Ernest Hemingway: A Kilimandzsáró hava olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések1 hónap ezelőtt031 perc

Szereplők:

Harry, a híres író (valószínűleg az író alteregója)

Helen, Harry gazdag felesége
Harry nagyapja
Molo, háziszolga az afrikai vadásztáborban
múltbéli szeretők, barátok, katonatársak, szomszédok, egyéb ismeretségek
Williamson, sérült katona
Compton, régi jó barát, „megmentő”
„a fiúk”
dögkeselyűk, hiénák, zsákmányvadak

Ernest Hemingway: A Kilimandzsáró hava olvasónapló

1. rész

Afrika csúcsán, a Kilimandzsárón, ahol a nyugati csúcsot nem véletlenül nevezik Isten házának, egy rejtélyes esemény helyszínéül szolgál. E csúcs közelében, ahol a magaslati levegő már-már érintetlen, egy leopárd teteme hever, annak eredetéről senki sem tud semmit – egy titok, ami magával ragadja a fantáziát.

A történetünk főhőse egy férfi, aki súlyos sérüléseket szenvedett, és most egy függőágyban fekszik, miközben a távolból három keselyű figyeli. Az események egy meghibásodott autó körül bontakoznak ki, ami miatt ő és társa, egy nő, a táborban rekedtek. A nő tehetetlenül szemléli a férfi küzdelmeit, próbál vigaszt nyújtani, de a férfi inkább a haláltól való félelmét veszekedéssel próbálja leküzdeni.

Miközben a nő reménykedik a mentőrepülő érkezésében, a férfi kétségbeesetten szembenéz a realitással, nem hitt a segítség érkezésében. A Kilimandzsáró zord környezete és a vadon rejtélyei között a túlélésért folytatott harc feszült pillanatai tárulnak elénk.

Egy súlyosan sérült férfi szívósan ragaszkodik az italhoz, annak ellenére, hogy felesége tart attól, hogy ártalmas lehet rá. Amint szopogatja az italt, gondolatai a lassú elmúláshoz kalandoznak; a gyógyíthatatlanul üszkösödő lábának fájdalmához, amit a körülmények nem engednek enyhülni. A fájdalom lassú enyhülése jelez számára: kevés ideje maradt, annak ellenére, hogy még sok minden van, amit meg szeretett volna írni.

A feleség bánatában elgondolkodik azon, hogy miért nem Párizst vagy Magyarországot választották Afrika helyett, ahol talán elkerülhették volna ezt a sorsot. Ezzel szemben a férfi a feleségének gazdagságát okolja a jelenlegi helyzetért. A nő értetlenül áll a kérdés előtt, hogy hogyan érdemelhettek ilyen sorsot, mire a férfi, félreértve a kérdést, a sérülése okait és annak fertőzöttségét részletezi, elárulva, hogy egy tüske okozta a lábán a sebet.

A feszült és fájdalmas beszélgetés drámai fordulatot vesz, amikor a férfi bevallja, hogy sosem szerette igazán a feleségét. Mindketten kimerültek, csalódottak és kétségbeesve érzik magukat ebben a tehetetlen helyzetben. A szavak mögött mély emberi érzések és meg nem értett vágyak bújnak meg, amelyek Afrika szívében váltak tragikus valósággá.

2. rész

Egy súlyosan sérült férfi gondolataiba engedünk bepillantást, aki a múltjának azon pillanatait idézi fel, amelyeket papírra kívánt volna vetni, de mindig csak halogatta. Közös motívumként a hó jelenik meg emlékeiben, mely végigkíséri élete legmeghatározóbb epizódjait.

Emlékei során végigkalauzol minket utazásain, melyek során a hóval borított Bulgáriát és más országokat is megjárta; háborús tapasztalatait is a hóhoz köti, ahol katonák halálát és egy sebesült szökevény drámai történetét meséli el, akit karácsonykor csendőrök elől rejtettek el.

A havas tájakon szerzett élmények között felidéz egy hóviharos estét, ahol kártyázás közben a külvilág zaját bombázás töri meg, és egy amerikai katonáról mesél, aki lelőtte az összes menekülő osztrákot. Emlékei azonban nem csak a háború borzalmait idézik fel, hanem a baráti együttlétet is, ahogy a síelés után egy füstös, borszagú fogadóban melegedtek fel. A férfi, bár testileg legyengült, emlékei és az írni vágyott történetek révén még mindig képes közvetíteni a múlt érzésvilágát.

3. rész

Egy újabb, éles hangvételű beszélgetés bontakozik ki a Kilimandzsáró lábánál rekedt férfi és nő között. A férfi, Harry, durván bánik feleségével, felhánytorgatva neki gazdagságát, és epés megjegyzéseivel könnyekig sérti. A konfliktus során, noha megveti a nőt, hazugsággal próbálja enyhíteni a feszültséget, mondván, hogy őt szereti a legjobban a világon.

Az est beköszöntével a tábor körül egyre több keselyű gyülekezik, fenyegető közelségbe merészkedve. E közben az asszony vadászni indul, míg Harry tovább fonja gondolatait. Kiderül, hogy életének lényeges szakasza már mögötte volt, amikor találkoztak, és hogy az asszony gazdagságának köszönhetően könnyebben sikerült megnyernie őt, mint korábbi szeretőit az igazsággal. Harry tervei között szerepelt a gazdag társaság körében eltöltött idők megörökítése, ám elkényelmesedett, és sosem írta meg azokat a történeteket, amiket szeretett volna.

Mire az asszony visszatér, sikeres vadászat után, már egy vadat is sikerült elejtenie vacsorára. Ő már középkorú, volt egy férje fiatalon, aki meghalt, majd Harryvel, a híres íróval találkozott, és végül meghódította őt. Most azonban szembesül azzal, hogy Harryt is elveszítheti.

Harry igyekszik kedvesen viselkedni, miközben a tábor körül hiéna árnya suhan el, ami már két hete minden nap megtörténik. A férfi érzi, hogy a halál egyre közelebb van, és a keselyűk gyülekezése csak megerősíti ezt az érzést. A nap végén a pár együtt tölti az estét, de a feszültség továbbra is érezhető a levegőben.

4. rész

Egy újabb visszaemlékezés tárul fel egy író életéből, aki szerelmi bánatát próbálja Konstantinápolyban enyhíteni, sikertelenül. Tudja, hogy elveszett párizsi szerelme volt az igazi, és minden más nőben őt keresi. Küzdelmei és fájdalmai végül arra késztetik, hogy levelet írjon szerelmének.

Az író története során szemtanúja lesz a háborúnak Törökországban, ahol számos halál és borzalom tárul elé. Ezek a rettenetes élmények nyomot hagynak benne, amikor visszatér Párizsba. Itt találkozik Tristan Tzarával, a dadaizmus egyik meghatározó alakjával, ami új perspektívát ad életének.

A férfi idővel megnyugszik, házasodik, és szinte már elégedetten él. Ám amikor megérkezik a válasz a régi kedvesétől, éppen felesége jelenlétében bontja ki a levelet. A kapcsolatuk bár külsőleg jól működik, gyakori veszekedések árnyékolják be. Az író folyamatosan figyeli környezetét, az embereket, akikkel találkozik, hogy később megörökíthesse őket írásaiban. Azonban most úgy érzi, ezeket a történeteket már soha nem fogja megírni.

5. rész

Ahogy az est leszáll a Kilimandzsáró táborhelyén, Harry szívét a tudat tölti el, hogy ez lesz utolsó éjszakája. Az asszony, bár reménykedik férje állapotának javulásában, és azt szeretné, ha „jó erőben maradna”, Harry már csak írni vágyik, ha lenne hozzá még ereje. Azonban az asszony nem hajlandó szembenézni a valósággal, így Harry, hogy kedvében járjon, mégis eszik a frissen lőtt vad húsból készült levesből.

Harry az est folyamán még utoljára megcsodálja felesége jól megőrzött arcát és testét. A várhatóan tiszta, nyugodt éjszakába tekintve, a férfi már oly gyenge, hogy veszekedni sem akar. Az éj csendje között Harry és az asszony még egyszer megosztják a teret, miközben a férfi békében készül elbúcsúzni az élettől.

6. rész

Az író fiatalkorának emlékeit egy régi, fehérre festett gerendaháza őrzi, amely nagyapjához kötődött és később tragikusan leégett. Ebben a házban a szarvasláb fogason függő puskák csövei is megolvadtak a tűzben.

A háborút követően, a nagy gazdasági világválság kitörésének idején egy németországi horgászkirándulás színesíti emlékeit. Egy ismerős hotel tulajdonos, aki akkoriban még jól élt, egy évvel később magának vetett véget.

Az író múltbéli képei festői ábrázolásokban élnek tovább: Franciaország festett virágai, melyek mellett a mocsok, a fertő, a szegénység, a bűz és a részegség egyaránt jelen van, ahogy a versenyautók és a fehérborozás is. Ezek a képek adták inspirációját legjobb műveihez, amelyeket Párizsban, kedvenc városában alkotott meg.

Párizsban, a nyüzsgő élet, a valódi élmények és a művészet központjában, az író a korábbi mészárlások, a szegénység és a részegség világában formálta meg legemlékezetesebb alkotásait, amelyek a város pezsgő életérzését örökítették meg.

7. rész

Harry az erőleves helyett inkább alkoholra vágyik utolsó éjszakáján. Gyenge, fáradt, és azt szeretné, hogy felesége hagyja végre magára. Végül elszenderedik.

8. rész

Az író múltjának sok rétege maradt papírra vetetlenül. Nemcsak a legnagyobb szerelme, Párizs vagy a megtapasztalt természeti csodák hiányoznak műveiből, hanem azok az örökre emlékezetébe vésődött, megrázó események is, mint például a féleszű háziszolga története a tanyán. A szolgát arra utasították, hogy megakadályozza a széna elvitelét, ám ő tragikus félreértésben egy szegény öregembert lőtt le, azt hivén, hogy cselekedeteért jutalmat kap. Végül bilincsben vitték el.

Ez csak egy a sok közül a soha meg nem írt történetek sorában. Az író elméjében legalább húsz hasonlóan megdöbbentő, megíratlan történet lebeg, melyek sosem kerültek napvilágra. Ezek az elszalasztott alkalmak formálják az író hagyatékának rejtett, meg nem valósult rétegeit, amelyek árnyalt képet festenek egy bonyolult életútról és azokról az életutakról, melyek mentén haladva az alkotó élete során járt.

9. rész

A gazdagok viszont túl unalmasak ahhoz, hogy érdemes legyen írni róla – ahogyan a felesége is. A gazdagok mások, mint a többi földi halandó – annyiban, hogy több a pénzük. Pedig régen azt hitte, hogy varázslatosak.

Ő viszont erős, és legyőz mindent – kivéve a halált, de azzal meg nem fog törődni, a fájdalom ellenére sem. Végül a fájdalom is elmúlik.

10. rész

Egy szörnyű háborús esemény története tárul elénk, amelyben Williamson tüzértiszt a főszereplő. Egy gránát találata következtében súlyosan megsebesült, belei kifordultak. Kétségbeesetten, sírva könyörgött a megváltó halálért, miközben a csatatér zaja folytatódott körülötte. „Az Úr sose mér az emberre olyat, amit nem bír ki” – mondják gyakran, hiszen idővel minden fájdalom elmúlik. Williamson azonban csak akkor talált megnyugvásra, amikor Harry, társa a megfelelő adag morfiumot adta be neki, ami véget vetett szenvedéseinek.

Ez a borzalmas esemény a háború kegyetlenségét és emberi szenvedését mutatja be, amely oly gyakran hagy mély nyomokat azokban, akik átélik. Williamson tragédiája rávilágít arra a kíméletlen valóságra, amellyel a harcterek hősei szembesülnek, és ami gyakran messze túlmutat az emberi tűrőképességen.

11. rész

Harry, aki a Kilimandzsáró alján várja sorsát, már-már unalmában találja a halál közeledtét. Ahogy a fájdalom enyhül, rájön, hogy a haldoklás is csak egy tevékenység, ami – mint minden, amit az ember túl hosszan végez – unalmassá válik. A halál már oly közel van hozzá, hogy bűzös leheletét érzi, próbálja azt elűzni, de erőtlenül nehezedik a mellkasára.

A körülötte zajló világ egyre távolibbá válik; még hallja, ahogy felesége utasítja a háziszolgát, hogy vigyék őt a sátorba, de már nem képes arra, hogy megkérje feleségét, zavarja el a halált. A végül bekövetkező változás pillanatában, amikor felemelik a függőágyát, mintha a nyomasztó súly is eltávozna mellkasáról, megadva neki a várt megkönnyebbülést.

12. rész

Egy váratlan fordulat révén Harry a repülőgép hangjára ébredt másnap reggel. A gép pilótája nem más, mint régi jó barátja, Compton, aki kifejezetten azért érkezett, hogy Harryt kórházba vigye, ahol kezelhetnék üszkös lábát.

A Lepke nevű gép, amely egy egyszemélyes jármű, csak Harryt tudja elszállítani, így feleségéért később kell visszatérnie. Az idő szorít, reggelire már nem marad alkalmuk, azonnal indulniuk kell. A repülő útközben üzemanyagért is le kell szálljon.

Barátai könnyedén emelik be Harryt, függőágyastul, a repülőgépre. Harry még integet nekik, majd az alattuk elterülő tájat szemléli: a táborukat, a fákat, a bozótot és a szökellő vadakat.

Végül az út során nem szükséges megállniuk üzemanyagért, de cserébe esőbe és viharba keverednek. Ahogy közelednek a Kilimandzsáróhoz, Harry megpillantja a havas csúcsot, amelyet a napsütés beborít. Ebben a pillanatban Harry megérti, hogy végül is oda fog eljutni, ahol mindig is lennie kellett.

13. rész

Mindeközben az afrikai éjben az asszony arra riad fel, hogy a mostanság szinte folyamatosan üvöltő hiéna emberszerű sírásba csapott át. Látja Harry testét a függőágyon, de a lélegzését nem hallja. A hiéna még mindig sír odakinn, ám az asszony nem hallja, mert túl hangosan dobog a szíve: Harry meghalt.

Ernest Hemingway: A Kilimandzsáró hava olvasónapló

Ernest Hemingway: A Kilimandzsáró hava olvasónapló ósszefoglalása:

Ernest Hemingway művei áthatolják a realizmus jegyei, amit különösen jól példáz „A Kilimandzsáró hava” című elbeszélésében. Az író, aki az életet mindig is tetteken keresztül értelmezte, valós tapasztalatait örökítette meg írásaiban. Ezt a gyakorlatias szemléletet mutatják meg rövid, tömör, tárgyilagos mondatai is, amelyek inkább a világ valós képét, mintsem az érzelmeket helyezik előtérbe.

A novella főszereplője egy olyan ember, aki valóban a földön járt. Életében mindent megtapasztalt, amit csak lehetett: háborút, szerelmet, vadászatot, a kisemberek és a gazdagok világát. Ezeket az élményeket nemcsak átélte, de a tökéletességre törekedve tudatosan is feldolgozta, érzékelte a szépségeket és a borzalmakat egyaránt, és néhányat sikerült is megörökítenie írásaiban.

Azonban Hemingway tudta, hogy a vég elkerülhetetlen, ám még ezt az utolsó kalandját is igyekezett teljes mértékben, méltóságteljesen megélni. „A Kilimandzsáró hava” nem csak egy történet egy ember utolsó napjairól, hanem egy búcsúzás is a világtól, amelyet oly nagy szenvedéllyel kutatott át élete során.