Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések3 nap ezelőtt012 perc

Márai Sándor 1942-ben megjelent regénye, A gyertyák csonkig égnek a barátság, hűség és árulás témáit mélyen és éles látással tárgyalja, rendkívül gazdag stílusban. A mű az író mesterségbeli tudásának egyik kiemelkedő példája, amely két régi barát évtizedek után történt újratalálkozását követi.

A regény során, ahogy az éjszaka folyamán egyre jobban kibontakozik a múlt, kiderül, hogy az egyik fél árulása és a mögötte rejlő tragikus események komoly erkölcsi dilemmákat vetnek fel. Márai műve nemcsak a személyes kapcsolatokat, hanem a társadalmi értékrendek és az emberi kapcsolatok stabilitásának kérdéseit is feszegeti, rávilágítva a hagyományos értékrendek széthullására.

Szereplők:

Konrád
Henrik
Krisztina
Nini
Vadász

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek olvasónapló

1940.augusztus 14-én Henrik tábornok, aki évek óta visszavonultan él, váratlan hírhez jut: egykori barátja, Konrád, akit már 41 éve nem látott, a közeli városban tartózkodik. Ennek hatására Henrik meghívja Konrádot, hogy vacsorázzon nála a kastélyában.

Az előkészületek során a tábornok felkéri Nini dajkáját, aki már 91 éves, hogy készítse elő a régóta nem használt kastélyszárnyat az esti fogadásra.

Henrik a nap folyamán a kastélyban barangolva tárgyakat nézeget, és közben felidézi gyermek- és ifjúkori emlékeit. Emlékei között szerepel francia származású anyja zongorajátéka, valamint egy életveszélyes nyaralás, amelyet Franciaországban töltöttek együtt.

Henrik tábornok gondolataiban apja is felidéződik, aki a bécsi nemesi testőrség századosaként és híres vadászként vált ismertté. A tábornok elmereng azon időszakokon, amikor Bécsbe küldték tisztképzőbe, ahol megismerkedett a szegény, lengyel származású Konráddal, és hogyan lett belőlük elválaszthatatlan barátok.

A múltidézés jegyében zajlott le Henrik tábornok és régi barátja, Konrád találkozója is, amely 1940. augusztus 14-én este nyolc órakor kezdődött a tábornok kastélyában. Az asztal és a terem berendezése, az asztali díszek és az ételek mind azt az egykori hangulatot idézték, amely 41 évvel és 43 nappal korábban, legutolsó közös vacsorájuk alkalmával fogadta őket – csupán egyetlen szék maradt üresen.

Az este során heves vihar kerekedett, és a villámcsapás következtében a város, így a kastély elektromos rendszere is megsérült. Emiatt a két barát gyertyafény mellett folytatta beszélgetését egy külön szobában.

A kastély gyertyafényes vacsoráján Henrik tábornok és Konrád úr az elmúlt évtizedek történéseit vitatták meg. Konrád elmondta, hogy azóta a trópusokon, Szingapúrban és Londonban élt, ahol állampolgárságot is szerzett. Henrik tábornok hosszú monológot kezdett, melyben kifejtette gondolatait a barátságról és a vadászatról, majd fokozatosan rátért az est valódi témájára.

A tábornok felfedte, hogy tisztában van vele: barátja 1899-ben megpróbálta megölni őt egy vadászaton, és az esemény után azonnal kilépett a seregből, majd elmenekült. Henrik azt is elárulta, hogy ezen a napon rájött, Konrád viszonyt folytatott a feleségével, Krisztinával. Nyolc éven át, felesége haláláig kerülte Krisztinát, és többé nem is szólt hozzá. Hosszas töprengés után a tábornok végül azt is közölte, hogy csupán két kérdést kíván feltenni Konrádnak az este folyamán.

Henrik tábornok a gyertyafényes vacsora során részletesen kifejtette, hogy az események már a kezdetektől fogva elkerülhetetlenek voltak. Kiemelte, hogy közöttük jelentős vagyoni és szellemi különbségek voltak, amit még az ő apja is észrevett, mondván, hogy ők ketten nagyon különböznek egymástól. Ennek ellenére Henrik apja mindig támogatta a barátságukat.

Konrádot mindig is inkább a zene vonzotta, mint a katonaság, és érdekesség, hogy Chopin is rokona volt. A tábornok megemlítette, hogy Konrád a látogatásaik során gyakran talált közös hangot Henrik édesanyjával is. Henrik arról is beszélt, hogyan ismerkedett meg Konrád és Krisztina, a későbbi felesége, jóval azelőtt, hogy házasságot kötöttek volna. Végül kitért arra is, hogy felesége naplója segített neki felfedezni a Krisztina és Konrád közötti kapcsolat jeleit, amelyeket csak hosszú idő után sikerült teljesen megértenie.

Henrik tábornok a vacsora során beismerte, hogy ő sem volt ideális társ Krisztinának és Konrádnak; túlságosan gazdag és gőgös volt, ami már a kapcsolatuk kezdetétől problémákat okozott, hasonlóan ahhoz, ahogy szülei között is feszültségek mutatkoztak.

Henrik különös elégtételt érzett abban a tudatban, hogy Krisztina halálos ágyán végül őt, a férjét kérte maga mellé, nem pedig szeretőjét. Ezt az információt különösen fontosnak tartotta megosztani Konráddal. Az este során Henrik végre feltehette azt a kérdést, amely évtizedek óta foglalkoztatta: vajon Krisztina tudott-e arról, hogy szeretője meg akarta ölni a férjét?

Amikor Henrik tábornok felvetette a kérdést, hogy vajon készen állnak-e az igazságra Krisztina lepecsételt naplójából, Konrád nem válaszolt. Henrik ezután rákérdezett, hogy Konrád nem akarja-e, vagy nem meri-e elolvasni a naplót, amely Krisztina halála előtti gondolatait tartalmazza róluk. Mivel válasz nem érkezett, a beszélgetés végén, a gyertyák leégésekor, Henrik a naplót a tűzbe dobta.

A hosszú éjszakai beszélgetés után, amikor már hajnalodott, Konrád búcsút intett, és visszatért a városba.

Konrád távozása után Nini, a tábornok hűséges alkalmazottja, engedélyt kapott, hogy visszahelyezze Krisztina portréját a kastély többi arcképe közé.