Karinthy: Találkozás egy fiatalemberrel olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések11 óra ezelőtt09 perc

Karinthy Frigyes írói pályafutásában a novella műfaja játszotta a legfontosabb szerepet az újítások terén. A századforduló modern tudományai – mint a pszichológia, szociológia, valamint a biológiai és determinista nézetek – gyakran visszaköszönnek műveiben. Az emberi lélek kettőssége, a racionális és irracionális én közötti bonyolult viszony, valamint a tudatos és tudattalan világ közötti feszültség olyan központi témák, melyek Karinthy írásaiban kiemelt szerepet kapnak. Novelláiban a tudományos pszichologizálást egyedülálló módon ötvözi az iróniával és szatírával, ami a „Találkozás egy fiatalemberrel” című művében éri el a legmagasabb szintet.

Karinthy: Találkozás egy fiatalemberrel olvasónapló

Karinthy Frigyes „Találkozás egy fiatalemberrel” című novellája a megkettőzött tudat racionalista ábrázolásának kiemelkedő példája. A történetben a realista keret mögött egy különös, szürreális élmény rejlik: a főhős, aki egyben maga az író, kamaszkori önmagával találkozik a Duna partján.

Ez a találkozás azonban korántsem idillikus: a fiatal, még az élete előtt álló, világmegváltó tervekkel teli fiú szembesül a csalódott, érett felnőtté vált énjével, aki már elfogadta a világ kemény szabályait. A novella a vágyak és a valóság ütközését ábrázolja, miközben a tizennyolc éves fiú keserű iróniával kérdez, és a felnőtt csak kínosan válaszol, szégyenkezve.

A fiatalember magabiztos fölénnyel és teljes kiábrándultsággal tekint Karinthyra, aki folyamatosan hátrál, nem tud válaszolni a nagy kérdésekre. A műben a felnőtté válás elkerülhetetlen csalódása, valamint az emberi attitűd és az örök értékek iránti törekvés találkozik, de a racionális válasz végül elmarad. Az ítélet pedig már a találkozás első pillanataiban megfogalmazódik: „Te tudod, hogy nekem van igazam… te szegény, te kicsi, te senki… Merj a szemembe nézni…”

Karinthy műve egyfajta szembesítés a fiatalság idealizmusával és a felnőttkor keserű realitásaival, miközben a végső választ nem adja meg, inkább egy szinte filozofikus kudarccal állítja elénk a két világ összecsapását.

A vágyak, álmok és remények feladása a hétköznapi élet kényelme érdekében gyengeségre utal. Az életben nincsenek mentségek, és a vágyak gyakran szemben állnak a valósággal, ami elkerülhetetlen törvényszerűségként jelenik meg. Az élet önálló értéke fontos, még ha nem is koronázzák emberi mérföldkövek.

Az igazi probléma azonban akkor jelentkezik, amikor az élet vágyak és álmok nélkül zajlik, hiszen ezek feladása sosem történik anélkül, hogy ne kísérnék küzdelmek. A küzdelem az emberi létezés másik alapvető jellemzője. Karinthy felnőttkori találkozása fiatalabb önmagával, bár reménytelenséget sugall, egy pszichoanalitikus újraélés is egyben, amely a múlt felidézésével mégis előremutató üzenetet hordoz.

A történet ironikus lezárása nem utasítja el a fiatal én győzni akaró, ambiciózus magatartását, sőt, éppen ellenkezőleg: egy újabb próbálkozás a szabad lehetőségek felfedezésére. Bár a mindennapi dolgokkal felépített világ nem pótolhatja a nagy álmokat, mégis emlékeztet rájuk, maradandó nyomot hagyva.

A novella befejezése többféleképpen értelmezhető. A fiatal fiú gúnyos búcsúja és az utolsó szavak kezdetben lenyűgöző hatást keltenek, de a jelenet hamar visszatér a hétköznapi realitások szintjére. A találkozó az író számára árucikké válik: „A téma szép – gondoltam magamban, felvidulva. – Versnek kicsit hosszú volna. De novellát lehet belőle csinálni. Röviden, szatirikusan. Ma úgyis kedd van, szállítanom illik valamit.”

Ennek ellenére a történet mélyen és maradandóan hat az író tudatára, miközben az olvasónak is szembesítő élményt nyújt: „És csak tompán fájt már a seb.”