Szereplők:
narrátor
Monsieur C. Auguste Dupin, az elbeszélő barátja
Mademoiselle Camilla L’Espanaye, az egyik áldozat
Mademoiselle Camilla L’Espanaye lánya, a másik áldozat
Pauline Dubourg, mosónő, tanú
Pierre Moreau, trafikos, tanú
Isidore Muset, zsandár, tanú
Henri Duval, ezüstműves, szomszéd, tanú
Odenheimer, vendéglős, tanú
Jules Mignaud, bankár, tanú
Adolphe Le Bon, banktisztviselő, tanú, később gyanúsított
William Bird, szabó, tanú
Alfonozo Garcio, temetkezési vállalkozó, tanú
Alberto Montani, cukrász, tanú
Paul Dumas, orvos, aki megvizsgálta az áldozatokat
Alexandre Etienne sebész, aki megvizsgálta az áldozatokat
Edgar Allan Poe „A Morgue utcai kettős gyilkosság” című novellája, amely 1841-ben látott napvilágot a Graham’s Magazine hasábjain, az irodalomtörténet számára az első detektívtörténetként szolgál. Poe munkásságának ezen darabja, amelyet saját szavaival „gondolkodtató mesék” közé sorol, úttörője volt a műfajnak, noha korábbi hasonló tematikájú alkotások, mint E. T. A. Hoffmann „Scuderi kisasszony” (1819) vagy Voltaire „Zadig” (1748) című művei már megelőzték.
Magyar nyelven először 1875-ben jelent meg a novella, Mikszáth Kálmán fordításában, „Rejtélyes gyilkosság” címmel a Mulattató című újságban. A második magyar nyelvű fordítás Király György tolmácsolásában „A Morgue-utczai gyilkosság” címmel került közreadásra 1920-ban a Révai Testvérek Klasszikus Regénytár-Uj sorozat kiadványában. 1934-ben Pásztor Árpád újrafordításában „A Morgue utcai kettős gyilkosság” címmel jelent meg a mű, tovább gazdagítva a magyar irodalmi tárházat.
Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság olvasónapló
A történet egy brutális kettős gyilkosság felderítéséről szól. A rendőrség tehetetlenül áll a megoldhatatlannak tűnő rejtély előtt, de Dupin, az elszegényedett, de jó családból való főhős sikeresen „kinyomozza”. Méghozzá szinte csakis az analitikus gondolkodás segítségével.
1. rész:
Az elbeszélő az analitikus értelem működését elemezve részletesen bemutatja, hogy miként manifesztálódik a zsenialitás megfigyelésen és következtetésen keresztül. Az elemzést számos játék, mint a sakk, ostábla és a whist segítségével szemlélteti, rávilágítva arra, hogyan különböznek egymástól a puszta tehetség és az analitikus elme mélyebb megértése.
2. rész:
A történet egy eseményre tekint vissza, amely az 1800-as évek tavaszán történt. Ekkor ismerkedett meg a narrátor Monsieur C. Auguste Dupinnal, egy hajdani előkelő, de mára elszegényedett család sarjával. A két férfi barátságot kötött és együtt is költöztek, aminek során a narrátor személyesen is tapasztalhatta Dupin rendkívüli képességeit. Dupin képes volt „olvasni a gondolataiban”, és ezt követően részletesen elmagyarázta, hogy milyen megfigyelések alapján jutott el a narrátor gondolatainak megfejtéséig.
3. rész
A mindennapi rutinjukat egy újságcikk rázta meg, amely egy friss, borzalmas és titokzatos kettős gyilkosság részleteiről számolt be. Az esemény hajnalban történt, és az áldozatok Mademoiselle Camilla L’Espanaye és lánya voltak, akik a Rue Morgue, azaz a Hullaház utcában található épület negyedik emeletén éltek.
A gyilkosság helyszínén az ajtó belülről volt bezárva, így a bejárathoz betörésre került sor, ahol a behatolókat véres, kaotikus jelenet fogadta. A lakásban mindenfelé véres hajcsomók, ruhadarabok, Napóleon-aranyak és ékszerek hevertek szanaszét. A lány felkoncolt holttestét a kéményben rejtették el, míg édesanyját a ház mögötti szűk udvarban találták meg szörnyű állapotban; a nő torkán mély vágás húzódott, és feje érintésre levált a nyakról.
4. rész
A rendőrség számos embert kihallgatott, kapcsolatban az előző nap hajnalban történt brutális gyilkossággal, de a rejtély továbbra is megoldatlan maradt. A tanúk között szerepeltek a szomszédok és a környékbeli kereskedők, akik jól ismerték az áldozatokat, valamint egy helyi bank vezetői, ahonnan az áldozatok nemrég jelentős összeget vettek fel. A holttesteket vizsgáló orvosokat is kikérdezték.
A helyszínen tartózkodó tanúk egyöntetűen beszámoltak arról, hogy két különböző hangot hallottak a gyilkosság idején: egy durva, franciául beszélő („mon Dieu”: Istenem), és egy rikácsoló, ismeretlen nyelven hadaró hangot. Minden tanú egy olyan nyelven hallotta ezt a hangot, amelyet nem ismert.
Annak ellenére, hogy a szoba belülről volt bezárva, és a sikolyokra, dulakodásra odasietők nem találtak senkit a helyszínen, az ablakok is zárva voltak. Az újság későbbi jelentése szerint Adolphe Le Bon banktisztviselőt letartóztatták, noha konkrét bizonyítékot nem találtak ellene.
5. rész
Dupin érdeklődéssel követi a kettős gyilkosság ügyének fejleményeit, de részleteit nem osztja meg barátjával. Csak annyit jegyzett meg, hogy a vizsgálat jelenlegi iránya mellett nincs érdemi elemzésre ok. A rendőrséget pedig kritizálja rövidlátásuk és korlátoltságuk miatt, úgy véli, hogy eddigi eredményeiket csupán a szorgalmuknak és buzgóságuknak köszönhetik, nem a tehetségüknek.
Mivel jó kapcsolatot ápol a rendőrfőnökkel, együtt látogatnak el a helyszínre. Dupin rendkívüli alapossággal vizsgálja át a házat, a környéket és a holttesteket is. Barátjától csak annyit kérdez, vett-e észre valami különöset, de az elbeszélő nem tud érdemben válaszolni. Dupin hangsúlyozza, hogy a rendőrség a gyilkosság okával van elfoglalva, de nem próbálja megfejteni az eset rendkívüli kegyetlenségét.
6. rész
Dupin már korán leszögezte, hogy az elemzése szerint az idős asszony nem ölhette meg a lányát, majd önmagát. Megfigyelése szerint különös, hogy a tanúk az ismeretlen beszédet mind olyan nyelven hallották, amit nem ismertek.
Dupin megosztotta azt is, hogyan jutott arra a következtetésre, hogy az elkövető az ablakon keresztül mászhatott be, és hogy milyen különleges erővel és képességekkel kellett rendelkeznie a gyilkosnak. Az elbeszélő ezek alapján feltételezte, hogy a tettes egy dühöngő elmebeteg lehetett, azonban Dupin más következtetésre jutott.
Dupin magyarázata és a bizonyítékok, mint például a nem emberi eredetű kitépett szőrcsomó, világossá tették, hogy az elkövető nem emberi lény. A tettes valójában egy indiai vörös orangután, amit a helyszínen talált lenyomatokból készült kézrajz is megerősít.
7. rész
A beszélgetés során Dupin felfedi, hogy újsághirdetést adott fel az orangután tulajdonosának felkutatására. A tulajdonos, egy matróz, aki ugyan nem a gyilkosság elkövetője, de eseményekben részt vett, hamarosan megjelenik, hogy visszaszerezze állatát. A matróz kész pénzt ajánlani az orangutánért, Dupin azonban azt kéri tőle, mesélje el részletesen a gyilkosság körülményeit.
A matróz elmondása szerint egy borneói utazás során fogott be egy vad orangutánt, amelyet biztonságosan kellett volna elhelyeznie. A majom azonban megszökött, az utcára menekült, majd a villámhárítón és az ablaktáblába kapaszkodva behatolt az áldozatok lakásába. Az ablak becsukódott mögötte, így a matróz nem tudott utána menni, és kénytelen volt végignézni, ahogy az ijedt állat megvadul a pánikban és a dulakodásban, ami végül két ember brutális halálához vezetett. A matróz, megdöbbent a történteken, elmenekült, hátrahagyva az orangutánt.
A történet végén kiderül, hogy az állatot végül a gazdája befogta, és hogy a gyanúsítottat elengedték. Dupin ezzel jelentős győzelmet aratott a rendőrfőnök felett.
