtalálja Elizabeth holttestét. A szörnyet látta elmenekülni, rálőtt, de nem találta el, és a falubeliek hiába próbálták utolérni. Victor mindent elmesélt a vizsgálóbírónak, aki bár hitte a történetet, kétségekkel reagált, mivel ha igaz, amit mond, akkor egy emberfeletti erővel rendelkező teremtményről van szó, amely szinte lehetetlen elkapni.

Frankenstein ráébred, hogy nem számíthat segítségre, és egyetlen vágya, hogy elkapja és megölje a teremtményt. Apja bánatában meghal, és Victor egyre inkább elszigetelődik. Egy őrült üldözés veszi kezdetét, amely során Victor végigjárja egész Európát, miközben a szörny nyomában halad. A teremtmény pusztítva hagy maga után feldúlt falvakat, meggyilkolt embereket és kirabolt házakat. Victor úgy érzi, hogy a szörny szinte élvezi az üldözést, és szándékosan hagy nyomokat, hogy őt kövesse.

Az üldözés az Északi-sarkkörön is folytatódik, ahol mindkettejüknek sikerül szánokat szerezniük, így folytathatják a hajsza. Victor már majdnem utoléri a szörnyet, aki üzenetet hagy neki: „Te élsz, és az én erőm csorbíthatatlan. Kövess! Az Észak örök jegét keresem, ahol megtapasztalhatod a hideg és a fagy keservét, amely iránt én érzéketlen vagyok. Gyerünk, ellenségem! Meg kell vívnunk a döntő csatát, de addig is sok kemény és keserves óra vár ránk.”

Frankenstein saját szavait idézve egy magaslatról pillantotta meg a szörnyet a távolban, mielőtt egy hullámverés elragadta volna őt, és ezt követően találta meg Robert Walton, a történet kezdetén. Frankenstein további sorsát Robert Walton húgájához írt leveléből ismerhetjük meg. Robert megtalálja Frankenstein feljegyzéseit és leveleit, amelyekből meg van győződve arról, hogy Frankenstein valóban igazat mondott.

Frankenstein arra kéri Robertet, hogy végezze el helyette, amit neki kellene: ölje meg a szörnyet, ha ő már nem képes rá. Közben a hajó legénysége lázadásra készül, és felszólítják Robertet, hogy ha sikerül kiszabadulniuk a jég fogságából, forduljanak vissza. Robert vonakodik megígérni ezt, míg Frankenstein a vállalkozás dicsőségéről beszél, próbálva lelkesíteni a matrózokat, de sikertelenül.

Frankenstein végül meghal, és Robert visszafordítja a hajót. Belépve Frankenstein felravatalozott kabinjába, Robert rémülten felismeri a szörnyet, aki Frankenstein holttestére borulva jajgat. A szörny elmondja, hogy Clerval meggyilkolása után megbánta tettét, és undorodott saját magától. Az irigység hajtotta, hogy beváltsa fenyegetését, mert azt akarta látni, hogy Frankenstein boldog legyen, miközben ő maga a boldogságtól megfosztva marad.

A szörny védekezve hangsúlyozza, hogy sajnálja teremtőjét, de kifejti, hogy Frankenstein által okozott nyomorúság miatt cselekedett így: „Azzal, hogy megöltem az ő reményeit, a magam vágyait nem elégítettem ki. Azok továbbra is sóvárak maradtak. Én mindig szeretetre, mindig társra vágytam, és mindig eltaszítottak. Ez talán nem igazságtalanság? … Ön gyűlöl engem, de annyira nem, mint én magamat. Meggyilkoltam a szépet és a gyámolatlant.”

A szörny elárulja, hogy teremtőjét, aki minden ember között a leginkább szeretetre és bámulatra méltó volt, saját kezével taszította a szerencsétlenségbe. Megvallja, hogy addig üldözte Frankensteint, amíg végül ő is menthetetlenül el nem pusztult. „Az én művem már szinte véget ért. Sem az ön, sem más halála nem hiányzik hozzá, csak a sajátom, hogy beteljesüljön a létem” – mondja, amikor szándéka szerint végrehajtja a magányos döntést, és magát máglyán elégeti.

Ezután arról beszél, hogy amikor először csodálkozott a természet csodáin, mint a madarak és a napfény, könnyezni tudott volna a halál gondolatára, de már elérhetővé vált számára e vágyának beteljesülése. A szörny végül elköszön, kijön a kabin ablakán, és eltűnik a messzeségben.