Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések2 hét ezelőtt021 perc

Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály olvasónapló

Heinrich von Kleist „Michael Kohlhaas” című kisregénye egy történelmi alapokra épülő mű, amelyet Peter Hafftiz 1595-ös „Microchronologicum” című műve ihletett. Kleist közvetlenül Christian Schöttgen és Georg Christoph Kreysig 1731-es történeti munkájából vette a kiindulópontot, hogy átdolgozza a történetet.

A regény nemcsak a középkori eseményeket dolgozza fel, hanem mélyebb rétegekbe ágyazottan, az ideális világ és a valóság közötti konfliktusokat is bemutatja. Kohlhaas karaktere a szabadság és elnyomás, a jogállam és az abszolutista hatalom viszonya, valamint az alacsonyabb társadalmi rétegek és a befolyásos elit közötti ellentétek problémáit is felveti.

A mű központi kérdései közé tartozik a bűncselekmény és az önbíráskodás, miközben Kleist erőteljes kritikát fogalmaz meg az állami hivatalok visszaéléseivel szemben. Ernst Bloch a regény főszereplőjét, Kohlhaast, „a rigorózus polgári erkölcs Don Quijotéjának” nevezte, aki nemcsak saját sorsán keresztül, hanem társadalmi és morális dilemmáin keresztül is mélyebb filozófiai kérdéseket vet fel.

Szereplők:

Kohlhaas
Nagel
Elector
Von Tronka
Elisabeth
Katrina

Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály olvasónapló

Heinrich von Kleist (1777-1811) romantikus drámáinak és kisepikai műveinek hősei gyakran szembesülnek a megismerhetetlen világ rendjével, és eszméik, személyes jogaik, valamint az emberi méltóság védelmében küzdenek. Kleist „Kohlhaas Mihály” című elbeszélésének főszereplője, Kohlhaas Mihály, valós történelmi személy: egy 16. századi német polgár, akinek peres harca és későbbi háborúja Szászország ellen több mint nyolc éven át zajlott (1532-1540), miután sérelmet szenvedett el a feudális rendszer önkényével szemben.

Kleist elbeszélése kezdetben a történelmi eseményekhez igazodik, ám Kohlhaas a cselekmény elején még egy tehetős és törvénytisztelő lókereskedőként jelenik meg a brandenburgi fejedelemségben, a Kohlhaasbrücke nevű településen.

A konfliktus egy fiatal földesúr, a tronkai vár ura törvénytelen cselekedeteiből ered. Kohlhaas először peres úton próbál igazságot keresni és helyreállítani sértett becsületét, ám minden próbálkozása kudarcot vall. Felesége is közbelép a schwerini uradalomnál, de a szerencsétlen asszonyt brutálisan megverik az őrség tagjai, és sérülései következtében életét veszti. Kohlhaas fájdalma határtalan, és elhatározza, hogy megtorolja a bűnös földesúrt, így bosszúhadjáratba kezd.

A fokozódó radikalizálódás következtében Kohlhaas hű szolgáival és csatlakozóival városokat rombol, embereket öl. Luther Márton személyes beavatkozása és egy Kohlhaas ellen írt nyílt levele vet véget ámokfutásának. Kohlhaas elbocsátja seregét, majd Drezdába, Szászország fővárosába indul, hogy folytassa perét. Igazságtalansága elleni küzdelme azonban újra és újra politikai buktatókba ütközik, miközben a fejedelemségek és tartományok közötti érdekek szövevényes hálója nehezíti helyzetét.

Kohlhaas Mihály tragikus sorsa mélyen bemutatja, hogyan válik egy igazságért küzdő ember elvakult bosszúállóvá a szenvedések és veszteségek következtében. Felesége halála után fájdalma elviselhetetlenné válik, és hősiesen vállal egy küldetést, amely azonban túlmutat személyes erején. Elvakultságában tragikus döntéseket hoz, miközben egyre kevesebb támogatója marad, hiszen a politikai érdekek összefonódása tovább nehezíti helyzetét.

Kohlhaas kezdetben népszerű a köznép körében, de soha nem használja ki ezt a támogatást saját előnyére. Célja mindvégig csupán az igazságszerzés és elégtétel elérése. Az események azonban hamarosan elkerülhetetlenné válnak számára, elveszíti az irányítást, és végül politikai manőverek áldozatává lesz. Bár Kohlhaas ügye eredendően politikai természetű, ő maga nem ismeri fel teljesen, hogy hasonló erkölcsi alapokon álló kiszolgáltatottak százezrei lázadnak vagy készülnek lázadni.

Kohlhaas személyes ellenfele Vencel, a tronkai vár fiatal ura és annak környezete, de tágabb értelemben a tartományi és birodalmi tisztségviselők, akik érdek-összefonódások révén tartják fenn a XVI. századi feudális rendszert. A hatalom birtokosainak érdekük, hogy elnyomják Kohlhaas ügyét, és megpróbálják elhallgattatni őt a közvélemény előtt.

Kohlhaas polgárként éli meg sorsát a Német-római Császárságban, ahol a nem nemesi származásúaknak is vannak törvényes jogaik, de azok érvényesítése gyakorlatilag lehetetlen. Bár jogaiban megalázva érzi magát, még arra is képes lenne, hogy „tartományúri oltalomért” könyörögjön, de ez sem vezet eredményre. Kohlhaas helyzete a feudális anarchia egyik alapvető bűnét tükrözi: az önbíráskodás vétségét, melyet a 1495-ös wormsi országgyűlésen Maximilián császár törvénye tiltott.

Kleist műve mély filozófiai kérdéseket vet fel az igazság keresésének nehézségeiről és a hatalommal szembeni harc lehetőségeiről, miközben Kohlhaas sorsa az egyéni és társadalmi igazságosságért való küzdelem tragikus példájává válik.

Kohlhaas Mihály élete és tragikus sorsa az erkölcsi tisztaság és az igazság keresésének vágyában gyökerezik. Számára fontosabb volt a lelkiismereti tisztesség, mint bárminemű világi ítélet. A rettegett bandavezérként ismert Kohlhaas, aki Szászországot járva seregeket toborzott és városokat pusztított el, Luther Márton első szavára megrettent. Rádöbbent tettei súlyosságára, és legfőbb vágya a lelki béke és feloldozás elnyerése lett.

Kohlhaas végsőkig küzdött az igazság és erkölcs mellett, ám a világi hatalmak által gerjesztett „iszonyatos rendetlenség” következményeként tragikus tetteket hajtott végre. Bár igazságtalanságok áldozataként érezte magát, saját magának is morális hibákat rótt fel. A mű végére már sztoikus nyugalommal és misztikus érdeklődéssel tekintett sorsa elé, miközben egyre inkább érzékelte elkerülhetetlen végzetét.

Kezdetben Kohlhaas nem fogadta el a valláserkölcs tanításait, az irgalom és feltétel nélküli megbocsátás útját, mivel erkölcsi meggyőződése és igazságérzete nem engedte, hogy megbocsásson ellenségeinek. Csak később, amikor belátta, hogy a világi hatalmak manipulációi ellen hiába küzd, és elengedte sérelmeit, érte el lelki békéjét. Végül békés nyugalommal várta a halált, miközben tisztázta gyermekei és szerettei emlékét.

Kohlhaas végül – ha felemás módon is – erkölcsi győzelmet aratott saját maga és felesége emlékének védelmében, mivel ügyében két különböző ítélet született. Bár a birodalmi törvényszék a császári közbéke megszegéséért halálra ítélte, a brandenburgi fejedelemség bírósága Kohlhaas követeléseit jogosnak találta, és Vencel várúrfit bűnösnek nyilvánította.

Kohlhaas Mihály története nem csupán egy tragikus egyéni sorsot, hanem egy filozófiai mélységeket kutató művet is jelent, amely az igazságért való küzdelem nehézségeit és az erkölcsi dilemmákat tárja fel az olvasó előtt.

Kleist művében nem csupán egy tragikus sorsot fest le, hanem mély politikai és erkölcsi összecsapásokat is bemutat. Az elbeszélés rávilágít az újkori totalitárius hatalom lényegére, és példázatot ad a XIX. századi zsarnokság erkölcsi rombolására. Kohlhaas története az abszolutisztikus rendszer brutális igazságtalanságával szembesíti hősét, aki nemcsak az uralkodó hatalommal, hanem annak cinikus jogi ürügyekkel leplezett mélyebb értékrendjével is kénytelen szembenézni, amely az emberi méltóságot is sárba tiporja.

Kleist stílusa az elbeszélés során változatosan formálódik, ami a szöveget két részre osztja. Az első rész rendkívüli tömörséggel és drámai hatással mutatja be Kohlhaas Mihály kálváriáját és harcait. Külső szemlélőpontból, a cselekmények alapján érzékelhetjük a főszereplő belső folyamatait és forrongó érzéseit. Kohlhaas túlfűtött érzelmi őszintesége és az igazságszolgáltatás közönyös távolságtartása folyamatos feszültséget teremt. Az objektív narráció ritkán lép ki az írói keretek közül, például a Kohlhaas és Herse közötti beszélgetésnél, valamint Kohlhaas és felesége kulcsfontosságú párbeszédénél, vagy éppen Kohlhaas és Luther találkozásánál.

Az apácakolostorba való betörést viharos képek kísérik, és a villámcsapás éppen akkor sújt le, amikor Kohlhaas eszeveszett követelését kihirdeti. Kleist művében az ilyen részletek nem csupán atmoszférát teremtenek, hanem mélyebb jelentést is hordoznak, kiegészítve Kohlhaas szenvedéseit és küzdelmeit az igazságért és az emberi méltóságért.

Amikor Kleist a cselekményt Drezdába helyezi, és bemutatja Berlin és Bécs jogi bonyodalmait, stílusa markánsan megváltozik: mesterkélten kanyargós, finoman kidolgozott és gúnyos lesz. Ez a stílusbeli kettősség mélyebb valóságszemléletet tükröz a műben: egyrészt kronikává alakítja az eredeti történetet, másrészt felfedi hőse lelki válságát, tragédiájának feloldását, igazságot szolgáltatva neki.

A Kohlhaas Mihály című kisregény egészében tiltakozó hangvételt képvisel, ugyanakkor elfogadja a tényeket, mint változhatatlan jelenségeket, és bizonyos iróniával, romantikus árnyalatokkal kompenzálja, megérteti az olvasóval a szereplők sorsát. A mű záró részében Kohlhaas részleges diadalát is csak az író elégtétele jelzi.

A feloldás eszközei között szerepel a misztikus-romantikus „amulett-történet”, valamint Kohlhaas eredeti kivégzési módjának módosítása is: kerékbe törés helyett „csupán” lefejezés történik, melyek által Kohlhaas méltó temetést kap. Fiairól a brandenburgi választófejedelem gondoskodik, míg a szász választófejedelem lelkiismeretfurdalása büntetésül szolgál. Kohlhaas utódaival az évszázadok során ismételten megbecsülten bánnak.