Mikszáth Kálmán megrendítő története egy kis faluban játszódik, ahol a lakosság nem csak a természeti csapásokkal, hanem az uraság zsarnoki bánásmódjával is küzdeni kénytelen.
Mikszáth Kálmán: A néhai bárány olvasónapló
Bodók, egy csendes, eldugott palóc falu a Bágy patak partján, ahol már érezhető a közelgő vihar fenyegetése. Az állatok ösztönösen összehúzódnak, miközben a természet erői tombolni kezdenek. A környező falvakat már elérte a jégverés és az özönvíz, amelyek hatalmas áradásokat idéztek elő. A megáradt Bágy patak hömpölygő vizében sodródnak az elárasztott vidékről származó javak – a falusi élet törékeny szépségei.
A történet szívszorító középpontjában a Baló család áll, akiket súlyosan érintett a természeti katasztrófa: otthonukat elpusztította a megáradt víz. A cselekmény két testvér, Ágnes és fivére sorsát követi nyomon, akik minden vagyonukat elvesztették. Különösen fájdalmas veszteség Ágnes számára a hozománya, a tulipános láda, amelyet szintén magával ragadott az áradat. A tragédia szimbolikája az emberi kiszolgáltatottságot és a természeti erők megállíthatatlan hatalmát tükrözi.
A kis Borcsa egyetlen társa, Cukri, a bárányka, kétségbeesetten próbál túlélni az áradatot, egy felborult ládán egyensúlyozva a hömpölygő víz közepén. A falubeliek és a szomszédos települések lakói aggódva követik a sodródó ládát, remélve, hogy a kis állat megmenekül. A közösség reményét és hitét tükrözi a sok imádság, amelyet a helyiek Istenhez intéznek, bízva abban, hogy falujukat, amely még a jégverés pusztításait is túlélte, nem hagyja cserben a Gondviselés.
A tulipános láda és Cukri azonban nyomtalanul eltűnnek, éppen Sós Pál portájának közelében. A falusiak többször is felszólítják Sóst, hogy adja vissza az eltűnt tárgyakat, de ő makacsul tagadja, hogy bármi is nála lenne. Az ügy hetekig nem jut nyugvópontra, miközben Ágnes kétségbeesetten keresi elveszett hozományát. Számára a gondolat is elviselhetetlen, hogy a tulipános láda nélkül kellene férjhez mennie, hiszen az nem csupán anyagi érték, hanem a jövője záloga is volt.
Ágnes állapota súlyosan romlik, és orvosi segítségre szorul. Éppen őt indultak elhozni lovaskocsival, amikor váratlanul a helyi főméltóságok csoportjába botlanak. A találkozás során megmutatják a kislánynak a bárány eltűnésével gyanúsított Sós Pált. Pál azonban határozottan tagadja a vádakat, és Istenre esküdözve emeli magasba a kezét ártatlanságát bizonyítandó.
Ebben a pillanatban azonban váratlan fordulat történik: leesik róla a ködmöne, és alóla előbukkan a bárányka bundája. A döbbenetes látvány Borcsát teljesen összetöri; könnyek között roskad össze, amikor felismeri a számára oly kedves kisbárány maradványait. Az érzelmi megrázkódtatás mind a helyiek, mind a család számára mély nyomot hagy.
A történet keserű, fájdalmas jelenettel ér véget, amelyben Mikszáth Kálmán nemcsak a kislányt, hanem az olvasót is könnyekkel és a megoldatlan igazságtalanság súlyával hagyja magára. A szerző elengedi szereplőit, akárcsak ahogyan a fennebbi Bágy-parti falvakat is magára hagyta a Gondviselés, ahol a megáradt víz elsöpörte az értékeket és a reményt.
A tragédia teljessé válik, amikor a kis Cukri, a bárányka meghal, és nyilvánvalóvá válik, hogy Sós Pál, a kegyetlen uraság, soha nem fogja visszaadni a tulipános ládát. Az igazság elmarad, a felelősségre vonás pedig csupán álom marad – legalábbis az urak számára. A történet terheit végül csak a parasztság viseli, Ágnes és Borcsa személyében, akikre a szenvedés teljes súlya nehezedik.
Az olvasóban mély, fájó űr marad, egyfajta hideg, maró igazságtalanságérzet. Mikszáth éles tükörképet fest a múltbeli palócföld rideg valóságáról, amelyben a remény helyét a fájdalom és a kiszolgáltatottság veszi át.
