Jókai Mór: A cigánybáró olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések2 nap ezelőtt034 perc

Jókai Mór világhírű kisregénye, a Cigánybáró, bár leginkább a Strauss-operett révén vált ismertté, művészi nagyságát és mélységét maradéktalanul tükrözi. Bár a kisregény felületesen hasonlít Strauss művére, amelynek librettója Jókai történetén alapul, a mű sokkal gazdagabb és színvonalasabb, mint az operett.

A regényben kiemelkednek a cigány élet romantikus, népies ábrázolása, a helyszínek hiteles megjelenítése, melyek mély emberi igazságot és pátoszt közvetítenek, olykor Puskin műveire emlékeztetve. A történet erőteljes kontrasztokra épít, miközben stílusa a legfinomabb Jókai-esszenciát képviseli: a gazdag nyelvezet, a humoros szóhasználat és a modern és archaikus elemek elegáns egyesítése teszi ezt a kisregényt az író egyik legkiemelkedőbb alkotásává.

Szereplők:

Botsinkay Jónás
Botsinkay Gáspár
Mehemed pasa
Csendereli Amhát pasa
Cafrinka cigányasszony
Szaffi
báró Feuerstein generális
Loncsár uram
Loncsár Arzéna kisasszony
meister Pumpernickel
plébános

Jókai Mór: A cigánybáró olvasónapló

Háromszáz hordó ezüst

Generációk óta szoros kapcsolatban álltak a törökökkel a Botsinkay család tagjai. Botsinkay Gáspár és a temesvári basa, Mehemed pasa baráti viszonyt ápoltak. 1717. augusztus 5-én született meg Botsinkay Gáspár fia, akinek keresztelőjén Mehemed pasa is részt vett. Ekkor a basa figyelmeztette Gáspárt, hogy a család „jó világa” hamarosan véget érhet, mivel Savoyai Eugén herceg ostrom alá vonja Temesvárt.

A török katonák számára érkező háromszáz hordó ezüstpénz biztonságos elrejtésre került, és ebben a titkos helyen volt elhelyezve a Botsinkay család generációk során felhalmozott kincse is. Amikor az osztrák csapatok elfoglalták Temesvárt, Botsinkay Gáspár gyorsan reagált: feleségét és kisgyermekét szekérre ültette, lova nyergébe aranypénzt rejtett, majd Amhát pasa csapataival, akik nem vettek részt a harcokban, Oláhországba menekült, remélve, hogy török segítséggel visszatérhet birtokára.

Az elboszorkányozott örökség

Botsinkay Gáspár álmai Törökországban hamarosan szertefoszlottak, miközben viszontagságos élete végül tragédiába torkollott. Mehemed pasát, aki feladta Temesvárt, az Atmeidán piacon kivégezték, miközben Botsinkay minden lépését figyelemmel kísérték az eltűnt egymillió tallér miatt.

Gáspár életét hol börtönben, hol a lovas hadsereg élén töltötte, végül Törökországban találta halálát. Felesége és fia, Jónás, Vidinben éltek szegénységben. Az asszony kávéházakban énekelt, majd egy arab utcai zsonglőr pártfogásába vette fiát. Jónás halála után a családanya vándorló kávémérésbe kezdett.

Bár sorsuk tragikus fordulatokat vett, az asszony mindvégig próbálta biztosítani fiának a keresztény kultúra alapjait és tudatosítani benne, hogy gazdag magyar nemesi család sarja. A Botsinkay család története a családfő halálával, Rodostóban ért véget, amikor felesége is elhunyt. Jónás apjától ezer aranyat örökölt, de végül csak száz arany jutott el hozzá.

Miután az osztrák császár véglegesen visszafoglalta a Bánságot, amnesztiát hirdettek a száműzöttek számára. Ennek következtében Botsinkay Jónás egy tizenhatezer holdas birtokot és kastélyt örökölt a temesi Bánságban. Jónás hajón utazott Sztambulból Orsováig, majd lóra szállva érkezett Temes megyébe.

Temesvárott a kormányzónál letette a császár iránti hűségesküt, és hivatalosan is visszahelyezték a vagyonába. Hivatalos kíséretével elérkezett saját falujába, Botsinkára, ahol a birtokot át kellett venni. A terület azonban nagyrészt víz alatt állt, míg a száraz részek elhanyagoltak és kietlenek voltak. Jónást a helyi plébános és Cafrinka tanúsága mellett hivatalosan is birtokba iktatták.

A cigányasszony háza

Cafrinka, akit a helyiek a boszorkányok főkapitányának tartottak, a falu szélén, egy régi, omladozó házban élt. Ide lépett be Botsinkay Jónás, akit a házigazda „szerény” vacsorára invitált. Itt találkozott Szaffival, akiről – a véletlenek folytán – egy ideig azt hitte, hogy ő egy fekete macska és egy borzas hajú cigánylány egy személyben.

Vacsora után Cafrinka kártyát vetett, és a lapokból megjósolta Jónásnak, hogy hamarosan feleségül vesz valakit. A jósnő azt tanácsolta, hogy figyeljen arra, amit az új felesége az esküvő éjszakáján álmodik, mert az álom valóra válik, és ezzel Jónás apja gazdagságának kétszeresét szerezheti meg, híres és neves nagy úrrá válhat. Miután elimádkozták a Miatyánkot, mindenki aludni tért. Jónás álmában Szaffi bűbájos dalokat énekelt, de reggelre elfelejtette a verset, miközben a dallam még mindig a fülében csengett.

Az eladó leány

Másnap reggel Botsinkay Jónás elindult, hogy feleséget találjon. Útja során egy nagy vadásztársaságba ütközött, amelyet báró Feuerstein generális vezetett. Jónás hamar barátságot kötött velük, és elárulta házassági szándékát. A tábornok, aki együgyűnek tartotta őt, úgy döntött, hogy megtréfálja, és a sugovici kastélyban élő kisasszonyt ajánlotta neki.

A lány, Arzéna apja, Loncsár uram egykori disznókereskedőből lett gazdag földesúr. Az ebéd után a férfiak kártyázni kezdtek, ami nem kedvezett Jónás pénztárcájának. Másnap délre érkezett meg Sugovicra, Loncsár kastélyába, ahol már számos rác uraság udvarolt Arzéna kezének, és Jónásnak számos próbát kellett kiállnia. Minden kihívást tisztességgel teljesített, így elnyerte a lány hajadon alázatosságát.

Loncsár, látva, hogy lánya kedveli a fiatalembert, hozzájárult a házassághoz, de egy feltételt szabott: Jónásnak báróvá kell válnia. Jónás, aki ezen töprengett, hogy miként válthatná valóra a kérést, eszébe jutott Feuerstein báró, és azonnal visszaindult a tábornok faluja felé. Útközben egy postagalambot fogott, és annak német nyelvű levelét lemásolta, annak ellenére, hogy nem értette a nyelvet.

A báróság hétféle próbái

Jónás, az ifjú Botsinkay, már várta, hogy megérkezzen a Feuerstein család lovagkastélyába, ahol meister Pumpernickel, a bárói ház mindenese, kelet-indiai mágusnak öltözve, tréfásan jósolt neki. A jóslatban lakodalomról és bárói rangról beszélt, amelyeket Jónás azért igyekezett megszerezni. A háziasszony felsorolta a hét próbát, melyeket teljesítenie kellett: erényesség, vallásosság, hűség, nemesség, illendőség, vitézség és bölcsesség.

Pumpernickel boszorkánymestert rendelték ki segítőjének és tanítómesterének. Jónás mindvégig becsületesen állta a próbákat, még a helyi legveszélyesebb medvét, Gusztit is ártalmatlanná tette. Hat próbát sikeresen teljesített, már csak a vitézség próbája volt hátra. Eközben Jónás szorgalmasan tanulta a német nyelvet, hogy megértse a postagalambbal érkezett levelet.

A levélben a következő üzenet állt: „Kedves majmom! Most akadt elém egy bolond, a Botsinkay örökös, akit cigányok neveltek. Atyám azt a feltételt szabta, hogy előbb báróvá kell válnia, ha el akar venni. A bolondom elkapta a maszlagot és hozzád fut. Segítsd bele a hálóba. Ha célba ér, mi is célba érünk. Ha férjnél leszek, boldogságunknak semmi sem áll útjába. – Csókollak ezerszer. – A te vadrózsád.”

Miután Botsinkay megértette az üzenetet, azonnal elhagyta a kastélyt, és senki sem tudta, merre tűnt el.

A két ezüstkanál históriája

A plébános, aki két eltűnt ezüstkanál miatt felháborodottan panaszt tett Temesváron, pandúrokat hívatott, akik Cafrinka cigányasszonyt elfogták, és vasra verve elvitték. A kínzások során Cafrinka bevallotta, hogy boszorkánykapitány volt, és ördögökkel szövetkezett, de a kanalakról nem tudott semmit.

A vádak alapján végül máglyán megégették. Amikor Jónás visszatért a faluba, vigasztalta a zokogó Szaffit. Mivel úgy érezte, hogy őt terheli a felelősség a lány anyjának bántalmazásáért, megígérte, hogy feleségül veszi őt. A plébános meglepetten fogadta, amikor Jónásék házasságkötési szándékukkal előálltak. Kezdetben nem akarta őket összeadni, de miután kiderült, hogy a két ezüstkanál valójában sosem tűnt el, a pap végül összeeskette őket. Azonban a házasságot nem jegyezték be a plébánia hivatalos nyilvántartásába.

A menyasszony első álma

Jónás és felesége, Szaffi, vacsorázott a kastélyukban, majd nyugovóra tértek. Másnap reggel Szaffi elmesélte férjének az álmát. Egy hosszú, ősz szakállú férfiról álmodott, aki aranyvirágos selyem török kaftánban és aranybotra támaszkodva jelent meg előtte. Az idős férfi bemutatkozott Mehemed temesvári basaként, és azt állította, hogy a kastély területén elrejtettek kincseket, amelyek Jónás apjához, Botsinkay Gáspárhoz tartoznak.

Mehemed basa arra kérte Szaffit, hogy jegyezze meg a pontos helyet: ahol a botsinkai templom tornyának gombja délben, tizenkét órakor vet árnyékot, ott kell majd hét nap múlva, Jónás születésnapja után, két singnyi mélységig ásniuk a kincsekért. A basa kijelentette, hogy kincseit Szaffira hagyja örökségül, míg Jónás apja hagyatékát vehetik birtokba.

A pár kiszámolta, hogy negyvenkilenc napot kell várniuk, hogy hozzáférjenek az örökséghez. Három nap elteltével Jónás már türelmetlen lett, és úgy döntött, hogy megpróbálja kiszámítani a toronygömb árnyékának helyét. Az első kutatás során csupán egy kondér ezüstpénzt találtak.

Jónás két további éjszakán át ásott, és Szaffinak már kötélen kellett felhúznia a kiásott földet, végül pedig rátaláltak a régóta keresett kincsekre. Másnap Jónás Temesvárra lovagolt, és közvetlenül a kormányzóhoz sietett, hogy katonákat és szakembereket kérjen birtokának rendbetételéhez.

A kormányzótól kérte, hogy azok, akik a birtokán telepednek le, ingyen lakóházat, szántóföldet, vetőmagot és igavonó marhát kapjanak. Emellett harminc társzekérre is szüksége volt, amelyek ezüsttel megrakva a császárnőhöz kerültek, aki éppen háborút vívott.

A gátkészítés, vízlecsapolás és betelepítés után a Botsinkay-birtok csodálatos átalakuláson ment keresztül. Hamarosan ötlovas hintókon érkeztek a gazdag urasághoz a vendégek, akinek kincse annyira bőséges volt, hogy még a királynak is ajándékozott belőle. Kétszáz dragonyos kísérte a szekérsort, amelyen a kastély udvaráról Bécsbe szállították az ezüsttel teli hordókat.

A Szaffi kincsei

A császárnő által átvett jelentős mennyiségű ezüstért cserébe Jónás a Szent István-rend lovagjává lett avatva. Ez a cím nemcsak a királyi lakomákon való előkelő helyet biztosította számára, hanem lehetőséget adott arra is, hogy bárói címet kérjen. Jónás büszkén mutatta be Szaffinak a rangjához tartozó díszes jelmezt, amely a lányt jókedvre derítette. Az új rendjelmezt hamarosan elhelyezték az almáriumban, ám a magas társadalmi rangokkal járó állandó kötelezettségek gyorsan megunták. Sokkal inkább a cigányság, mint adoptált nemzetsége érdekelte.

Temesvárról egy egész falunak megfelelő kóborló cigányt szervezett össze, és új telepet alapított a hegyek között, amelyet Cigándiának neveztek el. Itt bányászni és fémkohászatot végeztek, és a hely gyorsan Jónás kedvenc helyévé vált, ahol az idő nagy részét töltötte, szinte már a közösség tagjaként élt.

Jónást azonban lelkiismereti nyugtalanság gyötörte, mivel úgy érezte, ő felelős Cafrinka kínos haláláért. Eredetileg csupán tréfálni akart az eltűnt ezüstkanalakkal, de ezzel elindította a szörnyű eseményeket. Bűntudatát enyhítendő, drága kincsekkel és ékszerekkel halmozta el Szaffit, ám a lány nem volt elégedett, mivel más kincsre vágyott. Amikor Jónás megkérdezte, hogy mi lenne az, Szaffi – valóban nőiesen – csak annyit válaszolt: „Találd ki magadtól.”

Mivel Jónás nem tudott gondolatolvasó lenni, segítségért a vajdához fordult. A vajda jelen volt Cafrinka kihallgatásánál és ő irányította a kínzóeszközök használatát. Kiderült, hogy a vajda összesöpörte Cafrinka hamvait, egy vasládába helyezte, majd azt eltemette az akasztófa alatti gödörben.

Jónás rájött, mi Szaffi igazi kincse: csak Medárdus napjáig kellett várniuk, hogy zivataros időben elinduljanak Cigándiából Szegedre, hogy elhozzák Cafrinka maradványait az ELI-ALPS intézet területén lévő vesztőhelyről.

A küldetés sikeresen zárult, és miután megtalálták a ládát, Szaffi boldogsága határtalan volt. Azonban egy dolgot kért Jónástól: hogy a ládát titokban helyezhessék el a családi sírboltban. Jónás azonban határozottan elutasította ezt, nem akarta, hogy az elítélt boszorkány maradványai titokban az ősei közé kerüljenek. Ehelyett tiszteletteljes gyászkísérettel és méltó temetéssel kívánta megtisztítani a hamvakat az igazságtalan ítélet szennyétől.

Szaffit és gyermekeit hátrahagyva Jónás útnak indult, hogy beteljesítse fogadalmát.

Fiat voluntas tua (Legyen meg a te akaratod)

Senki sem örül, ha „cigány” néven szólítják, különösen akkor, ha bárói címmel is rendelkezik – bár maga a cím és annak járandóságai nem fontosak számára. Egy cigányt még a paraszt is megvet, míg a báró az urak között is az utolsó helyen áll.

Jónást zavarta a háta mögötti suttogás és lenézés, ezért elhatározta, hogy megtisztítja a titulust. Elhatározásához kezdésképpen saját költségén felállított egy százötven fős huszárbandériumot, amelyet a császári hadhoz vezetett. A császári táborban kezdetben gúny tárgyává vált, gyanakvó szemekkel figyelték, és nem bíztak rá semmilyen feladatot, sőt, még megfigyelés alá is helyezték.

Jónás azonban csak a megfelelő alkalomra várt, ami végül elérkezett: a burkusok tönkretették a császári had hatvannégy ágyúját, de a vasverő cigányok egyetlen éjszaka alatt helyreállították mindet. Ezzel tiszteletet és elismerést vívtak ki maguknak.

A hír gyorsan eljutott a császári udvarig, és ennek következtében Jónást Bécsbe hívták, ahol ezredest és bárót csináltak belőle, ráadásul a királynő is kiemelt figyelemmel illette. Jónás hamarosan kedvelt személyiséggé vált, különösen azért, mert sokan még legénynek hitték.

Bár Jónás az ünneplések közben is folyamatosan családjára gondolt, nem merte bevallani, hogy felesége és két gyermeke van.

Egyik bálon találkozott Arzéna kisasszonnyal és Feuerstein báróval, aki elárulta neki, hogy a találkozás nem véletlen: a királynő már értesült a lánykérésről, és minden akadályt elhárított a házasság útjából.

Jónás arca elkomorult, miközben azon tűnődött, hogyan szabadulhatna meg ebből a kínos helyzetből. A postagalambbal kapott levelet nem említhette, és a feleségéről sem beszélhetett még.

Jónás különös helyzetben találta magát, amelyre csak egy bolond találhatott volna megoldást. Így végül a nagy nyomás alatt az udvari bolond segítségét kérte. A következő lakomán a bolond ügyes csel segítségével megszerezte Maria Theresa királynő hivatalos aláírását, amelyet „fiat voluntas tua Maria Theresa Regina” formában rögzítettek. Ezt az aláírást Jónás kérvényére szentesítésként használták, így sikerült jogszerűen megtartaniuk esküvőjüket, és ekkor vált nyilvánossá Szaffi igazi származása és neve is.

A Botsinkay család, immár grófi rangban, továbbra is él a Bánságban, és megerősítette helyét és státuszt a régióban.