Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések4 hét ezelőtt019 perc

Szereplők:

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger olvasónapló

Santiago – az öreg halász

Manolin – Santiago tanítványa

cápák, kardhal, delfin…

halászok

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger olvasónapló

A történet egy kubai halászközösségben és a tengerre vezető vizeken játszódik. A főszereplő, az idős halász, Santiago, már 84 napja próbálkozik eredménytelenül halat fogni saját kis csónakjából. Eredetileg a fiú, Manolin, 40 napon keresztül osztozott a sorsában, ám mivel nem sikerült halat fogniuk, Manolin szülei úgy döntöttek, hogy másik hajóra küldik dolgozni.

Manolin egy nap meghívta Santiagót egy sörre a helyi kertvendéglőbe, ahol a két jóbarát régi emlékeik felelevenítésével töltötte az időt. Miután a sört elfogyasztották, Santiago kunyhójához indultak, hogy továbbra is közösen szórakozzanak, a színháznak hódolva, még akkor is, ha a korábban eladott vetélőhálót már nem használhatták. A fiú végül elment ételt szerezni a halásznak, hogy Santiago erővel nézhessen szembe a következő kihívással: egy hatalmas hal megfogásával.

Ebéd közben Santiago beszámolt Manolinnak a legutóbbi baseball-mérkőzések eredményeiről, amelyeket az előző napi újságban olvasott. Ezt követően mindketten pihenni tértek, Santiago pedig a sötétben levette nadrágját, összegöngyölte azt újságpapírral, és feje alá tette, hogy aludni tudjon. Álmában visszatért Afrikába, ahol gyermekként járt, és érezte a reggeli szellő hozta afrikai levegő illatát. Bár szokásosnál korábban ébredt, úgy döntött, még egy kicsit pihen.

Miután végleg felébredt, elment Manolinhoz, aki elkísérte őt a partra, és hozott neki szardíniát, valamint két csalit. A 85. napon Santiago ismét a tengerre indult, ezúttal egyedül, bízva benne, hogy szerencsésebb lesz, és mélyebbre merészkedik, mint valaha. Miközben a tengeren sodródott, egy fregattmadár repült el felette, ami új reményt adott neki, hogy talán a madár zsákmányra lelt. Nem sokkal később valóban igaza lett: egyik horgán megfeszült a zsinór, gyorsan felhúzta, és egy tonhalat talált a végén, melyet később csalinként használt fel.

Ahogy a halász egyre mélyebbre hatolt a tengerbe, újabb kapásra lett figyelmes. Ezúttal azonban egy sokkal nagyobb zsákmányról volt szó. A halász, hiába próbálkozott, nem tudta mozdítani, sem felhúzni a halat. A hosszú küzdelem végén a hal végre megmutatta magát: egy hatalmas kardhal, amely lenyűgöző módon a magasba szökkent. Ezt követően a hal elkezdte húzni a csónakot.

Eközben egy kis énekesmadár szállt le a csónakra, láthatóan kimerülve. A halász egy ideig beszélgetett a madárral, ám ekkor a kardhal hirtelen mozdulattal megindult, a halász pedig elveszítette egyensúlyát és majdnem beleesett a vízbe. Az izgalmas pillanat közben észre sem vette, hogy a madár elrepült, viszont arra figyelt fel, hogy keze vérzik.

A halász, hogy erőt nyerjen a küzdelemhez, megevett egy darab tonhalat, de az egész ételt nem tudta elfogyasztani, így a maradékot a vízbe dobta. Kezét görcsök rándították, amit elkeseredetten szidott, és újabb zsinórt engedett le, bízva abban, hogy talál valami eledelt.

Ahogy az este közeledett, egy delfin akadt a horogra. Hatalmas erőfeszítéssel sikerült a csónakba húznia, majd bunkósbotjával leütötte, és a delfin azonnal elpusztult. Santiago már tervezte, hogy másnap kibelezi a zsákmányt.

A zsinór közben szétvágta tenyerét és vállát, de a halász nem adta fel, tovább tűrte a fájdalmat. Három napos küzdelem után a kardhal kifáradt, és Santiago egyre közelebb húzta a csónakhoz. Amikor elég közel ért, szigonyával végül sikerült ledöfnie. Mivel a hal túl nehéz volt ahhoz, hogy a csónakba emelje, inkább a csónak oldalához kötözte. A vitorlát felhúzva, a szél segítségével elindult vissza a partra.

Ahogy Santiago egyre közelebb sodródott a szárazföldhöz, a kardhal vérének elterjedése a tengerben cápákat vonzott a csónakja környékére.

Egy nagyméretű cápa bukkant fel, de Santiago nem ijedt meg, mivel tudta, hogy a ragadozó hamarosan rátámad a zsákmányra. A várakozásoknak megfelelően a cápa beleharapott a halba, mire Santiago gyorsan kézbe vette a szigonyt, és a ragadozó fejébe vágott. A cápa a mélybe süllyedt, magával ragadva a szigonyt is.

Santiago tisztában volt vele, hogy ha további cápák támadnak, fegyver nélkül esélye sem lesz megvédeni a zsákmányt. Így gyorsan egy ötlettel rukkolt elő: egy kést kötött az egyik evezőlapát végére, hogy legalább valamilyen védelmi eszközzel rendelkezzen.

Két órán keresztül zavartalanul haladt a csónak a széllel, miközben Santiago megkóstolta a nagy hal húsát, amely rendkívül ízletes és kiváló minőségű volt. Ám nem sokkal később újabb két cápa tűnt fel. Az egyik ismét ugyanott harapott a halba, ahol az előző, és Santiago a lapátra kötött késsel leszúrta. A cápa a kiharapott részével együtt elsüllyedt. A másik cápa azonban alulról kezdte szétmarcangolni a zsákmányt, így Santiago kénytelen volt keresztbe fordítani a csónakot, hogy hozzáférjen a ragadozóhoz. Amikor a cápa ismét felbukkant, Santiago leszúrta, de a cápa nem süllyedt el, mert állkapcsa rágörcsölt a hal húsára.

Ekkor egy újabb cápa érkezett, amit Santiago szintén leszúrt, de a kés pengéje kettétört, így már nem maradt fegyvere a védekezésre.

A szél egyre erősebben fújt, és a csónak egyre gyorsabban haladt a part felé, amikor újabb két cápa támadta meg a zsákmányt. Az egyiket Santiago bunkósbotjával orrbavágta, amikor az rátámadt a halra, a másik azonban, bár kétszer is megütötte, elkerülte a találatot, és hatalmas darab hússal távozott. Santiago remélte, hogy sikerült kellőképpen megsebesítenie a cápákat, és azok nem térnek vissza.

A sötétség beálltával Santiago reménykedett, hogy hamarosan meglátja a szárazföld fényeit.

Ahogy haladt a part felé, Santiago elgondolkodott a saját szerencséjén: bár az 85. napon sikerült kifognia élete legnagyobb halát, a cápák már a zsákmány több mint felét elpusztították.

Este 10 óra körül felcsillantak a part fényei, ám éjfél körül egy áramlat cápafalkát sodort a csónak közelébe. Santiago a sötétségben csak nehezen látott, de bunkósbotjával mindent megtett, hogy megvédje a maradék halat. Az egyik cápa kitépte a kezéből a bunkósbotot, így a halász a kormányrudat ragadta meg, és azzal folytatta a küzdelmet. A cápák azonban már széttépték a halat, és a zsákmány fejéig értek. Miután az állatok elúsztak, egy mégis maradt, és Santiago a kormányrúddal lesújtott rá, megsebesítve a ragadozót, de a rúd eltört.

Santiago, bár a kormányrudat igyekezett visszahelyezni, folytatta útját. A csónak gyorsan haladt, mivel már csak a hal csontváza volt rákötve.

Az éjszaka közepén Santiago végre partot ért, de mindenki aludt, a kertvendéglő is bezárt. Kihúzta a csónakot a partra, leszerelte a vitorlát, majd elindult hazafelé, a csónakot és a csontvázat a parton hagyva. Rendkívül fáradtan haladt, és útközben többször is megállt pihenni.

Másnap délelőtt Manolin ellátogat Santiagohoz, de a halász még alszik. Miközben észreveszi a sebesült kezeket, elszomorodik. A halászok közben Santiago csónakját körbeállják, és megállapítják, hogy a hal 18 láb hosszú volt, az orrától a farkáig.

Manolint azonban inkább Santiago egészsége foglalkoztatja. Bemegy a kertvendéglőbe, hogy kávét hozzon neki, majd hazaviszi, de nem ébreszti fel. Várakozik, hogy a halász magától ébredjen.

Amikor Santiago felébred, megissza a kávét, és Manolin kijelenti, hogy függetlenül attól, mit mondanak a szülei, továbbra is Santiagóval fog halászni, mert még sokat kell tanulnia tőle. Santiago pedig pihenésre van szüksége, hogy felépüljön és meggyógyuljanak a sebei.

Aznap délután egy kirándulócsoport érkezik a kertvendéglőbe. Miközben a parton heverő hatalmas csontvázat nézik, egy nő megkérdezi a pincértől, mi az. A pincér próbálja elmagyarázni, hogy egy óriási hal, egy marlin csontváza, amit a cápák megettek, de végül csak annyit mond, hogy cápa. A nő már nem is kíváncsi a további magyarázatra, csupán meglepődik, hogy a cápáknak milyen szép farkuk van.

Közben Santiago még mindig alszik, Manolin pedig mellette ül és virraszt.