G. Garcia Márquez: Száz év magány olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések4 nap ezelőtt047 perc

Gabriel García Márquez, a kolumbiai irodalom kiemelkedő alakja, 1928-ban született Aracataca falujában. Bár mindössze kilencéves koráig élt szülőhelyén, annak varázsa egész pályafutását meghatározta, műveiben visszatérően megjelenítve a hely szellemiségét.

Felsőfokú tanulmányait jogi szakon kezdte meg, ám hamar felismerte, hogy ez a pálya nem az ő útja. Tanulmányait félbehagyva 1948-ban az újságírás felé fordult, ahol kiváló riporterként szerzett nevet magának.

Újságírói tevékenysége 1961-ig tartott. Ezen időszak kiemelkedő éveiben, 1959 és 1961 között, a Prensa Latina hírügynökség tudósítójaként dolgozott Bogotában, Havannában és New Yorkban, jelentős riportokat készítve a kor meghatározó eseményeiről.

1971-ben tért vissza az irodalom élvonalába Gabriel García Márquez, aki már 1948-ban elkezdte novellái írását, ám első regénye csupán tíz évvel később talált kiadóra. A siker azonban ekkor nem váratott magára: rövid időn belül három további művét is bemutatták a nagyközönségnek. Ugyanezen évben, 1961-ben, lezárta párizsi tudósítói munkáját, és Mexikóba költözött. Itt a forgatókönyvírás iránt kezdett érdeklődni, ám múzsája éveken át elkerülte.

Fordulat 1965-ben következett be, egy Acapulcóba tartó út során. Ekkor villant fel előtte az a „regényfolyam”, amelyet már fiatalkora óta meg akart írni. Hazatérése után tizennyolc hónapra elzárkózott a világtól, és megírta a Száz év magány című művét, miközben családjával kölcsönpénzből élt. A regény 1967-ben jelent meg Argentínában, és hamarosan világsiker lett: számtalan spanyol kiadást ért meg, 23 országban és 18 nyelven adták ki.

1972-ben García Márquez elnyerte a Rómulo Gallegos-díjat, amelyet ötévente ítélnek oda a legjobb spanyol nyelvű regények szerzőinek. Egy évtizeddel később, 1982-ben pedig az irodalmi Nobel-díjat is megkapta a Száz év magány-ért, megszerezve ezzel az írók legmagasabb rangú elismerését.

G. Garcia Márquez: Száz év magány olvasónapló

Macondo, az ősvadon mélyén megbúvó kicsiny falu története a Buendía család sorsán keresztül bontakozik ki. A történet kezdetén Aureliano Buendía ezredes épp a kivégzőosztag előtt áll, és ekkor idézi fel azt a távoli délutánt, amikor apja először vitte el jeget nézni. Abban az időben Macondo mindössze húsz házból állt, és a világ annyira új volt, hogy számos dolognak még nevet sem adtak.

A falu időszámítását a ritkán érkező cigánykaravánok látogatásai jelentették. Ezeket a csoportokat Melchiades, a titokzatos vezető irányította, aki minden évben újabb tudományos csodákkal bűvölte el a helyieket. José Arcadio Buendía, Aureliano apja, különösen fogékony volt az újdonságokra: a mágnesrudak, látcsövek, térképek és alkimista eszközök lenyűgözték, olyannyira, hogy elvesztette kapcsolatát a valósággal.

Abban az időben José Arcadio Buendía volt Macondo szellemi vezetője. Ő jelölte ki a település földjeinek határait és az épületek helyét, csakúgy, mint korábban, amikor egy férfiakból és nőkből álló csoport élén indult el, hogy elérje a tengert, és új földeket fedezzen fel.

José Arcadio Buendía kalandvágyát nem csupán saját természete, hanem családja előre megírt sorsa is formálta. Felesége, Ursula Iguarán dédszülei egykor Riohacha városából menekültek el Francis Drake angol kalóz támadásai elől, abba a vidékbe, ahol később Ursula nagyapja és José Arcadio Buendía élt.

Ettől fogva a két család története szorosan összefonódott. Nemcsak közös vállalkozásaik, hanem a rokoni kapcsolatok és az első- és másodunokatestvérek között szövődő szerelmi viszonyok bonyolult hálója is egybefűzte őket. A családon belüli házasságok gyakorisága és a vérfertőzéstől való félelem – miszerint malacfarkú utód születhet – Ursulát sokáig visszatartotta attól, hogy közel engedje magához férjét. Amikor Prudencio Aguilar emiatt gúnyolódni kezdett, José Arcadio Buendía haragjában megölte őt. Aguilar szelleme azonban visszatért, éjszakánként zaklatva a házaspárt, ami végül arra kényszerítette őket, hogy elhagyják otthonukat, és útnak induljanak a tenger felé.

A vándorlás 26 hónapig tartott, ezalatt megszületett első fiuk, José Arcadio is. A tenger helyett azonban csak egy patak partjáig jutottak. A hosszú és kimerítő út végén úgy döntöttek, hogy itt, ezen a helyen alapítják meg Macondo faluját.

A Macondói Buendía család generációkon át örökölt félelmei végül alaptalannak bizonyultak: sem José Arcadiónak, sem később született testvéreinek, Aurelianónak és Amaranthának nem született malacfarka. Ursula azonban gyakran érezte úgy, mintha az idő körforgásban ismételné önmagát, hiszen fiaiban újra és újra felismerte a család korábbi nemzedékeinek sorsát.

A kamasz José Arcadiót a falu özvegye, Pilar Ternera avatta be a szerelem titkaiba. Ám amikor kiderült, hogy gyermeket vár tőle, a fiú csatlakozott a faluba érkező cigánykaravánhoz, és nyomtalanul eltűnt. Ursula évekig kutatta eltűnt fiát, miközben Aurelianót, Amaranthát és Pilar Ternera fiát, a szintén Arcadiónak keresztelt gyermeket egy indián lány, Visitación gondozta. Visitación és testvére az őket sújtó álmatlanság-járvány elől menekültek Macondóba.

A falu csendjét egy nap bőrkereskedők érkezése zavarta meg, akik magukkal hoztak egy titokzatos kislányt, Rebecát. A gyermek egy ládában hordozta szülei csontjait, és kizárólag földet és meszet volt hajlandó enni. Ursula gondos ápolásának köszönhetően sikerült megszabadítani Rebecát a furcsa szokásától. Ám a lány nemcsak magával hozta rejtélyes múltját, hanem az álmatlanság-járványt is, amely hamarosan végigsöpört a falun.

Kezdetben Macondo lakói örömmel fogadták az álmatlanságot, élvezve, hogy nem kell többé aludniuk. Az eufória azonban rövid ideig tartott, mivel hamarosan a felejtés első jelei mutatkoztak. Az emlékeik lassan elhalványultak, míg végül szinte mindent elfelejtettek. A falut Melchiades, az idősödő cigány mentette meg, aki egy varázslatos itallal visszaadta a lakosok emlékeit. Melchiades végül maga is Macondóban telepedett le, José Arcadio Buendía otthonában talált menedékre, ahol a két férfi együtt folytatta tudományos kísérleteit.

A falu fokozatosan kezdett kitörni elszigeteltségéből és ismeretlenségéből, amikor egy harmonikás férfi érkezett, aki saját szerzeményeit adta elő, oldalán egy kövér asszonnyal, akit négy ember cipelt hintaszékben. Velük tartott egy fiatal lány is, akit arra kényszerítettek, hogy minden éjjel hetven férfival töltse az éjszakát, hogy nagymamája adósságát törlessze. Aureliano meglátogatta a lányt, és megsajnálta sorsát. Kétségbeesett lépésként megkérte a kezét, ám a lány másnapra nyomtalanul eltűnt.

Közben Ursula nagyszabású építkezésbe kezdett, hogy a már felnőtt Aurelianónak, Rebecának és Amaranthának is elegendő helyet biztosítson az egyre bővülő otthonban. Az újjáépített házat egy nagy ünnepségen avatták fel, amelynek fénypontja egy gépzongora volt, amit Pietro Crespi, egy elegáns olasz férfi állított össze. Rebeca az első pillanatban beleszeretett a vonzó Crespibe, és nem sokkal később elkezdték tervezni esküvőjüket.

Aureliano szívét Remedios, a helyi corregidor, don Apolinar Moscote legfiatalabb lánya rabolja el. Szerelmi bánatában bátyja példáját követve Pilar Ternerához fordul, aki nemcsak bevezeti őt a férfivá válás világába, hanem megígéri, hogy közbenjár a lány érdekében. Évek telnek el, mire Remedios beleegyezik a házasságba, és végül a menyegzőt is megtartják. Eközben Melchiades, a faluban régóta élő cigány, elhalálozik.

Pietro Crespi és Rebeca tervezett házassága azonban egyre távolabbinak tűnik. Amarantha időközben felfedi érzelmeit az olasz férfi iránt, és esküszik, hogy csak a saját holttestén keresztül történhet meg az esküvő. Az esküvő előestéjén titokzatos levél érkezik, amely sürgősen hazahívja Crespit édesanyja halálos ágyához. Amikor úgy tűnik, minden akadály elhárult, váratlan tragédia következik: Remedios, aki ikreket várt, hirtelen elhunyt.

A gyászidőszak leteltével sem kerül sor az esküvőre. Ekkor visszatér José Arcadio, aki éveken át kalózként járta a világot. Megjelenése mindent felforgat: meghódítja Rebecát, és a szülők haragja elől elszökve, Macondo szélén vesznek maguknak egy kis házat. Pietro Crespi eközben Amaranthának kezd udvarolni, de a nő visszautasítja. A visszautasítás nyomán Crespi öngyilkosságot követ el, Amarantha pedig élete hátralévő részében gyászolta az olasz férfit.

A polgárháború kitörésekor Aureliano Buendía ezredesi rangot ölt, és egy maroknyi csapattal csatlakozik a harcokhoz. Az elkövetkező évek során harminckét felkelést vezet, de mindegyik kudarcot vall. Mégis, hírneve országszerte elterjed, és a katonák tisztelettel néznek fel rá. A tábori éjszakák során fiatal nők titokban keresik fel, abban a reményben, hogy fiúgyermeket szülhetnek neki. Idővel tizenhét fia érkezik Macondóba, akiket Ursula gondosan feljegyez. Mindannyian az Aureliano keresztnevet és anyjuk vezetéknevét kapják, majd Ursula útnak indítja őket.

Macondo életében sötét korszak következik be, amikor Arcadio átveszi a falu irányítását, és kegyetlen diktatúrát vezet be. Véreskezű uralma alatt sorozásokat rendel el, az ellenállókat pedig könyörtelenül kivégezteti. Zsarnoki hatalma még saját anyjára, Pilar Ternerára is kiterjed, ám az asszony ravaszságával keresztülhúzza fia terveit. Összehozza Arcadiót Irgalmas Szent Zsófiával, egy boltos lányával, ezzel visszaterelve fiát a helyes útra.

Arcadio kegyetlen uralma tragikus véget ér. Először saját nagyanyja, Ursula állítja meg, amikor don Apolinar Moscote kivégzését tervezi; korbáccsal bünteti meg unokáját. Nem sokkal később azonban a falut elfoglaló konzervatív erők elfogják Arcadiót, akit halálra ítélnek és kivégeznek.

A tragédia után újabb megrázó események következnek. Aureliano Buendía ezredest szintén elfogják, és kivégzésre ítélik. Az ítélet végrehajtását azonban José Arcadio váratlanul megzavarja, megakadályozva az ezredes halálát. Tette újabb polgárháború kitöréséhez vezet.

Nem sokkal később José Arcadio rejtélyes körülmények között életét veszti. A gyászt tetézi Aureliano figyelmeztetése, amelyben anyját arra kéri, vigyázzanak apjukra, mert annak élete veszélyben van. José Arcadio Buendía ekkorra már elmezavarban szenved, és a kert egyik fájához kell kötözni, hogy ne tűnjön el. Halálának éjszakáján különös jelenség történik: sárga virágok hullanak az égből, teljesen beborítva Macondo utcáit, házait és kapuit.

Macondo örök körforgásában az asszonyok jelentik a stabilitást és az állandóságot. Ursula, a család ősanyja, apró, szorgos alakjával tartja össze a Buendía családot, miközben fáradhatatlanul próbálja enyhíteni az Arcadiók és Aurelianók magányát. Pilar Ternera generációkon átívelő jelenléte pedig a család szerelmi történeteinek elválaszthatatlan része.

Amarantha hervadó nőiessége különös vonzerőt gyakorol a serdülő fiúkra, köztük Aureliano Joséra, Pilar Ternera fiára. A fiú nagynénje illatát és kedvességét keresi a kaszárnya körül ólálkodó, szerelmüket kínáló idősödő nőkben.

A család történetében először a két ikertestvér, Második José Arcadio és Második Aureliano, annyira gyakran cserélik a neveiket, hogy végül maguk is összezavarodnak. Így először fordul elő, hogy a Buendía családban a név elveszíti jellem- és sorsmeghatározó szerepét, és többé nem tükrözi viselője személyiségét.

Második José Aureliano magányát Petra Cotes mellett mulatságokkal és tombolajátékokkal igyekszik feledni. Ezzel szemben Második José Arcadio visszahúzódó életet él, idejét a kakasviadalok előkészítésével tölti, és ugyanazokat a megvalósíthatatlan álmokat kergeti, mint egykor José Arcadio Buendía. Hajózást tervez a Macondo mellett csordogáló patakon, és vasút építéséről ábrándozik. Második Aureliano, aki Petra Cotes mellett jelentős anyagi javakra tesz szert, finanszírozza ezeket a nagyratörő terveket. Végül azonban mindössze egy örömlányokkal teli hajóval sikerül némi színt vinni Macondo hétköznapjaiba.

A polgárháború végeztével Aureliano Buendía ezredes visszavonul egy apró kamrába, ahol megszállottan készíti aranyhalait. Az elkészült huszonöt darabot sosem adja el: beolvasztja őket, és újra kezdi a munkát. Aureliano egyre jobban elzárkózik a külvilágtól. Nem vesz tudomást sem az ikrek játékairól, sem a gyönyörűvé érett Szép Remedios meztelen sétáiról, aki zavarba ejtő ártatlanságával és szent együgyűségével mély bölcsességet sugall számára.

Ebben az időszakban zajlik a véres karnevál, amelynek során a katonák sortüze tucatnyi ünneplő férfi és nő életét oltja ki. Az erőszakot Buendía ezredes hívei váltják ki, akik újabb polgárháborút próbálnak szítani. A karnevál után Második Aureliano találkozik Fernanda del Carpioval, akit kitartó udvarlással nyer meg magának, és feleségül vesz.

Fernanda érkezésével új szokások jelennek meg a Buendía-házban: minden este lyukas hálóingben várja férjét, aranybilit használ, és hűvös, formális légkörű családi értekezleteket vezet be. Második Aureliano, aki elidegenedik felesége előkelő modorától, visszatér Petra Coteshez. Petra megbocsát neki, és ismét befogadja.

Közben Aureliano Buendía ezredes 17 fia közül többen megérkeznek Macondóba, és néhányan le is telepednek. Vállalkozó szellemük hamar életet visz a településbe. Aureliano Triste vezetésével megkezdődik a vasút építése, amelynek hatására Macondo bádogtetős barakktáborrá alakul. Az új korszak vívmányai, mint a villanyvilágítás, a mozi és a gramofon, megjelennek a faluban.

Eközben egy észak-amerikai társaság banánültetvényeket létesít a környéken, ám a gringók önkényes uralma felbőszíti Aureliano Buendía ezredest. Megfenyegeti őket, hogy fiaival együtt kiűzi a betolakodókat, ha nem változtatnak magatartásukon.

A tragédia akkor éri el csúcspontját, amikor a banántársaság bérgyilkosai sorra végeznek Aureliano Buendía 16 fiával. Az áldozatok azonosítását megkönnyíti a Macondo papja által homlokukra rajzolt, letörölhetetlen hamukereszt. A tizenhetedik fiú, Aureliano, sikeresen elmenekül a sivatagba, ahol indián gyökereinek köszönhetően egy törzs befogadja őt.

Ursula utolsó éveiben úgy érezte, az idő egyre gyorsabban pereg körülötte. Bár látása fokozatosan elhomályosult, szívós elszántsággal vezette tovább a háztartást. Mozgása olyan magabiztossá vált vaksága ellenére, hogy a családtagok észre sem vették fogyatékosságát. Amikor Szép Remedios, akit titokzatos vonzereje miatt hódolói körében gyakran halál követett, csodálatos módon égbe emelkedett, Ursula felismerte a rendkívüli eseményt. A vakítóan lobogó lepedők között felszálló lánynak búcsút intett, miközben figyelmen kívül hagyta Fernanda gyermekeit.

Fernanda ambiciózus terveket szőtt: fiát, José Arcadiót a pápai trónra akarta emelni, míg lányát, Memét világhírű klavikordművésznővé kívánta nevelni. Az elképzelései azonban nem találtak termékeny talajra a család mindennapjaiban.

José Arcadio élete állandó félelem és szorongás között telt. Ursula és Fernanda szerint minden zaj vagy vidámság, amely betöltötte a házat, a család végzetéhez vezethetett. Ezzel szemben Memé, aki távol, egy szigorú kolostorban nevelkedett, életvidám és szorgalmas fiatal lánnyá vált. Klavikordjátéka lenyűgözte környezetét, és amikor egy nyári látogatás során 68 osztálytársnőjével érkezett Macondóba, teljesen felborította a ház nyugalmát.

Ez az utolsó nyári látogatás egybeesett Aureliano Buendía ezredes halálával. Eközben Amarantha már saját szemfödelén dolgozott, egyértelművé téve, hogy közeledik az élete vége. Ahogy telt az idő, nemcsak a Buendía-ház, hanem az egész Macondo is a pusztulás és a hanyatlás hangulatával telt meg.

A Banana Társaság elleni munkásmegmozdulások során tragédia történt: a cég alkalmazottai gépfegyverrel lőttek a tüntetőkre, akik közül sokan életüket vesztették. A tömegben ott volt Második José Arcadio is, aki a társaságnál munkavezetőként dolgozott. Az összecsapás után a halottakat és sebesülteket egy 200 vagonból álló vonatra rakták, amely az éjszaka folyamán indult a tenger felé. José Arcadio leugrott a vonatról és visszatért Macondóba, de a helyiek nem akartak szembenézni a szörnyű eseményekkel. Így a körülbelül 3000 áldozat sorsa és emléke homályba veszett.

A tragikus események másnapján Macondóban elkezdett esni az eső, amely megállás nélkül négy éven, négy hónapon és két napon át tartott. Az állandó esőzés következtében a banánláz idején virágzó város elnéptelenedett és elhagyatott hellyé vált. A város lakói közül sokan meghaltak, köztük Ursula is, aki élete utolsó éveiben unokáival, a kis Aurelianóval és Amarantha Ursulával játszott. Apróra zsugorodott testét egy kicsiny ládában helyezték el, halálakor körülbelül 115 és 122 év közötti lehetett.

Második José Arcadio, aki a vérengzés óta csak árnyéka egykori önmagának, magára vállalja Meme törvénytelen fiának gondozását. A gyermek apja Mauricio Babilonia, a banántársaság gépszerelője volt. José Arcadio megtanítja a fiút írni és olvasni, majd bevezeti Melchiades egykori szobájába. Az idő által érintetlen helyiségben minden érintetlenül megmaradt: a könyvek, pergamenek és tárgyak pontosan úgy állnak, ahogy hagyták. A szoba állandó állapotában mindig március van és hétfő, mintha az idő megállt volna.

Ez a különös hely igazolja José Arcadio Buendía korábbi felismerését, miszerint „az idő zökkenőket és baleseteket szenvedhet, és darabokra törhet.” A szoba állapota emlékeztet arra, hogy Macondo története soha nem szabadulhatott ki az idő furcsa, körkörös csapdájából.

Második José Arcadio élete Melchiades titokzatos pergamenjei felett ér véget, éppen abban a pillanatban, amikor testvére egy torokban növekvő daganat áldozata lesz. A temetést követően a gyász váratlanul ünneplésbe fordul, és a két fivér koporsóját véletlenül összecserélik.

Az Aureliano által száműzött családtagok közül csak ő maradt Macondóban, ahol napjait Melchiades jegyzeteinek tanulmányozásával tölti. Eközben a Buendía-ház lassan kiürül. Irgalmas Szent Zsófia, aki már csak árnyéka korábbi önmagának, elhagyja Macondót, hogy távoli nővéréhez költözzön. Fernanda, aki láthatatlan orvosokkal folytatott levelezésében keresett vigaszt, egyre inkább úgy érzi, hogy kísértetek veszik körül. A házban tárgyak tűnnek el, miközben a rég elhunytak szellemei jelennek meg a szobák sarkaiban.

Amikor José Arcadio hosszú idő után visszatér Rómából, Fernandát holtan találja saját baldachinos ágyában, ünnepélyes ruhába öltöztetve, felravatalozva. Aureliano, Melchiades könyveiből szerzett tudását felhasználva, gondosan bebalzsamozza Fernanda testét, ezzel lezárva a Buendía-ház újabb tragikus fejezetét.

José Arcadio, hogy fenntartsa magát, eladja a család megmaradt ezüstjeit. Egyetlen szórakozása az, hogy a helyi gyerekeket összegyűjti az udvaron játszani. Egy ilyen játék alkalmával fedezik fel a kincset, amelyet Ursula még régen, a ház átépítésekor rejtett el egy életnagyságú gipsz Szent József szobor belsejébe. José Arcadio azonban tanácstalan, mit kezdjen a váratlan vagyonnal. Nem kíván visszatérni Rómába és folytatni korábbi életét. Ehelyett a házat kicsempézteti, és egy hatalmas pezsgőmedencét építtet, ahol négy fiatal barátjával múlatja az időt. Az idill tragikus véget ér, amikor a négy fiú éjszaka megöli José Arcadiót az aranyért.

Decemberben váratlanul vendég érkezik Aurelianóhoz: Amarantha Ursula, aki selyempórázon vezeti gazdag belga férjét, Gastont. Amarantha Ursula érkezése új életet visz a Buendía-házba. Noha közvetlen kapcsolata nincs a pusztulás felé tartó Macondóval, úgy dönt, itt marad, és hátralévő éveit a városban tölti.

Gaston ambiciózus tervet dolgoz ki: közvetlen repülőjáratot szeretne indítani Macondo és Belgium között. Azonban a két, Európából rendelt repülőgép különböző félreértések miatt végül Tanganyikában köt ki. Gaston Európába, majd Afrikába utazik, hogy visszaszerezze a gépeket. Távolléte azonban sem Aurelianót, sem Amarantha Ursulát nem érinti különösebben; életük zavartalanul folytatódik a házban.

Ebben az időszakban éri el tetőpontját Aureliano és Amarantha Ursula tiltott szerelme, amelyet az sem állít meg, hogy tudják: vérfertőzést követnek el. Bár próbálják tisztázni rokonságuk pontos fokát, a templom anyakönyveiben nem találnak egyértelmű választ. Szenvedélyük végül tragikus véget ér: Amarantha Ursula belehal a szülésbe, a fájdalomtól megtört Aureliano pedig magára hagyja újszülött gyermeküket. A csecsemő, aki malacfarkkal született, beteljesíti a Buendía család végzetét – másnapra hangyák falják fel.

A tragédia pillanatában Aureliano számára világossá válik Melchiades pergamenjeinek sötét jóslata: „Nemzetség sorában fához kötve van az első, és hangyák falják fel az utolsót.” A Buendía család utolsó élő tagja visszahúzódik szobájába, ahol végül elolvassa családja teljes történetét. A pergamenek, amelyeket Melchiades szanszkrit nyelven, Augustus császár titkosírásával és a spártai hadsereg rejtjelezési módszereivel készített, most feltárják előtte a Buendíák száz évének sorsát és bukását.

Amikor Aureliano Babilonia eléri Melchiades pergamenjeinek utolsó lapjait, egy hirtelen feltámadó széllel kell megküzdenie, amely átlapoz néhány oldalt. Az írásokat böngészve döbbenettel fedezi fel származásának titkát: Amarantha Ursula nem a nővére, hanem a nagynénje volt. A szöveg kinyilatkoztatja, hogy „Francis Drake csak azért támadta meg Riohachát, hogy ők ketten a vér legtekervényesebb labirintusain keresztül egymásra találjanak, és világra hozzák azt a mitológiai lényt, amely véget vet a nemzetségnek.” Eközben a szél ciklonerejű viharba fordul, kitépi Macondo házainak ajtóit és ablakait, és romokba dönti a várost.

Ahogy Aureliano tovább olvassa, kihagy néhány sort, hogy megelőzze a jóslatot, és megtudja saját halálának idejét és módját. Rádöbben, hogy soha többé nem léphet ki a szobájából. Így válik valóra a pergamenek végső jóslata: „a tükrök városa szétszóródik a szélben, és kihull az emberek emlékezetéből, mihelyt Aureliano Babilonia befejezi a pergamenek megfejtését. Minden, ami bennük íródott, öröktől fogva és mindörökre megismételhetetlen, mert a száz év magányra ítélt nemzetségnek nem adatik még egy esély ezen a világon.” Macondo végleg eltűnik a föld színéről, magával víve a Buendía család történetét.