Déry Tibor: Niki (Egy kutya története) olvasónapló

Olvasónaplók, verselemzések1 hét ezelőtt025 perc

Déry Tibor: Niki (Egy kutya története) olvasónapló

Déry Tibor „Niki” című kisregénye, melynek teljes címe „Egy kutya története”, 1955 végén készült el, és először az Új Hang irodalmi folyóirat 1956. júniusi és júliusi számában jelent meg két részletben. A mű hamarosan, még ugyanabban az évben, ősszel könyv formájában is elérhetővé vált a Magvető kiadó kisregénysorozatában. Ezt a kiadást az író szabadulása és irodalmi visszatérése után több újabb verzió követte.

A kisregény nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is sikeres volt, angol, francia, német és olasz nyelveken egyaránt. Ezen túlmenően kulcsszerepet játszott abban, hogy Déry Tibor művei az ötvenes évek végén és a hatvanas években a nyugati szellemi körökben is elismerésre találtak. A szerzőt munkásságáért irodalmi Nobel-díjra is felterjesztették, ami tovább növelte nemzetközi hírnevét.

Szereplők:

Niki – foxterrier-keverék kiskutya
Ancsa János – mérnök
Ancsa Jánosné – a felesége
Jegyes-Molnár Vince – a mérnök barátja
Patyi András – társbérlő Ancsáék pesti lakásában
Patyi Andrásné – a felesége
A horthysta ezredes – Niki előző gazdája

Déry Tibor: Niki (Egy kutya története) olvasónapló

János Ancsa, egy salgótarjáni bányászcsalád mérnöki és tanári végzettséggel rendelkező leszármazottja, és felesége, a negyvenöt éves Csobánkán élnek, két bérelt szobában. A házaspár életét tragikus veszteség árnyékolja, ugyanis egyetlen fiuk a második világháborúban, Voronyezs közelében halt meg. 1948 tavaszán egy váratlan vendég, egy foxterrier-keverék kutya tűnik fel náluk vacsoraidőben, és ezt követően rendszeresen megjelenik.

A harmadik napon már a vacsora előtt ott várja őket, és a következő napokban is rendre megérkezik pontosan a szokott időben. Később, amikor a mérnök Pestről hazatér, a kutya már a buszmegállóban is várja őt, és lelkes ugrálással köszönti.

Bár a kutya nem az övék, János Ancsa és felesége kezdetben vonakodnak tőle, hogy hozzászokjanak, így egymás között különféle beceneveken, mint „per kutyának” vagy „per foxinak” emlegetik. Később azonban kiderül, hogy a kutya neve Niki. További információk szerint Niki egy korábbi horthysta ezredes tulajdona, aki már nyugdíjas éveit tölti, és mindössze három házzal lakik tőlük. A kutya úgy került a házaspárhoz, hogy az ezredes ideiglenesen megőrzésre adta nekik.

Nem sokkal később Ancsa János és felesége felfedezték, hogy a kutya vemhes. János próbálkozott elzavarni őt, ám erőszak nélkül, csupán szavakkal igyekezett kifejezni szándékát. A kutya azonban nem tágított, és bár zavarba jött a helyzettől, kitartóan visszatért, még akkor is, amikor a ház kapuját bezárták előtte. Továbbra is megjelent a buszmegállóban, mint korábban. Három napra eltűnt, de a negyedik napon ismét visszatért, hogy bemutassa karcsúságát, majd sietett vissza kölykeihez.

Ezt követően Ancsáné elhatározta, hogy felkeresi az ezredest, és megvásárolja tőle a kutyát. Az ezredes azonban nem volt hajlandó eladni neki. János Ancsa kommunista meggyőződése miatt – ő a proletárdiktatúra idején csatlakozott először a kommunista párthoz, és 1939 végén a Szociáldemokrata Párt tagja lett – az ezredes elutasította az ajánlatot. Azt állította, hogy a kutyát már másnak ígérte, a kölykeit pedig, kivéve egyet, már eladta, de azt az egyet is ajándékba adja másnak.

Miután Ancsaék tíz forintért megvásárolták Nikit egy parasztgazdától, akinek az ezredes ajándékozta a kutyát, kapcsolatuk a kis állattal egyre szorosabbá vált. A kötelék még inkább elmélyült, amikor először szólították a kutyát a nevén. Niki a házaspártól kizárólag szeretetet kapott; nem érte sem verbális, sem fizikai bántalmazás, és szabadságát sem korlátozták, miután teljes mértékben magukhoz vették.

Azonban bizonyos alapvető szabályokat bevezettek: Niki nem „koldulhatott” étkezés közben, nem vadászhatott a háznál tartott baromfira, és nem hempereghetett állati hulladékban. A kutya gyorsan elsajátította és betartotta ezeket az irányelveket.

Nem sokkal később, mikor Niki kölykeit várta, Ancsa Jánost kinevezték a Bányagépgyár vállalatvezetőjévé. Az új pozícióval egy budapesti lakást is kiutaltak a családnak a Jászai Mari téren. A család úgy döntött, hogy kedvenc kutyájukat is magukkal viszik az új otthonba, és október elején el is indultak.

A kutya nehezen alkalmazkodott az új környezethez, a szűkös élettér és a pórázon való sétáltatás idegen volt számára. Néhány hét elteltével Ancsa Jánost felfüggesztették állásából, miután fegyelmi eljárás keretében eltávolított egy sikkasztással és lopással vádolt munkatársat a gyárból.

Ezt követően több ideje maradt arra, hogy Niki nevelésére koncentráljon. Gyakran vitték sétálni a Duna-partra, ahol nem ritkán csatlakozott hozzájuk Jegyes-Molnár Vince, a mérnök gyerekkori ismerőse, aki hosszú évekig dolgozott Ancsa alatt, és most újra együtt dolgoztak a Bányagépgyárban. Niki csak lassan barátkozott meg a nagydarab, hallgatag férfival, és egyszer még meg is ijedt tőle, amikor Vince mozgatta a füleit.

Novemberben Ancsa János új munkahelyet kapott egy kisebb újpesti gépgyárban, ahol alárendelt pozícióban, gépészmérnöki feladatokkal bízták meg, annak ellenére, hogy ő bányamérnöki képesítéssel rendelkezett. Mivel új állása sok időt vett igénybe, a családi kutya, Niki gondozása leginkább feleségére hárult. Az asszony, bár a pártszervezet megbízásából népnevelői körutakon vett részt és az MNDSZ-ben kisegítő irodai munkát végzett, egészségi állapota miatt kerülte a komolyabb hivatali feladatokat.

A következő év márciusában, amikor Niki tüzelni kezdett, az asszony kénytelen volt magával vinni férje egyik esernyőjét a séták során, hogy azzal elzavarja a kitartó „udvarlókat”, akiket a kistestű kutya már nem tudott magától távol tartani.

Május végén Ancsa János azzal a hírrel tért haza, hogy letartóztatták a külügyminisztert. A mérnök egyre mélyebb rosszkedvvel küzdött, mert bár igyekezett olyan munkát találni, amely megfelelt volna szakmai képesítésének, folyamatosan egyik vállalattól a másikig helyezték.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy több párttagot is letartóztattak, és néhányukat ki is végezték. Ancsa hangulata nemcsak feleségére, hanem a családi kutyára, Nikire is rányomta bélyegét. Niki számára a városi élet új kihívásokkal járt: Csobánkán szabadon élvezhette a környezetet, míg a városban számos korlátozáshoz kellett alkalmazkodnia, és az is problémát okozott, hogy gazdasszonya betegségei miatt egyre kevesebb sétát tudtak tenni. Hogy enyhítse unalmát, a gazdáitól kapott egy labdát, amely hamar a kedvenc játékszerévé vált, még akkor is, amikor az kilyukadt és leeresztett.

A kutya egyre nagyobb szeretettel viszonyult gazdáihoz, és a legboldogabb pillanatai akkor voltak, amikor együtt lehetett velük. Ez a boldogság azonban rövid életűnek bizonyult, mivel 1950 augusztusában Ancsa Jánost letartóztatták. Aznap reggel, amikor munkába indult, a munkahelyén semmilyen információt nem kaptak róla. Ancsáné egy teljes évig nem tudott semmit férje sorsáról, és ebben az időszakban életkörülményeik, ő és kutyájuk, jelentősen romlottak.

Ancsánét figyelmeztették, hogy ne keresse férjét, és munkát sehol sem kapott, így takarításból, majd otthoni bérmunkából tartotta el magát és Nikit, akit minden nehézség ellenére megtartott. A kutya gazdája iránti vágyakozását próbálta enyhíteni azzal, hogy férje utolsó viselt hálóruháját fekhelyére terítette.

Ancsáné helyzete tovább nehezedett, mivel a szomszédok férje ügyének következményeként rossz szemmel tekintettek rá, és bár próbált észrevétlen maradni, egy éjszaka kénytelen volt magához venni kutyáját, Nikit, hogy csillapítsa annak vonítását.

A helyzetet tovább súlyosbította, amikor egy sétáltatás során a helyi rendőrök elkezdték üldözni a kutyát. Az asszony csak úgy tudta megvédeni Nikit, hogy lefizette a rendőröket.

Nem sokkal ezután a körzeti pártszervezetbe hívták Ancsánét, ahol felvetették neki, hogy nem gondolkodott-e el a férjétől való elváláson. Pár hét múlva egy négyfős családot, Patyi Andrást, a Ganz Villany műszerészét és családját helyezték be társbérlőként a lakásába.

Ancsáné és Niki ekkor ismerkedtek meg Patyi Andrással és feleségével. A barátság gyorsan kialakult, és a házaspár rendszeresen elkísérte őket a sétákra. A fizikailag meggyengült kutya Patyi segítségével jobban élvezte a játékokat, mivel a férfi messzebbre tudta hajítani neki a köveket.

Ancsáné lelkiállapotát javította a hír, hogy férje életben van és írni fog neki, amit Jegyes-Molnár Vince szervezett meg. A barátok helyzetéről csak fél évvel a történtek után szerzett tudomást, de a hír reményt adott a feleségnek. A séták ezután gyakoribbá váltak, és Ancsáné sok időt töltött beszélgetéssel Nikivel, próbálva lelki erőt adni neki.

A helyzetükön nemcsak Jegyes-Molnár próbált könnyíteni, hanem Patyi András is, aki munkahelyén rendszeresen felajánlotta az Ancsáéknak szükséges segítséget. Érvelése szerint nem lehet egy politikai vádakkal illetett férfi ártatlan feleségét a szocializmus nevében éhhalálra ítélni.

Egy alkalommal Patyi András részegen tért haza, és örömében, amikor elébe szaladt Niki, fájdalmat okozott neki. Másnap megpróbált bocsánatot kérni a kutya gazdájától, de a korábban jó kapcsolatuk nem állt helyre. Kiderült, hogy Patyi azért italozott, mert a harmadik Békekölcsön jegyzéséhez propagandistának osztották be, és az embereket az életszínvonal emelkedéséről kellett meggyőznie.

Bár Niki megbocsátott volna, Ancsáné nem engedte a kutyát a részeges Patyihoz. Különösen fájt neki, hogy a kutya már Patyit várta haza, mint egykor férjét.

Egy nap Jegyes-Molnár Vince meglepetésszerűen elvitte Ancsánét és Nikit Csobánkára, ahol a kutya utolsó boldog napját töltötte. Niki élvezte a napot, és igyekezett felidézni minden régi emléket. Ennek része volt egy nyúl megkergetése is, amit korábban is tett a gazdáival. A nyúlvadászat azonban ezúttal is eredménytelenül zárult, mivel a kutya hamar elfáradt.

Az utazás után Ancsáné úgy döntött, hogy pároztatja Nikit, bízva abban, hogy az anyai örömök visszaadhatják a kutya életkedvét. A tervet azonban keresztülhúzta a kutya betegsége: megfázott, és bár két nap alatt felépült, egy rejtélyes betegség következtében állapota súlyosbodott. A nő kétszer is próbálta kivizsgáltatni a kutyát.

Egy alkalommal az állatorvosi főiskolára akarta vinni, de Niki ellenállt, és amikor karjából kiugrott, rosszul esett, oldalát is beütötte. Míg a földön vinnyogva feküdt, egy nő érkezett hozzájuk, aki egy kalitkában papagájt hozott. A madár a kutya látványára elkezdett kiabálni: „Meghalt az édes… meghalt az édes, édes, édes!” A nő hazavitte Nikit, aki a szekrény alá bújt, és ott nem jött elő.

Másnap Patyiék egy állatorvos barátja próbálta megvizsgálni a kutyát, de Niki nem hagyta magát kicsalni, és Ancsáné határozottan elutasította, hogy bottal próbálják kizavarni. Niki rövid időn belül elpusztult; gazdasszonya úgy vélte, hogy halálát a szabadság és gazdája elvesztése okozta. Halála után nem sokkal a mérnök hazatért, de csak a kutya holttestével találkozott. A férj nem értette letartóztatása és szabadon bocsátása okait. Ancsák végül úgy döntöttek, hogy eltemetik Nikit, és emlékül megtartják egyik kedvenc játékát, egy követ.