Szereplők:
Sebők Imre – nyugdíjas tanár
János – Sebők Imre rokona, Mira apja
Mira – rokon kislány Erdélyből
Zoltán – Sebők orvos fia
Gábor – Sebők fia
Éva – Sebők menye
Klári – Sebők leánya
Jóska – Sebők veje
Zsófi – Sebők szomszédasszonya
Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom olvasónapló
Sebők Imre, a nyugdíjas tanár, az ünnepi ebéd közben Zsófiával, háztartást vezető szomszédasszonyával beszélgetett. A mai nap különösen fontos számára, hiszen 75. születésnapját ünnepli, amelyről a helyi újságok is megemlékeztek. A családi ünnepség során Mira, az idős tanár fiatal rokona, édesapjával együtt érkezett, kezében egy hatalmas virágcsokorral, amely jókedvre derítette Sebők Imrét.
A rendezvényre Zoltán, Imre bácsi fia, a helyi orvos is megérkezett. Zsófi, aki korábban csupán az ebédről beszélgetett, most arra kérte Zoltánt, hogy vizsgálja meg a lányát. Azonban a helyzet váratlan fordulatot vett, amikor Zoltán véletlenül eltört egy poharat, és összvágta a kezét, ami miatt nem tudott átmenni Zsófihoz. Az orvos meglepő indokkal magyarázta a történteket: „Ma reggel megöltem egy embert…” – mondta édesapjának.
Zoltán, a helyi orvos, titokban végrehajtott egy tiltott műtétet szeretőjén, otthonában, amely során súlyos műhiba történt, és az asszony életét vesztette. Az orvost most börtönbüntetés fenyegeti, attól függően, hogy a hatóságok hogyan minősítik az esetet: műhiba vagy gyilkosság.
A családi vacsora további résztvevői Imre bácsi két másik gyermeke, akik szintén megérkeztek az ünnepi eseményre. Bár a vacsora során felköszöntik az ünnepeltet, a felszín alatt feszült a hangulat, mivel Imre bácsi házas gyermekei között komoly kapcsolati problémák vannak.
Zoltán, aki már részeg állapotban érkezett a vacsorára, meglepő ajánlatokkal rukkolt elő. Sógornőjének egy éjszakai együttlétért cserébe felajánlotta autóját vagy százezer forintot, míg nővérének, Klárinak pesti lakását kínálta fel, hogy elhagyja férjét. Azonban az igazi indokot – miszerint vidéki szanatóriumban vállalt állást – nem osztotta meg a családdal.
Mira, a fiatal rokon jelenléte mély hatással van Zoltánra. A lány tisztasága, szépsége és vidámsága elbűvöli, és Zoltán úgy érzi, hogy Mira az a személy, akibe képes lenne beleszeretni.
Másnap reggel Mira kedvesen ébreszti fel Zoltánt, aki örömmel fogadja, hogy a lány keltette fel. Megbeszélik, hogy a reggeli után a Tiszához mennek fürödni. Míg Mira összeszedelőzködik, Zoltán sógornője, Éva betér a szobájába, és közeledni próbál hozzá, de Zoltán megalázó módon elutasítja őt.
Zoltán és Mira távollétében a családi sakkparti folytatódik, de a család egyre türelmetlenebbül várja hazaérkezésüket, mivel Zoltán megígérte, hogy autóval viszi haza sógornőjét és bátyját. Végül Józsi, a másik sógor viszi haza őket, míg Klári korábban távozik, hogy elhozza a gyerekeket. Klári élve bátyja, Zoltán ajánlatával elhagyja férjét.
Amikor Zoltán és Mira visszatérnek, Mira játékosan Zoltán kezét kéri Imre bácsitól. Sebők Imre azonban rosszkedvűen kitér a kérdés elől. Ezt követően Zoltán egy gyűrűt ajándékoz Mirának, hangsúlyozva, hogy nem jegygyűrűről van szó, csupán egy ajándékról, mivel a férfit börtönbüntetés fenyegeti. Mira megígéri Zoltánnak, hogy bármi történjen is, hajlandó várni rá.
Másnap reggel Mira édesapjával Erdélybe indul hazafelé. A lány mintha egy éjszaka alatt felnőtt volna, ezt a változást Zoltán is észleli. A férfi legmélyebb érzéseit osztja meg Mirával, aki kitartóan és mindenáron támogatja őt. A búcsúzáskor Zoltán csókkal köszön el a lánytól. Sebők Imre könnyezve búcsúzik Mirától, akivel nagyon megszerette, és ő kíséri ki őket az állomásra.
Miután Sebők visszatér, fiával beszélgetni kezd, és új lehetőséget vázol fel neki. Azt javasolja, hogy ha Zoltán börtönbüntetésre számíthat, akkor ott tanulhatna meg egy új tudományt, a mikrobiológiát, és kiszabadulásakor kész tudósként térhetne vissza.
Zoltán azonban apja biztatása ellenére sem talál vigaszt. Keserűséggel tör ki belőle: „Ezért a lányért éltem volna…”. Apja csupán annyit válaszol, hogy próbálja meg, mire fia leül az asztal mellé, karjára borul, és kitör belőle a mindent felszabadító, megtisztító férfisírás.
Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom olvasónapló
Olvasónaplók – verselemzések:
- Olvasónaplók
- 1-2. osztály
- 3-4. osztály
- 5. osztály
- 6. osztály
- 7. osztály
- 8. osztály
- 9. osztály
- 10. osztály
- 11. osztály
- 12. osztály
- 1-4. osztály
- 5-8. osztály
- 9-12. osztály
- Ajánlott olvasmányok
- Elemzések – Verselemzések
- Kötelező olvasmányok röviden
- Versek gyerekeknek
- Versek mindenkinek
- Szerelmes versek gyűjteménye