Balzac: Goriot apó olvasónapló

Balzac: Goriot apó olvasónapló
Balzac: Goriot apó olvasónapló
Balzac: Goriot apó olvasónapló

Honoré de Balzac (1799–1850) francia író által 1835-ben írt „Le Père Goriot”, magyarul Goriot apó, az Emberi Színjáték ciklusának egyik meghatározó műve. A regény Párizsban, 1819-ben játszódik, és három szereplőjének – az öreg Goriot-nak, a bujdosó bűnöző Vautrinnek és Eugène de Rastignac joghallgatónak – összefonódó életútját követi nyomon.

Az eredeti kiadás 1834–35 telén, sorozatos formában jelent meg, és ma is Balzac egyik legjelentősebb alkotásaként tartják számon. Ez a mű volt az első, ahol Balzac olyan karaktereket alkalmazott, akik későbbi műveiben is visszatérnek, ezzel is kiemelve életművének egyediségét az irodalomtörténetben. A regény, karakterei mélyenszántó kidolgozásával és részletes leírásaival, a realista regény műfajának kiváló példáját nyújtja. A történet kezdetén egy elhanyagolt állapotú idős panzió bemutatásával indul, amit Vauquerné özvegy asszony vezet, és ahol Sylvia, a szakácsnő gondoskodik a vendégek ellátásáról minden hajnalban.

A panzió lakói:

Sylvia, Michonneau kisasszony
Poiret úr – volt hivatalnok
Goriot apó – volt metélttészta, makaróni és keményítőgyáros
Eugene de Rastignac – joghallgató
Victorine Taillefer – Taillefer lánya
Vautrin

Balzac: Goriot apó olvasónapló

Goriot apót, aki már elmúlt hatvan éves, a panzió lakói között gazdag tésztagyárosként vált ismertté. Ennek ellenére Vauquerné özvegy, aki a panziót vezeti, jó partinak tekinti őt, és többször is megkísérelte közelebb kerülni hozzá, ám Goriot apó következetesen elutasította közeledését. Ettől kezdve Vauquerné csak gyűlölettel tudott gondolni az idős lakóra, és haragját még inkább fokozta, amikor fiatal, csinos hölgyek jelentek meg Goriot apónál látogatóban. Később kiderült, hogy a hölgyek valójában a férfi lányai, de Vauquerné ezt nem volt hajlandó elhinni.

Ahogy Goriot apó egyre jobban elszegényedett, úgy veszítette el tekintélyét is a házban. A panzió lakói kíváncsian figyelték szokatlan viselkedését. Az öreg úr végül még az őt egykoron nagyon kedves ezüst étkészletét is eladta kis ezüst rudacskák formájában, annak ellenére, hogy korábban nagyon ragaszkodott hozzá.

Egy este Eugene de Rastignac, a joghallgató, véletlenül tanúja lett annak, ahogy Goriot apó búcsúcsókot vált egyik lányával. Az eset nem maradt sokáig titokban, de hamarosan kiderült az igazság, és Eugene ráébredt, hogy talán mégsem olyan elítélendő Goriot apó cselekedete. Az öreg úr ugyanis minden vagyonát feláldozta annak érdekében, hogy lányait jól kiházasítsa és megfelelő férjhez adjon.

Miután célját elérte, Goriot apó csak annyit várt cserébe, hogy valamelyik lánya befogadja otthonába. Lányai azonban ezt megtagadták tőle, és kizárták őt a vagyonból. Ez a felismerés mélyen megérintette Eugenet, aki fájdalmasan érzékelte, mennyire félreértékelte az idős embert. Nemrégiben megpróbált látogatást tenni a bájos Anastasie de Restaud grófnőnél, Goriot egyik lányánál. Amikor azonban kiderült, hogy Eugene aznap vacsorázott Goriot apóval, azonnal kiutasították a házból, ami még inkább megmutatta a családi kapcsolatok törékenységét és a társadalmi elvárások súlyát.

Az ifjú Eugene de Rastignac megdöbbenve és elszántan döntött úgy, hogy támogatja Goriot apó ügyét, amihez azonban pénzre és megfelelő társadalmi kapcsolatokra volt szüksége. Ennek érdekében levelet írt anyjának és két húgának, segítségkérés céljából. Eugene alapos kutatásba kezdett, hogy minél többet megtudjon Goriot múltjáról, aki egykor kiváló tésztagyáros volt. Mikor a bolt tulajdonosa meghalt, Goriot – sokévi megtakarításaiból – megvásárolta az üzletet. A 1789 utáni időszakban, amikor az emberek ostromolták a pékségeket kenyérért, ő ezt üzletileg kihasználta és jelentős vagyonra tett szert.

Tragikus fordulatként felesége hét évnyi házasság után elhunyt, ami mélyen érintette Goriót. Ezután teljes vagyonát lányaira fordította, akiknek szabad kezet adott a házastárs-választásban. Anastasie egy grófot, Restaudot, Delphine pedig egy bárót, Nucingenet választott. Goriot azonban ezt követően egyedül maradt, és továbbra is tésztagyárosként tevékenykedett. Rastignac, az ifjú joghallgató, most azon dolgozik, hogy segítséget nyújtson neki, megpróbálva helyreállítani Goriot apó megtépázott hírnevét és társadalmi helyzetét.

Eugene de Rastignac, a joghallgató, minden pénzt megkapott édesanyjától és húgaitól, hogy elősegítse társadalmi előmenetelét Párizsban. Közben Vautrin, a titokzatos lakótárs, egy csábító ajánlattal lépett felé, ígéretet téve arra, hogy segít gazdaggá válni. Vautrin egy gyors házasságot javasolt Eugene-nek egy szegény nővel. A kiválasztott áldozat Victorine kisasszony, Taillefer úr lánya volt, akinek apja minden vagyonát fiának kívánta hagyni, lányát teljesen kizárva az örökségből.

Eugene a családjától kapott pénzt arra használta fel, hogy külsejét megújítsa és vonzóbbá tegye magát a nők szemében. A férfinak sikerült közelebb kerülnie egy gazdag unokanővéréhez, akivel együtt látogattak el a színházba. Ott pillantotta meg Goriot egyik lányát, Delphinét, és azonnal beleszeretett. Eugene látogatást tett Delphine páholyába, ahol megállapodtak, hogy hamarosan újra találkoznak egy közelgő bálon. Az előadás után Eugene beszámolt Goriotnak a történtekről.

Másnap Goriot elment lányához, Delphinéhez, és egy levelet hozott vissza Eugene számára, amely meghívást tartalmazott a következő szombati előadásra, a grófnő páholyába. A találkozón Delphine rosszkedvű volt, de az este végül egy játékteremben folytatódott, ahol Eugene jelentős összegeket nyert. A férfi minden egyes találkozóról beszámolt Goriótnak, és nap mint nap együtt látogattak el a játékterembe.

Közben Vautrin alattomos tervet szőtt: párbajra akarta hívni Taillefer úr fiát, hogy a férfi halála esetén a vagyon Victorine kisasszonyra, Eugene de Rastignac leendő feleségére szálljon. Delphine és Goriot eközben együtt vásároltak és bebútoroztak egy lakást a diáknak. Amikor azonban Eugene rájött Vautrin szándékára, mindent megtett, hogy megakadályozza a párbajt.

A rendőrség ezzel párhuzamosan egy szélhámos után nyomozott, akit „Vasfejűnek” neveztek. A bizonyítékok szerint ő volt Vautrin, aki gazdagoktól lopott és illegális üzleteket folytatott. Egy esti vacsorán Vautrin nagylelkűen nyolc üveg bort ajánlott fel a panzió lakóinak, Goriot és Eugene italába azonban altatót kevert. Miután az egész társaságot leitatott, Vautrin Vauquerné asszony társaságában távozott a helyszínről.

Másnap mindenki rendkívül sokáig aludt a panzióban. A rendőrség beavatása után Michonneau kisasszony és Poiret úr altatót csempészett Vautrin italába, hogy leleplezhessék, és megerősíthessék gyanújukat: a férfi vállán lévő fegyencszámot vizsgálták meg. A terv sikeres volt, és így elkapták a Vasfejűként ismert szélhámost. Eközben szomorú hírek érkeztek: Taillefer úr bejelentette, hogy fia egy párbaj során súlyosan megsebesült. Az események mélyen megviselték Eugenet.

Goriot apó két lánya továbbra is gyakran látogatta őt, de csak anyagi támogatást remélve tőle. Az idős úr teljesen kimerült és meg is betegedett. Közben a lányai nagyszabású báli készülődésbe fogtak, és inkább azon aggódtak, mit vegyenek fel, miközben apjuk az életéért küzdött. Eugene és egy barátja azonban kitartottak az öreg Goriot mellett. Eugene részt vett a bálon, de azonnal visszasietett Goriothoz. A lányok férjei akadályozták őket abban, hogy meglátogassák haldokló apjukat, így nem tudták teljesíteni az öreg úr utolsó kívánságát.

Goriot végül elhunyt, és még a temetési költségeit sem vállalták át lányainak férjei, a grófok. Eugene és barátja vállalták fel az anyagi terheket. Goriot sírfelirata így szól: „Itt nyugszik Goriot, Restaud grófné és Nucingen báróné apja, eltemetve két diák költségén.”

Balzac: Goriot apó olvasónapló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük