Apuleius: Az aranyszamár 2. rész olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések4 hét ezelőtt4 hét ezelőtt039 perc

Szereplők:

Apuleius: Az aranyszamár 1. rész olvasónapló — Apuleius: Az aranyszamár 2. rész olvasónapló

Lucius: a főszereplő, aki szamárrá változik
Milo: a szállásadó
Pamphilé: Milo felesége, hírhedt boszorkány
Fotis: szolgálónő Milo házában
Demeas: Lucius barátja (ő nincs jelen sehol)
Byrrhena: Lucius gazdag nagynénje

Apuleius: Az aranyszamár 2. rész olvasónapló

Thiasusnál, az előkelőnél

Thiasus, az előkelő férfi, aki hírnevét egy csodálatos szamárral növelte, olyan szolgát alkalmazott, aki lenyűgöző mutatványokra tanította az állatot. Lucius, a szamár, hamarosan a közönség kedvencévé vált, és ezzel Thiasus ismertsége is egyre nőtt. Amikor Thiasus hivatali pozíciót kapott, szamárral érkezett az általa rendezett játékokra, amelyeket egy ketrec előtt tartottak. Az emberek sorban álltak, hogy megtekintsék az állatot, és belépődíjat is fizettek érte.

A történet bizarr fordulatot vesz, amikor egy gazdag nő beleszeret a szamárba, Luciusba, és többször is fizet az állat felügyelőjének, hogy magános találkozókat szervezzenek számára. A felügyelő felhívja Thiasus figyelmét az új „látványosságra”. Mivel a nő nem hajlandó nyilvánosság előtt megismételni tettét, egy rabszolgát választanak ki, hogy ő vegye át a szerepet a különleges, kétségkívül megkérdőjelezhető eseményben.

Lucius azonban úgy dönt, hogy megszökik, mivel nem akar részt venni egy ilyen rendkívül kínos és veszélyes helyzetben, különösen nem a nyilvánosság előtt. A történet tovább bonyolódik, miközben egy színi előadást tartanak az aranyalma legendájáról, ahol Lucius elgondolkodik az istenek közötti korrupcióról és annak társadalmi következményeiről.

Végül újra szabadon, és emberként

Miután Lucius megszökik a színi előadás után, ahol jó bánásmódban részesült, így nem őrizték szigorúan, az estét a tengerparton tölti. Ott imádkozik az istenekhez, kérve őket, hogy változtassák vissza emberi formájára, cserébe szolgálatot ígérve nekik. Imádsága meghallgatásra talál: Isis istennő álmában megjelenik, és elmondja neki, mit kell tennie a visszaváltozáshoz.

Lucius az álmában kapott utasításokat követve bemegy a városba, ahol éppen Isis ünnepét tartják. Csatlakozik az ünnepi körmenethez és megközelíti Isis papját. A pap által nyújtott rózsát elfogyasztva visszanyeri emberi alakját, ami lenyűgözi a környezetét. Ezt követően Lucius életét Isis és Osiris isteneknek szenteli, és vagyoni helyzetét is rendezni tudja, mivel rokonai visszaadják neki örökségét.

Lucius hitéletéhez való elkötelezettségét tovább mélyíti, amikor beavattatja magát Isis kultuszába, ami jelentős anyagi áldozatokkal jár. Ennek következtében hosszú időn keresztül anyagi nehézségekkel küzd. Az istennő gyakran megjelenik álmaiban, próbára téve őt.

Később Rómába költözik, ahol ügyvédként telepszik le. Újra beavatja magát Isis kultuszába, mivel előző templomi ruháját a másik szentélyben hagyta, és emellett Osiris, a legfőbb isten kultuszába is belép. Osiris álmában jelenik meg előtte, és az istenek kegyéből Lucius sikeres és gazdag életet él. Végül Osiris papja és előljárója lesz.

A melléktörténetek

szerepében, vagy a mű szereplőin keresztül meséltet el. Ezek a történetek nem eredeti alkotások, hanem korabeli, jól ismert mesék. Ezek közül a legkiemelkedőbb és leghosszabb az Ámor és Psyché legendája.

Meroe (a boszorkány) bosszúja (I.k.)

Egy másik jelentős epizód a „Meroe (a boszorkány) bosszúja” című történet, amelyet Aristomenes mesél el. A történet Socrates tragikus halálát tárgyalja. Aristomenes hosszú idő után találkozik újra Socrates-szel, aki már leépült állapotban van. Barátja megpróbálja felvidítani, ellátja étellel és ruhával, és arra kéri, mesélje el, mi történt vele. Socrates elmondja, hogy rablók fosztották ki, majd egy boszorkány hírében álló kocsmárosnő magához vette, és varázslataival magához láncolta. Socrates azonban egyszer sikeresen megszökik tőle.

Miután mindketten egy fogadóban térnek nyugovóra, éjjel a boszorkány és segédje megtámadja őket. Aristomenes szeme láttára a boszorkány átszúrja Socrates torkát, kiemeli a szívét, majd eltűnik vele. Hihetetlen módon, reggel Socrates mégis felkel, és mindketten úgy gondolják, hogy csupán álmodtak, bár hasonló emlékekkel rendelkeznek az eseményekről. Később, egy patak mellett megállva Socrates váratlanul meghal az előző éjszaka történései miatt. Aristomenes, miután összeszedi magát, eltemeti barátját.

Thelyphron története (II.k)

Thelyphron, aki Thesszáliában tartózkodott, egy halottőrzés során veszítette el orrát és füleit. Thesszáliában gyakori a boszorkányság, és a boszorkányok friss halottak testrészeit használják varázslataikhoz, ezért elengedhetetlen, hogy a temetés előtt megőrizzék a halottak testét. Ez azonban nem könnyű feladat, mivel a boszorkányok varázslataikkal könnyedén álomba ringathatják az őrzőket. Thelyphron esetében is sikerült elaltatniuk.

A halott és Thelyphron neve megegyezett, így amikor a boszorkányok a halottat hívták a kripta bejáratához, Thelyphron kelt fel, és ment oda, elvarázsolva. A boszorkányok ekkor őt fosztották meg orrától és füleitől a halott helyett, majd viasszal pótolták a hiányzó testrészeket. Másnap Thelyphron és a halott rokonai örömmel tapasztalták, hogy a halott testén semmi fogyatkozás nem történt.

A valódi fordulat akkor következett be, amikor a halott férfi apja próbálta bizonyítani, hogy fiát annak felesége ölte meg. Egy egyiptomi pap segítségével rövid időre feltámasztotta fiát, aki elmondta, hogy felesége volt a gyilkos. A feltámadott férfi részletesen elmesélte az előző este történt eseményeket is, amikor Thelyphront állították mellé testének őrzésére. A meghatározó bizonyíték a Thelyphron orrával és füleivel kapcsolatos eltűnés volt, ami mindenkit meggyőzött az elmondottak valóságtartalmáról.

Amor és Psyché története (IV-VI. k.)

Egyszer volt, hol nem volt, egy gyönyörű királylány, aki a király harmadik leánya volt. Szépségét messze földről érkeztek megcsodálni az emberek. Azonban Venus istennő, akit az irigység lángja égetett, mivel a királylány szépsége miatt elmaradtak tőle az áldozatok, és egyesek már hozzá imádkoztak, bosszút forralt. Arra kérte fiát, Cupidót (Ámort), hogy bűvölje el a lányt, hogy szeressen bele egy szerencsétlen sorsú emberbe.

Psyché, a királylány, bár gyönyörű volt, mégsem voltak udvarlói, senki sem szeretett belé szerelmesen, és senki sem kérte meg a kezét. A Delphoi jóslatot követve szülei egy hegycsúcs tetejére vitték, hogy ott hagyják, és beteljesedjen a neki szánt sors. Psyché azonban nem halt meg, hanem egyedül rátalált egy palotára, ahová bement.

A palotában különös dolgokat tapasztalt: hallotta a szolgák mozgását és beszédét, de bár kiszolgálták, ő maga nem látta őket. Psyché ott maradt éjszakára, és ekkor érkezett meg a ház ura, aki megígérte neki, hogy rendelkezhet a palotával, ha az éjszakákat vele tölti. Mivel Psychének nem volt senkije, beleegyezett az ajánlatba.

A férfi, aki valójában Cupido volt, csak éjszakánként látogatta meg a palotát, és nem árulta el Psychének a kilétét, még az arcát sem mutatta meg neki.

Psyché, a gyönyörű királylány, akinek rokonai azt hitték, hogy meghalt, valójában egy titokzatos palotában élt. Nővérei, akik szeretnék megtudni, mi történt vele, kutatásra indultak. Cupido, aki igazából Psyché férje volt, figyelmeztette őt, hogy nővérei rossz szándékkal érkeznek, de végül Psyché rávette, hogy fogadhassa őket.

A nővérek irigykedtek, amikor meglátták Psyché jólétét, mivel ő gazdag és fiatal férjről hazudott nekik. A következő látogatás alkalmával Psyché ellentmondásba keveredett saját hazugságaival, és nővérei észrevették, hogy valójában nem ismeri férje valódi kinézetét. Félelmet keltve mondták el neki, hogy férje valójában egy szörnyeteg lehet, aki meg akarja enni őket, beleértve a születendő gyermeküket is. Azt tanácsolták, hogy ölje meg őt.

Psyché végül hallgatott nővéreire, és az éjszakára egy olajlámpást valamint egy kést készített. A lámpa fényénél felfedezte, hogy férje valójában a gyönyörű Cupido. Azonban véletlenül olajat cseppentett rá, ami felébresztette őt. Cupido ráébredt, hogy Psyché megszegte a bizalmát, és lámpa fényénél megnézte őt. Az olaj különös hatással volt rá, majdnem olyan mértékben, mint a kentaurok vére Herkulesre. Csalódottan és szomorúan Cupido elhagyta Psychét, és egy másik palotájába repült el.

Miután Psyché a mitológiai istenség, Pán tanácsainak hatására magához tér, kegyetlen bosszút áll nővérein. Elhiteti velük, hogy Cupido mostantól őket szeretné feleségül venni, mire a nővérek azonnal a hegycsúcsra sietnek, ahonnan Zephyros, a szél istene szokta őket át szállítani. Azonban most a szél istene nem jelenik meg, így nővérei tragikus halált halnak a szakadékban.

Ezután Psyché megpróbálja elnyerni az istenek jóindulatát, rendet tesz Ceres és Juno házaiban, de erőfeszítései hiábavalónak bizonyulnak. Közben Venus megtalálja beteg fiát, Cupidot, és miután megtudja, mi történt, kegyetlen bosszút forral és elrendeli Psyché felkutatását.

Miután Cupido felgyógyul, Jupiternél jár közben Psyché érdekében. Jupiter végül beleegyezik a házasságukba, de egy feltétellel: Cupidonak meg kell szereznie neki a világ legszebb nőjét. Miután ez teljesül, Psychét befogadják az istenek közé, és ő összeházasodik Amorról, azaz Cupidóval. Az események sorozata nemcsak a szerelmesek újraegyesülését, hanem Psyché istenné válását is magával hozta.

Charité története

Charité, egy fiatal nő hosszú ideig kapott udvarlásokat Thrasyllostól, egy előkelő, de erkölcsileg megkérdőjelezhető életű férfitól. Thrasyllos nehezen viselte, hogy Charité Tlepolemusnak, egy másik férfinek adta kezét. Bár látszólag beleegyezett a történtekbe, valójában alattomos bosszút forralt. Hosszú időn keresztül tettetve barátságot és bizalmat, Thrasyllos sikeresen közel került Tlepolemushoz.

Egy alkalommal vadászatra hívta Tlepolemust, ahol tervét végrehajtva megölte őt. Thrasyllosnak sikerült mindenkit meggyőznie arról, hogy Tlepolemust egy vadkan ölte meg. Azonban Charité egy álomban látta meg férjét, aki felfedte előtte az igazságot Thrasyllos árulásáról.

Még a gyászidő alatt is Thrasyllos házassági ajánlatokkal ostromolta Charité-t. Charité, meggyőződve álma valóságtartalmáról, bosszút forralt. Színlelt szerelmet, majd amikor az alkalom adódott, Thrasyllos mindkét szemét kiszúrta. A tragédia végül Charité öngyilkosságával ért véget.

A hordó története

Egy szegény athéni férfi, akit felesége rendszeresen megcsalt, különösen pikáns helyzetbe került egy alkalommal. Amikor a férfi elment otthonról, hogy fizetett esküdtként szolgáljon a bíróságon, a felesége azonnal behívta szeretőjét. A pár a ház belső részében, bezárt ajtókkal kezdte meg a tiltott találkozót, ám a férj váratlanul visszatért, miután rájött, hogy aznap nincs ítélkezés.

A feleség gyorsan elrejtette szeretőjét egy hordóban, majd kinyitotta az ajtót. A férj nem gyanakodott semmit, sőt, még meg is dicsérte feleségét, hogy milyen jól zárta le az ajtót a rossz közbiztonság miatt. A feleség azonban ekkor kritizálta férjét, hogy túl hamar jött vissza, és lustasággal vádolta meg.

A helyzetet tovább bonyolította, hogy a feleség azt állította, éppen eladta egyik hordójukat, és a vevő éppen azt szemléli. Ezt úgy mondta, hogy a szeretője is meghallja odabent. A szerető gyorsan átvette a vevő szerepét, és panaszkodott a hordó belsejének tisztaságára.

A férj, aki teljesen hiszékeny volt, lámpást és kaparót ragadott, és belebújt a hordóba, hogy kitakarítsa. A feleség pedig irányította őt, hogy hol takarítson. Eközben a szerető kihasználta a helyzetet, és hátulról kielégítette vágyait a feleséggel. A szerető végül kifizette a hordó árát, és a férjjel elcipeltette azt a város túlsó felébe található házába. Így a férj, tudtán kívül, segített eltávolítani a „bizonyítékot”.

Philesiterus, a talpraesett szerető esete

Philesiterus régóta szeretett volna közelebb kerülni Aretéhez, egy gyönyörű, de elérhetetlen nőhöz. Az alkalmat a férj üzleti útra történő távozása adta meg, bár a férj szigorúan megtiltotta feleségének, hogy távollétében elhagyja a házat, és Myrmex nevű szolgáját bízta meg a nő erényének őrizetével. Philesiterus mégis sikeresen megvesztegette a szolgát, így titkos találkozókra kerülhetett sor Aretéval a férj házában.

A történet fordulatot vett, amikor a férj váratlanul korábban tért haza. A riasztott szerelmesek közül Philesiterus sikeresen elmenekült, de sietségében otthagyta a papucsát, amit a férj megtalált. A férj magyarázatot követelt a szolgától.

A helyzet még bonyolódott, amikor a szolga a papucsot kézben tartva sétált az utcán, és Philesiterus véletlenül rátalált. A szerető gyorsan reagált: azt állította, hogy a szolga a fürdőben lopta el tőle a papucsát, és azonnal visszavette. A férj megkönnyebbült, hiszen úgy érezte, hogy a történtek nem fenyegetik házasságát, és megnyugodott abban a hitben, hogy felesége hű maradt hozzá.

A meghiúsult mérgezés története

Egy családi tragédia majdnem borzalmas véget ért, amikor egy férfi második felesége beleszeretett mostohafiába, és megpróbálta megmérgezni a fiút. Az eset végül egy fordulatos bírósági tárgyalásba torkollott, amely az utolsó pillanatban derítette ki az igazságot.

A családfőnek két fia volt: egy körülbelül 20 éves, az első feleségétől származó, jól nevelt fiatalember, és egy körülbelül 12 éves fiú a jelenlegi feleségétől. A fiatalabb fiút a mostohaanyja szerelmi ajánlataival zaklatta, ám a fiú visszautasította őt. A visszautasítás és a félelem, hogy a fiú elmondhatja az esetet apjának, arra késztette az asszonyt, hogy megpróbálja megmérgezni őt. Azonban terve kudarcba fulladt, amikor saját vérszerinti fia itta meg véletlenül a mérget.

Amikor a férj hazatért, felesége álnok módon az idősebb fiút vádolta meg saját gyermekének megmérgezésével. Az ügy bíróságra került, ahol az idősebb fiú kétségbeesetten védekezett az alaptalan vádak ellen. A per során már majdnem elítélték, amikor egy váratlan fordulat következett: egy orvos tanúvallomást tett. Elmondta, hogy a feleség szolgálója nemrég mérget kért tőle, de ő, gyanítva a szándékot, álomport adott neki, amely tetszhalott állapotot idéz elő az elfogyasztójában.

A bíróság azonnal elrendelte a sírbolt felnyitását, ahol megtalálták a „mérgezés” áldozatát, aki éppen felébredt hosszú álmából. Ezzel egyértelművé vált, hogy ha az asszony tervét siker koronázza, ő lett volna a gyilkos. A bíróság végül az asszonyt ítélte el a kísérleti gyilkosság miatt.

A rabnő története

Egy asszonyt súlyos bűncselekmények, köztük családtagjai meggyilkolásáért ítéltek el. Az asszony először férje húgát ölte meg féltékenységből, akitől csupán a lány bátyja és anyja tudta, hogy rokonaik. Ezt követően férje halálát tervezte meg, miután a férfi megtudta a gyilkosságot. Mivel a férje már amúgy is beteg volt húga halála miatt, az asszony egy orvost hívott, akinek fizetett azért, hogy méreggel kevert gyógyszert adjon a férfinak.

Az asszony azonban ravasz módon arra kényszerítette az orvost, hogy ő is igyon a méreggel kevert italból, hogy a rokonok előtt bizonyítsa, a gyógyszer nem mérgező. Az orvos kénytelen volt inni, majd rohant volna haza ellenszérumért, de az asszony különböző ürügyekkel feltartotta, így mire hazaért, már nem maradt ideje az ellenszer elkészítésére, és meghalt. Halála előtt azonban elmondta a történteket feleségének.

Az elhunyt orvos özvegye próbálta anyagi kompenzációval rendezni az ügyet az asszonnyal, ahogyan férje tanácsolta. Az asszony azonban további adag méreget kért, ezúttal saját fiának megölésére szándékozott, hogy férje vagyona rá szálljon. Az orvos özvegye ezt már nem hagyhatta figyelmen kívül, ezért a helytartóhoz, aki egyben a tartomány bírája is volt, fordult, és feladta az asszonyt. Az ügy gyorsan bíróság elé került, ahol a nőt bűnösnek találták, és vadállatok elé vetésre ítélték.

Utószó – (A szerzőről és művéről)

„Az aranyszamár” című regény a Kr. u. 2. században íródott, és az ókori latin irodalom egyik egyedülálló alkotásának számít. A mű szerzője, Apuleius, az ókor egyik jelentős és egyben ellentmondásos alakja volt, akit kiváló szónokként és ügyvédként is elismertek. Ugyanakkor a keresztény egyház hírhedt varázslónak tartotta, amely később irodalmi támadások célpontjává tette.

Apuleius a regény főhősének, Luciusnak karakterét saját magáról mintázta, így az önéletrajzi elemekkel átitatott történet még személyesebbé válik. Mindkét figura – Apuleius és Lucius – mélyen érdeklődtek a misztika iránt, és széleskörű ismeretekkel rendelkeztek, amelyeket az athéni akadémián szereztek, különös figyelmet fordítva Platón filozófiájára.

„Az aranyszamár” több, mint egy egyszerű antik történet: gazdag szövegvilágú, fantasztikus elemekkel tűzdelt mű, amelyben horror és erotika is szerepet kap. A főhős, Lucius, szamárbőrbe bújva különleges helyzetekbe keveredik, így Apuleius lehetőséget kap arra, hogy az embereket „meztelenségükben”, őszinteségük egy-egy pillanatában ábrázolja. Ez a megközelítés Jonathan Swift „Gulliver utazásai”-hoz hasonlóan pesszimista világképet tár elénk. Az alkotás mélyebb mondanivalója a végére válik teljesen világossá, miközben filozófiai és társadalomkritikai elemeket is felvet.

Apuleius műve, „Az aranyszamár” különbözik Swift írásától, mert bár hasonlóan kritikus hangvételű, mégis tartalmaz reményt. A történet végén Lucius, a főhős, Isis istennő segítségével visszanyeri emberi formáját, és hálából életét az istennőnek szenteli. Apuleius ezzel a fordulattal a vallásban látja a megoldást az emberi szenvedésre, a félelmek enyhítésére, és egyfajta megnyugvást kínál a túlvilágon, ellentétben a földi élet gyötrelmeivel.

„Az aranyszamár” a maga korában kiemelkedő műnek számított, és emlékeztet a latin irodalom augustusi aranykorára. Apuleius regénye azért maradt fenn teljes egészében, mivel ő volt az egyetlen, aki a szamárrá változás történetét ilyen formában dolgozta fel. A regény számos akkoriban ismert történetet örökített meg, így megőrizve azokat a feledés homályától. Hatása tartós volt, több mint ezer évvel később Boccaccio is felhasználta elemeket a Dekameron című művében.