Csehov: Három nővér olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések1 hét ezelőtt027 perc

A Három nővér (oroszul: Три сестры) Anton Pavlovics Csehov négyfelvonásos drámája, amely az író egyik legismertebb műveként vált világhírűvé. Magyar nyelvre először Kosztolányi Dezső fordította le, és munkája máig az egyik leggyakrabban használt változat. Az utóbbi években Morcsányi Géza készített új fordítást, amely szintén nagy figyelmet kapott. A dráma magyar nyelven először önálló kötetben a Franklin Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1950-ben, a Csehov drámai művei című gyűjtemény részeként.

Szereplők:

Andrej Szergejevics Prozorov
Natalja Ivanovna – a menyasszonya, később felesége
Olga, Mása, Irina – Andrej Prozorov testvérei
Kuligin, Fjodor Iljics – tanár, Mása férje
Versinyin, Alekszandr Ignatyevics – alezredes, ütegparancsnok
Tuzenbach, Nyikolaj Lvovics – báró, főhadnagy
Szoljonij, Vaszilij Vasziljevics – százados
Csebutikin, Ivan Romanics – katonaorvos
Fedotyik, Alekszej Petrovics – hadnagy
Rode, Vlagyimir Karlovics – hadnagy
Ferapont – öreg szolga az elöljáróságon
Anfisza – öreg dada

A Három nővér a kárba veszett szépség drámáját tárja elénk. A történet középpontjában három testvér, Olga, Mása és Irina áll, akik egy vidéki kisvárosban élik kusza, boldogtalan életüket. Szerelmi kapcsolataik zűrzavarosak, mindennapjaikat a kilátástalanság lengi be. A darab hangulatát az a megfoghatatlan szenvedés határozza meg, amely átszövi a történetet, és amelyhez a mű végén megjelenő, szintén bizonytalan optimizmus is társul: „…a mi életünk még nem fejeződött be… nemsokára megtudják, miért élünk, miért szenvedünk…”

A darabban nincsenek hagyományos értelemben vett tragikus konfliktusok vagy hősök, mégis erőteljesen jelen van az értelmes, mozgalmas élet utáni sóvárgás, amely enervált várakozássá és meddő ábrándozássá torzul. A három nővér jellegzetes csehovi alakok: közös bennük az az életérzés, amelyben az álmok és eszmények valóra váltásának képtelensége, az akarat hiánya és a belső gazdagság elegyedik. Ez a szellemiség tartja őket össze, miközben mindannyian a saját boldogtalanságuk foglyai.

Csehov: Három nővér olvasónapló

Első felvonás

A Prozorov család ebédlőjében pezsgő hangulat uralkodik: tavasz van, és a legfiatalabb testvér, Irina névnapját ünneplik. Bár a család egy évvel korábban veszítette el tábornok édesapját, Irina fehér ruhában, derűvel tekint a jövőbe, és egy aktív, értelmes élet reményében bizakodik.

Az idősebb testvér, Olga, aki gimnáziumi tanárként dolgozik, a munkától kimerült, de őt is megérinti a boldogság reménye. A nővérek azt tervezik, hogy eladják a házat, és ősszel visszaköltöznek Moszkvába, ahol gyermekkorukat töltötték. Eközben a középső testvér, Mása, fekete ruhájában egykedvűen olvasgat, mintha a körülötte zajló események alig érintenék meg.

Az ebédre a városban állomásozó tisztek közül többen is összegyűlnek. Tuzenbach hadnagy optimista hangulatban osztja meg gondolatait a társadalmi átalakulás elkerülhetetlen viharáról, és határozottan kijelenti: nemesi származása ellenére dolgozni fog. Az új parancsnok, Versinyin alezredes is megérkezik, aki korábban Moszkvában szolgált a Prozorov tábornok alatt, és régi ismerőse a családnak.

A társaságban feltűnik Andrej is, aki az éjszakát egy angol könyv fordításával töltötte. A nyelveken nevelkedett, tudományos pályára készülő fiút apja halála mintha felszabadította volna: életvitele elhanyagolt lett, és testsúlya is gyarapodni kezdett. Kuligin, a gimnáziumi tanár és udvari tanácsos, rendre hangsúlyozza, mennyire szereti őt felesége, Mása, ám a túlbuzgó kijelentései inkább csak rontanak a nő hangulatán. A társaságba végül megérkezik Andrej szerelme, Natasa is, aki láthatóan zavarban érzi magát, és legszívesebben elmenekülne. Andrej azonban utána siet, és váratlanul megkéri a kezét, ezzel teljesen új fordulatot adva az eseményeknek.

Második felvonás

Este nyolcat mutat az óra a Prozorov család otthonában, ahol farsangi mulatságra készülnek, ám a ház légkörét aggodalmak árnyékolják be. Olga a gimnáziumi munkájával van elfoglalva, Irina pedig a távírdán dolgozik, miközben Natasa, a család menyasszonya, háziköntösben és gyertyával a kezében járja a szobákat. Aggódva közli Andrejjel, hogy fiuk, Bobik betegsége miatt halasztani kellene az álarcos bált, amelyet a nővérek szerveztek. Javasolja továbbá, hogy Bobik számára Irina napos szobáját rendezzék be.

Andrej, a család egyetlen fiútagja, bizonytalanul reagál. Unalom és magány jellemzi mindennapjait: éjszakánként a moszkvai egyetemi katedráról álmodozik, nappal pedig titkárként dolgozik a városi elöljáróságon.

Eközben Mása, Andrej nővére, bizalmasan bevallja Versinyinnek, hogy már 18 éves korában hozzáment Kuliginhez, akit akkor művelt, okos embernek tartott. Azóta azonban kiábrándult belőle, és boldogtalanságban él. Versinyin, aki szintén boldogtalan a házasságában, végül szerelmet vall Másának. Az érzelmes pillanat nem marad viszonzatlan: Mása örömmel fogadja közeledését, ezzel új fordulatot hozva az eseményekbe.

Irina kimerülten tér haza a távírdából, ahol a monoton munka már csak nyomasztó teherré vált számára. Elhatározta, hogy új állást keres, amely több örömet nyújthat neki. Két férfi is verseng a kegyeiért: Tuzenbach, aki nyugdíjazását tervezi, hogy végre dolgozhasson, és Szoljonij tiszt, akinek különc viselkedése inkább taszítja a fiatal nőt. Eközben Andrej, aki egyre gyakrabban kártyázik és veszít, tovább növeli a család anyagi terheit. Irina titkon reméli, hogy a kudarcok végül arra kényszerítik őket, hogy elhagyják a vidéki várost. A Moszkvába tervezett költözést júniusra időzítik.

A farsangi mulatságra várakozó tisztek beszélgetéssel ütik el az időt. Versinyin filozofikus gondolatokba merülve elmélkedik a világ változásairól. Úgy véli, hogy a jövő, talán kétszáz, háromszáz vagy akár ezer év múlva, boldogabb életet hoz el. „Mi nem leszünk részesei ennek az életnek, de azért élünk, dolgozunk, sőt, szenvedünk…” – mondja.

Az idillikus elmélkedést Versinyin felesége újabb öngyilkossági kísérletének híre szakítja félbe, ezért sietve távozik. A házban közben oldódik a hangulat, amikor Natasa bejelenti, hogy Bobik betegsége miatt a mulatságot le kell mondani. Udvariasan kéri Irinát, hogy engedje át a napos szobáját a gyermeknek, és költözzön Olga szobájába. Andrej újra kártyázni indul, míg Protopopov, Andrej hivatali főnöke, Natasával éjszakai szánkázásra megy. Olga fáradtan érkezik haza egy hosszú gimnáziumi értekezletről, kimerültsége csak tovább fokozza a család zaklatott hangulatát.

Harmadik felvonás

Három év telt el az első felvonás óta, és éjjel háromkor a Prozorov ház Olga és Irina közös szobájába is beszűrődik a várost emésztő tűzvész vörös fénye. Olga, a mindig segítőkész nővér, szobákat ajánl fel és ruhákat adományoz a hajléktalanná vált családoknak. Határozottan kiáll a család öreg dadája mellett, aki immár három évtizede szolgál náluk, ám Natasa durván meg akar válni tőle.

A zűrzavar közepette Csebutikin katonaorvos önmaga árnyékává vált: ittas állapotban, kétségbeesetten motyog arról, hogy elvesztette szakmai képességeit, semmit sem ért már a gyógyításhoz, és mélyen undorodik önmagától. Tuzenbach báró, aki leszerelt és immár polgári életet él, a helyi téglagyárban tervez dolgozni, és arra biztatja Irinát, hogy csatlakozzon hozzá.

Eközben Versinyin továbbra is az emberiség jövőjéről elmélkedik, reménykedve egy boldogabb világ eljövetelében kétszáz-háromszáz év múlva. Kuligin változatlan lelkesedéssel magasztalja feleségét és boldogságukat, de Mása már nyíltan jelzi, hogy belefáradt ebbe az idillnek tűnő, ám valójában kiüresedett kapcsolatba. A házban és a városban egyaránt feszült, kaotikus légkör uralkodik.

Egy nyomasztó éjszakán a Prozorov nővérek magukra maradnak, és kénytelenek szembenézni nehézségeikkel. Irina, aki most a városházán dolgozik, ugyanúgy megterhelőnek érzi ezt a munkát, mint korábbi távírdai állását. Bátyjuk, Andrej, a törvényhatóság tagja lett, ám a város lakói gúny tárgyává tették, mivel felesége szeretője, Protopopov, az elnök. Andrej súlyos adósságai miatt jelzálogot vett fel a családi házra, amelynek tulajdonjoga nem is kizárólag az övé. Az események hatására Irina kétségbeesetten sír összeomlása közben. Olga úgy véli, hogy testvérének feleségül kellene mennie Tuzenbach báróhoz, mert „az ember nem szerelemből megy férjhez, hanem hogy kötelességét teljesítse”.

A családi feszültség újabb csúcsra hág, amikor Mása nyíltan bevallja nővéreinek szerelmét Versinyin iránt. Olga azonban elutasítóan reagál a vallomásra, éreztetve rosszallását. A drámai pillanatokat váratlanul Andrej megjelenése szakítja meg, aki eddig szobájában rejtőzött. A rászegeződő némán szemrehányó tekintetek hatására magyarázkodásba kezd, amely végül önmarcangoló gyónássá alakul: „Édes húgaim… Ne higgyetek nekem semmit!”

A nővérek egyedül maradnak a színpadon, miközben a spanyolfalak mögött halk beszélgetésekből kiderül, hogy a katonákat hamarosan elvezénylik a városból. A hír tovább mélyíti magányérzetüket. Irina végül beletörődve beleegyezik, hogy feleségül menjen Tuzenbach báróhoz, abban a reményben, hogy így végre elhagyhatják ezt a vidéki várost, és visszatérhetnek Moszkvába, az áhított új kezdet reményével.

Negyedik felvonás

A Prozorov család kertjében déli nyugalom honol, miközben az ősz közeledtével a változások szele járja át az életüket. A helyi katonai alakulatot más városba vezényelték, a tisztek pedig búcsúzóul még egyszer összegyűltek a kertben, hogy elköszönjenek. Jelenlétük eddig élettel töltötte meg a várost, ám távozásukkal a település üressé és unalmassá válik.

Olga, aki nem vágyott az igazgatói pozícióra, mégis kénytelen volt elfogadni azt, most már a gimnázium szolgálati lakásában fog élni az idős dadával. Beletörődött abba, hogy a Moszkvába költözés álma végleg szertefoszlott: „Nem akartam igazgatónő lenni, mégis az lettem… tehát nem leszünk Moszkvában” – mondja rezignáltan.

A ház irányítása eközben Natasához került, aki máris új szobabeosztást tervez, és azt fontolgatja, hogy kivágatja a kertet övező fasort. A Prozorov házban így az elmúlás és az elkerülhetetlen változás uralja a hangulatot.

Andrej, kislányát, Szofocskát tolva a gyermekkocsiban, a város kisszerűségét és kilátástalanságát keserűen siratja: „A városunk már kétszáz éve fennáll, százezer lakosa van, de egy sincs, aki ne hasonlítana a másikra… csak esznek, isznak, alusznak, aztán meghalnak.” Barátja, Csebutikin orvos, egyszerű tanácsot ad neki: hagyja el a várost. „És minél messzebb, annál jobb” – mondja.

A kertben nyugtalan feszültség vibrál a levegőben. Az előző nap Szoljonij és Tuzenbach báró közötti konfliktus tettlegességig fajult, és a vita másnapra párbajt eredményezett. A közelgő összecsapásról szinte mindenki tud, kivéve Irinát, aki csak homályos aggodalmat érez, de senki nem tájékoztatja a valódi veszélyről. A pillanatnyi csend ellenére minden a tragikus esemény előérzetével telik meg.

Irina az újrakezdés reményével tekint a jövőbe: elfogadta Tuzenbach báró házassági ajánlatát, és az esküvőt a következő napra tervezik. A frigy után elutaznak, hogy közösen építsék életüket: a báró a téglagyárban vállal munkát, míg Irina, frissen szerzett tanítónői képesítésével, tanítani fog. Eközben a katonazene hangjai közepette az alakulat indulásra készül. Versinyin érzelmektől áthatva búcsúzik el Másától, miközben Kuligin, Mása férje, nagyvonalúan megígéri, hogy nem rója fel felesége érzelmi elkalandozását.

A békét azonban tragédia árnyékolja be. Csebutikin orvos a párbaj helyszínéről visszatérve közli a szörnyű hírt: Tuzenbach báró halálát. Irina összetörten húzódik nővéréhez, Olgához, fájdalmában támogatást keresve. Másnap Irina már egyedül indul útnak, hogy tanítson és dolgozzon, a nehézségek ellenére tovább küzdve céljaiért.

A darab zárójelenetében Andrej gyerekkocsit tolva lép be a színre, míg Olga átöleli húgait. A történet Olga lírai szavaival ér véget, amelyek egyszerre hordozzák a remény és a válaszok utáni vágy hangulatát: „Élni fogunk! A zene olyan vidáman, olyan boldogan szól. És én azt hiszem, nemsokára megtudjuk, miért élünk, miért szenvedünk… Jaj, csak tudnánk, miért?!… Csak tudnánk, miért?”