Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések13 óra ezelőtt023 perc

Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása olvasónapló

A svájci Friedrich Dürrenmatt (1921–1991) a második világháború utáni drámairodalom kiemelkedő alakja. Műveiben a társadalom rejtett zsarnokságait boncolgatja, amelyek nemcsak elnyomják, hanem létezésükben is fenyegetik az egyéneket.

Dürrenmatt darabjai rávilágítanak, hogy az úgynevezett igaz kapcsolatok, magasztos eszmék és nemes szokások gyakran csupán képmutatás formájában jelennek meg. Művészi célja a kollektív tévhitek leleplezése és az emberi kapcsolatok valódi természetének megkérdőjelezése.

A színpadon a kafkai látásmód és a Brecht-féle elidegenítési effektus gyakori alkalmazása jellemzi dramaturgiáját, amelyek még erőteljesebbé teszik a művek társadalomkritikai éle.

Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása olvasónapló

Claire Zachanassian, született Wäscher, nem csupán gazdag nő, ahogy a magyar fordítások gyakran említik, hanem a színlapok szerint egyenesen multimilliárdos. Vagyonának mértékét már a címben szereplő elnevezés is tükrözi: „Old Lady”, amely az angol nemzeti bank híres becenevére utal.

A dráma Güllenben, Claire szülővárosában játszódik, melynek neve németül trágyát vagy trágyalevet jelent, utalva a hely szimbolikus jelentésére. Az események ideje a 1950-es évek közepe, melyet „napjaink”-ként említenek, így reflektálva a korszak aktuális problémáira.

A világszerte ismert és hatalmas befolyással rendelkező Claire Zachanassian apja a 20. század elején építőmesterként dolgozott Güllenben. A fiatal Claire beleszeretett Ill nevű ifjúba, akitől teherbe esett. Ill azonban nem vállalta fel az apaságot, és a bíróság előtt hamis tanúkat hozott, akik azt állították, hogy a lánynak másokkal is viszonya volt. Claire, szégyenkezve és megvetéssel terhelve, elhagyta városát.

Claire Zachanassian gyermeke egyéves korában meghalt, ő pedig prostitúcióra kényszerült, ahol megismerkedett későbbi, gazdag férjével. A férfi halála után hatalmas örökségre tett szert. Claire, aki többször is férjet váltott, hetedik férjével érkezett Güllenbe, ahol hamarosan nyolcadik férjét vette el. Alig pár hónappal később már a válást fontolgatta, miközben már kilencedik férje is akadt: egy dohánytermesztő után filmsztár, majd egy Nobel-díjas tudós következett.

Claire Zachanassian, az öreg hölgy, egy szerelmi dráma áldozata volt, ám e szenvedésekből jelentős hasznot is húzott. Ha Güllenben maradt volna, valószínűleg nem vált volna a globális gazdaság egyik meghatározó alakjává. Világszerte ismert jótékonysági munkájáról és különc viselkedéséről, azonban városi látogatása mögött más cél húzódik: a 1910-es években elszenvedett sérelmekért szeretne teljes körű bosszút állni.

Claire Zachanassian tisztában van vele, hogy pénzzel szinte bármit el lehet érni, ezért magabiztosan ajánl üzletet Güllen városának lepusztult polgárainak: cserébe Ill életéért egymilliárdnyi összeget kínál. A polgármester, az emberiesség nevében és a „még Európában élünk” érvelésére hivatkozva elutasítja az ajánlatot. Az öreg hölgy lakonikus válasza: „Én várok.”

Ezekkel a szavakkal zárul az első felvonás, és Claire türelme egyértelmű, hiszen az incidens óta közel fél évszázad telt el, és ő nem tegnap vált dúsgazdaggá. Bosszúját már jelentős részben végrehajtotta: megvásárolta és főkomornyikjává tette azt a bírót, aki korábban ítélkezett ügyében, így ő immár feltétlen kiszolgálójává vált.

A két hamis tanút, akik később emigráltak, felkutatta, megvakíttatta és kiheréltette. Koby és Loby azóta az ő állandó kíséretének tagjai. A társaság további tagjai közé tartozik még Toby és Roby, a két parancsvégrehajtó szolga, akik korábban gengszterek voltak, valamint egy fekete párduc.

A dráma a gülleni pályaudvaron kezdődik, ahol az egész város, allegorikusan romokban és lezüllött állapotban tárul a nézők elé. A történet Közép-Európában, egy pontos helymeghatározás nélküli városkában zajlik. Az első felvonás, amely mindössze egy nap eseményeit öleli fel, után a város és lakói fokozatosan konszolidálódnak: az emberek vásárolni, építkezni és tervezni kezdenek.

A díszlet, a szerzői utasítások szerint, szinte észrevétlenül változik: a kezdeti nyomornegyedből egy modern, gazdagságban fürdő városképpé alakul. E metamorfózis csúcspontja a darab zárójelenetében jelenik meg, amikor a hajdan szürke, romos világ átadja helyét a csillogó technikai kultúrának, gazdagságnak és boldogságnak.

Illnek, aki Güllenben egy szerény szatócsbolt tulajdonosa, itt alapította családját, és emiatt hűtlen lett egykori szerelméhez, Klárához. Mint üzletember, Ill gyorsan észreveszi a város lakóinak felélénkült vásárlási kedvét, különösen mivel minden tranzakció hitelre történik, akár nála, akár más üzletekben.

A város lakói szinte mindannyian vadonatúj, sárga cipőket viselnek. Ill hamarosan rádöbben, hogy a gülleni polgárok – mindenféle hátsó szándék nélkül – már arra várnak, hogy megkapják a milliárdos összeget, amit csak az ő halála után kaphatnak meg. És hogy ez akkor történhet meg, ha valaki közülük megöli őt.

A dráma második felvonásában az öreg hölgy, ahogy ígérte, türelmesen várakozik, miközben Ill védelmet keres és próbál menekülni, de mindenhol falakba ütközik, és segítséget sehol sem talál. Klára egykor fekete párducnak nevezte Illt, ezért egy ketrecbe zárt fekete párducot hoz magával. A párduc végül megszökik, és a városlakók hajtóvadászatot indítanak, aminek végén éppen Ill boltja előtt ölik meg az állatot. A lövések hallatán Ill is a földre zuhan. Bár még nem őt lőtték le, hamarosan ráébred: „Elvesztem.”

A harmadik felvonás elején a gülleni értelmiség, köztük az orvos és a tanár, próbálják meggyőzni az öreg hölgyet, hogy változtassa meg döntését, de minden próbálkozásuk eredménytelen. Kiderül, hogy a város már régóta Claire birtokában van, ő állíttatta le a gyárakat, és ő okozta a polgárok nyomorát. Ez mind a bosszú része volt: fiatalon, amikor elhagyta a várost, és kigúnyolták, megfogadta: „A világ ringyót csinált belőlem, most én csinálok bordélyházat a világból.” Claire számára azonban még a város nyomora sem elég, és valóban meg akarja vásárolni az igazságszolgáltatást, miközben bordélyházzá alakítaná a várost is.

A dráma, amely egy meleg őszön kezdődik és a megsárgult levelek közepette, őszi időben ér véget, kezdetben a gülleni polgárok felháborodnak az öreg hölgy ajánlatán. Azonban hamar rájönnek, hogy a pénz végül az ő zsebéjükbe kerülhet, felezve: egyik fele személyes tulajdonuk, másik fele pedig a városé lesz. Eleinte Ill mellett állnak, és amikor megtudják, hogy az öreg hölgy érkezése egyben régi kapcsolatukat is felidézi, még arra is gondolnak, hogy Ill lehetne a következő polgármester.

Hamarosan a polgármester bejelenti, hogy Ill „elvesztette az erkölcsi jogot”, és a város lakói is úgy vélik, Ill „rossz lelkiismerettel” él. A „népharag” pedig ellene fordul. A képzeletbeli „bírósági tárgyaláson” bár név nélkül, de gaztetteket és gazembereket emlegetnek, miközben „a nyugati életforma becsületét” védve elítélik az erkölcstelenséget. Mégis mindannyian tisztában vannak vele, hogy törvénytelenül hoznak halálos ítéletet egy olyan országban, ahol nincs halálbüntetés, és ha lenne is, ennyi év után nem lenne indokolt ekkora vétekért.

Kezdetben Ill az elévülésre hivatkozik, de félelmében védelmet keres, ám minden próbálkozása eredménytelen. Rájön, hogy nemcsak a város polgárai, hanem a saját családja is magára hagyta, hiszen ők is hitelre kezdtek vásárolni. A sajtó képviselői előtt egy italtól felbátorodott tanár még megpróbál közbeavatkozni Ill érdekében, de végül Ill maga inti le, elmagyarázva neki, hogy feladta a harcot, mert bűnösnek érzi magát.

Ill mégsem érzi magát annyira bűnösnek, hogy saját kezűleg véget vessen életének, bár a polgármester próbálja rábírni erre. Ő ragaszkodik ahhoz, hogy ítélkezzenek felette, és elfogadja az ítéletet, miközben felteszi a kérdést: „De hogyan fogtok magatoknak igazságot szolgáltatni?”

A dráma végén Ill az egyetlen, aki az európai normákat képviseli. Bár életében hazudott, csalt, és nem volt kifogástalan, halála előtt megbánhatja és vezekelhet bűneiért, így tisztul meg. A szerző szerint „halálával válik jelentékennyé.” Halála, amely a dráma szerint nagyszerűség nélkül nem ábrázolható, egyszerre tűnik értelmesnek és értelmetlennek. Valódi jelentőségét csak egy antik mitikus birodalomban nyerhetné el, ám a történet a mai Güllenben játszódik.

A dráma szerzője hangsúlyozza, hogy a gülleni lakosokat nem szabad pusztán gonosz figurákként ábrázolni. Ő maga sem vonja meg magától a felelősséget, és elismeri, hogy valószínűleg ő is ugyanúgy cselekedett volna, mint ők. Ugyanakkor a darab zárójelenetében a csillogó város lakói egy kórusként jelennek meg, mintha egy süllyedő hajó utasai lennének, akik az utolsó vészjeleket küldik a hajótörötteknek.

Ill és Klára sorsa egy szerencsétlen balesettel kezdődött: Ill érdekházasságot kötött, míg Klára prostitúcióra kényszerült. Az állami bíróság számára a per újrafelvétele elképzelhetetlen, de „a Disznófejű Nagyúr” asszonyi alakja bármit megtehet, így bosszút is állhat. Cselekedetei mitikus dimenziókat öltnek, ám minden fenséges jelleg nélkül.

Végül nem csupán hatalma miatt történik meg, amit Claire akar, hanem azért is, mert Ill belátja saját vétkét. Bár halálával sokkal nagyobb terhet vállal, mint amekkora bűne volt, ezzel nemcsak saját magát váltja meg, hanem egyfajta módon, korunkban lehetséges módon az emberiséget is – ha nem is a güllenieket, legalább azokat, akik megértik ennek a tragikus komédiának a tanulságát.

A dráma egy valósághű, ám mégis abszurd ötlet köré épül, ahol a díszletek hol naturalista, hol szürrealista elemekkel vannak tarkítva, például amikor az emberek egy erdőként jelennek meg. Az első és harmadik felvonás szigorú időrendben követi egymást, míg a második felvonás szimultanizmusban zajlik: párhuzamosan követhetjük a várakozó hölgy és a menekülni próbáló Ill történetét.

A folyamatos síkváltások felerősítik a két szereplő közötti feszült viszonyt, akik személyesen sosem találkoznak. Az alapötlet abszurditása miatt a darab gyakran túlzásokkal és deformálásokkal él. Az író maga szatírának nevezte művét, így mondanivalója nem csupán annyi, hogy „minden ember megvásárolható”, hanem inkább egy figyelmeztetés: „Vigyázzatok, ne legyetek olyanok, mint mi itt a színpadon, ti ott a nézőtéren!”