Krúdy Gyula: Szindbád olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések2 nap ezelőtt017 perc

Krúdy Gyula alteregóinak, az ismétlődően megjelenő hőseinek történetei az író életművének egyik legfontosabb részét képezik. Az 1911-től kezdődő Szindbád-novellák és -regények, mint a Francia kastély (1912) és a Purgatórium (1933), különleges ciklust alkotnak.

Ezek a művek, együtt a 1925-ben írt Szindbád – Álomképek című alkotással, Krúdy sajátos, varázslatos világát tárják fel az olvasók előtt. A novellafüzéreket később maga az író szerkesztette nagyobb egységekké, melyek között olyan művek találhatóak, mint a Szindbád ifjúsága (1911), a Szindbád utazásai (1912), a Szindbád: A feltámadás (1915) és a Szindbád megtérése (1925).

Krúdy Gyula: Szindbád olvasónapló

Krúdy Gyula Szindbád, a mitológiai tengerész alakját az Ezeregyéjszaka meséinek világából merítette. Az író műveiben Szindbád a pesti-budai utcákon, Podolinban és egyéb magyar tájakon kalandozik, miközben szerelmi kalandok sorát éli át. Minden új helyszínen egy-egy újabb női figura jelenik meg: hol egy fiatal lány, hol egy elbűvölő úrinő, hol pedig egy régi szerelem.

Krúdy rendkívüli kreativitással játssza el hőse túlvilági létezését is: Szindbád mint fagyöngy, szinte éterikusan folytatja életét, magasból szemléli a szépasszonyokat, kísértetként lépdel a világban. Megérint egy gyönyörű arcot, megcsókol egy szép nyakat, majd visszatér, hogy újra átélje a rég elfeledett emlékeket. Azonban „feltámadása” után már képtelen visszaidézni az egykori érzéseket.

Szindbád a XX. század kalandora, egy vidéki, provinciális követője Don Juannak és Casanovának. Bár mentes a Don Juan mitikus és démonikus vonásaitól, és Casanova nagyvilágiságától is, mégsem válik jelentéktelen, kisstílű alakká.

Krúdy Gyula Szindbád alakja hol a gáláns, romantikus lovag, hol a házias polgár szerepében tűnik fel, aki egy „drága hölgy” tanításai nyomán még harisnyakötésre is képes, máskor pedig szívtipróként, erőszakos nőcsábászként jelenik meg. A 1915-ben írt Tájékoztatás című művében Krúdy maga írja le legjobban hősét, aki életét (és halálát) a nőkért, a nőkkel töltött időtökkel jellemzi: „…az ifjúságot arra oktatja, hogy tisztelje a nőket, mint a virágokat, mint furcsa, gyenge, sokszor kifosztott, megcsalt, megkínzott lényeket…”

Szindbád utazásai az élet valóságától és a jelen pillanattól való elrugaszkodást jelentik. Ezek az utazások inkább a múlt világába, álmaiba és szerelmeibe repítenek. Szindbád számára a világ egy színpad, ahol mindenki egy darab szereplője a nagy játéknak, ám ezek a játszmák gyakran tragikus véget érnek. A tragédia gyakran egy nő halálában csúcsosodik ki. A szerelem, a játék, a kalandok és az élmények így összefonódnak az élettel és a valósággal, miközben az imitáció és a fikció tragikussá válik.

Krúdy Gyula – Szindbád útja a halálnál

Szindbád számára a halál is új értelmet nyer. Ezt jól illusztrálja A Szindbád útja a halálnál (ötödik út) című novella, amelyben egy virágáruslány halála nem rázza meg a kiégett hőst, aki inkább saját életének javulását reméli az általa „helyettes halottnak” tekintett lánytól. Bár a történet hiányosságai érezhetőek, a helyszínek (egy mulató, a Keleti pályaudvar környéke), a hangulat és a mellékszereplők jellemzői hangsúlyos szerepet kapnak. A cselekmény lényegi mozzanatai azonban nehezen értelmezhetők.

A lányról csupán finom vonások derülnek ki: szív alakú arc, harmatos szemek, remegő ajkak, visszafojtott zokogás, karcsú termet, aranybarna haj. Az öngyilkosságának oka homályban marad, csupán egy mondat utalhat arra: „Ezen az úton már egyszer megtámadtak…”

A novella sajátossága az aránytalanság. Az összesen három-négy oldalas, körülbelül 150 sornyi szöveg első része, amely több mint egyharmadát teszi ki (körülbelül 60 sor), Szindbád jelenlegi állapotát és hangulatát vázolja fel: elvesztette pénzét, nem tud útra kelni, „ellustult a szegénységben”, és arra vár, hogy „valami leány, vagy asszonyféle” kerüljön az útjába, aki új életet lehelhet belé.

A történet előzményeinek bemutatása után az elbeszélő hosszú kitérőre indul, és felidézi hőse kalandjait, Fiumétól a „szeles” Lembergig, a színházaktól a templomokig, ismeretlen kisvárosok utcáitól a fiatal leányokig és a vallásos zsidó nőkig.

A történet igazi témája csak e hosszú kitérő után jelenik meg egy átvezető mondatban: „Akkoriban – midőn szegény és a szegénységben ellustult volt – egyszer találkozott végre egy leányzóval…” (kb. 50 sor). Ez a mondat arra utal, hogy a történet középpontjában a főhős áll, és az ő kiábrándultsága, bágyadtsága a legfontosabb.

Eleinte Szindbád nem figyel a lányra, később unottan, félvállról beszél vele. Figyelmét inkább a zene, a mulatozók kiáltozásai és a tánc vonzzák. Jobban érdekli egy „hatalmas termetű bécsi dáma”, mint a lány furcsa és meghökkentő vallomása: „Szeretnék meghalni, és nemsokára meg is fogok halni.” Szindbádot a lány sorsa annyira nem foglalkoztatja, hogy még a nevét sem kérdezi meg. Amikor a lány elmegy, csak annyit gondol: „szép menyasszony lesz belőle a másvilágon…”.

A történet befejező része, körülbelül 40 sorban, tartalmazza a kulcseseményt. E szakasz is főként leírásokból és a hazafelé tartó Szindbád, valamint a virágárus lány párbeszédéből áll. Szindbád továbbra is unottan udvarol, miközben észleli a lány rettegését és szorongását – erősen kapaszkodik a karjába, keze remeg –, de nem reagál a jelekre, és nem teszi fel az alapvető kérdéseket (kik támadták meg, mikor, mi történt?). Elbúcsúzva mindössze annyit mond: „Bolond kis teremtés…”.

A lány öngyilkossága nem hatja meg Szindbádot. A lezuhanó test a szemében fehér lepkévé, fehér madárrá változik. Babonából egy kis véres havat vesz a kezébe, és megnyugszik, mert úgy érzi, feloldozást nyer a balsors alól.

A történet vége tehát nem a lány sorsát helyezi a középpontba, hanem Szindbádét. A lány halála számára csupán egy helyettesítő áldozattá válik, mintha nem is lenne fontos, hogy egy tizenhat éves lány miért vet véget az életének. Az élet tragédiája háttérbe szorul Szindbád személyes megváltásának keresése mellett, aki a kalandra és szerelemre vágyva keresi a feloldozást.

A novella hangulatát Szindbád kesernyés unottsága határozza meg, ám a történetben rejlő, ki nem mondott konfliktusok – mint az élet és halál, vagy a szerelem és jóság összecsapása – különleges feszültséget keltenek. A hangulatot tovább fokozza a hirtelen „vágás”, amikor a zajos forgatagból egy csendes, téli utcára lépve már csak két ember marad: az élni vágyó és a halálra készülő.

Az olvasó túl keveset tud ahhoz, hogy teljes mértékben megértse a helyzetet, így a feszültség még a történet befejezése után is megmarad. Bár az előre utaló mondatok és részletek sejtetik a végkifejletet, a befejezés mégis váratlan, mivel Szindbád hangulata teljesen uralja a történetet.

Az elbeszélés egy valós eseményen alapul: Krúdy saját élménye alapján írta meg egy orfeumi virágárus szerencsétlen öngyilkossági kísérletét, aki egy ablakból ugrott ki, de végül csak a lábát törte meg.