Szereplők:
Victor Frankenstein
Elizabeth
Henry Clerval
Robert Walton kapitány
Baron Frankenstein
Waldeman professzor
Szörnyszülött
Mary Shelley: Frankenstein olvasónapló
Robert Walton tudós, vállalkozó szellemmel és kivételes tudásvággyal megáldva, levelek formájában tájékoztatja húgát, Margaretet, kalandos küldetéséről. Walton naplószerűen dokumentálja életét és törekvéseit, miközben hajójával az Északi-sark felé tart. Leveleiben az elszántság és lelkesedés érződik, ahogyan belső és külső küzdelmeit részletezi, melyekkel szembenéz nagy vállalkozása során.
Egy alkalommal Walton különleges eseményről számol be: egy jégtáblán megközelített egy különös lényt, aki rejtélyes megjelenésével kihívások elé állította a kutatókat. Ez a furcsa találkozás még inkább felpezsdítette Walton kíváncsiságát az ismeretlen iránt.
Egy másik levélben Walton egy kimerült férfit említ, akit jégtáblán találtak és megmentettek. A férfi azt állította, hogy üldözik, története és viselkedése számos kérdést vetett fel a legénység körében. Walton azonban barátságot és egyben társat talált a férfiban, és nagy érdeklődéssel hallgatta elbeszéléseit, melyek újabb rejtélyekkel és izgalmakkal szolgáltak expedíciójuk során.
Az ismeretlen férfi, aki csak E/1-ként van említve, Waltonnak vallja be, hogy tudományos törekvései és dicsőségvágya káoszt és szenvedést hoztak életébe, annak ellenére, hogy korábban úgy gondolta, képes lesz uralni a természetet. E/1 úgy dönt, hogy tragikus sorsának történetét tanulságként megosztja Waltonnal, amely mélyen megérinti és megrázza a tudóst.
Walton, aki húgának, Margaretnek írt leveleiből álló beszámolója így válik egy izgalmas és tanulságos keretes regénnyé, amely nem csak a nagy felfedezés és kaland történetét meséli el, hanem az emberi ambíciók és azok következményeinek drámai bemutatását is.
Victor Frankenstein élete egy megbecsült polgárcsaládban kezdődött Genfben. Édesapja, miután egy szenvedő barátját elvesztette, feleségül vette annak nyomorba süllyedt lányát, Caroline-t. Victor, mint elsőszülött fiú, a Frankenstein család nevét viselte. Szülei szeretettel nevelték, és gyakran utaztak vele. Ötéves korában Olaszországban találkoztak Elizabethtel, egy nemesember árvájával, akit később örökbe fogadtak. Victor rajongva szerette őt, és a család tovább bővült Ernest és William születésével.
Egy tragikus esemény mélyen érintette a Frankenstein családot, amikor Elizabeth ragályos betegséget kapott. Az anyjuk ápolása közben Elizabeth életét vesztette, és az anyjuk utolsó kívánsága az volt, hogy Victor és Elizabeth házasodjanak össze.
Victor gyermekként nem csak családi kötelékekben gazdagodott, hanem baráti kapcsolatokban is. Henry Clerval, a szomszéd kereskedő fiával kötött mély barátságot, aki végül életre szóló társává vált.
A szomorú események hatására a család úgy határozott, hogy Victor számára eljött az ideje, hogy továbbtanuljon és világot lásson. Ő maga már gyermekkorában erős érdeklődést mutatott a természetbölcselet és a természettudományok iránt, számos alkimista és áltudós munkáját tanulmányozva. Ez a tudásszomj később az egyetemi évek alatt is motiválta.
Ingolstadtban folytatta tanulmányait, ahol a kémia területén mélyedt el. Bár tanárai támogatását élvezte, arra is figyelmeztették, hogy korábbi olvasmányai kevésbé voltak értékesek. Monsieur Waldman tanárral kiváló kapcsolatot alakított ki, aki idővel igazi mentorává és barátjává vált számára.
Victor két évig nem látogatott haza Genfbe, teljes mértékben a kémiai kutatásoknak szentelte magát. Figyelemre méltó felfedezéseket tett az élet eredetével kapcsolatban, és arra a következtetésre jutott, hogy képes lehet életet létrehozni élettelen anyagokból.
Laboratóriumában temetőkből származó testrészekkel dolgozott, boncolgatott holttesteket és kísérletezett élő állatokkal. Végül létrehozott egy rettenetes lényt, amelynek „ráncos arca, egyenes, fekete ajka és vizenyős tekintete volt, sárga bőre alatt látható volt az izmok és artériák működése”.
Miután Victor Frankenstein befejezte a szörny teremtését, érzései drasztikusan megváltoztak. „Most, hogy elkészültem, az álom szépsége elszállt, és csak a lélegzetelállító undor és iszonyat maradt utána.” Rémültében elmenekült a lény elől és éjszakai menedéket keresett szobájában. A szörny azonban váratlanul megjelent az ágya mellett, artikulálatlan hangokat hallatott és vigyor terült szét ráncos arcán. Victor a házat elhagyva zavarodottan bolyongott az utcákon, félve a visszatéréstől.
Másnap reggel Clerval, Victor barátja látogatta meg, de Victor óvatosan engedte be a kollégiumi szobájába, tartva attól, hogy a szörny még mindig követi. Szerencsére a lény nem jelent meg, így Clerval gondoskodott a lelkileg összetört Victorról, aki idegösszeomlást szenvedett.
Miután Victor Frankenstein elkészült a szörnnyel, elhatározta, hogy felhagy a kémia tanulmányokkal, és távol tartja magát laboratóriumától. Clerval Ingolstadtban maradt, hogy bölcsészettudományokat tanuljon, Victor pedig csatlakozott hozzá, hogy más tudományterületekkel ismerkedjen meg.
Elizabeth, Victor húga, aggódó levélben érdeklődött testvére jólétéért. A levélben beszámolt arról, hogy Justine-t, akit Victor anyja fogadott örökbe, immár teljes jogú családtagként kezelik. Justine korábban nehéz körülmények között élt, rossz bánásmódban részesült, de Victor anyja szeretettel fogadta be, és azóta hűségesen szolgálta a családot. Különösen Victor anyjának halála előtti időszakban volt nagy segítség a családnak. Elizabeth a levélben szintén említést tett Williamről, a kisöccsről, és néhány boldog családi eseményről is tájékoztatta Victort.
Victor Frankenstein és barátja, Clerval a nyári időszakot egy vidéki birtokon töltötték, ahol Victor lelkileg és fizikailag is próbált felépülni. Hazatérve azonban szörnyű hírrel kellett szembenéznie: legkisebb testvérét meggyilkolták. A tragikus hír iszonyatos fájdalmat okozott neki, így azonnal hazasietett, és felkereste a bűntény helyszínét. Ott egy gyorsan mozgó lényt látott elhaladni a fák között, ami ráébresztette, hogy a gyilkos nem más, mint saját teremtménye.
Victor bűntudattal küszködött, de nem merte senkivel megosztani gyanúját, attól tartva, hogy senki sem hinné el. Justine-t, a család egyik tagját vádolták meg a gyilkossággal, miután nála találták meg azt a láncot, amelyre a kisfiú anyjának arcképét tartalmazó medált erősítették. Ez a medál, amelyet Elizabeth adott Justine-nek aznap, vált a vádak alapjává.
Justine, bár tagadta a vádat és családja is hiszett ártatlanságában, végül kivégezték. Victor úgy érezte, hogy két gyilkosság terheli lelkét: egyrészt saját szörnyetegének megteremtése, másrészt Justine halála.
Victort mély bánat és önvád gyötörte, gyakran csatangolt a környező erdőkben, hegyekben és a tavak mellett, és az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Egy nap, amikor a természetben járt, váratlanul összetalálkozott teremtményével, aki mindenáron beszélni akart vele.
Ez a találkozás új fejezetet nyitott Victor életében, és elindította a regény során kibontakozó feszült és drámai eseményeket. A történet nem csupán a teremtmény és Victor viszonyát tárja fel, hanem az emberi bűnöket, bűntudatot és megbánást is középpontba helyezi.
Victor Frankenstein dühösen szembesítette magát és teremtményét, és rákiáltott, hogy távozzon a szeme elől. A szörny azonban kérte, hogy legalább hallgassa meg, és ígéretet tett: ha Victor teljesíti a feltételét, örökre eltűnik. Frankenstein hosszas unszolásra végül beleegyezett, hogy meghallgatja a lényt, és követte a barlangjába, ahol a szörny vallomását kezdte el.
A teremtmény elmondta, hogy mindig is Victorhoz fordult segítségért, hiszen ő a teremtője és felelősséggel tartozik iránta. Elmesélte, hogy mikor először lépett ki a kollégiumi szobából, elveszett és tudatlan volt. Éhezett, szomjazott, vadászott bogyókra és gyökerekre táplálékért, ruhadarabokat szerzett a hideg ellen, és barlangokban húzódott meg, amíg meg nem tanulta, hogyan kell tüzet rakni és mit sütni a tűzön.
A szörny tovább mesélte, hogy egy parasztházból lopott élelmiszert, majd egy szegény parasztcsalád melléképületében rejtőzködött, ahol csendben élt és figyelte a család mindennapjait. Látva, hogy a család milyen szegény és küszködik, titokban segített nekik fát gyűjteni. Megismerte a családtagokat, Félixet és Agathát, és lassan elsajátította a nyelvüket is, ami által jobban megértette életüket.
E tapasztalatok jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy megértse az embereket és az emberi életet. Úgy érezte, hogy bár külső megjelenése elrettentő, belül érző lélek rejtőzik benne, aki vágyik a szeretetre és elfogadásra. Azonban úgy vélte, az emberi társadalom soha nem fogja ezt megadni neki.
Egy nap egy arab megjelenésű lány, Safie érkezett a paraszthoz, akit a család már ismert. Safie csak keveset beszélt franciául, így a család elkezdte őt tanítani a nyelvre, és közben a szörny is sokat tanult az emberi nyelvből. Egy alkalommal rábukkant Safie és Félix levelezésére, amelyből megtudta a család szomorú történetét.
Safie apja egy arab kereskedő volt Párizsban, ahol a család korábban élt. Gazdagsága miatt a város vezetői hamis vádak alapján börtönbe zárták. Félix, aki beleszeretett Safie-ba, elhatározta, hogy segít neki és apjának megszökni a börtönből. Bár a kereskedő pénzzel próbálta megvesztegetni, Félix ezt elutasította. Viszont megpillantotta Safie-t, aki azonnal belopta magát a szívébe. Safie anyja egy elrabolt keresztény nő volt, aki a lányát szabadságra nevelte, így Safie nem akart visszatérni Konstantinápolyba egy hárembe.
Félix ígéretet tett Safie apjának, hogy feleségül veszi a lányt, és segítséget nyújtott nekik a szökésben. A család Svájcba menekült, de később kiderült, hogy Félix felelős a szöktetésért, és Franciaországban letartóztatták húgát és apját. Félix visszatért, hogy segítsen nekik, de őt is letartóztatták. A család elvesztette vagyonát, a kereskedő pedig, aki elárulta őket, csupán kevés pénzt küldött fiának, miközben Safie-t magával vitte keletre.
A szörny mélyen sajnálta a család tragikus sorsát, és vágyott arra, hogy barátjuk lehessen, elfogadják és szeressék őt. Közben olvasni kezdett, és olyan műveket talált, mint Plutarkhosz „Párhuzamos életrajzok”, Goethe „Ifjú Werther szenvedései” és Milton „Elveszett paradicsom” című műve, amelyekből sokat tanult az emberi természetről és érzésekről.
Egy nap úgy határozott, hogy felkeresi a család vak öregjét, amikor a többi családtag távol volt otthonról. Az öreg férfi barátságosan fogadta, anélkül, hogy látta volna őt. Éppen arra készült, hogy felfedje kilétét, amikor váratlanul megjelentek a fiatalok, akik rémülten reagáltak jelenlétére, megverték és elűzték. Annak ellenére, hogy fizikailag erős volt, nem viszonozta az erőszakot.
Ekkor kezdett kialakulni benne a gyűlölet az emberiség iránt, amely szörnyetegként tekintett rá. Megátkozta teremtőjét, Victor Frankenstein-t, aki életet adott neki, de ez az élet csak magányt és üldöztetést hozott számára.
Victor Frankenstein hatalmas léptekkel kóborolt Németország és Svájc tájain, mint egy magányos vándor, aki sötétséget hordozott magával. Útja során személyes tragédiákkal találkozott, megpróbált segíteni, de jóságát a világ visszautasította. Célja egyetlen volt: megtalálni teremtőjét, aki mint Ádámot a Paradicsomból, úgy űzte el őt az élet kertjéből. Genf felé haladva életében először reménykedett, mikor találkozott egy kisfiúval az erdőben, akinek ártatlan gyermeki tekintete volt. De amikor rájött, hogy a kisfiú a Frankenstein család tagja, a bosszúvágy legyőzte, és a gyermeket megölte, a bűnt pedig egy ártatlanra kenve.
Victor Frankenstein sosem hagyott fel azzal, hogy teremtésének női társat alkossanak. Ígérete ellenére, hogy Dél-Amerikába mennek, ahol békében élhetnek, Victor kételkedett, féltve attól, hogy a szörny és társa újabb gyilkosságokat követhetnek el. Végül a szörny meggyőzte őt, hogy tartsa meg ígéretét. Victor ezért Angliába utazott, hogy befejezze kísérleteit, magával vitt minden feljegyzését, remélve, hogy a helyi tudósok eredményeit is fel tudja használni.
Victort barátja, Clerval kísérte, ám Skóciában Clerval arra kérte Victort, hogy hagyja magára egy kis faluban, hogy folytathassa kutatásait. Amikor Victor majdnem befejezte második teremtményének alkotását, rádöbbent, hogy hibázott, és nem alkothat meg még egy szörnyet. Ekkor teremtménye váratlanul megjelent az ablakánál, torz vigyorral az arcán. Frankenstein ráébredt, hogy a szörny mindvégig követte őt, hogy ellenőrizze, betartja-e ígéretét. A szörny szeme láttára széttépte az majdnem kész teremtményt, majd elhagyta a helyszínt, fenyegetve, hogy „ott lesz a nászéjszakádon”.
Victor rettegni kezdett szerettei biztonsága miatt, ezért azonnal hazaindult. Útközben egy ír faluban letartóztatták gyilkosság vádjával. Megrázva ismerte fel barátja, Henry holttestét, és tudta, hogy ez a szörny újabb borzalmai voltak. Betegen került a börtön egyik hideg szobájába, ahol lázálmok gyötörték, és önmagát gyilkosnak nevezte.
Victor dokumentumai a gyilkosság idején bizonyították ártatlanságát, melyeket a bíró azonnal elküldött Victor apjának. Bár a bírónak is voltak kétségei, az alibi miatt végül elengedték Victort. Apja sürgette az esküvőt Elizabeth-tel, amire Victor is vágyott, de aggódott, hogy a szörny betartja-e fenyegetését. Ennek ellenére úgy döntött, kockázatot vállal, hiszen legfőbb vágya, hogy Elizabeth legyen a felesége.
Az esküvő éjszakáját egy vidéki fogadóban töltötték, ahol Victor külső őrséget vállalt, míg felesége a szobában aludt. Egy rémült kiáltásra Victor berohant a szobába, ahol meggyilkolt feleségére talált. A szörnyet látta menekülni, leadott rá egy lövést, de nem találta el, és a helybeliek sem tudták utolérni. Victor a vizsgálóbírónak elmondta az eseményeket, aki hitt neki, de szkeptikus volt, mivel a leírt események emberfeletti erővel rendelkező teremtményt feltételeznek, amelyet szinte lehetetlen elfogni.
Frankenstein rájön, hogy egyedül maradt a küzdelemben, és egyetlen vágya, hogy elkapja és megölje a teremtményt. Apja bánatában elhuny, míg Victor egyre inkább elszigetelődik. Európa-szerte egy őrült hajsza veszi kezdetét a szörny után, aki rombolt falvakat, megölt embereket és kirabolt házakat hagy maga mögött. Victor úgy érzi, a szörny szándékosan hagy nyomokat, élvezve, hogy őt üldözteti.
Az Északi-sarkkörön is folytatódik az üldözés, ahol mindketten szánokat szereznek, így tovább űzik egymást. Victor majdnem utoléri a teremtményt, aki üzenetben hívja őt: „Te élsz, és az én erőm csorbíthatatlan. Kövess! Az Észak örök jegét keresem, ahol majd megtapasztalhatod a hideg és a fagy keservét, ami iránt én érzéketlen vagyok. Gyerünk ellenségem! Meg kell vívnunk a döntő csatát, de addig is sok keserves és kemény óra vár ránk.”
Saját beszámolója szerint, Frankenstein egy magaslatról észlelte a szörnyet a távolban, mielőtt a tenger hullámai magukkal ragadták volna, ezt követően találta meg őt Robert Walton, a történet kezdetén. Frankenstein sorsának további részleteit Walton, Robert húgának írt leveléből ismerhetjük meg. Robert megtalálja Frankenstein feljegyzéseit és leveleit, melyekből meggyőződik arról, hogy Frankenstein története hiteles.
Frankenstein arra kéri Robertet, hogy ha ő már nem tudja, végezze el helyette a feladatot: ölje meg a szörnyet. Eközben a hajó legénysége lázadásra készül, és felszólítja Robertet, hogy amint kiszabadulnak a jégből, forduljanak vissza. Robert vonakodik ezt megígérni, míg Frankenstein a vállalkozás dicsőségéről beszél a matrózoknak, próbálva őket lelkesíteni, de eredménytelenül.
Frankenstein végül életét vesztette, és Robert visszafordította a hajót. A hajó kabinjában, ahol Frankenstein holttestét felravatalozták, Robert rémülten ismerte fel a szörnyet, aki Frankenstein holttesténél siratva önmagát. A szörny elmondta, hogy Clerval megölése után megbánta cselekedetét és undorodott saját magától. Az irigység vezérelte, amikor beváltotta fenyegetését, mivel látni akarta, hogy Frankenstein boldog legyen, míg ő maga a boldogságtól megfosztva marad.
A szörny védekezése során kifejtette, hogy sajnálja teremtőjét, de az általa okozott nyomorúság kényszerítette erre a lépésre: „Azzal, hogy megöltem az ő reményeit, a saját vágyaim nem nyugodtak. Továbbra is sóvárogva vágytam szeretetre, társra, de mindig elutasítás ért. Nem minősül ez igazságtalanságnak? … Ön gyűlöl engem, de annyira nem, mint ahogy én gyűlölöm magamat. Meggyilkoltam a szépet és a gyámolatlant.”
A szörny bevallotta, hogy ő taszította szerencsétlenségbe teremtőjét, Frankenstein Victort, akit minden ember közül leginkább szeretetre és csodálatra érdemesnek tartott. Elárulta, hogy addig üldözte Frankensteint, amíg az végül el nem pusztult. „Az én művem már szinte befejeződött. Senki más, csupán a saját halálom hiányzik még ahhoz, hogy teljes legyen” – mondta, mielőtt magányos döntése szerint máglyán elégette magát.
Beszámolt arról is, hogy amikor először csodálta meg a természet szépségeit, mint a madarak és a napfény, majdnem könnybe lábadt a halál gondolatától, de most már elérhetőnek látta e vágyának beteljesülését. Ezt követően a szörny búcsút intett, kiszállt a kabin ablakán, és eltűnt a távolban.
