Tolsztoj „Az Ivan Iljics halála” című műve kiemelkedik kisepikai alkotásai közül mintegy tökéletes példánya. A negyvenöt éves törvényszéki bíróról, Ivan Iljicsről szóló történet kezdetben a harmónikus élet látszatát kelti, amely összeomlik, amikor kiderül, hogy a főhős rákos. Ekkor ébred rá, hogy addigi értékei hamisak és üresek voltak, és élete egy megállíthatatlan hanyatlás volt a hazugságok és az erkölcsi romlottság felé. Amint szembenéz a halállal, tragikus felismerésre jut: nem úgy élt, ahogy kellett volna. Az elszigeteltség keserűségében, és a rokonai, barátai közönyében Iván Iljics a lelki megvilágosodás és megváltás szükségességének felismerésére jut. A mű, amely 1884 és 1886 között született, egy valós esemény ihlette Tolsztojt.
Szereplők:
Ivan Jegorovics Sebek, bíró
Fjodor Vasziljevics, ügyész, Golovin barátja
Pjotr Ivanovics, ügyész, Golovin barátja
Schwarz, hivatalnok
Geraszim, felszolgáló inas
Praszkovja Fjodorovna Mihel, Golovin felesége
Szokolov, tálaló inas
Liza Ivanovna Golovin, Golovin lánya
Fjodor Petrovics Petriscsev, vizsgálóbíró, Liza jegyese
Vaszilij Ivanovics Golovin, Golovin fia
Tolsztoj: Ivan Iljics halála olvasónapló
1.fejezet
A történet a bírósági épületben bontakozik ki, ahol a szünet alatt az ügyészek és bírók, köztük Sebek bíró és két ügyvéd, Fjodor Vasziljevics és Pjotr Ivanovics gyűlnek össze Sebek bíró irodájában. Pjotr Ivanovics éppen egy újságot olvas, amikor hirtelen felnéz és megrendülten jelenti be, hogy barátjuk, Ivan Iljics Golovin, törvényszéki bíró elhunyt.
A hírre a jelenlévők első reakciója a megkönnyebbülés, mivel rájönnek, hogy saját karrierjükre és családtagjaik előmenetelére nem lesz közvetlen hatással a tragédia. Pjotr Ivanovics azonban úgy dönt, hogy délután meglátogatja az elhunyt barátja özvegyét. Az özvegy otthonában találkozik Fjodor Vasziljeviccsel, aki esti kártyapartira hívja. Közben megjelenik Praszkovja asszony, aki pénzügyi kérdésekben szeretne tanácsot kérni, abban reménykedve, hogy több pénzt kaphat az államkincstárból, de Pjotr Ivanovics nem tud segíteni neki.
A gyászszertartás után Pjotr Ivanovics hamar távozik, hogy időben érkezzen a kártyaparti második felvonására.
2.fejezet
Ivan Iljics Golovin, aki tragikus sorsú, 45 éves életének végére ért, egy jómódú családban nőtt fel. Apja, Ilja Jefimovics Golovin, mint jól fizetett köztisztviselő tevékenykedett Szentpéterváron. Bátyja követte apjuk karrierútját, míg öccse nem találta meg helyét az életben. Nővére egy gazdag arisztokrata felesége lett.
Jogtudományi tanulmányait befejezve, Ivan Iljics apja segítségével előbb különleges megbízatású tisztviselőként, később vizsgálóbíróként kapott előléptetést. Kollégái tehetséges és becsületes emberként tisztelték. Karrierje során áthelyezése után találkozott jövendőbeli feleségével, Praszkovja Fjodorovna Mihellel. Bár nem szerelmeskedett bele, kezdeti házasságuk mégis zökkenőmentesen működött.
Azonban kapcsolatuk romlásnak indult, amikor Praszkovja először várandós lett és egyre ingerlékenyebbé vált, gyakran hibáztatva férjét. Ivan Iljics a munkába menekült felesége kitörései elől. A következő tizennégy év alatt több gyermekük is született, ám csupán két gyermek, Liza és Vaszilij Ivanovics érte meg a serdülőkort; Liza 1880-ban 16 éves, Vaszilij pedig gimnazista volt.
3.fejezet
Az év során Ivan Iljics Golovin élete váratlan fordulatot vett, amikor nem kapott előléptetést, ami konfliktushoz vezetett a munkaadóival. A család fenntartásához már nem elegendő fizetése miatt ideiglenesen felesége öccséhez költöztek vidékre. Itt értesült arról, hogy egy moszkvai minisztériumban megüresedett egy bírói pozíció, amit barátai segítségével végül meg is kapott. Moszkvába költözése után vásárolt egy új házat, amelyet saját elképzelései szerint felújíttatott és berendeztetett, sőt a felújítási munkálatokban személyesen is részt vett.
Egy szerencsétlen baleset során azonban leesett egy létráról, ami következtében oldalán sérüléseket szenvedett. Családja, amikor Moszkvába érkezett, lenyűgözve szemlélte az új otthont. A Golovin család az új környezetben boldogan élt, gyakran tartottak összejöveteleket és estélyeket. Liza lányuknak közben kérője is akadt, Dmitrij Ivanovics Petriscsev személyében, aki egy vizsgálóbíró fia volt.
4.fejezet
Sajnos az idill Ivan Iljics Golovin életében nem tartott sokáig, hiszen fokozódó fájdalmai és gyakori rosszullétei nehezítették mindennapjait. A panaszok között szerepelt rossz szájíz és oldalfájás is. Felesége egyre kevésbé volt képes elviselni a helyzetet, és bár tisztában volt vele, hogy férje halálával a család jövedelme is megszűnne, titkon már kívánta a férje halálát.
Végül arra ösztönözte Golovint, hogy keresse fel az orvost. Golovin megfogadta a tanácsot, de az első orvos, akit felkeresett, inkább azzal vitatkozott, hogy vakbélgyulladása vagy vándorveséje lehet-e, semmint hogy komolyan foglalkozott volna a betegség súlyosságával. Miután nem kapott megfelelő válaszokat, egy másik orvoshoz fordult, aki viszont egy teljesen más diagnózissal állt elő.
5.fejezet
Két hónappal később Praszkovja öccse látogatott el hozzájuk, és megdöbbent azon, hogy sógora milyen rossz állapotban van. Halkan megjegyezte, hogy Golovin már gyakorlatilag halott. Ezt követően Golovin felkeresett egy harmadik orvost is, aki vakbélproblémát diagnosztizált nála. Miután hazatért, rövid időre úgy érezte, jobban van, de amikor ismét heves fájdalom tört rá, halálfélelem fogta el.
6.fejezet
Golovin nem tudott megszabadulni a fájdalmaitól. Betegsége már a munkahelyi teljesítményén is nyomot hagyott; nem volt képes egyetlen tárgyalást sem hibátlanul levezetni. Ennek ellenére nem volt hajlandó elfogadni, hogy halandó, és hogy előbb vagy utóbb meg kell halnia.
7.fejezet
A betegségének harmadik hónapjában Golovin számára egyértelművé vált, hogy az élete hamarosan véget ér. A fájdalmak enyhítésére ópiumot és morfiuminjekciókat kapott. Számára a legnehezebb fizikai tevékenység a székelés volt, amelyet egyedül már nem tudott megoldani, így rendszerint Geraszim, az inas segített neki ebben.
Idővel Golovin megkedvelte Geraszim életvidámságát, tartózkodó jókedvét és segítőkészségét, ami oda vezetett, hogy Geraszim lett az egyetlen személy, akivel szívesen töltötte az idejét. Családtagjai jelenlétével szemben is tiltakozott, mivel nehezen viselte el, hogy szerettei folyamatosan hazugságokkal próbálták megnyugtatni és hamis reményekkel áltatni.
8.fejezet
Reggelente Pjotr, az inas gondoskodik Golovin mosdatásáról és öltöztetéséről. A nap folyamán a kezelőorvos is ellátogat a beteghez, aki a vizsgálatot követően közli, hogy semmilyen garanciát nem vállal a beteg állapotával kapcsolatban. Este Praszkovja, a gyerekek, valamint Liza kérője, Petriscsev érkezik hozzájuk.
A család éppen Sarah Bernhardt vendégszereplésére készül a színházba. Golovin azonban azt kéri tőlük, hogy ne maradjanak otthon az ő kedvéért, hanem élvezzék az estét és menjenek el szórakozni.
9.fejezet
Felesége csak éjszaka ért haza, de Golovin nem kívánta, hogy az éjszakát mellette virrasztva töltsék; még Geraszimot, az inast is elküldte a szobából. Álmában egy fekete zsákba próbálták bepréselni, de hiába igyekezett elférni benne, nem sikerült, ami felébresztette. Ekkor keserűen elgondolkodott földi élete eddigi menetén, és ezen az éjszakán merült fel benne először a gondolat, hogy talán nem is élt úgy, ahogyan kellett volna.
10.fejezet
Két hét telt el, és Golovin egyre inkább kétségbeesésbe süllyedt, míg a remény lassan eltűnt. Egyre világosabban látta, hogy élete során valójában egyre kevesebb valódi, igaz öröm részese volt. Úgy érezte, mintha egy lejtőn haladt volna, ami egyenesen jelenlegi állapotához vezetett.
11.fejezet
További két hét telt el. Ezen idő alatt Petriscsev hivatalosan is megkérte Liza kezét, bár erről Golovin még nem értesült, mivel saját belső küzdelmeivel volt elfoglalva. Egyre inkább tudatosodott benne a gondolat, hogy elpazarolta életét, és hogy létezése nem azt az utat követte, amelyet követnie kellett volna. Közben Praszkovja papot hívott, aki meggyóntatta és megáldoztatta Golovint.
12.fejezet
Ezután újra pánik vett erőt Golovinon, aki mindenkit kizavart a szobájából, és három napig folyamatosan kiabált. Miután azonban megnyugodott a gondolatban, hogy bár élete nem úgy alakult, ahogyan kellett volna, mégis van lehetőség a helyrehozatalra. Családtagjai összegyűltek köré, ő pedig bocsánatot kért tőlük, és végleg elbúcsúzott. Lelke ebben a hitben lelt nyugalomra. Teste még további két óráig küzdött a halállal, majd követte lelkét, és elhunyt.
