Szereplők:
Vladimir, Estragon, Pozzo, Lucky és Fiú.
Samuel Beckett ír szerző ikonikus drámája, a „Godot-ra várva” (angol címén „Waiting for Godot”), az író legismertebb és legtöbbet előadott műve. Beckett a darabot 1948. október 9. és 1949. január 29. között alkotta meg francia nyelven. Az első kiadás 1952-ben jelent meg Párizsban, a Les Éditions de Minuit gondozásában, míg az angol nyelvű változatot 1954-ben adta ki az amerikai Grove Press. A mű mára számos nyelvre lefordították és világszerte színpadra állítják, így meghatározó része a nemzetközi színházi életnek.
Beckett: Godot-ra várva olvasónapló
Első felvonás
Vladimir és Estragon, két csavargó figura, egy fa alatt töltik idejüket egy országút szélén. Estragon hiábavalóan küszködik cipője levenésével, míg Vladimir a kalapjával bíbelődik. Beszélgetésük során kiderül, hogy Godot érkezésére várnak, aki azonban elmarad.
A pontos helyszín és időpont ismeretének hiánya mellett a kettős számtalan témát érint beszélgetéseik során, köztük saját kapcsolatukat Godot-hoz, és kisebb nézeteltérésekbe is keverednek, mint például amikor Estragon sárgarépát szeretne, de csalódottan fehérrépát kap Vladimirtől. A távoli kiáltások hallatán felcsillan a reményük Godot érkezésére, de végül Pozzo és Lucky jelenik meg, akiknek megjelenése további bizonytalanságot szül.
Pozzo kijelentése szerint Vladimir és Estragon az ő birtokán várakoznak, melyet hosszasan magyaráz, miközben Lucky némán áll a csomagjaival. A jelenet kulcsfordulata Lucky zavaros monológja, melyet akkor ad elő, amikor felteszik rá a kalapját, és amely véget ér, amikor azt levennék róla. Az események után a szereplők udvariasan elköszönnek egymástól.
Vladimir és Estragon megjegyzik, hogy a társaságban gyorsabban telik az idő, és elgondolkodnak azon, miért is maradnak továbbra is ott. Ekkor egy fiú érkezik, aki Godot nevében közli velük, hogy Godot ma nem érkezik meg, de holnap biztosan megjelenik. A két főszereplő elhatározza, hogy maradnak, ám a dráma végén helyükön maradnak, és nem hagyják el a helyszínt.
Második felvonás
Másnap, pontosan ugyanabban az időpontban és helyszínen, Vladimir és Estragon újra találkoznak. Az út melletti fa közben lombot bontott, Estragon pedig ismét cipőjével küzd. Vladimir éneklésbe kezd, ezzel is felvezetve az előző nap történéseinek áttekintését. Emlékezetük eltérő, ami vitához vezet közöttük, így szokásos kérdéseikkel és válaszaikkal töltik az időt.
Estragon megjegyzi, hogy más választásuk nincs, csak az „izgalom nélküli” beszélgetések maradnak, ha már nem akarnak gondolkodni. Vladimir válaszol: „Úgy van, sohasem áll be a szánk”. Újra szóba kerül a fa, a cipő és az, hogy miért is várnak. Később úgy döntenek, hogy „Pozzót és Luckyt” játszanak; Estragon szidalmazza Vladimirt, aki a „gondolkozz, disznó” és a „táncolj, disznó” parancsokra először gondolkodik, majd táncol.
A játékot befejezve Vladimir és Estragon ismét hosszú beszélgetésbe merülnek, amikor a megvakult Pozzo és a maga után húzott Lucky tűnik fel. Estragon tévesen azt hiszi, hogy Godot érkezett meg, de Vladimir gyorsan helyesbíti. Beszélgetésük folyamán Pozzo kijelenti, hogy nem emlékszik a megvakulása időpontjára.
Vladimir próbálja kideríteni Pozzótól az előző napi eseményeket, de Pozzo semmire sem emlékszik. Vladimir arra kéri Pozzót, hogy engedje Luckyt „valamit előadni”, például gondolkozni, ám Pozzo közli, hogy Lucky néma, „annyira, hogy még nyögni sem tud”. Vladimir érdeklődik, hogy mióta néma Lucky, de Pozzo erre sem tud válaszolni, ezért elindulnak Luckyval együtt.
Miután Pozzo és Lucky távoznak, Vladimir és Estragon ismét egyedül maradnak, és igyekeznek feldolgozni a történteket. Ekkor érkezik a fiú, aki már az előző nap is megjelent náluk. Vladimir megkérdi tőle, hogy járt-e már itt az előző napon, de a fiú állítja, hogy ez az első alkalma, hogy itt van, és nem ismeri Vladimirt.
Vladimir tovább faggatja a fiút annak testvéréről, Godot-ról, annak foglalkozásáról, szakálláról és annak színéről. Amikor a fiú megkérdi, hogy mit üzenjen Godot úrnak, Vladimir azt feleli: „Mondd, hogy… mondd, hogy láttál minket, és hogy… hogy láttál minket.”
A fiú távozása után Vladimir és Estragon szembesülnek azzal, hogy késő éjszaka van. Mozdulatlanul állnak a fa alatt, és azon gondolkodnak, hogy felkössék-e magukat. Mivel kötél híján vannak, Estragon övét fontolgatják erre a célra. Az abszurd párbeszéd végén, amikor megpróbálják tesztelni az öv szilárdságát, az elszakad, és Vladimir megjegyzi, hogy az „semmit sem ér”. Megbeszélik, hogy másnap erősebb kötéllel térnek vissza. Azt határozzák el, hogy elmegynek, de végül „nem mozdulnak el a helyükről”.
