A regény, amely először 1904-ben jelent meg könyvként, 1902-ben kezdte meg publikálását a Budapesti Napló folytatásos formájában. A romantikus történet középpontjában egy magyar tengerésztiszt áll, aki egy brazil kereskedelmi hajón teljesít szolgálatot. Dél-amerikai útja során egy vulkán tetején rekedt vashajóra bukkan, és amikor közelebbről megvizsgálja a helyszínt, meglepve tapasztalja, hogy az elhagyatottnak tűnő vidéken emberek élnek.
A helyi parancsnok, a Capitano és családja barátságosan fogadja, így a tiszt bepillantást nyerhet ebbe a különleges közösségbe. A hajó és utasai Európából érkeztek, és csodával határos módon menekültek meg a biztos haláltól. Ezen a gazdag, termékeny földön egyfajta paradicsomot hoztak létre, ahol a szeretet az alapvető érték, a gyilkosság ismeretlen fogalom, és a pénz hatalma is idegen számukra.
A közösség teljes harmóniában él, és a tengerésztiszt minden próbálkozása, hogy meggyőzze őket a föld mélyén rejlő drágakincsek kiaknázásáról és a gazdagsággal való visszatérésről, eredménytelen marad. A Capitano hajthatatlansága végül rávilágít a közösség életmódjának igazságára, és a tiszt végül elfogadja a helyiek filozófiáját.
Jókai Mór: Ahol a pénz nem isten olvasónapló
Az elbeszélő, akinek neve nem ismert, a Magellán nevű hajón dolgozott, amely magyar lisztet szállított Rio de Janeiroból egy ismeretlen dél-amerikai országba. Egy sűrű köd okozta útelterelés után, amikor a köd végül eloszlott, egy kis sziget bukkant fel előttük. A sziget különleges vonzerejét egy hatalmas kúpformájú hegy adja, amely valaha tűzhányóként működött, ám ma már vízfontánokat lövell a levegőbe. A sziget egyik legmeglepőbb látványossága a hegy csúcsán rekedt hajóroncs, amelyet egy korábbi vihar sodort fel oda.
A sziget igazi paradicsommá vált az elbeszélő számára: a kihunyt vulkán körül festői korallzátonyok terülnek el, a megkövült láván pedig egzotikus növények nőnek, teraszos elrendezésben. Nem sokkal később egy fiatal férfi, Negrito jelent meg a szigeten, csónakon, akinek nevét fajtája ihlette. Negrito barátnője, Cava, szintén itt él. A közösségük teljes mértékben önellátó, nem ismerik a pénz fogalmát, és nem érzik szükségét a külvilágnak. Negrito nem rendelkezik lőfegyverekkel, ám büszkén mutatja meg a gyönyörű opálból készült kést, amelyet magánál hord. Az ifjú azt ígérte, hogy elvezeti az elbeszélőt egy barlangba, ahol bőségesen találhatóak ezek a különleges kövek.
A sziget közösségét Capitano vezeti, aki tizenkét évvel ezelőtt érkezett a szigetre kormányosával, Padronéval. Ekkoriban tört ki a vulkán, amely magával ragadta hajójukat, és elpusztította a korábbi lakosokat, köztük Negrito családját is. A túlélő gyermekeket, így Negritót is, Capitano és csapata fogadta örökbe.
Az új közösség tagjai családokat alapítottak: Capitano felesége Donna, gyermekük Kadét, míg Padroné házastársa Manola, gyermekeik pedig Ruffo és Mestiza. A vulkán, amely az egykori kitörés után a beömlő tengeri víz hatására kialudt, mára öt forrást hozott létre, amelyek a hajótesten keresztül áramlanak. Az egyik forrás meleg vízzel látja el a hajótestet, amely így főtt halakat is szállít.
A vulkán mögött termékeny földek és egy mocsár terül el, ahol a helyiek tőzeget nyernek. A szigeten több állatfaj is él, közülük a láma a legfontosabb, mivel a lovak szerepét tölti be. A szigetlakók vallásos életet élnek, imáikat és a tízparancsolatot saját szükségleteikhez igazították.
Az elbeszélő, aki a szigetlakók keresztelését tervezte a hajó papjának segítségével, végül egyedül maradt a szigeten, miután társai továbbálltak. Tervét azonban nem adta fel, és miután felfedezte, hogy Capitano teológiai könyvekkel teli könyvtárral rendelkezik, úgy döntött, hogy pap hiányában bárki végezhet keresztelést, és maga végzi el a szertartást.
A sziget fiataljai új keresztény neveket kaptak: Negrito Ábel, Cara Mária, Cadét pedig Juan néven folytatja életét. Cava azonban nem lelkesedett a keresztelés ötletéért, és amikor szóba került az ördög elutasítása, csak nevetett rajta. Humora tovább fokozódott, amikor javasolta, hogy a telepesek háziállataként tartott fókát is kereszteljék meg, amit a fóka megharapott. A sebben később fonálféreg telepedett meg, ami súlyos fájdalmat okozott neki. Ruffo ötlete nyomán sajttal csalogatták ki a parazitát a sebből, amit a közösség úgy értelmezett, mintha magát az ördögöt űzték volna ki Cava testéből.
Cava megtérése után új keresztény neve Azma lett. Mély vallásossá vált, és beleszeretett Ruffóba, ami némi féltékenységet váltott ki az elbeszélőből.
A szigetlakók megkezdték a szüreti munkálatokat, és miután befejezték a termés betakarítását, esténként a tábortűz körül gyűltek össze. Ekkor Ruffo Negrito nevében megkérte Cava kezét. A szüreti időszak végén Ruffo elvezette az elbeszélőt a mocsárhoz, ahol a tőzeget nyerik. Ez a terület az ő birodalma a szigeten, ahol egy tőzegkunyhóban él, de nem talál örömet benne, mivel a területet bogarak és szúnyogok lepik el.
Az elbeszélő felvetette, hogy a mocsár és a tenger között elhelyezkedő sziklát felrobbantva virágzó mezővé alakíthatnák a területet, ehhez azonban lőporra lenne szükség. Capitano eleinte nem akarta kiadni a lőport, mivel nem kívánta, hogy gyermekei megismerjék annak veszélyes hatását. Az elbeszélő arra figyelmeztette, hogy ha villám csapna a hajóba, a puskapor felrobbanhat, így biztonságosabb lenne, ha átadná neki. Capitano először ellenállt, de végül, amikor rájött, hogy María lopni próbált a puskaporból, mégis átadott egy adagot.
Az elbeszélő és Ruffo a sziklához mentek, hogy elhelyezzék a lőport a járatban, de útjukat egy hatalmas teknősbéka állta el. Ábel hősiesen megküzdött vele, és legyőzte. Ezt követően felrobbantották a sziklát, új lehetőséget teremtve a mocsaras terület átalakítására.
A legyőzött teknősbéka többféleképpen hasznosult: páncélját csónakként használták, húsát feldolgozták, tojásait pedig megosztották Capitano családjával. Kadét, aki irigykedett az ilyen bátor vadászokra, nem értette, hogyan merészkedhettek ilyen hőstettekhez. Bár Capitanonak számos lőfegyvere van a hajón, a fiú nem tudta, hogy mik ezek.
Az elbeszélő próbálta rávenni Capitanot, hogy mutassa meg a fiúnak a fegyvereket, hangsúlyozva, hogy szükség lehet rájuk, ha esetleg támadás érné őket a szomszédos szigetekről. Capitano azonban hajthatatlan maradt ebben a kérdésben, mivel nem tartja magát semmilyen nemzethez vagy hazához tartozónak, és nem kívánja védelmezni ezeket a fogalmakat.
Az elbeszélő megpróbálta feltárni Capitano és családja múltját, hogy kiderítse, melyik országhoz tartoztak korábban, de ebben nem járt sikerrel.
Negrito felfedeztette az elbeszélővel a föld alatti, vízzel teli barlangrendszert, ahol nemcsak opált, hanem kénkövet is találtak, ami puskapor előállítására alkalmas. Ezen kívül jelentős mennyiségű kőszénre is rábukkantak a közelben lévő járatokban. Az opálkövek között egy ősi állat elopálosodott koponyájára is bukkantak, melyet az elbeszélő ajándékba adott Capitanónak. Capitano örömmel fogadta az ajándékot és a hírt a kőszénről, elhatározva, hogy elegendő mennyiséget bányásznak belőle. Ennek révén megszüntethetik a tőzeg iránti szükségletet, lecsapolhatják a mocsarat, termőfölddé alakíthatják, és cukornádat ültethetnek.
Az elbeszélő javasolta, hogy a kőszént értékesítsék a világpiacon, ezzel meggazdagodhatnának. Capitano azonban határozottan elutasította az ötletet. Kifejtette, hogy a gazdagság csak felesleges bonyodalmakat és korrupciót vonz, és folyamatosan zaklatnák őket kéregetők és zsarolók. Capitano számára a nemzetek nem jelentenek semmit; szerinte a nemzetek háborúkat vívnak, belső konfliktusok, különböző érdekek, vallási és társadalmi csoportok közötti véget nem érő küzdelmek jellemzik őket.
Az elbeszélő előre jelzett esemény végül bekövetkezett: egy külső ellenség, egy kannibál törzs érkezett egy másik szigetről. Az elbeszélő kérésére, hogy használjanak fegyvereket, Capitano azonban ellenállt, és ehelyett a hajón keresztül áramló forró vízzel öntötte le az ellenséget. Az elbeszélő számára ez az esemény a türelmét is próbára tette, mivel úgy érezte, hogy csak akkor teljes az ember, ha van nemzete, kardot hord az oldalán, és ágyúdörgést hall.
A saját hajója végül időben megérkezett, hogy elszállítsa őt a visszaútra. Az elbeszélő örömmel hagyta el a szigetet, amelyet már csupán egy álomként érzékelt, és visszatért oda, ahol valódi embernek érezhette magát.
Jókai Mór: Ahol a pénz nem isten olvasónapló
Olvasónaplóm:
- Olvasónaplók
- 1-2. osztályos kötelező olvasmányok
- 3-4. osztályos kötelező olvasmányok
- 5. osztályos kötelező olvasmányok
- 6. osztályos kötelező olvasmányok
- 7. osztályos kötelező olvasmányok
- 8. osztályos kötelező olvasmányok
- 9. osztályos kötelező olvasmányok
- 10. osztályos kötelező olvasmányok
- 11. osztályos kötelező olvasmányok
- 12. osztályos kötelező olvasmányok
- 1-4. osztály kötelező olvasmányok
- 5-8. osztály kötelező olvasmányok
- 9-12. osztály kötelező olvasmányok
- Ajánlott olvasmányok
- Elemzések
- Versek gyerekeknek
