Tartalom:
ELSŐ FEJEZET
amelyben egy mese írására szövetkezünk,
és a főszereplőket is megismerjük
MÁSODIK FEJEZET
amelyben szegény Dzsoni, a világ legszabadabb
embere a Százarcú Boszorkával viaskodik
HARMADIK FEJEZET
amelyben szegény Dzsoni lába is meg szíve is nagyot nyilallik
NEGYEDIK FEJEZET
amelyben egy gonosz varázslat történik, és sajnos egy
icipicit szegény Dzsoni szeretete is megrendül
ÖTÖDIK FEJEZET
amelyben Ipiapacsról, a hírhedett rablóról kiderül,
hogy szerencsére nagyszerű gömbérzéke van
HATODIK FEJEZET
amelyben Rézbányai Győző többször is megsértődik,
de aztán túljárnak az eszén
HETEDIK FEJEZET
amelyben a tizenkét nagyon testvérrel találkozunk,
és Árnika jól leteremti őket
NYOLCADIK ÉS EGYBEN UTOLSÓ FEJEZET
amelyben minden jóra fordul, és a Százarcú Boszorka
százegyedik arcát is megismerjük
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika olvasónapló
1.fejezet:
Östör király csodálatosan szép palotájában kezdődik a mese. A király jószívű és igazságos uralkodó volt, ám ha valami felbosszantotta, jobb volt elkerülni a közelét. Az udvari főszámolnoknak ekkor elég volt ezerig elszámolnia, hogy újra biztonságos legyen a király előtt megjelenni.
Egyszer az udvarba érkezett két lovag, akik a királylány, Árnika kezét kérték. Mindketten hajlandók voltak életre-halálra megküzdeni egymással, de a király ezt nem engedélyezte. Úgy vélte, hogy lányának szerelmesnek kell lennie abba, aki egyszer a férje lesz. A lovagok szemtelensége annyira felbőszítette a királyt, hogy az esetet követően a főszámolnoknak ötezerig kellett számolnia, míg a király megnyugodott.
2.fejezet:
A fiú gyorsan menekülni kezdett, a Százarcú Boszorkány azonban vihar, majd farkas képében üldözni kezdte. Végül a némber fatuskóvá változott, s szegény Dzsoni elesvén benne, lábát törte. A gonosz pára visszaváltozott banyává, és álnokul segíteni akart a sérült fiatalemberen. Dzsonit akkor már egy fiatal lány ápolta, s szerencsére mindketten elhagyták a boszorkány területét.
A két fiatal, ahogy egymásra néztek, mindkettőjüknek bizseregni kezdett a szíve: egymásba szerettek. Árnika hazavitte szegény Dzsonit apja palotájába, és szívét-lelkét kitéve ápolta. Gyógyulása után a fiú megköszönte az ápolást, és bevallotta a lánynak, hogy nem tud nélküle élni. A lány viszontszerette őt, ezért „Megölelték, megcsókolták egymást, és kézen fogva szaladtak Östör király elé”. A király szerette volna, ha a fiatalok szerelme kiállná az idő próbáját, ezért Dzsoni fél évre vándorútra indult.
3.fejezet:
A fiú azonnal menekülésbe kezdett, de a Százarcú Boszorkány viharként, majd farkasként üldözte őt. Később a boszorkány fatuskóvá változott, és szegény Dzsoni beleesve meg is törte a lábát. Ekkor a gonosz boszorkány újra emberi alakot öltött, és álnok módon felajánlotta segítségét a sérült fiúnak. Dzsonit azonban már egy fiatal lány ápolta, és szerencsére mindketten sikeresen elhagyták a boszorkány birodalmát.
A két fiatal szeme találkozott, és szívük hevesen dobogni kezdett: egymásba szerettek. Árnika hazavitte a sérült Dzsonit apja, Östör király palotájába, és teljes odaadással gondoskodott róla. Gyógyulása után a fiú megköszönte az ápolást, és bevallotta Árnikának, hogy nem tud nélküle élni. A lány viszonzásul szintén szerelmes lett belé, ezért „Megölelték és megcsókolták egymást, majd kézen fogva Östör király elé siettek.” A király szerette volna, ha fiatalok szerelme kiállja az idő próbáját, így Dzsoni fél évre vándorútra indult.
4.fejezet:
Szegény Dzsoni szomorúan vándorolt, folyton Árnikára, a szerelmére gondolt. A királylány számára is nehezen teltek a napok, hetek, hónapok. Amikor a félév letelt, apjával együtt elindultak Dzsoni elé, de sajnos a gonosz boszorkány erdejében kötöttek ki, ahol a boszorkány kacsákká változtatta őket. Ráadásul a gyönyörű palotájuk egy roskadozó kacsaóllá alakult át, az udvari nép pedig kacsaként úszkált a közeli tóban.
Dzsoni hazafelé tartva egy kerek erdőben egy takaros házhoz ért, ahol megszomjazva belépett az udvarra. Hamarosan megjelent a házikó varázslatos szépségű gazdája, aki finom, jégbe hűtött szörpöket kínált neki, pecsenyét rakott eléje, és hófehér kenyeret tett az asztalra. A lány szerelmet vallott Dzsoninak és azt hazudta neki, hogy Árnika nem várta meg őt, hanem közben feleségül ment egy királyfihoz. Dzsoni majdnem elcsábult, de amikor Árnika képe felvillant előtte, otthagyta a gonoszságot sugárzó vonzó nőt. A Százarcú Boszorkány – aki maga volt a szépség – ismét vihar képét öltötte magára, és üldözni kezdte a fiút. De ezúttal sem a farkasordítás, sem a tuskótrükk nem segített rajta, Dzsoni kicsúszott a markából.
A fiú ismerős vidékre érkezett, de eltűnt a palota, a kerek tó partján csak egy kacsaól szomorkodott, a vízben pedig kacsák lubickoltak. Egy kacsa odament Dzsonihoz, aki megkérdezte tőle, hogy látta-e valahol a szerelmét, Árnikát. Csodák csodájára mindent visszaváltoztattak: Árnika, Östör király, az udvari nép, sőt a palota is újra megjelent. Csak Dzsoni maradt kacsaként.
5.fejezet:
Dzsoni és Árnika útra kelt, hogy felkutassa a Hétfejű Tündért, aki segíthet rajtuk. Hét nap és hét éjjel tartott az útjuk, napközben Dzsoni változott kacsává, éjszaka pedig Árnika. Egy folyó közelében találkoztak egy juhásszal, aki figyelmeztette őket, hogy legyenek óvatosak, mert a környéken Ipiapacs, a hírhedt rablóvezér garázdálkodik.
A fiatalok bátran folytatták az utat, és találkoztak is a banditával. Dzsoni egy pofonnal elhárította a rabló támadását, de ez csak ideiglenes megoldásnak bizonyult. Ipiapacs este társaival együtt visszatért, és elfogta Dzsonit és a kiskacsát. Árnika ötletére azonban sikerült megszökniük a rablók fészkéből, másnap pedig ismét menekülniük kellett.
Egy dinnyeföldön találták magukat, amikor a tizenhárom betyár utolérte őket. Dzsoni dinnyéket kezdett hajigálni feléjük, de a rablók meglepő könnyedséggel fogták el a repülő gyümölcsöket. Az üldözőknek annyira tetszett a játék, hogy rájöttek, kiváló labdaérzékük van.
Dzsoni rávette Ipiapacsékat, hogy kezdjenek el focizni, először rongylabdával, majd a legközelebbi városban már igazi labdával játszottak. Végül a Világhírű SC ellen léptek pályára, ahol ezer arany volt a tét. A stadion zsúfolásig megtelt lelátóján a fő- és alpandúrkapitány gyanakodva figyelte a Szegény Dzsoni SC középcsatárát, akivel úgy tűnt, korábban már találkozott. Ipiapacsék kilenc nullára győztek, megnyerték a kitűzött díjat, és ezután felhagytak a fosztogatással.
6.fejezet:
Dzsoni, Árnikával a hóna alatt, boldogan haladt tovább, és a táj egyre csak szebbé vált. Egy alkalommal azonban „egy borzas, fekete üstök bukkant fel a fű közül, mögötte egy fekete keretes szemüveg, amely mögött szomorú, fekete keretű tekintet tűnt elő.” Rézbányai Győzővel találkoztak, aki arról volt híres, hogy minden apróságon könnyen megsértődik.
Árnika próbálta megvigasztalni Győzőt, de sokáig nem jártak sikerrel. Szegény Dzsoni haja már őszülni kezdett a tehetetlenségtől, amíg végül kitalálta, hogy ő maga kezdeményez először a sértődést a fekete keretes férfival szemben. Azon a napon Győzőn volt a sor, hogy ő keresse a kiengesztelődés módját, és rájött, hogy nem is olyan rossz dolog, ha nem ő áll a világ középpontjában. Kiderült az is, hogy Rézbányai Győző tudja, hol található a Hétfejű Tündér. Az útmutatás után a fiatalok jó tanáccsal látták el Győzőt, így véget ért a magányossága, és az emberek ismét szívesen szóba álltak vele.
7.fejezet:
Útközben Csodaország felé Árnika megéhezett, ezért betértek egy elhanyagolt, zsúpfedeles házikóba. Itt tizenegy mogorva testvér panaszát hallgathatták végig a hősök. Egy átok sújtotta a testvéreket, amely miatt ami az egyiküknek fájt, az mind a többinek is fájdalmat okozott. Legyen szó hasfájásról, eltévedés utáni éhségről vagy folyóba esés utáni fulladásról, mindannyian átélték már ezeket.
Ekkor épp a tizenkettedik testvér cipelte a fát az erdőben, és a nehéz teher miatt a többi tizenegy testvér hátán is érezte a fájdalmat. A királykisasszony, kacsa képében, tanácsot adott a szenvedőknek. Javasolta, hogy mi lenne, ha segítenének bajba jutott társuknak? Egy rövid vita után a testvérek odasiettek a fa cipelésével küszködő fivérükhöz, és mind a tizenegyen segítettek neki. Így már könnyedén hazaszállíthatták a hatalmas fát.
8.fejezet:
Dzsoni és Árnika hamarosan megérkeztek Ajahtan Kutarbani király fazsindelyes palotájához. Az uralkodó közölte velük, hogy a Hétfejű Tündér már tud róluk, és várja őket. A szerelmesek a tündértől azt kérték, változtassa őket azonossá. Kívánságuk teljesült, és boldogan indultak haza. De mi történt a Százarcú Boszorkánnyal?
A boszorkány majdnem elvesztette varázserejét, mert nem sikerült új szolgát találnia magának a hét év letelte előtt. Még egy utolsó esélye maradt volna, de a Hétfejű Tündér jóságos fényét látta a frissen érkezőkön áradni. A Százarcú Boszorkány tudta, hogy ezek felett az emberek felett nincs hatalma. Dzsonira átkokat szórt dühében, de semmire sem ment vele.
Dzsoni türelmével és szeretetteljes hangjával elérte, hogy a boszorkány felszabadítsa korábbi áldozatait, és szabadon engedje őket. A felszabadultak bosszút akartak állni kínzójukon, de Árnika kedvese megvédte a Százarcút, aki varázsereje elvesztésével egyszerű, fekete fejkendős öregasszonnyá vált. Ez az öreg nénike a királyi palotában is a fiatal szerelmespár mellett maradt, és évek múltán ő ringatta térdén a kis Dzsonit.
