Szereplők:
Kukoricza Jancsi (János vitéz)
Iluska
Iluska mostohája (boszorkány)
indulatos gazda (Jancsi mostohaapja)
12 zsivány
huszárkapitány
huszárok
tatárok
szerecsenkirály
francia király
a francia király lánya
török basa
a török basa fia
szomszéd lány (menyecske)
fazekas
az óriások csősze
óriáskirály
az óriáskirály fiai
boszorkányok
kísértetek
halász
tündérek
szakács
Petőfi Sándor ezt az alkotást mindössze hat nap és hat éjszaka alatt írta meg Vahot Imre pesti lakásában, ahol akkoriban szállást és munkát is kapott. A mű első változata 1845. március 6-án jelent meg a Pesti Divatlapban, eredetileg „Kukoricza Jancsi” címmel, amely csak addig a pontig tartott, amíg Jancsi vissza nem tér a francia udvarból. Barátai biztatására Petőfi tovább folytatta az írást, az olvasói visszajelzések hatására pedig megváltoztatta a mű címét arra, amelyen ma is ismerjük.
Petőfi Sándor: János Vitéz olvasónapló röviden
Kukorica Jancsi, egy szegény juhászbojtár, Iluskába szerelmes. Mindketten árvák: Jancsit a kukoricaföldön találták, innen kapta nevét, és bár mostohaanyja jó volt hozzá, nevelőapja szigorúan bánt vele. Iluskát egy gonosz banya vette magához, hogy dolgoztassa és kínozza. A két fiatal szereti egymást, és egy napon találkoznak a szabadban: Iluska a patakban mos, Jancsi pedig a nyájat őrzi.
A beszélgetés hevében mindketten megfeledkeznek feladataikról; Iluska a mosásról, Jancsi a nyáj őrzéséről. A nyáj elvész, Iluska mostohája pedig haragra gerjed. Jancsinak ezért éjjel el kell hagynia faluját, és ezzel kezdetét veszik kalandjai.
Jancsi az erdőben barangolva rábukkan egy házra, ahol tizenkét rabló tanyázik. Bár először meg akarják ölni, később megbarátkoznak vele, és befogadják társaságukba. Azonban éjszaka Jancsi rájuk gyújtja a házat, majd továbbáll. Útközben találkozik huszárokkal, és csatlakozik hozzájuk, hogy Franciaországba induljanak a törökök ellen.
Az út során átjutnak Tatárországon és az emberevőkön, egy szerecsen király segítségével. Bejárják Lengyelországot és Indiát, miközben számos megpróbáltatás éri őket: harcolnak a hideggel (Jancsi a hátára veszi a lovát, hogy ne fázzon), és a perzselő hőséggel (éjszaka indulnak útnak, felhőket facsarnak ki vízért, levegőt harapnak étel gyanánt). Lovuk pedig gyakran megbotlik a csillagokban.
János vitéz és társai megérkeznek Franciaországba, ahol Jancsi kiszabadítja a királylányt, akit a basa tartott fogságban. A francia király hálából felajánlja neki birodalma felét és lánya kezét, de Jancsi visszautasítja. Elmeséli a királynak élete történetét és Iluskához fűződő szerelmét. A király a történet hatására János vitéznek nevezi el, és egy tarisznya aranyat ajándékoz neki.
János vitéz hajóra száll, hogy hazatérjen Iluskához, ám egy hatalmas vihar közepette egy felhőbe kapaszkodik, és egy griffmadár segítségével érkezik haza. Ott szomorú hír várja: Iluska meghalt. A sírjához megy, leszakít egy szál rózsát, majd továbbindul. Útközben találkozik egy fazekassal, akinek elakadt a szekere az óriások földjének határán. János legyőzi az óriások csőszeinek vezetőjét és a királyukat is, így az óriások hűbéresei lesznek. Jutalmul egy sípot kap, amellyel bármikor segítséget kérhet tőlük.
Kalandjai során eljut a Sötétség országába, ahol a banyák találkozóján barátaival elpusztítja a gonosz lényeket. Ezután megérkezik az Óperenciás-tenger partjára. Egy óriás három hétig cipeli a hátán, hogy elérjék a túlsó partot, de végül egy szigetre jutnak, amely Tündérország. Itt János megküzd a három kapu őrzőivel: három medvével, három oroszlánnal és egy sárkánykígyóval, majd belép Tündérországba. Bár minden mesés és csodálatos, ő mégis szomorú.
Elkeseredésében úgy dönt, véget vet életének: a tóba dobja a rózsát, hogy utána vesse magát. Azonban abban a pillanatban, amikor a rózsa – Iluska hamvaiból nőtt – a vízbe hull, Iluska feltámad. A szerelmesek végre újra egymásra találnak, és Tündérország uralkodóivá választják őket.
Petőfi Sándor: János Vitéz olvasónapló
A földi kalandok
1. fejezet
Kukoricza Jancsi, a juhászbojtár, a falu szélén őrzi a nyájat, miközben a nagy hőségben a fűben pihen. A közeli patakban Iluska, Jancsi szerelme, a ruhákat mossa. Jancsi hízelgő szavakkal próbálja rávenni a lányt, hogy jöjjön ki hozzá a partra, ám Iluska aggódik, hogy a mostohája haragra gerjed, ha nem végez időben a mosással. Végül Jancsinak mégis sikerül meggyőznie Iluskát, hogy csatlakozzon hozzá.
2. fejezet
Gyorsan telik az idő, miközben Jancsi és Iluska a patakparton beszélgetnek. Iluska mostohája türelmét vesztve elindul, hogy megkeresse, hol késlekedik a lány, és együtt találja a szerelmeseket, egymás karjában. Haragra lobban, és szidalmazni kezdi Iluskát, amiért egy legénnyel tölti az időt ahelyett, hogy dolgozna.
Jancsi azonban határozottan kiáll kedvese mellett, rámutatva, hogy Iluska keményen dolgozik, és a mostohája mégsem becsüli meg ezért. A fiú azzal fenyegeti a mostohát, hogy rágyújtja a házat, ha bántani meri Iluskát. Hamarosan azonban Jancsi döbbenten veszi észre, hogy a juhok nagy része elkóborolt a nyájtól.
3. fejezet
Jancsi éjfélig sem tudja összegyűjteni a juhok felét, és gyanítja, hogy a nyáj tagjai farkasoktól ijedtek meg, vagy tolvajok keze nyomán tűntek el. Végül, szégyenszemre, a megcsappant nyájjal tér vissza a gazdához.
A gazda, aki minden este gondosan megszámolja a juhait, először nem hisz Jancsinak, amikor meghallja, hogy az állatok eltűntek. Miután azonban rájön a helyzet súlyosságára, dühében egy nagy rúddal alaposan megkergeti, és elkergeti Jancsit a háztól.
4. fejezet
Jancsinak nincs sem étke, sem szállása, így Iluskáék háza felé veszi az irányt, ahol bánatos dallamot játszik a furulyáján. Iluskának elmondja, hogy világgá megy, és többé nem találkoznak. A két szerelmes szívét szomorúság tölti el, majd Jancsi beleveti magát az éjszaka homályába.
5. fejezet
Másnap Jancsi egy puszta közepén ébred. A közelben talál egy tavat, ahol a parton előveszi tarisznyájából a maradék szalonnát, és elfogyasztja. Kimerülten álomba merül, és Iluskáról álmodik, de álmát egy hirtelen jött vihar szakítja félbe. A zuhogó eső elől karimás kalapja és nagy subája nyújt védelmet. A vihar elültével Jancsi útnak indul, és estére egy sűrű erdőbe ér.
6. fejezet
Már éjfél körül jár, amikor Jancsi megpillant egy házat, ahol lámpás fényét látja megcsillanni. Örömmel gondolja, hogy egy csárdára lelt, de hamar kiderül, hogy valójában egy rablótanyára bukkant, ahol éppen mind a 12 rabló otthon tartózkodik. Jancsi bekopogtat, és bátran kijelenti, hogy nem fél a haláltól, de szállást kér éjszakára. A rablók elismerik bátorságát, és befogadják maguk közé, majd mulatságot rendeznek az új társuk, Jancsi tiszteletére.
Amikor a zsiványok alaposan leittasodva elalszanak, Jancsi azon töpreng, hogy kirabolja őket, és az így szerzett kincsből szép nagy házat épít Iluskának. Ám végül úgy dönt, hogy becsületes úton szeretne meggazdagodni. Eltökélten felgyújtja a házat a rablókkal és a kincsekkel együtt, és folytatja útját.
7. fejezet
Másnap Jancsi tovább vándorol, és útközben egy csapat huszárral találkozik, akik a francia sereget készülnek támogatni a törökök elleni harcban. Jancsinak megnyeri tetszését a katonai élet, és a huszárok vezetője úgy dönt, hogy felveszi őt a csapatába. Jancsi lovat, kardot, mentét és huszárnadrágot kap. Számos vidéket bejár a huszárokkal, de mindvégig hű marad az ő szeretett Iluskájához.
8. fejezet
A huszárok útjuk során Tatárországba, azaz Mongóliába érnek, és már az ország közepén járnak, amikor szembe találják magukat a tatár királlyal és ezer fős seregével. A tatárok jelentős túlerőben vannak, és azzal fenyegetőznek, hogy emberhúst esznek. A feszült helyzet közepette felbukkan Szerecsenország királya, aki korábban Magyarországon vendégeskedett, és megszerette a magyarokat. A király közbenjár barátjánál, a tatár uralkodónál, és arra kéri, hogy békében engedjék át a huszárokat.
9. fejezet
A huszárok akadálytalanul folytatják útjukat Taljánország felé, amely ebben a történetben az örök fagy birodalma, azaz Olaszország. A hegyekben olyan zord tél tombol, hogy a huszárok, hogy elkerüljék a kihűlést, a hátukra veszik lovaikat, és úgy cipelik őket, hogy mindkettőjük teste kimelegedjen a dermesztő hidegben.
10. fejezet
A huszárok Lengyelországon átkelve Indiába érkeznek, de innen rendkívül magas hegyeken át vezet az útjuk Franciaország felé. A hegyek annyira meredekek és magasak, hogy a nap perzselő sugarai égetik a bőrüket. Vizet csak úgy tudnak szerezni, hogy kicsavarják a felhőket, és az annyira sűrű levegőt harapják, mintha étel volna. A forróság miatt csak éjjel tudnak továbbhaladni, de óvatosnak kell lenniük, mert lovaik gyakran megbotlanak a csillagokban.
Jancsi közben arra gondol, hogy minden lehulló csillag egy lélek távozását jelenti a földön. Úgy véli, Iluska mostohája szerencsés, hogy ő nem tudja, melyik csillag az övé. Végül a huszárok sikeresen átkelnek a hegyeken, és megérkeznek Franciaországba.
11. fejezet
Amikor a huszárok megérkeznek Franciaországba, szembesülnek a szomorú valósággal: a törökök feldúlták az egész országot, elűzték a királyt, és elrabolták annak lányát. A huszárok találkoznak a száműzött uralkodóval, aki bejelenti, hogy annak adja feleségül lányát, aki megmenti őt. Kukoricza Jancsit azonban hidegen hagyja ez az ajánlat; ő hű marad Iluskához, akit egyedül őt szeretné feleségül venni.
12. fejezet
Másnap reggel a huszárok elszántan készülődnek, hogy szembeszálljanak a törökökkel. Az idős francia király is csatába akar szállni, de lebeszélik, mondván, már nem lenne képes harcolni. A huszárok utolérik a török sereget, és követet küldenek hozzájuk, hogy hadat üzenjenek. A törökök vezetője, egy borvirágos orrú, nagy hasú basa, szembeszáll velük, de a huszárok véres küzdelemben levágják a törököket. Jancsi kardjával kettészelve végez a basával.
A basa fia már csak a lován menekül, miközben az ájult francia királylányt magával viszi. Jancsi hosszú üldözésbe kezd, míg végül a török lova kimerülten összerogy. A basa fia az életéért könyörög, Jancsi pedig megkegyelmez neki, majd a királylányt biztonságban visszakíséri édesapjához, a francia királyhoz.
13. fejezet
A huszárok visszakísérik a francia királyt a várába, Jancsi pedig a megmentett királylányt vezeti haza. A várban nagy lakomát rendeznek, ahol a király gazdagon megvendégeli a huszárokat, és bejelenti, hogy a lányának megmentőjét többé nem Kukoricza Jancsinak hívják, hanem János vitéznek. Az uralkodó felajánlja lányát János vitéznek feleségül, és vele együtt a birodalmát is, de János visszautasítja mind a királyságot, mind a királylány kezét. A meglepett király ekkor arra kéri, mesélje el élete történetét.
14. fejezet
Jancsit egy kukoricaföldön találta meg egy asszony, aki hazavitte, hogy felnevelje, mivel saját gyermeke nem volt. Férjét nehezen sikerült rábeszélnie, hogy fogadják be a fiút, de úgy gondolták, jó juhász válhat belőle, ha felnő. Az asszony férje azonban gyakran bántalmazta Jancsit, és nem kedvelte őt.
Jancsi eközben megismerte Iluskát, aki hasonló sorsra jutott: édesanyja meghalt, mostohája bántalmazta és kemény munkára kényszerítette, ráadásul édesapja is elhunyt. Ők ketten voltak a falu árvái, és együtt nőttek fel. Amikor a gazdasszony is meghalt, Jancsi egyedül maradt a gazdával, aki az első hibájánál – amikor Jancsi hagyta elkószálni a birkanyáj felét – elűzte őt.
Ezután Jancsi katonának állt, de továbbra is hű maradt Iluskához, így nem tudja elfogadni a francia királylány kezét.
15. fejezet
A király elfogadja János vitéz indoklását, és bőkezűen megjutalmazza: egy nagy zsákot tölt meg számára a kincstár értékeiből. Útnak bocsátja János vitézt, hogy hazatérhessen és feleségül vehesse szerelmét, Iluskát. János vitéz azonnal hajóra száll, hogy a gazdag zsákmánnyal visszatérjen szülőfalujába, míg a többi huszár a király udvarában marad.
16. fejezet
János vitéz a hajón utazva a gazdag életről és Iluskáról ábrándozik, miközben a matrózok az ég alján pirosló fényről beszélnek, ami közelgő nagy szelet jelez. János vitéz azonban a magasban szálló gólyákat figyeli, amelyek éppen Magyarországról tartanak dél felé.
17. fejezet
Másnapra a szél erősödni kezd, majd hatalmas viharrá fokozódik, amely darabokra töri a hajót. A szerencsétlenséget egyedül János vitéz éli túl, akit egy hullám olyan magasra emel, hogy meg tud kapaszkodni egy felhőben. A felhővel a hátán eljut egy szikláig, ahol egy griffmadár fészkére bukkan, és látja, ahogy a madár éppen fiókáit eteti. János vitéz felkapaszkodik a griffmadár hátára, majd sarkantyújával oldalba rúgja. A griffmadár azonnal szárnyra kap, és országokon át repíti János vitézt szülőfalujába.
Amikor megérkezik, épp szüretre készülnek a falusiak, de János vitéz csak Iluskát keresi. Amikor megtalálja a házat, fájdalmas hírrel fogadják: Iluska meghalt. Erre János vitéz csupán annyit mond: „Bár férjnél lenne inkább.”
18. fejezet
János vitéz teljesen összeroppan a fájdalomtól, és azon kesereg, hogy bárcsak ő veszett volna oda a háborúban, vagy fulladt volna a tengerbe. Megtudja, hogy Iluska a halála napjáig érte vágyakozott, és hogy mostohája kínozta halálra, majd elhagyta a falut. Az információkat egy fiatalasszony osztja meg vele, aki most Iluskáék házában él. Ő vezeti el János vitézt Iluska sírjához, ahol egy rózsabokor nőtt.
János vitéz hosszan siratja elvesztett szerelmét, majd letép egy rózsát a bokorról, és útnak indul, hogy bánatában világgá menjen. Úgy érzi, mindent elveszített: a kincseit és szerelmét egyaránt.
Tündérországban
19. fejezet
János vitéz vándorlása során egy erdőben találja magát, ahol egy fazekas szekerét látja elakadni a sárban. A fazekas mérgesen szitkozódik, de János vitéz egy mozdulattal kirántja a szekeret a sárból. Kíváncsian megkérdezi, merre vezet a jobb oldali út. A fazekas azt válaszolja, hogy azt senki sem tudja, mert még soha senki nem tért vissza onnan. Ez felkelti János vitéz érdeklődését, hiszen már nem ragaszkodik az életéhez, így elindul az ismeretlen úton.
Hamarosan elér az óriások birodalmának határához, amelyet egy folyó választ el. Egy hatalmas óriás lép elé, hogy megállítsa. Az óriás megpróbálja összetaposni János vitézt, de ő a feje fölé tartja a kardját, amibe az óriás belelép. Az óriás talpába mélyedő kard fájdalmas sebet ejt, amitől az óriás a folyóba zuhan. János vitéz kihasználva az alkalmat, átsétál a folyón az óriások országába, mielőtt még elvágja az óriás torkát.
20. fejezet
Az óriások országában János vitéz különös jelenségekkel találkozik: a fák olyan magasak, hogy nem látni a tetejüket, és szúnyogokkal kell megküzdenie, amelyek akkorák, mint az ökrök. A varjak olyan sűrűn lepik el az eget, mintha sötét felhő borulna fölé, és a levelek is hatalmasak, mint két szűr.
János vitéz hamarosan elér az óriáskirály várához, ahol éppen ebédhez készül a király és fiai. Meghívják János vitézt is az étkezésre, és az óriáskirály egy ökölnyi kővel kínálja meg. János vitéz válaszul hozzávágja a követ a király fejéhez, aki azonnal meghal, agyveleje kiloccsan. A király fiai azonban nem bosszút állnak, hanem örök szolgai hűséget esküsznek János vitéznek, és királyukként fogadják el őt. János vitéz egy különleges sípot kap tőlük, amelyet ha megfúj, az óriások azonnal megjelennek és a segítségére sietnek.
21. fejezet
János vitéz elér a Sötétség országába, ahol teljes homály uralkodik, és csak suhogást hall a feje fölött. Kiderül, hogy ez a boszorkányok birodalma, akik éppen a gyűlésükre tartanak. A távolban pislákoló tűz vezeti János vitézt egy barlanghoz, ahol a boszorkányok összegyűltek. Egy üstben varázsital rotyog, amelybe békákat, patkányfejeket és emberi koponyákat dobnak.
János vitéz elhatározza, hogy véget vet a boszorkányok gyűlésének. Mielőtt azonban megfújná az óriások sípját, ellopja a boszorkányseprűket, hogy ne tudjanak elmenekülni. Ezután megfújja a sípot, és parancsot ad az óriásoknak, hogy öljék meg a boszorkányokat. Az óriások egyetlen boszorkány kivételével mindet eltapossák; az egyetlen túlélő Iluska mostohája. János vitéz maga akar végezni vele, de az asszony megpróbál elmenekülni. Végül egy óriás elkapja, és messzire hajítja; a boszorkány Iluska falujának határában esik le holtan.
Ahogy minden boszorkány meghal, az ország egyre világosabbá válik, míg végül az ég is teljesen kitisztul. János vitéz összegyűjti a boszorkányseprűket, és máglyát rak belőlük, hogy elégesse mindet.
22. fejezet
János vitéz tovább vándorol, miközben Iluskára gondol, és tekintete gyakran megpihen a nála lévő rózsán. Ahogy beesteledik, egy kis dombon telepszik le aludni, nem sejtve, hogy egy temetőben találta meg pihenőhelyét. Éjszaka kísértetek veszik körül, és megpróbálják magukkal ragadni, de az első hajnali fény megjelenésével eltűnnek. János vitéz mit sem sejt az őt fenyegető veszélyről, nyugodtan ébred az új napra.
23. fejezet
Egy hajnalon János vitéz egy hegy tetején áll, és lenézve a tengerre találkozik egy öreg halásszal a parton. Megkéri a halászt, hogy vigye át a vízen, ám az idős férfi figyelmezteti, hogy ez az Óperenciás tenger, amelynek se vége, se hossza, és még senki sem kelt át rajta. A halász nem tud segíteni.
János vitézt azonban éppen ez a kihívás lelkesíti. Megfújja az óriások sípját, és megparancsolja az egyik óriásnak, hogy vigye át az Óperenciás tengeren. Az óriás vállára ülteti János vitézt, aki a hajába kapaszkodva vág neki az ismeretlennek.
24. fejezet
Három hete haladnak félmérföldes léptekkel, amikor végre szárazföld tűnik fel a láthatáron. János vitéz reménykedik, hogy elérték a túlsó partot, de hamarosan rájön, hogy csak egy szigethez érkeztek: Tündérországhoz, amely a világ végét jelenti, mert utána a tenger a semmibe veszik.
Az óriás figyelmezteti János vitézt, hogy Tündérország veszélyes hely, hiszen csodás lények őrzik a bejáratát. Ez azonban csak még jobban felkelti János vitéz érdeklődését. Megkéri az óriást, hogy tegye le a szigeten, majd szabadon távozhat.
25. fejezet
Az első kapuhoz érve János vitéz három medvével találja szembe magát, de gyorsan elbánik velük. Másnap a második kapu előtt három vad oroszlán állja útját, de őket is legyőzi.
Harmadik nap a harmadik kapuhoz érkezik, amelyet egy hatalmas sárkánykígyó őriz. János vitéz nem hátrál meg: közelebb hajol, majd bátran beugrik a sárkánykígyó torkába. Odabent megkeresi a szörnyeteg szívét, és átdöfi kardjával, majd kivágja magát a testéből. Végül kinyitja a kaput, és továbbhalad Tündérország belseje felé.
26. fejezet
Tündérország maga a csodák földje, ahol örök tavasz és örök hajnal uralkodik. A bánat ismeretlen ezen a helyen: ha a tündérek örömükben sírnak, könnycseppjeik gyémántokká válnak. A tündérlányok hajszálait, ha a föld alatt áthúzzák, arannyá változtatják. Itt a tündérek gondtalanul, boldogan heverésznek egész nap, élvezve a varázslatos világ nyugalmát és szépségét.
27. fejezet
Tündérország a szerelem, a boldogság és a béke birodalma, ahol a tündérek örömmel fogadják János vitézt. Ő azonban mindvégig csak Iluskára gondol. Magányosan kisétál Tündérország tavának partjára, és Iluska rózsáját a vízbe dobja, hogy az mutasson neki utat.
Ekkor azonban csoda történik: a rózsa a tó életvizében átváltozik Iluskává. A szerelmesek boldogan ölelik meg egymást, újra egymásra találva. A tündérlányok elragadtatva választják meg Iluskát királynőjüknek, míg a tündérfiúk Jánost kiáltják ki királyuknak. Így Iluska és János vitéz Tündérországban maradnak, és örökké tartó boldogságban élnek tovább.
