Szereplők:
Oidipusz
Pap
Kreón, Oidipusz sógora
Thébai aggok kara
Teiresziasz, vak jós
Iokaszté, Oidipusz felesége
Hírnök
Pásztor
Hírmondó
Laiosz, Oidipusz apja
Szophoklész: Oidipusz király olvasónapló
A thébaiak egy csoportja, olajágakkal a kezükben – ami az esdeklés szimbóluma – gyűlt össze Oidipusz király palotájának előtt az első jelenetben. Arra kérték a királyt, hogy véget vessen a várost sújtó halálos járványnak, amely már ezreket sodort a halálba.
Oidipusz nem először áll a megmentés küszöbén; évekkel ezelőtt már bizonyította bátorságát és éleslátását, amikor megoldotta a Szfinx talányát. Ez a lény, egy oroszlán teste és emberi feje volt, és a város kapujában állt őrt. A talány így szólt: „Ki az, aki reggel négy, délben két, este pedig három lábon jár?” Oidipusz helyesen válaszolta meg, hogy az ember, aki gyerekként négykézláb mászik, felnőttként két lábon jár, idősként pedig bottal támaszkodik. A helyes válasz után a Szfinx öngyilkosságot követett el. Miután az előző uralkodó, Laiosz meghalt, Oidipusz lett a király, mint jutalom a rejtély megfejtéséért.
Oidipusz király mélyen megérintett a thébaiak sújtotta dögvész miatt, ezért Kreónt, Iokaszté testvérét küldte el Delphoiba, hogy Apolló jósdájától tanácsot kérjen. Kreón hírnökként tért vissza, hozva magával a jósdából érkező üzenetet, amely szerint a járvány az istenek haragjából fakad, mert Laiosz volt király halálát nem torolták meg.
A jósdából kiderült, hogy a járvány csak akkor szűnik meg, ha a kiontott vért vérbosszúval tisztítják meg vagy a gyilkost száműzik a városból. Laioszt útonállók ölték meg, amikor ő is a delphoi jósdába utazott tanácsért. A támadás során a király minden kísérőjét megölték, egyedül egy szemtanú maradt életben. A gyilkosok azonban nem kerültek felkutatásra, mivel a Szfinx legyőzése és Oidipusz királlyá választása elterelte a figyelmet.
Oidipusz király fogadalmat tett, hogy nem nyugszik, amíg meg nem találja Laiosz gyilkosát, és ebben a hevében még átkot is szór a bűnösre, anélkül, hogy sejtené: magára hozza az átkot. A thébai vének tanácsára felkereste a város vak jósát, Teiresziászt, aki tudta az igazságot, de kezdetben nem volt hajlandó ezt felfedni, mondván, jobb lenne, ha titokban maradna.
Oidipusz türelmetlenségében bűnpártolással, sőt, a gyilkosság elkövetésével vádolta meg a jóst, aki végül kinyilatkoztatta a szörnyű igazságot: maga Oidipusz ölte meg a királyt, továbbá saját anyját vette feleségül, és gyermekük is született e kapcsolatból. Teiresziász megjósolta Oidipusz szörnyű sorsát is: száműzetésben, vakon és koldusként fogja leélni életét.
Oidipusz, aki téves vádaknak tartotta az ellenében elhangzottakat, szerint ezek mögött trónra törő sógora, Kreón állhat. Kreón azonban határozottan cáfolta ezt, azt állítva, hogy ő a hatalom egy részében osztozik, anélkül, hogy az uralkodás terheit viselnie kellene.
Oidipusz nem talál nyugalmat, amíg felesége, Iokaszté közbe nem lép. Iokaszté felveti, hogy Apolló jóslatai nem mindig pontosak; említi, hogy a jóslat, mely szerint Laioszt saját gyermeke öli meg, nem teljesült. Elmondja, hogy csecsemőjüket kitéve hagyták a vadonban, gúzsba kötve, ahol valószínűleg elpusztult, miközben Laioszt valójában útonállók ölték meg egy hármas útnál.
Iokaszté története váratlan fordulatot hoz, ami Oidipuszt megijeszti. Emlékezik, hogy ő maga is elkövetett emberölést egy hármas útkereszteződésnél, talán épp Laioszt ölte meg. Bár dönthetne úgy, hogy saját érdekeit szem előtt tartva abbahagyja a múlt feltárását, nem kívánja, hogy saját bűnei miatt országa szenvedjen tovább.
Oidipusz, a görög humanizmus nemes eszméi által vezérelve, folytatja a nyomozást. Meghívja Laiosz kíséretéből az egyetlen túlélő szolgát, és beismeri Iokaszténak, hogy a delphoi jósdának őt is hasonló sorsot jövendölt. Elmondja, hogy szüleinek (amennyire ő tudja) a korinthoszi Polüboszt és a dóriszi Meropét tekinti. Életüket egy vád zavarta meg, miszerint ő egy „cserélt gyermek” lenne, ezért utazott Delphoiba, hogy kiderítse az igazságot.
Bár kérdésére nem kapott egyértelmű választ, a jósdából kiderült, hogy anyjába fog szerelmes lenni és apját megöli. Ezért Oidipusz elhagyta otthonát, hogy elkerülje a szörnyű sorsot. Vándorlásai során egy hármas útkereszteződéshez érkezett, ahol egy idősebb férfi és kocsisa ellökték. A dulakodás során az idősebb férfi – Iokaszté leírása alapján Laiosz lehetett – fokossal fejbe ütötte, mire Oidipusz visszaütött, és a férfi a szekérről leesve életét vesztette.
Oidipusz a kísérettel vívott harcban is győztesen került ki, és reméli, hogy az egyetlen életben maradt szemtanú alátámasztja majd állítását, hogy nem ő, hanem útonállók ölték meg az öreg királyt.
Egy korinthoszi hírnök érkezett a hírrel, hogy Polübosz természetes halált halt. Iokaszté ezt az eseményt is a jóslatok kétségességének bizonyítékaként fogadja, míg Oidipusz aggodalmát fejezi ki, hogy a még életben lévő anyjával kapcsolatos jóslat mégis valóra válhat.
A hírnök azonban megnyugtatja Oidipuszt, állítva, hogy ő nem Polübosz biológiai fia. Elmeséli, hogy ő maga, mint pásztor találta meg Oidipuszt a Kithairón hegyén, miután egy Laioszhoz tartozó pásztor átadott neki egy csecsemőt, akit nem hagyott magára a vadonban a király utasítása ellenére. Így került Oidipusz gyermektelen Polüboszék otthonába.
A jóslatok szörnyű valóságának felismerése után Iokaszté arra kéri Oidipuszt, hogy álljon le a nyomozással, mivel attól tart, hogy felfedhető lehet alacsonyabb származása. Oidipusz azonban ezt feltételezve nem fogadja meg felesége tanácsát, és Iokaszté ijedten visszatér a királyi palotába.
A későbbi azonosítás során kiderül, hogy Laiosz kíséretéből az egyetlen túlélő szolga az a pásztor, akit meg kellett volna ölnie a csecsemőnek. Az öreg pásztor, tisztában lévén azzal, hogy vallomása milyen tragédiát okozhat, kezdetben nem hajlandó beszélni. Oidipusz, aki még mindig nem ismeri a teljes igazságot, erőszakkal készteti a pásztort az igazság felfedésére. Amikor a jóslatok igazságtartalmát végül Oidipusz is belátja, eldönti, hogy megvakítja magát és azonnal a palotába rohan Iokaszté után.
Tragikus események történtek a királyi palotában, amelyekről egy hírnök számolt be: Iokaszté felakasztotta magát, és halott testét Oidipusz találta meg. A királynő öngyilkosságát követően Oidipusz, a megdöbbenés és bűntudat súlyától vezérelve, a királynő ruháját összefogó aranykapcsokkal kiszúrta saját szemeit. Ezt azért tette, mert úgy érezte, ha látóként hal meg, a túlvilágon nem tudna szembenézni azzal a bűnökkel, amelyeket elkövetett, és életben sem bírna a gyermekei vagy a polgárok tekintetével. Oidipusz legszívesebben vakon, száműzetve bolyonganá a világot, de Kreón azt tanácsolta neki, hogy egyelőre maradjon a palotában. Végül Oidipusz egy, a görög tragédiákban gyakran elhangzó intelmet ismétel meg:
„Senki hát halandó embert, ki e földön várja még
végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete
kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.”
Ezzel az intelme arra figyelmeztet, hogy senki se tekintsen magát boldognak, amíg élete végéig biztosan nem éri el a bánatoktól mentes kikötőt.
