Szereplők:
Gustav von Aschenbach
a hoteligazgató
Alfred
a nevelőnő
Aschenbach felesége
Esmeralda
Tadzio
Tadzio anyja
utazási ügynök
borbély
csavargó
Jaschu, lengyel fiú
hotelportás
a semmirekellő
angol turista
orosz turista
Tadzio húga
előkelő úr a hotel rendezvényén
vasúti alkalmazott
kislány az asztalnál
hotelvendég
a férfi, aki összeesik az állomáson
Thomas Mann: Halál Velencében olvasónapló
Az események a XX. század elején játszódnak, amikor Professzor Aschenbach Velencébe érkezett, a nyugalom és a gondolatai rendezésének reményében. A város egyik szállodájában tartózkodva, az ott megszálló előkelő vendégekhez hasonlóan, ő is kiemelt figyelmet kapott.
A szálloda előcsarnokában megpillantott egy fiatal fiút, aki édesanyjával, testvérével és dajkájukkal érkezett. A család lengyel származású volt, és a fiú neve Tadzio. Tadzio vonzó megjelenése mély benyomást tett Aschenbach professzorra, és felidézte számára azokat a beszélgetéseket, amelyeket Alfred nevű barátjával folytatott a szépség ideáljáról.
A szálloda partjánál Aschenbach professzor már nyíltan figyelte Tadziót, ahogy a fiú és barátja homokvárat építettek, majd egy séta során bizalmasan beszélgettek. Egy másik alkalommal, amikor a liftben találkozott Tadzióval és annak barátaival, Aschenbach kínos helyzetben találta magát.
A nevetgélő, neki idegen nyelven beszélgető csoport mintha rajta mulatott volna. Tadzio egyik emeleten kiszállt a liftből, és búcsúzóul még visszanézett az utazók felé, mintha kifejezetten Aschenbachra vetett volna egy igéző pillantást. A professzor egyre inkább zavarba jött, és nehezen tudta megfejteni a fiú iránti érzéseit.
Aschenbach professzor hirtelen döntést hozott, hogy elhagyja Velencét, azonban a csomagjai miatt az állomáson felmerült problémák visszatérésre kényszerítették a Lidóra. Beletörődve a helyzetbe, egyre jobban hagyta magát magával ragadni Tadzio iránt érzett vonzalma által.
A strandon nyíltan figyelte, ahogyan az édesanya gyengéden törölgette le a homoktól maszatos fiú arcát. E jelenetek Aschenbachban boldog emlékeket idéztek fel, amikor ő és felesége gyermekükkel együtt a természetben időztek egy zöldellő mezőn. Úgy tűnt, Tadzio is észrevette a professzor figyelmét, és időnként kacérkodva viselkedett vele. A tengerparton, egy lepedőbe burkolózott fiú alakja Aschenbach számára egy antik görög szobrot juttatott eszébe.
Aschenbach professzor egyre kevésbé óvatoskodva, az utcákon is követi ideálját, Tadziót. Azonban észreveszi, hogy Velence lakói fertőtlenítőszereket használnak az utcákon. Már az állomáson is látott egy súlyosan beteg férfi összeomlását. Amikor a város állapotáról érdeklődött, kitérő válaszokat kapott, senki nem erősítette meg, hogy járvány van.
Aschenbach megpróbálta figyelmeztetni Tadzio édesanyját a járvány veszélyére, de az elegáns asszony láthatóan nem értette meg a felindult professzor szándékát. Ez volt az első és egyetlen alkalom, amikor Aschenbach tétovázva megérintette Tadziót.
A velencei járvány által kiváltott félelem Aschenbach professzorban felidézi saját személyes tragédiáját is, gyermeke elvesztését. A szépség iránti megszállottsága közben a professzor a fiatalság illúzióját próbálja megteremteni: befesti haját, arckezeléseket vesz igénybe, és látszólagosan megfiatalodva lép ki ismét az utcákra.
Tadziót követve a velencei sikátorokban, ahol a járvány miatt már tüzek is égnek, Aschenbach professzor fehérre mázolt arccal és barnára festett hajával úgy fest, mint a Halál maga, amint áldozata nyomában ólálkodik. A professzor maga is rádöbben a helyzet súlyosságára.
Később, kimerülten pihen nyugágyán a szokásosnál jóval elhagyatottabb strandon. A fiatalság illúziója lehull róla, arcán végigcsorduló festék alatt ismét megjelenik az öregség és a közelgő Halál rémisztő arca.
Aschenbach tehetetlenül figyeli, ahogy Tadzió egy másik fiúval dulakodik, és veszít. A meggyötört fiú lassan belép a tengerbe, és ez marad az utolsó kép, amit Aschenbach életében lát. A professzor holttestét a szállodai alkalmazottak sietve viszik el a tengerparttól.
Köszi, jó összefoglaló!
Örülök, ha tetszett 🙂