Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések1 hét ezelőtt013 perc

Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét olvasónapló

Sánta Ferenc, aki Erdély szívében, Kolozsváron született és tizenhét évet élt itt, szemléletének kialakulásában kulcsszerepet játszott a helyi unitárius kollégium. Korai élményei közül a társadalmi személyiség életlehetőségeinek szűkössége gyakorolta rá a legmélyebb hatást.

Műveiben rendszeresen foglalkozik a személyes és társadalmi erkölcsi dilemmák kérdésével, amelyet három regényében – „Az ötödik pecsét”, „Húsz óra”, „Az áruló” – dolgoz fel. Debütáló műve, „Az ötödik pecsét” különösen erőteljesen tárja elénk az etikus életvitel és cselekvés követelményeit, miközben a totális diktatúrák fenyegetéseivel is szembesíti szereplőit.

Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét olvasónapló röviden

A regény 1944-es eseményeket idéz fel, a nyilas terror idején játszódik. A történet középpontjában négy hétköznapi ember áll: egy tanulatlan, ravasz kocsmáros, egy őszinte és egyszerű asztalos, egy mindig kételkedő órás, valamint egy álszent könyvügynök, akik minden este egy kocsmában gyűlnek össze. Beszélgetéseik során az élet nagy kérdéseiről, az erkölcsről és a lelkiismeretről vitatkoznak.

Elméleteket szőnek, ám ezeknek nincs igazi tétje. A történet akkor vesz új irányt, amikor a szereplők szembesülnek azzal a lehetőséggel, hogy embertelen körülmények között, embertelenség árán meneküljenek. A próbát nem élik túl mindannyian, de amikor az élet maga állítja őket próbára – nyilasok érkeznek barátaikért –, az addig csak elméletben megfogalmazott erkölcsi dilemmák valósággá válnak. Ebben a helyzetben hőseink az emberi tisztaság és bátorság példaképeivé válnak.

A mű regényformában íródott, és lényegében példázatként működik. Központi üzenete szerint az erkölcsi kötelesség parancsa leginkább a váratlan és kiszámíthatatlan helyzetekben ébred fel bennünk. A szerző kiváló emberismerete és ábrázolási képessége teszi igazán élettelivé a példázat elvont mondanivalóját.

A nyelvezete a szimbolikus, emelkedett stílustól a meghatóan gyengédig terjed, és a karaktereket olyan közelségből ábrázolja, hogy az olvasó szinte személyesen éli át a rajtuk végbemenő lelki folyamatokat. A regény az erkölcsi döntéshozatal szükségességét és annak terhes felelősségét emeli ki.

Kiemelkedő érdeme, hogy nem engedi elkerülni a fasizmus borzalmainak újraélését, miközben a csendes hősiesség megjelenítésére is hangsúlyt fektet. A mű Fábri Zoltán rendezésében filmadaptációként is elérhető, és ma már az irodalmunk egyik meghatározó alkotásaként tartják számon.

Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét olvasónapló

A cselekmény 1944-ben, a nyilas uralom utolsó napjaiban zajlik Budapesten. A regény első fejezetében a négy központi szereplő – Gyurica, Kovács, Király és Béla – kerül bemutatásra, akik rendszeres vendégei egy pesti kiskocsmának. Itt gyűlnek össze, hogy megvitassák az élet különböző aspektusait, a hétköznapi témáktól kezdve a mélyebb filozófiai kérdésekig. Mivel mindannyian eltérő társadalmi háttérrel rendelkeznek, világnézetük is különbözik.

Egyik találkozójukon a társasághoz csatlakozik Keszei, a veterán fényképész, és ekkor kezdődik a történet valódi bonyolódása. Gyurica egy példázatot hoz, amely Lucs-lucs szigetének világába vezet minket. Itt Tomoceuszkakatiti, a zsarnok uralkodó kegyetlenül bánik alattvalóival, folyamatosan megalázva és kínozva őket.

Ez a társadalom nem tartja bűnnek az uralkodó tetteit, így Tomoceuszkakatiti lelkiismeret-furdalás nélkül folytathatja kegyetlenségeit. A történetben Gyugyu, az egyik alattvaló áll szemben vele, aki számos megaláztatáson és kínzáson ment keresztül, de erkölcsi tisztaságát megőrizve, lelki nagyságában talál vigaszt.

A történet végéhez közeledve Gyurica meglepő kérdést intéz hallgatóságához: ha választhatnának, melyik szereplő helyében szeretnének lenni? Bár a kérdés elsőre irreálisnak tűnik, mégis komoly elgondolkodtató hatással bír. Ez a dilemma végigkíséri a társaságot az este során.

Elméleti szinten a csoport tagjai arra a következtetésre jutnak, hogy a zsarnok szerepét választanák, ám Keszei, a fényképész hevesen ellenkezik. Ő azt vallja, hogy büszkén vállalná a rabszolga sorsot. Gyurica kétségbe vonja ezt, amit Keszei sérelmez, és feljelenti őket. Letartóztatásuk után a hatóságok két nap és éjszaka tartó kínozást alkalmaznak, majd egyetlen lehetőséget kínálnak: meg kellene ütniük egy halálra ítélt kommunistát, aki csupán a szabadságáért küzdött.

A cselekmény csúcspontján a szereplők egy komoly dilemmával szembesülnek: feláldozzák-e becsületüket a szabadság érdekében, vagy megőrzik emberi méltóságukat, még ha ez a biztos halált is jelenti. Ebben a kritikus pillanatban az elméleti kérdés valósággá válik. A regény igazi jelentősége azonban nem a konkrét eseményekben rejlik, hanem abban az intenzív párbeszédben, gondolatmenetben és gesztusokban, amelyek e két nap alatt kibontakoznak.

A történet szerint a főszereplők közül Kovács, Király és Béla végül az emberiesség mellett döntenek, még az embertelenség közepette is, és a halált választják. Gyurica döntése azonban nem olyan egyértelmű, mint elsőre tűnik. Bár kívülről úgy nézhet ki, mintha elárulta volna társait, a kommunistát és saját magát is, a dialógusok során kiderül, hogy valójában nem önző szándékkal cselekszik.

Gyurica otthonában több gyermek rejtőzik, akiket a nyilasok elől védelmez. Ha ő meghalna, és nem térne haza, ezek a gyerekek is veszélybe kerülnének. Cselekedete tehát nem öncélú, hanem inkább a saját lelki békéjét és üdvösségét áldozza fel a gyermekekért. Mindezek az események a kimondott kérdések mellett a szavak és tettek közötti viszonyt, azok esetleges űrét és a saját lelkiismeretünk megkérdőjelezését is felvetik.