Szereplők és a helyszín
A narratíva Thomas Mann perspektívájából bontakozik ki, aki a történéseket személyes észrevételekkel és alapos elemzésekkel gazdagítja. Mann írásmódja két alapvető aspektuson nyugszik: egyfelől a történtek utólagos, higgadt átértékelésén, másfelől saját, a narratívába mélyen beleszőtt véleményén.
A Cipolla név eredetével kapcsolatban két lehetőség merül fel. Egyrészt Boccaccio „Dekameron” című művében egy embereket becsapó szerzetes viselte ezt a nevet; másrészt Thomas Mann bátyjának, Heinrich Mann-nak „Die kleine Stadt” (Kisváros) című regényében egy elszegényedett nemesi család neveként szerepel. Cipolla karaktere így nem csak a művészetek és művészi képességek megtestesítője, hanem a manipuláció és az emberi méltóság aláásásának veszélyeire is figyelmeztet. Mario, a pincér, aki nem hős, kényszerhelyzetbe kerülve válik az ellenállás figurájává, amikor szembeszáll Cipollával.
Ami Angiolieri asszonyt illeti, érdekes megjegyzés, hogy a novellában Sofronia néven is említik, ami a Platóni erkölcstanban a bölcs önmegtartóztatást jelöli, az egyik négy főerény közül. Ez ellentétes azzal a kényszerrel, amit a varázsló ráró.
A történet színhelye, a Torre di Venere – magyarul Vénusz tornya – egy fiktív üdülőhely, amely valójában nem létezik, neve azonban a szerelem és szépség bolygójára utal, ironikus módon tükrözve a történetben ábrázolt eseményeket.
Thomas Mann: Mario és a varázsló olvasónapló röviden
Thomas Mann egyik olaszországi nyaralása adja a történet alapját, amely Mussolini nacionalista rezsimjének korszakában játszódik. Az elbeszélés ezt a történelmi hangulatot kívánja visszaadni.
Egy angol család érkezik a népszerű Torre di Venere üdülőhely Grand Hoteljébe, ahol különös, kirekesztő események veszik kezdetüket. A család eredetileg kijelölt asztalát elhagyva inkább a teraszra szeretnének menni, azonban ott csak az exkluzív vendégek foglalhatnak helyet, így őket nem engedik oda. Nem sokkal később egyik gyermekük köhögni kezd, mire a hatóságok azonnal orvost küldenek hozzájuk. Az orvos megállapítja, hogy a gyermek állapota nem komoly és nem fertőző, de a szállodai menedzser mégis kiutasítja őket. Emiatt a családnak egy közeli fogadóban kell szállást találnia.
A hőségben a családtagok egy közeli fürdőhelyen próbálnak lehűlni. Egy alkalommal a nyolcéves kislány leöblíti a homokot a fürdőruhájáról, és egy rövid időre meztelenül látszik, ami közfelháborodást vált ki.
Thomas Mann, mint családapa, ezeket a jeleneteket felhasználva mutatja be a korszakra jellemző „középszerűséget és polgári hígvelejűséget”. Az író a saját családi élményein keresztül tárja fel a korabeli társadalom torzításait és értékválságát.
Egy plakáton Cipolla, a bűvész és hipnotizőr magát reklámozza, mire a család az esti előadására látogat el. Az esemény során további rendkívüliség tárul a közönség elé. Cipolla egy visszataszító, alkoholista alak, aki lekezelően bánik a nézőkkel, és alázza őket, miközben a közönség nagy derültségét kelti. Ezen keresztül az író az akkori politikai elit manipulatív működésére kívánja felhívni a figyelmet.
Az előadás folyamán Cipolla nevetségessé tesz mindenkit, aki nem hajlandó együttműködni vele vagy aki magára vonja a figyelmet. A bűvész évszámokat kér a közönségtől, melynek összege végül pontosan megegyezik azzal a számmal, amit ő előzetesen felírt – mindezt úgy, hogy csak saját emberei által mondott számokat vesz figyelembe. A műsorban helyet kapnak kártyatrükkök is, melyek kapcsán az író azt sugallja az olvasónak, hogy valójában nincs szabad akarat, csupán külső befolyásolás létezik.
Az előadás második felében az egyéni akaratok összeroppannak a nézőtéren, és a közönség tagjai vagy nevetség tárgyai lesznek, vagy a szórakozott tömeg részeivé válnak. Szünet után Cipolla már ostorral irányítja a közönség táncát, még inkább kiemelve az uralom és manipuláció motívumát.
Közben a leírások egyre unalmasabbá válnak, és az olvasóban ellenállás ébred a leereszkedő stílussal szemben. Például egy jelenetben a „varázsló” a következőképpen int Máriónak: „hívogató mozdulattal, ahogy az szokás, az orra elé emeli a kezét, és mutatóujját váltakozva hosszan fölmeresztve, hol pedig horgosra görbítve.”
Ezért a „varázsló” a színpadra hívja Mariót, aki egyébként egy kávéházi felszolgálófiú.
A színpadi jelenetben Cipolla provokálja Mariót azzal, hogy szerelmi bánatban szenved, majd ezt a témát kezdi el boncolgatni a közönség szórakoztatására. Márió egyértelműen jelezte, hogy nem kívánja nyilvánosan megvitatni ezt a kérdést, azonban Cipolla szavai megbűvölik, és a púpos, visszataszító Cipolla egy csókot követel tőle, mintha szerelme lenne. A közönség nevet. Márió ekkor feleszmél, undorodva igyekszik letörölni száját, majd két lövéssel leteríti Cipollát. Egy néma csend következik, azután az emberek a színpadra rohannak, és lefegyverzik Mariót; kicsavarják kezéből azt a kis, sötét fémű, alig pisztolyhoz hasonlító eszközt, amelynek szinte nem is létező csöve váratlan és ismeretlen irányt szabott a sorsnak.
Az esemény végén a gyerekek csak ennyit kérdeznek: “Ez már a vége volt?” Mire a válasz: Igen. Az író a nyaralás elszenvedése után megkönnyebbül.
