Szereplők:
Zsuzsika
Jóska
Hitves Pálné
Hitves Pál
Andris
Jóska anyja
Jóska apja
Bodollai
Bodollainé
István bácsi
Zsófi, Jóska húga
Siket Darabos
katonasapkás
Mari apja
Darabos Mihály
Panka néni
Róza
Móricz Zsigmond: Pillangó olvasónapló röviden
Debrecen környékén játszódik az a megindító történet, amely a munkában megfáradt napszámosok mindennapjait és egy tiltott szerelem gyötrődését örökíti meg. A történet főhősei, Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika, akik a hosszú, kimerítő munkanapok után egymás karjaiban lelnek vigaszt, szembeszállnak a társadalmi elvárásokkal és a családi nyomással.
A szerelmesek, akik nap mint nap 16 órát dolgoznak az aratás idején, a cséplőgép mellett, a nélkülözés és a szigorú munkatempó ellenére is megtalálják egymást. Ez a szerelem fényt hoz a szegénységtől és megpróbáltatásoktól sújtott életükbe. Azonban a boldogságuk akadályokba ütközik, mivel a rokonság nem nézi jó szemmel kapcsolatukat. Jóska egy gazdag, tanyával rendelkező hadiözvegyhez, Maróti Máriához van eljegyezve, míg Zsuzsika is egy jómódú férfihoz lenne szánva.
A konfliktusokkal teli helyzetet tetézi, hogy Zsuzsikát egy suszter is ostromolja udvarlásával, míg a lány testvére, Andris, szintén egy szegény lányt vesz feleségül. A társadalmi nyomás egyre nő, Jóska házassága pedig már meg is van szervezve. A lakodalom napján, amikor Jóska és az újdonsült felesége elindulnak a kocsin, Zsuzsika kétségbeesett kiáltása hallatszik. Jóska ekkor meghozza élete legnehezebb döntését: leugrik a kocsiról, megfogja Zsuzsikát, és elszöknek együtt, mintha szárnyaik nőttek volna, szembehelyezkedve a társadalmi kényszerekkel és elvárásokkal.
E szökésük egy rövid, de beteljesült boldogságot ígér számukra, amelyben egy napra minden akadály eltűnik. Azonban tudják, hogy hamarosan vissza kell térniük azon elvárások és kötelezettségek világába, amelyek már előre megpecsételték sorsukat. A történet, bár rövid időre szóló boldogságot ígér, a reménytelenség és a társadalmi korlátok visszatérő motívumai árnyalják.
Móricz Zsigmond: Pillangó olvasónapló fejezetenként
1.fejezet
A hajnali napfényben, az alföldi táj jellegzetes nyári hangulatát idézve, a szegény munkások a földdel küzdenek, de eközben megtalálják az élet apró örömeit. Dalolnak, hangoskodnak és vigyorogva végzik a munkát a cséplőgép mellett. Ebben a vidám, dolgos forgatagban Zsuzsi, egy fiatal napszámos lány, egy kis sárga fecskefarkú lepke után szalad, ami arra készteti Jóskát, hogy ideiglenesen abbahagyja a munkát és kövesse őt.
Amikor utoléri Zsuzsit, a lány már megfogta a lepkét. Jóska azt tanácsolja, hogy „vegye le a fejit”, hogy a lepke ne repülhessen el, de Zsuzsi nem akarja megölni, inkább szabadon engedi, és gyönyörködik a repülésében.
Munkájukhoz visszatérve, Jóska a szalmát tömi a gépbe, Zsuzsi pedig gereblyével húzza el a pelyvát a gép alól. Jóska megkérdezi Zsuzsit, nem bánta-e meg, hogy elengedte a lepkét. Zsuzsi válasza szerint, ha levágta volna a fejét, már nem érezne fájdalmat a szívében sem.
Közben Zsuzsi vizet szeretne meríteni a kútból, Jóska segítségére siet, és a munka közbeni csipkelődés egy óvatlan pillanatban odáig fajul, hogy Jóska megöleli a lányt. Az ölelés mindkettejüknek jól esik, de a feszültség a levegőben érezhető, mivel Jóska nem akar engedni az érzéseinek. Az alföldi nyárban így fonódnak össze a munka, a játék és a szerelem apró pillanatai.
2.fejezet
A hajnali készülődés közepette, amikor még a nap első sugarai sem törték át az alföldi táj ködét, Zsuzsi már a gőzgép mellett sürgölődött, miközben kacagása betöltötte a levegőt. Az ifjú napszámos lány nem tudta abbahagyni a nevetést, gondolatai Jóskára szegeződtek, akit úgy akart megfogni, ahogy csak egy óvatos pillangófogó teheti. Jóska, aki eddig tartózkodóan viselkedett, érezte Zsuzsi közeledését, de még mindig a maga távolságtartó módján maradt.
Zsuzsi, érezve Jóska vonakodását, egy másik fiúnak szólt, hogy javítsa meg a gereblyéjét, ami Jóskát közelebb csalta hozzá. A fiú, aki mindig is szerette volna megnyerni Zsuzsi figyelmét, egy mamutfogat hozott magával, amellyel viccelődött, mondván, hogy az egy óriás fogja. Zsuzsinak azonban nem tetszett a tréfa, az ajándékot undorral dobta el.
Közben, a munka és a tréfák ellenére, Jóska egyre nyíltabban fejezte ki érzéseit Zsuzsi iránt, megjegyezve, hogy „Zsuzsikám, az iccaka majd megdöglöttem miattad.” Ezek a szavak ismét elárasztották Zsuzsit boldogsággal; az égre emelte tekintetét, de szemei előtt csupán Jóska arcát látta tükröződni. Éjszaka, amikor a lányokkal együtt aludt, az egyikük megjegyezte, hogy látta, miként kísérgeti Jóskát. Zsuzsi ezt hallva még jobban örült, tudva, hogy a kölcsönös vonzalom talán többre is kiterjedhet az alföldi nyári napok során.
3.fejezet
Beszélgetésük a galagonyabokor tövében zajlott, ahol Zsuzsi elmesélte, hogy csupán egy évig járt iskolába, mielőtt beteg lett, és aztán már nem tért vissza az oktatási intézmény falai közé. Helyette inkább könyvekből, regényekből tanult, amelyek a tudás és a világ felé nyitották meg számára az ajtót. A párbeszédeik során a szokásokhoz híven Zsuzsi magázta Jóskát, míg ő tegezte a lányt, ami akkoriban a társadalmi normák részét képezte.
A napok során egyre nehezebbé vált számukra az esti elválás, reggelente pedig alig várták, hogy újra egymásra nézhessenek. Egy alkalommal, amikor Irma megvágta a kezét, Zsuzsit állították a helyére, hogy Están bácsinak kévéket adjon. Ezáltal Jóskától távol került, ami miatt Jóska szenvedett. Majd szinte beleőrült, amikor látta, hogy Están bácsi átfogja Zsuzsi derekát és mellé ülve beszélget vele. Jóska úgy érezte, szívére zsinór kötötték, amely visszahúzza őt, de végül jó ötlettel állt elő, helyet cserélt egy másik legénnyel, így ismét Zsuzsi közelében lehetett.
A gazda nem nézte jó szemmel ezt a manővert, és rájuk mordult, de az időjárás a fiataloknak kedvezett. Borús idő köszöntött be, így a munka helyett a juhakolban húzódtak meg, ahol csak ettek, ittak és mulattak egész nap. Bár Zsuzsi körül többen is udvaroltak, Jóska féltékenységtől hajtva figyelte minden mozdulatát. A fiatalok közötti feszültség és a köztük lüktető érzelmek így váltak a munkahelyi mindennapok szerves részévé.
4.fejezet
Párban, beszélgetve ballagtak vissza Debrecen városába, ahol Jóska megpróbálta kideríteni, hogy Zsuzsi komolyan gondolja-e kapcsolatukat, vagy csupán játszik vele. Zsuzsi meglepődött Jóska kérdésén, hiszen még fiatal, és tudta, hogy édesanyja nagyon haragudna, ha komolyra fordulna a dolog. Játékos kedvében ugratta Jóskát, aki viszont nehezen viselte, hogy így packázzanak vele. Jóska a családjában az elsőszülött, aki otthon minden parancsolója, szülei és testvérei is neki kedveznek, tőle várják a cselekvést és a példamutatást.
Zsuzsi viselkedése, amelyet Jóska szemtelennek és pimasznak érzett, arra késztette, hogy elfelejtse a lányt. Azonban a sértődöttség ellenére, Jóska alig tett pár lépést, amikor ismét szíve húzta vissza a lányhoz. Boldogságot érzett, amikor a duzzogó Zsuzsi ismét közel engedte magához. A két fiatal közötti érzelmek így hullámzóak maradtak, miközben lassan visszatértek a város zajába.
5.fejezet
Hitves Pál, Zsuzsi apja, egy szerény kunyhóban élt a Nagyerdő szélén, amit büszkén „házam-földemnek” nevezett, bár valójában alig voltak birtokai. Egyetlen kocájuk volt, amit egy tanártól kapott ajándékba cserébe azért, mert elbújtatta az illetőt az idegen katonák elől. Zsuzsi gondoskodott a kocáról, és a lányt egy malaccal kecsegtették, mint hozományt.
Egy nap váratlanul megjelent Zsuzsi bátyja, Andris, aki katonai szolgálatából tért haza. Olyan hosszú ideje nem találkoztak, hogy Zsuzsi kezdetben meg sem ismerte testvérét. Andris érkezése nagy örömet okozott a családnak és a szomszédoknak egyaránt, akik összegyűltek, hogy üdvözöljék a hazatérőt. A találkozás alkalmából Jóska is betért hozzájuk, akit Andris szívélyesen fogadott. A családi és baráti körben eltöltött idő így különleges örömmel telítődött, megerősítve a közösség és az összetartozás érzését.
6.fejezet
Zsuzsi anyja aggodalmát fejezte ki, amiatt, hogy Andris hazatérésével immár két férfi lesz otthon, ami még nagyobb terhet ró a családi készletekre. Korábban már két malacot is ígértek Zsuzsinak, ha sikerül jól férjhez mennie, amire nagy szükségük volt, hiszen a család minden erőforrásra angoloskodott, beleértve a kis Ferkót, Zsuzsi testvérét is, aki még nevelésre szorult – Zsuzsi egyébként tizenhat testvér közül származott.
E közben Jóska próbált megnyugtatni mindenkit azzal, hogy ígéretet tett az édesanyjának: „hozok én magának egy olyan segítséget, nem lesz akkor magának semmi dóga.” Ez a kijelentés azonban megijesztette Zsuzsit, hiszen a családban hat fiú és csak egy lány volt. Mikor Zsuzsi érdeklődött Jóskánál, hogy mit szólt az anyja az ajánlatához, ő ezt válaszolta: „Azt, hogy, fiam, nem vállalja azt senki, amit én csinálok…”
Jóskának jólesett az anyja őszintesége, de rögtön meg is bánta szavait, mivel rájött, hogy támadó hangnemet kellene alkalmaznia édesanyja ellen, hogy éreztesse Zsuzsival: már nem az anyja, hanem ő áll az első helyen a szívében. Az eset rávilágított a családi dinamika és a személyes érzelmek összetettségére, amely feszültséget teremtett Jóska és Zsuzsi között.
7.fejezet
Jóska nem hagyta abba a próbálkozásokat, amíg sikerült megnevettetnie Zsuzsit, ami jóval késő estéig eltartott. Ezzel azonban idegességet váltott ki édesanyjából, aki otthon várta a fiát. Amikor Jóska megérkezett, az anyja azonnal kérdezte: „Hun vótál?” Jóska büszkén válaszolt: „A menyasszonyomnál”, és hosszan ízlelgette a szavakat. Az anyja azonban rosszallóan fordult el tőle.
Jóska enni kezdett, de amikor beszaladtak az öccsei, kizavarta őket, mire az anyja megjegyezte: „Hagyjátok, az mán elbízta magát.” Ez felmérgesítette Jóskát, aki otthagyta őket, bár később visszatért. Ekkor már az anyja a tehén mellett fejt. A találkozásuk során bár megölelték egymást, az anyja ismét megjegyzést tett, hogy nem szeretné Zsuzsit látni otthonukban. Jóska dühében nagyot ütött az istálló mestergerendájába, mondván: „De hiszen ez kell a szerelemnek. Rakni kell a tűzre, hogy égjen.”
Jóska ezt követően sietett Zsuzsihoz, akivel megbeszélte, hogy másnap a Nagyerdőre mennek. Miután hazament, apja ásást kért tőle, míg ő a malomba ment. Mire az apja visszaért, Jóska már felásta a veteményesnek valót, megcsinálva kétnapi munkát egy nap alatt. Mindeközben azonban aggodalmai is voltak, elgondolkodva azon, hogy mi lesz, ha a szerelme elillan, és csak a szégyen és gyalázat marad meg.
8.fejezet
Jóska nővére, Zsófi egyedülálló anyaként nevelte kislányát, akitől mindenki azt hitte, hogy az apja a fronton tűnt el, holott valójában csak pár utcányira lakott tőlük, újra megházasodott, és teljesen elfeledkezett Zsófiról. Zsófi ezért haragudott a világra.
Jóska, aki Zsuzsihoz látogatott, elmondta neki, hogy nem kíséri el a Nagyerdőre. Bevallotta, hogy pénz híján még egy közös fényképet sem tudnának készíttetni, amiért szégyellte magát, mivel minden pénzét hazaadta, így semmije sem maradt. Zsuzsi ezen felháborodott és szeszélyességével vádolta Jóskát, ezért azt mondta neki: „Kérem magát, édes, hagyjon el örökre engem, majd csak megsegít az isten!” Jóska azonban boldogan kiáltott vissza, hogy Zsuzsi mégis csak „édes”-nek nevezi őt, ami megvigasztalta.
Jóska boldogan tért haza, tudva, hogy az egész család tisztában van azzal, merre jár. Az apja szórakozottan figyelte, hogy a család nőtagjai mérgezettek azért, mert szegény lányt választott, és még tréfálkozott is velük, mondván, hogy az anyjuk majd táncolni fog Hitves Pállal. Jóska kérték az apját, hogy legyen tekintettel az anyjára, az apja azonban rávágta, hogy inkább Jóskának kellene tekintettel lennie.
Végül a család kinyilvánította, hogy elvárják tőle, hogy gazdag lányt vegyen feleségül. Jóska azonban határozottan kijelentette, hogy Hitves Zsuzsit veszi el, akár van vagyona, akár nincs, majd dühösen bevágta maga mögött az ajtót.
9.fejezet
Jóska a Hitves család ablakán keresztül leste meg a családot, ahogy az asztalnál ülve beszélgetnek. Szeretett volna becsatlakozni hozzájuk, de úgy érezte, hogy nem lenne illendő, ezért kívül maradt. Andris mesélt a családnak a börtönről, a meghurcoltatásról és a végtelen gyaloglásokról, amiken keresztülment. Hitves Pál megjegyzése, hogy „A szegény ember nem is él, csak van”, mélyen visszhangzott a szobában.
Andris azt is elmesélte, hogy van egy fia egy orosz nőtől, akit hazahozna, de apja azt tanácsolta neki, hogy felejtse el ezt a gondolatot, és vegyen el egy hadiözvegyet, akire már kiszemelték neki. A kiszemelt Maróti özvegy volt, kicsit szeplős, egy gyermek anyja, de birtokában volt egy szép kis tanyának, jól berendezett házzal és tehénnel is. „A fene a szeplőit; betakarja a píze. Minden szeplőjére tehet a Maróti lány egy ezüstöt,” mondta a családfő.
A beszélgetés során Hitves Pál a bibliai parancsolatot idézte, miszerint a szegény legény gazdag lányt vegyen el, és a szegény lány módos legényhez menjen. Pál ezt követően saját házasságukra utalva megjegyezte: „Csak mink voltunk ilyen emeletes marhák anyáddal ketten, hogy aszontuk, hogy összetesszük, amink van, éljünk osztán boldogan. Látod, milyen szegénységbe süppedtünk egy életen. Ti is azt akarjátok?” Ezzel pedig rávilágított a gazdasági realitások és a családi élet nehézségeire.
10.fejezet
Jóska a helyi ivóba látogatott, ahol a csapos rögtön megkérdezte tőle: „Erőset?” Erre Jóska egy határozott „Mirget!” választ adott, ami azt jelentette, hogy abszintot szeretne.
Az ivóban nem ő volt az egyetlen, aki bánatát próbálta itallal enyhíteni; egy katona is éppen a szomorúságát osztotta meg, bár ő nem a feleségét, hanem saját magát okolta a helyzetért. Elmondása szerint „akit szeret az ember, annak mindent megbocsát.”, de hozzátette, hogy már megbánja a megbocsátást.
Jóska, miután magához tért, elment Siket Daraboshoz, aki az apja testvére volt. Jóska arra kérte őt, hogy segítsen neki a lánykérésben, mivel a szülei ellenezték a kapcsolatát. Siket Darabos vállalta, hogy Nagyboldogasszony napján, kedden segít neki, de kifejezetten jelezte, hogy nem előbb.
11.fejezet
Zsuzsi már régóta nem játszadozott Jóskával, minden perc, amit nem tölthettek együtt, szenvedéssé vált számára. Úgy érezte, hogy mindjárt kiszakad a világból. Zsuzsi előző nap annyit adott, hogy úgy érezte, ki kell futnia és meg kell keresnie önmagát, különben elveszik. Úgy vélte, a jóság elgyengíti az embert, mások rabszolgájává teszi, míg a rosszaság visszaadja az embert önmagának, életének és sorsának urává téve.
Zsuzsi anyja észrevette lánya változását, és elküldte őt Bodollaiékhoz, hogy segítsen nekik, mivel már régóta nem látogatta őket. Ott Panka néni, a varrónő segítségével varrást bontott. Panka néni azonnal észrevette, hogy Zsuzsi szerelmes, és megkérdezte tőle: „Mikor lesz a lakodalmad, Zsuzsika?” Zsuzsi meglepetten elhárította a kérdést, de azonnal elkezdett álmodozni arról, hogy ő is varrónő lesz. Elképzelte, hogy Jóska kint vágja a fát, miközben ő bontja az öltéseket. Talán a Bodollai mérnökök is tudnának neki állást szerezni.
A beszélgetés hamar a szerelem témájára terelődött. Panka néni szerint a szerelem „Hétbaj… Megbolondul az ember”, és csak „két esztendeig tart… jó embereknél húsz esztendeig.” Zsuzsi erre így válaszolt: „Ű jó ember”—„Nincs jó ember fírfiba, fiam, csak gazember meg bolond ember… A gazember minden szoknya után elrepül, a bolond ember meg ráül egy szoknyára, és vigyázza, őrizi, mint a kutya a koncot.” Panka néni azt mondta: „… a nő, fiam, olyan lakat, améket minden kulcs kinyit, és a fírfi olyan kulcs, amék minden lakatba belepászol. Mire akkor az a nagy retteneteskedís?”
12.fejezet
Zsuzsi az asztalra terített, mivel anyja nem szerette, ha éhesen ment haza. Megérkezett a mérnök úr, aki már nem kislánynak tekintette Zsuzsit. Hátulról megközelítette, és illetlenül megérintette, amitől Zsuzsi meglepődött és nehezen találta a szavakat. Azonban sikerült magához térnie, és határozottan közölte: „Mennyík, mer olyat sikótok, hogy ledül ez a ház!” – ezzel arra utasította, hogy hagyja abba és távozzon.
Panna néni, aki pontosan értette, mi történik a másik szobában, hívta Zsuzsit, hogy segítsen neki a cérna befűzésében. Mindketten sajnálták a mérnök úr feleségét. Panna néni megjegyezte: „Az a féltékeny, fiam, aki magárul ítél.” A mérnök úr, aki gyakran fordult meg különböző nők társaságában, féltékenyen őrizte a feleségét, aki pedig semmilyen okot nem adott rá és teljes mértékben megbízott a férjében. Panna néni tanácsolta Zsuzsinak, hogy figyeljen oda, akihez hűséget fogad, ne legyen féltékeny. Jóska gyakran féltékenykedett, de Zsuzsi nem akart ezzel szembesülni.
Zsuzsi csendesen megebédelt, majd hazament. Otthon azonban az fogadta, hogy azonnal mennie kell a tanyára segíteni, mert disznóvész van. Néhány napig ott segített, és folyamatosan az járt a fejében, mi lehet Jóskával. Munka végeztével sietett haza, de otthon másképp néztek rá, valami történt. Az apja csak este árulta el neki, hogy Siket Darabosék ott jártak, és megkérték a kezét Jóska számára.
13.fejezet
Jóska és Zsuzsi közös mozizásra indultak, ahol Zsuzsi azt kérte Jóskától, hogy szórakoztassa őt. Jóska azonban panaszkodni kezdett arról, hogy édesanyja milyen mélyen elkeseredne, ha tudná, hogy ők ketten együtt vannak. Beszélt továbbá arról is, hogy családja önző, és hogy még azt a borjút is sajátjuknak tekintik, amelyet már egyszer odaígértek neki, valamint a búzát is, amelyért keményen dolgozott. Elmondása szerint a családja gyűlöli Zsuzsit, mert félnek, hogy elviszi azt, ami az övék, és amire számítottak, hogy majd télen megélhetésüket biztosítja.
Zsuzsi értékelte Jóska bizalmát, de fájdalmat okozott neki a hallottak. Jóska folyamatosan beszélt, Zsuzsi pedig már örült, hogy még nem mondott igent a kapcsolatukra. Zsuzsi szépen kiöltözött, de Jóska ezt is kifogásolta, mondván, hogy a lány semmihez sem ért. Mire megérkeztek a moziba, szinte össze is vesztek. Jóska drága jegyet vett, amely fél napi napszámába került. A film alatt és utána is csendben maradtak, egészen addig, míg Jóska hazakísérte Zsuzsit.
Útközben Jóska átkarolta és megcsókolta Zsuzsit, de ő elszaladt, mert a mozdulatok túlságosan emlékeztették a mérnök úr korábbi illetlen közeledésére. Amikor Zsuzsi hazaért, anyja rögtön rákérdezett: „No, igen vagy nem?” Zsuzsi a párnák felé fordulva, mintha csak azoknak beszélne, válaszolta: „Igen.”
14.fejezet
Az apa elfogadta lánya döntését, mondva: „Mink is megéltünk, ők is megílnak.” Az anya viszont nehezebben viselte a helyzetet, aggódva amiatt, hogy lánya egy szegény emberhez megy feleségül, hiszen úgy érezte, jobb partit is kaphatna.
Ezután Jóska szinte mindennapos vendéggé vált a háznál, és mindig csak addig maradt, ameddig illendőnek tartotta. „Nehéz napok voltak, szerelemmel kellett pótolni, ami a szegénységen múlt” – ismerte el Jóska, aki bevallotta, hogy otthonról csak egy váltás inget kapott. Esküvőre vagy saját házra még csak nem is gondolhattak. Jóska nem akarta, hogy az iskolába költözzenek, ahol diákokkal kellett volna osztoznia a helyen, mert féltékeny volt, ezért nem vállalta el a fűtői állást. Zsuzsi szerette volna leinteni Jóskát, de ő kibeszélte magából a családja által okozott sérelmet.
Zsuzsi eddigi élete során sosem tapasztalta meg a nélkülözést, hiszen apja mindig mindent előteremtett, anyja pedig minden munkát elvégzett helyette. „Ő csak élt és virult, és mint a mesében a piros cipős kislány, élő kenyereken, apja, anyja életén taposva járt a sáron, hogy nem lett szennyes a szíve sarka sem.”
Zsuzsi anyja nagyon felmérgesedett, amikor megtudta, hogy a Darabos család nem szívleli a lányát, ami tovább mélyítette a családi feszültségeket.
15.fejezet
Andris szintén egy szegény lányt választott, és most már rendszeresen látogatja Darázsiékat, nem pedig a Maróti lányhoz jár, akinek törvénytelen gyermeke született. Zsuzsi anyja nem állta meg, hogy ne dörgölje Zsuzsi orra alá, hogy Jóska eredetileg a Maróti lányt kapta volna párul. Ekkor zene hangja szűrődött be a távolból. Zsuzsi szíve megdobbant a gondolatra, hogy Jóska húzatja a zenészeket. Ám csalódottan vette észre, hogy a muzsika Andrist kísérte, aki bocsánatot jött kérni az anyjától, amiért nem az ő akaratát követte a párválasztásban.
Az anya végül megenyhült, Andris pedig egy orosz nótát kezdett fütyülni, majd arra kérte a zenészeket, játsszák el neki. A dallam hallatán keservesen sírni kezdett: „Ezt mán tudta a kisfiam danolni.” Andris zokogva idézte fel, hogy bár fia már ezt a dalt is énekelte, ő maga nem bírta tovább az orosz asszony mellett, és elmenekült tőle.
Nem sokkal később Jóska is megérkezett. Azonnal magyarázkodni kezdett, hogy nem önszántából járt a Maróti tanyán. Zsuzsi hitetlenkedett, de meglepődve vette tudomásul, hogy valóban igazat mond. Zsuzsi anyja ekkor Jóskának szegezte a szavait, kérve, hogy ne nézze le az ő lányát, majd elbúcsúztak egymástól. Jóska távozott, Zsuzsi pedig csalódott maradt amiatt, hogy Jóska bárkinek is engedelmeskedve másik lány után ment.
Andris végül a Rákóczi-indulót húzatta a zenészekkel, mintha csak „kimuzsikáltatná” Jóskát a házból, ahogyan a bálok végén szokták.
16.fejezet
Jóska dühös volt az egész világra, de nem talált senkit, akire haragját zúdíthatná, így inkább az öreg Kállainak segített kiszabadítani a szekerét a sárból, hogy az tovább tudjon menni. Közben azon töprengett, hogy Zsuzsinak sincs semmije, és őt is le akarják győzni, be akarják fogni az élet szekerébe, mint ahogy Kállai lovát. Nem becsülik semmire. Miközben a lány iránti érzései és keserűségei között őrlődött, győzködte magát, hogy Zsuzsi nem is lenne hozzá illő. „Világ cifrájának való, nem hűséges feleségnek; emberek szeme fényének, nem egy szegény legény boldog kis életpárjának.”
„Van még férfibüszkeség is a világon” – gondolta Jóska, és máris azt mondogatta magának, hogy találhat ő más lányt is, olyat, aki gazdag, tanyás, és megbecsülik érte. Hazament, evett, és lefeküdt a helyére, hogy elfelejtse Zsuzsit és minden hozzá fűződő reményét.
Zsuzsi eközben egyre jobban aggódott, nem értette, mi történt. Talán Jóska már mást szeret, talán elszerették tőle? Szívét félelem járta át, és még rémálmok is gyötörték. De a reggel, ahogy a ház és a falu ébredezett, még nyomasztóbbnak tűnt számára. Mindenki megkezdte a maga napját, elindult a munkába, az élet folyt tovább mindenkinek—csak az ő számára tűnt az élet sivárnak és üresnek, mintha számára már nem maradt volna benne semmi más, csak a halálos üresség.
17.fejezet
Zsuzsi azóta nem látta Jóskát, mintha a fiú eltűnt volna az életéből – mintha meghalt volna, mintha soha nem is létezett volna. Nagy város ez a Debrecen, ahol csak azok találkoznak, akik valóban szeretik egymást. Zsuzsi nem értette, hogyan lehet egy legény ilyen érzékeny, hogy az anyja egyetlen szavára megsértődjön és teljesen eltávolodjon tőle.
Múltak a hetek, majd egyszer csak híre jött, hogy Jóska megnősül: elveszi a Maróti lányt, a hadiözvegyet, akinek szép tanyája is van. Zsuzsi egyik pillanatban átokkal illette Jóskát, hogy ha hűtlen, akkor legyen tele a nyaka darázsfészekkel, a másik pillanatban pedig kétségbeesetten hiányolta, és teljesen magába fordult.
Közben Andris is párra talált egy szegény lány személyében. Miatta is volt némi családi méreg és bánat, de Andris addig haza sem ment, amíg a templomban ki nem hirdették őket háromszor, ahogy a szokás megkívánta. Az esküvő a harmadik kihirdetés után került sorra.
Zsuzsi átlátogatott a mérnökékhez, de a mérnök már rá sem nézett, annyira lefogyott és sápadt lett a lány. A mérnök felesége csak ennyit mondott Zsuzsinak: „Nem érdemes férfi miatt bánkódni. Mind az egész világot kívánja… Ha úgy szereti is, hogy meghal utána, egy idő múlva úgy megunja, hogy már hal, ha látja… Minden szeretet véget ér egyszer. És akkor csak nagyobb a bánat, ha abból ábrándulunk ki, akit szerettünk, mint abból, akit soha sem szerettünk igazán.”
A mérnök úr aztán felhozta, hogy kár, hogy Zsuzsinak nincs már vőlegénye, mert szívesen felvette volna a vasúthoz egy biztos állásba, fix fizetéssel. Még a kis kertészházat is odaadná, ha valaki gondozná a virágokat. Zsuzsi gyorsan megemlítette, hogy Andris éppen házasodik, őt érdekelné a lehetőség. A mérnök azonban újra közeledni kezdett, és célzott rá, hogy ha Zsuzsi a szeretője lenne, az egész családjának segítene, hogy soha ne kelljen nélkülözniük.
Zsuzsi azonnal hazaszaladt, és izgatottan mesélte Andrisnak, hogy a mérnök úr munkát és talán házat is adna nekik. Andris azonban nem volt egyedül otthon: vele ült Tóby Jenő cipész, aki pralinéval kínálta Zsuzsit. A lánynak azonban nem volt szimpatikus, és udvarlása nem hatotta meg.
18.fejezet
Jóska már kint körbejárta a Maróti-tanyát, és elégedetten szemlélte a gazdaságot: tehén, malacok, libák, rengeteg tojás—és hatalmas mennyiségű munka, amelyhez bizony férfikéz kellett. Marótiné, a megesett lány édesanyja, lebbencslevessel kínálta a vendégeket, Jóskát és Zsófit. Az öregasszony büszkén mesélte, hogy mindent maguk teremtettek elő, amikor kezdték, „még semmi se vót, csak a kapa-kasza meg a két kezünk szára.” Most sem bíznak semmit másra, mert, ahogy keserűen megjegyezte: „Azok a cudar napszámosok, isten verje meg űket, törik, tiporják a búzát.”
Ez a megjegyzés mélyen beleégett a napszámos Jóska lelkébe, de nem szólt semmit. Később látta, ahogy a Maróti lány nehezen hozott le egy darab szalonnát a padlásról – egyértelmű volt, hogy ezek az emberek minden falatot megspóroltak. Jóska azonban elhatározta, hogy megmutatja, ő itt enni fog. „Azt szokta mondani az én apám, hogy: ‘Fiam, az a miénk, akit lenyelünk!’” – emlékezett, és a szalonnából a legnagyobb darabot vágta le magának, majd megette. A Maróti lány áhítattal figyelte, de Jóska gondolatai máshol jártak – Zsuzsikán, és azon, hogy vajon van-e már udvarlója.
Az öregasszony tovább dicsérte a spórolást, miközben a gazdaság titkairól mesélt: „A férfinak kell megvenni, az asszony osztán kifizeti… megspórolja a hasukon.” Megvetően beszélt arról is, hogy „Ki hallott ojat, hogy százhatvan kilós hízót öl valaki, osztán nem mer enni, mikor még kettő van az ólba! A szegény ember nem spórol, csak a gazdag.” Majd hozzátette, hogy a jólét kulcsa az asszony esze: „Csak az asszonynak legyík esze, nem kell fílteni a házat… az ű ujjába van a jó mód.”
Amikor elindultak hazafelé, az öregasszony egy csupor lisztet és tíz tojást adott Jóskáéknak, amit ő kevesellt, még napszámért is. Hazafelé hosszúnak tűnt az út. „Nem lehetett beszélgetni, mert belefújt az ember szájába a keleti szél.” Jóska azonban nem bánta – gondolatban Zsuzsikával beszélgetett, míg lépésről lépésre közelebb kerültek otthonukhoz.
Amikor hazaértek, Erdei Erzsi fogadta őket azzal a hírrel, hogy Zsuzsi másnap náluk lesz, és meghívta Jóskát is, hogy csatlakozzon.
19.fejezet
Zsuzsi rendszeresen átjárt takarítani a mérnökékhez, egyszer pedig egy fegyverre bukkant. Elgondolkodott, milyen lenne meghalni, és maga elé képzelte, ahogy az egész világ, még Jóska is siratná őt. De most csak a suszter van körülötte: „Néz, beszél, könyörög és ajándékot hoz.”
Időközben Andris megnősült. A fiatal feleség őrülten szerelmes volt belé, egész nap az urán csüngött. Megkapták a kis kertészházat teljes berendezéssel, Andris pedig beállt a vasúthoz, állami álláshoz jutott, ami nagy szó volt a családban.
Zsuzsi felöltözött a legszebb ruhájába, és elment Erdeiékhez. A lányoknak kártyából jósolt, szórakoztatta őket és szinte összevissza beszélt. Egyszer csak odalépett hozzá Jóska:
„- Vessél nekem is, Zsuzsika.”
Zsuzsi, ahogy felnézett, meglátta Jóska nyakán a sebeket. Azonnal eszébe jutott a darázsfészekkelés átok, amit rá mondott. Most már biztosan tudta, hogy Jóska hűtlen volt hozzá. Összecsapta a kártyát, és hagyta, hogy a legények udvaroljanak neki. Amikor a végén Jóska odaállt elé, hogy elbúcsúzzon, Zsuzsi ridegen mondta:
„- Én magától nem búcsúzok egyébbel, csak hogy soha az életben ne legyen boldog… Mindig boldogtalan legyen, akár kel, akár fekszik, mert az én boldogságomat megölte. Isten ne áldja meg.”
Ezzel Zsuzsi beült a suszter fiákerébe, és elhajtott. Jóska csak állt ott, mintha kővé dermedt volna, és a szégyen mélyen, égető fájdalomként hasított belé. Végül zokogva borult az asztalra, mintha minden reménye és büszkesége ott tört volna darabokra.
20.fejezet
Erdei Erzsi reggel üzenetet hozott Zsuzsinak: Jóska várja őt a délutáni négy órás mozielőadásra. Erzsi elmesélte, hogy Jóska egy órát sírt Zsuzsika miatt. Pedig nem akarja elvenni a Maróti lányt, de az anyja nem hajlandó beleegyezni, hogy Zsuzsival legyen. Zsuzsit ez nem hatotta meg.
„- Az anyja nem egyezik bele? Azért, mert ő még mindig az anyja keze alatt van” – jegyezte meg szarkasztikusan.
Később Bözske újra visszatért egy üzenettel:
„- Jóska elégtételt kér tőled” – mondta.
Zsuzsi készülődni kezdett. A susztertől kapott lakkcipőt és a tőle ajándékba kapott ruhákat vette fel. Amikor anyja kíváncsiskodott, hova készül, azt mondta, hogy a mérnökékhez megy. Már az utcán várta őt Jóska, kezében két szál fekete violával. A nyaka még be volt kötve a korábbi sebek miatt, de a fiatalember boldognak tűnt, hogy újra Zsuzsival lehet.
„Nem telt el azóta két-három hónap?” – kérdezte Zsuzsi hitetlenkedve.
„- Nekem nem!” – válaszolta Jóska. – „Én egy percig se vótam nélküled, Zsuzsi. Mert én, tudod-e, folyton, de folyton hozzád beszélek…”
Ahogy sétáltak a debreceni Péterfia utcán a Nagytemplom felé, úgy tűnt, minden ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt, csak kevesebb civódással és több megértéssel. A hó ropogott a lábuk alatt, a téli táj szépsége pedig egészen elvarázsolta őket. Ám amikor szembejött egy ismerős férfi – valaki, akit mind Andris, mind Marótiék jól ismertek –, Zsuzsi és Jóska tudták: hamarosan mindenki beszélni fog a találkozásukról, és a hír gyorsan elterjed a városban.
21.fejezet
Jóska azzal védekezett, hogy különleges kötelék fűzi az anyjához, és az anyja nem tudja elviselni a gondolatot, hogy olyan nőt vegyen el, akit nála jobban szeret. Hogy enyhítse a feszültséget, cukorkával kínálta meg Zsuzsit, de hozzáfűzte: eredetileg a Maróti lánynak szánta. Zsuzsi dühösen kiköpte a cukrot, majd a feszültség lassan oldódni kezdett köztük. A mozi sötétjében végül egymáshoz bújtak, és egy könnyed, jelentéktelen szerelmi történetet néztek.
A vetítés után Jóska nagy nehezen előhozakodott az igazi okkal, amiért találkozóra hívta Zsuzsit. Egy kést vett elő, és a kezébe nyomta, mondván: ha nem tartja meg az ígéretét, ölje meg vele. Majd kijelentette, hogy legyen közös gyerekük, mert akkor mindenkinek el kell fogadnia a házasságukat.
Zsuzsi válaszul egy hatalmas pofont adott neki, olyan erővel, hogy „mintha harminc kelés egyszerre fakadt volna ki a nyakán”. A kést pedig olyan messzire hajította, hogy soha többé nem látták viszont.
Ezzel a pillanattal Jóska mindent elveszített – Zsuzsit, a reményt, és talán még a saját jövőjét is.
22.fejezet
A suszter kitartóan ostromolta Zsuzsikát, nem törődve azzal, hogy a lány gyakran elutasította. „Olyan szerelmes volt, hogy már undor volt ránézni.” Elhalmozta Zsuzsit csokoládéval és ajándékokkal, annyi mindent hozott, hogy már alig volt hely a házban. Jóskától mit kapott? Egy egyszerű, olcsó brossot, egy kis díszes könyvecskét és egy fekete korsót – semmi értékeset. Mégis, Zsuzsi ezeket a szerény ajándékokat értékelte jobban.
Jóska is szenvedett, de másképp. Úgy érezte, Zsuzsi a hibás, amiért nem állt mellé, amikor az anyja „kimuzsikálta”, és most sem, amikor Jóska végre megoldást talált volna a közös jövőjükre. Mintha nem lett volna semmi felelőssége – csak a másik életéhez tartozott volna. Közben a Maróti lány ügyesebben bánt vele, de ha nem lettek volna olyan fukarok a szülei, Jóska „már készen állt volna beleragadni ebbe a meleg és puha sárba”, amelybe így is tehetetlenül süllyedt. A Maróti lány vagyona biztosította a kenyeret, a húst, a biztonságot egy életre, de Jóska így is mély bánatba merült. Mintha egy beteg madárkát melengetett volna a keblén, olyan volt ez a szerelem számára. Vajon örökre így marad?
Jóska álomba szenvedte magát, és nem akart többé felébredni. Csak nézni Zsuzsika mozdulatait, hallani a hangját, érezni az illatát, és örökre ebben a pillanatban maradni.
Hajnalban az öreg Maróti már a kútnál volt, vizet húzott. Jóska sietett ki, hogy segítsen neki. Közben eszébe jutott, hol húzott nyáron vizet, és kinek – Zsuzsinak. Akkor nem volt neki semmije, csak a szerelme. Most minden megvan, mégis „súlyos, nagy teher, amit cipelni kell”.
Zsuzsi is úgy élt, hogy minden percben várta, Jóska talán eljön, vagy üzen neki. De Jóska nem jött. Helyette Andrisék látogattak el hozzá, Andris mosolygós feleségével, Piroskával. Andris még mindig felemlegette a fiát az orosz nőtől. A suszter is velük volt, és kijelentette, hogy három gyerekkel is elvenné Zsuzsikát. Ekkor Piroska felkiáltott: „Ma kihirdették Darabos Jóskát Maróti Máriával.”
Hitves Pálné és a suszter fellélegeztek, de Zsuzsika szíve összeszorult.
23.fejezet
Zsuzsi gondolatai zavarodottan cikáztak, mint egy ijedt kis egér. Soha nem futott senki után, mindig büszke volt, és most sem akart változtatni ezen. Nem akarta Jóska után loholni. Ehelyett elhatározta, hogy megkeresi azt a kést, amit korábban eldobott, de már senki sem tudta, hová tűnt. „Akármilyen kés megteszi” – gondolta, és már forrni kezdett benne a bosszú.
„Ki hitte volna, hogy éppen ez… ez a mulya… hogy ez fog szerencsét csinálni?” – merengett Zsuzsi keserűen. „Andris nem. Ő kolduslányt vett el. Én sem. Lehetne most fülbevalóm, gyűrűm, mindenem… És ez a nyomorék, aki szólni sem tud, csak darálni, ez fog szerencsét csinálni: tanyája lesz, vagyona lesz, elvette az esett Maróti lányt… Jaj, hát nem vágom el a torkát?!”
Magához vett egy nagy kést, „az egyetlen barátját”, és okokat talált, hogy az utcán legyen, hátha meglátja Jóskát. Ha meglátja, megöli – ezt forgatta a fejében. Meszet kért itt, kaparót ott, folyton futkosott valamilyen ürüggyel, hogy találkozzanak. Őt is kedden kérte meg Jóska, és most az esküvő is kedden lesz.
Eltelt egy hét, de Zsuzsi nem látta Jóskát. Vasárnap maga ment el a templomba, hogy meghallja a második kihirdetést is. Csak annyit tudott, hogy Jóska valahol orvosnál dolgozik. Minden udvarba belesett, az utcán kóborolt egy hétig, mint egy megszállott, miközben szülei egyre jobban aggódtak érte.
A következő vasárnap harmadszor is kihirdették a házasságot. Zsuzsi teljesen összeomlott, és mint egy megvert sereg, hazabotorkált. Otthon a suszter várta, aki kész lett volna bármit megtenni érte. Zsuzsi annyit mondott, hogy hozzámegy, de csak kedden, később nem.
A suszter azonnal elrohant intézkedni: a főispánt, alispánt, polgármestert is felkereste. De végül semmit sem tudott elérni, mindenhol kinevették.
Zsuzsi elkeseredése egyre mélyebb lett. Már azon gondolkodott, hogy az esküvő napján fegyvert fog, és mindkettejüket lelövi. „Ha Jóska csak egy pillanatra megérezte volna Zsuzsi kétségbeesését… De az emberek csak annyit értenek meg a másikból, amennyit a szemük és a fülük közvetít a szívük felé. És az a pofon nagyon kemény pontot tett a szerelmük végére.”
Aznap este Jóska hazament a pofon után, és bejelentette, hogy elveszi a Maróti lányt. Azóta dolgozott egyik tanyán a másik után, meg az orvosnál, és mindenkinél, aki segítséget nyújtott a frigy létrejöttében. Minden keresetét ingekre, ruhákra, zsebkendőkre költötte, egy fillért sem vitt haza többé. Végül Siket Daraboshoz ment, és keserűen kipanaszkodta magát az öregnek.
24.fejezet
Zsuzsika elszántan ébredt, még a revolvert is magához vette. Közben öccse, Ferkó, összeveszett a munkaadójával és útnak indult a lakodalomba. Debrecenben is szokás volt, hogy a menyasszony kocsija után álarcos gyerekek futnak, és részt vesznek a mulatságon, amit csak lehet. Zsuzsi csokoládéért cserébe kért Ferkótól fiúruhát és maszkot.
„Zsuzsika is beöltözött fiúnak, és úgy szökött ki a házból, hogy mindenki figyelmét kijátszotta, és senki sem vette észre, mikor és hova tűnt el.”
Hamarosan már a Maróti ház előtt volt, és figyelte Jóskát. Látta, ahogy a fiú szomorkodik. Jóska belül vívódott: „Nem bírom már a csendet, Zsuzsi, megőrülök, mert ahol te nem vagy, ott csend van, mint a temetőben… megőrültem, elégtem, hamu vagyok…”
Így telt el két hosszú óra. Zsuzsika próbálta gyűlölni, de képtelen volt. Csak sajnálni tudta, ahogy Jóska a fájdalomtól szenvedett, és érezte, hogy még mindig szereti őt. Ekkor a cigányprímás kilépett a ház elé. Zsuzsi lekapta az álarcot, és megszólította:
„- Laci bácsi, lelkem, húzza el neki azt a nótát, hogy:
Ha ráhajtom bús fejemet
Fehér hattyú,
Fehér hattyú válladra!”
Laci bácsi megismerte Andris testvérhúgát, és azonnal játszani kezdte a nótát. Zsuzsi az ablakhoz furakodott, és látta, mi történik. Ahogy a dallam felcsendült, a szoba elcsendesedett. Jóska megdermedt, mint egy karó. A zene mélyen megrendítette, és nem tudta tovább titkolni, hogy reménytelenül szerelmes Zsuzsikába. Zokogva borult az asztalra. A húga, Zsófi próbálta megnyugtatni, vállára borult és halkan figyelmeztette: „Nézik, nem lehet…”
Jóska ekkor felcsapta a poharát az asztalra, majd kézen fogta menyasszonyát, és táncolni indult vele, mintha minden rendben lenne.
Zsuzsit eközben elrángatták az ablaktól, amikor kiderült, hogy beöltözött lánynak. A leleplezés után nem maradt más választása, mint hogy elszaladjon a helyszínről.
25.fejezet
Zsuzsi leült hátul egy fatőkére és sírni kezdett. Már nem gondolt sem késre, sem halálra, csak a könnyei folytak. Ha a halál felmerült is volna gondolataiban, úgy talán igent mondott volna rá – de nem jött. Helyette a gyerekek jöttek, és mondták, hogy ha felkel a hold, a kocsi elindul a tanyára.
Lassan feljött a hold is, egy szép, csorba aranyhold, amely fogyni kezdett, későn érkezett és soká tartott. A kocsi pedig megérkezett. „Ne ereszd el!…” – hallotta Jóska hangját a távolból. „Ha valamit megfogsz, az többet ne szálljon el a kezedből!” Ez a gondolat fájón mart Zsuzsi lelkébe, mint az egyetlen tiszta szerelem, mint az elszállt pillangó utáni sóvárgás. És ahogy Jóska közelébe ért, kinyújtotta a kezét, és gyengéden ráhelyezte a fiú vállára.
Jóska megérezte az érintést, de nem akarta elhinni. Mégis felült a kocsira a Maróti menyasszonnyal. A kocsi elindult, Zsuzsi pedig hirtelen széttárta karjait, és teli torokból kiáltott:
„– Jooóska!!!”
A fiú megállította a kocsit, leszállt, és a lányhoz rohant. Szorosan magához ölelte, majd csókokkal borította el. Visszaszólt a kocsira, hogy „Szegény ember ő, és szegény lányt akar”, majd kézen fogta Zsuzsit, és eltűntek együtt a tömegben.
Jóska boldogan szaladt a lánnyal, mintha semmi más nem létezne számukra ezen a világon. „Mint boldog kísértet a boldog teherrel” rohantak, mintha szárnyaik nőttek volna, repültek, repültek a világ elől. Szívük egy ritmusra muzsikált, és testük görcsösen kapaszkodott egymásba.
A hó vastagon hullott a debreceni házak tetejére, mintha boldog angyalok rázták volna a felhőket, és tündérek csengettek volna vidám muzsikát a fagyos, ragyogó éjszakában.
