Verne: Sándor Mátyás olvasónapló

Verne: Sándor Mátyás olvasónapló
Verne: Sándor Mátyás olvasónapló
Verne: Sándor Mátyás olvasónapló

A Sándor Mátyás Jules Verne 1885-ben megjelent kalandregénye a négy magyar vonatkozású Verne-mű közül a legszorosabban kapcsolódik a magyar történelemhez. Bár a regény cselekményének jelentős része nem Magyarországon játszódik, a mű számos magyar elemet tartalmaz.

A regény először folytatásos formában a Le Temps című francia napilapban jelent meg 1885. június 16. és szeptember 20. között. Könyv formájában először a három kötetet külön-külön publikálták: az első kötet 1885. július 27-én, a második 1885. augusztus 17-én, a harmadik pedig október 26-án jelent meg. A teljes regény egyetlen kötetben, illusztrációkkal kiegészítve, 1885. november 19-én látott napvilágot. A könyv kiadója Pierre-Jules Hetzel volt, a mű pedig a Különleges utazások sorozat részét képezte. Az illusztrációkat Léon Benett készítette.

A regényből Verne életében több sikeres színházi adaptáció is született, és a mű azóta is inspirálja a színpadot. Magyarországon számos színpadi feldolgozása létezik, melyek a mai napig népszerűek.

Szereplők:

  • Sándor Mátyás gróf, erdélyi nemes
  • Rena, Sándor Mátyás felesége
  • Sándor Száva, Sándor Mátyás és Rena lánya
  • Szathmár László gróf, magyar nemes
  • Báthory István professzor
  • Báthoryné
  • Báthory Péter, Báthory István fia
  • Boros, Báthoryné szolgája
  • Andrea Ferrato, adriai halász
  • Maria Ferrato, Andrea Ferrato lánya
  • Luigi Ferrato, Andrea Ferrato fia, Maria öccse
  • Torontál Simon bankár
  • Torontál Simon felesége
  • Torontál Száva, a bankár lánya
  • Sárkány, könyvelő, tripoli kalandor
  • Namir, marokkói nő
  • Zirone, szicíliai bűnöző
  • Carpena, spanyol, sótelepi munkás, bűnöző
  • Antekirtt doktor
  • Cap Matifou, francia erőművész
  • Pointe Pescade, francia artista
  • Lendeck, az Artenak kastély intézője
  • Rosena Lendeck, az intéző felesége, Sándor Száva nevelője
  • Narsos, a Savarena kapitánya
  • Pazzer, az Electric 2 matróza
  • Köstrik, a Ferrato kapitánya
  • Benito, szicíliai bűnöző
  • Guyarre ezredes, Ceuta kormányzója
  • Szidi Hazam moqqaddem
  • Szidi Mohamed el-Rahdi, a szenuszita rend nagymestere
  • Faz-Rhat, a Török Birodalom tisztviselője

Verne: Sándor Mátyás olvasónapló

Első rész

I. A postagalamb
II. Sándor Mátyás gróf
III. A Torontál-cég
IV. A rejtjeles üzenet
V. Az ítélet előtt, alatt és után
VI. A pisinói vártorony
VII. A Foiba zuhataga
VIII. Ferrato halász háza
IX. A végső küzdelem utolsó erőfeszítései

A Sándor Mátyás című regény ezen részében Antekirtt doktor meséli el a történet eseményeit.

A cselekmény középpontjában három magyar nemes áll: Sándor Mátyás gróf, Báthory István tanár és Szathmár László gróf, akik egy összeesküvést szőttek annak érdekében, hogy visszaállítsák Magyarország régi függetlenségét. A három férfi, akik szoros baráti kapcsolatban álltak, közös célként tűzték ki a felkelés megszervezését, amely az egész országot, valamint Erdélyt is magába foglalta volna.

A terv szerint 1867. június 8-án indították volna a felkelést, de még az előző este az osztrák rendőrség megszállta Szathmár gróf trieszti házát, ahol az összeesküvés vezetői tartózkodtak. Sándor grófot és két társát elfogták, majd azon az éjjelen a pisinói vártoronyba szállították őket, ahol börtönbe zárták őket, és később halálra ítélték.

Az ítélet végrehajtásának előestéjén a közös cellában fogva tartott három férfi szökési kísérletet tett. Sándor gróf és Báthory István a villámhárító huzal segítségével sikeresen megszöktek a pisinói vártoronyból, és éppen a rohanó Foiba folyóba ugrottak, amikor Szathmár Lászlót a fegyőrök megragadták, megakadályozva, hogy társai után induljon.

Bár a szökevények esélyei a túlélésre csekélyek voltak, hiszen a folyó ismeretlen vidékre sodorta őket, végül sikerült elérniük a Leme-csatorna kavicsos partját. Innen tovább haladva Rovigno városába értek, ahol Andrea Ferrato halász segítségét kérték, aki menedéket adott nekik.

Andrea Ferrato, a bátor halász mindent előkészített, hogy a menekülteket átszállítsa az Adria túlsó partjára. Azonban egy személyes bosszútól vezérelt spanyol, Carpena, aki felfedezte rejtekhelyüket, feljelentette őket a rovignói rendőrségen. A foglyok újra megpróbálták elhagyni a várost, de Báthory István megsebesült, és a rendőrök hamarosan elfogták. Sándor Mátyást a parton üldözték, és golyózáporban a tengerbe esett, testét pedig az Adria soha nem vetette partra.

Másnap Báthory Istvánt és Szathmár Lászlót kivégezték a pisinói várerődben, míg Andrea Ferrato halászt, aki menedéket adott nekik, örökös kényszermunkára ítélték, és a steini fegyenctelepre szállították.

Az árulás sorozata egy postagalamb elfogásával kezdődött, amelynek nyakán egy rejtjelezett üzenet volt, Sándor grófnak címzett levél formájában. A galambot lefogva az üzenetről másolatot készítettek. A következő lépésben sikerült a Szathmár gróf házának rostélyáról másolatot készíteni, ami lehetővé tette számukra az üzenet megfejtését. Az így szerzett információkat átadták a trieszti kormányzónak, aki cserébe Sándor gróf elkobzott vagyonának egy részével fizetett.

A jelentést benyújtó személyek, Sárkány és Zirone, több mint másfél millió forintot kaptak, amit szabadon felhasználhattak. Sárkány, aki korábban sötét ügyekben volt érdekelt Simon Torontál trieszti bankár környezetében, az ő ajánlására került Sándor gróf közelébe, mint könyvelőt kereső alkalmazott. Ez lehetőséget biztosított számára a rostély lemásolására.

Második rész

I. Pescade és Matifou
II. A Trabaccolo vízre bocsátása
III. Antekirtt doktor
IV. Báthory István özvegye
V. Különféle események
VI. A Cattarói-öböl
VII. Bonyodalmak
VIII. Találkozás a Stradonén

Tizenöt évvel később a helyzet jelentősen megváltozott a főszereplők életében.

Simon Torontál, miután eladta trieszti bankját, családjával, feleségével és tizenhét éves lányával, Szávával Raguzába költözött, ahol elismert polgárként éli mindennapjait. Sárkány, az észak-afrikai származású férfi visszatért szülőföldjére, és az általa feljelentésért kapott összeget oly gyorsan elköltötte, hogy mára már alig maradt belőle. Zirone, aki Sárkány gazdagsága idején mellette maradt, most vele együtt Szicíliában próbálja újjáéleszteni egykori bűnbandájukat. Carpena helyzete viszont bizonytalanná vált.

Raguzában él Báthory István özvegye is, akinek körülményei szegényesek. Ő Borossal, Szathmár László egykori inasával osztozik a nehéz sorson. Báthory Péter, a fiuk, aki mérnöki diplomával rendelkezik, jelenleg állástalan, és szerelmes Torontál Szávába. Száva viszonozza a fiatal férfi érzelmeit, azonban édesapja, Simon Torontál határozottan ellenzi a kapcsolatot. A menekülőket korábban segítő halász, Andrea Ferrato a fegyenctelepen halt meg, gyermekei, Luigi és Marianna pedig nyomtalanul eltűntek.

Raguzában tűnt fel Antekirtt doktor, aki az elmúlt évtizedekben kiváló gyógyítói képességeivel szerzett hírnevet a Földközi-tenger térségében. A doktor egy jómódú sziget, Antekirtt birtokosa, amely Líbia partjainál található. Antekirtt elutasította Simon Torontál kérését, hogy kezelje feleségét, aki depressziós állapotban szenvedett, de felkereste Báthoryné asszonyt, akinek korábban jelentős adományt juttatott, Sándor gróffal való barátságára hivatkozva. Báthoryné, bár rászorult volna, visszautasította az ajánlatot, és fia, Péter is elutasította Antekirtt állásajánlatát, amely Raguzától távol eső munkát jelentett volna, így a fiatal férfi Szávától való távollétével járt volna.

Antekirtt doktor új segítőkre talált Pescade és Matifou személyében, akik francia cirkuszi komédiások. Pescade, a bőbeszédű akrobata és Matifou, az erőművész mindketten csatlakoztak a doktor szolgálatához.

Raguzában váratlan fordulatok következtek: Sárkány és Zirone is a városba érkeztek. Sárkány zsarolás útján kényszerítette Simon Torontált, hogy adja lányát, Szávát feleségül hozzá. Száva, aki mostantól apja vagyonának másik felét is birtokolja, mivel azt korábban az árulók nem osztották szét, határozottan ellenezte a házasságot.

Közben Péter, Száva szerelme, egy rejtélyes éjszakai sétán súlyosan megsebesült, és Antekirtt doktor sem tudta megmenteni. Péter temetése és Sárkányék esküvői menete tragikus módon keresztezte egymást, ami Száva idegösszeomlását eredményezte, és így az esküvőt félbeszakították.

Nem sokkal később Torontál felesége is elhunyt, halála előtt pedig még egy levelet küldött Báthorynénak. A tragédia újabb késedelmet okozott az esküvőben. Ugyanezen az éjszakán Antekirtt doktor, Pescade és Matifou segítségével kiásták Péter koporsóját, és a testet Antekirtt hajójára szállították, ahol kiderült, hogy Péter valójában csak tetszhalott volt. Ekkor Antekirtt végre felfedte igazi személyazonosságát: ő maga Sándor Mátyás gróf.

Harmadik rész

I. A Földközi-tenger
II. A múlt és a jelen
III. Mi történt Raguzában?
IV. Málta partvidékén
V. Málta
VI. Catania tájékán
VII. A Casa Inglese

Péter, miután Antekirttnál lábadozott, végül teljesen felépült. Édesanyja és Boros elhagyták Raguzát, de Torontálné által küldött levélről nem érkezett további információ. Antekirtt gróf, Péter társaságában, egyik gőzjachtján Szicíliába indult, de Málta partjainál egy heves viharba keveredtek, melynek következtében a hajó motorja meghibásodott. Ekkor egy bátor halász, Andrea Ferrato fia, Luigi mentette meg őket.

Luigi, aki Máltán él nővérével, csatlakozott Antekirtt gróf csapatához, és ezzel bővült az együttműködők köre.

Közben Sárkány, Zirone és a csapatukhoz csatlakozott Carpena Szicíliában rablóbandát szerveztek. Amikor Antekirtt gróf értesült arról, hogy ő is célpontjuk, csapdát állított a három bűnözőnek az Etna csúcsa közelében. A terv azonban kiszivárgott, és így Antekirtt doktor és Péter élete veszélybe került.

A helyzet kritikusra fordult, amikor egy kis házba szorultak be tizedmagukkal, miközben a körülöttük lévő bűnözők száma elérte az ötvenet. A menekülés akkor vált lehetségessé, amikor Pescade bátorságának köszönhetően sikerült kijutniuk, de a fegyveres összecsapás során Pescade megsebesült. A harc hevében, minden szándéka ellenére, Matifou végül az Etna kráterébe lökte Zironét.

Negyedik rész

I. A ceutai várbörtön
II. A doktor kísérlete
III. Tizenhétszer
IV. Az utolsó tét
V. A gondviselés útján
VI. A kísértet

Carpenát Szicíliában letartóztatták egy korábbi bűncselekmény miatt, majd kiadták a spanyol hatóságoknak. Elítélték, és büntetését a ceutai fegyenctelepen töltötte. Ezen időszak alatt Antekirtt gróf és Péter Ceutába utaztak, ahol Antekirtt fogadást kötött a ceutai kormányzóval. A fogadás tétje az volt, hogy Antekirtt képes bárkit hipnotizálni, és Carpenát választotta alanynak.

A hipnotizált Carpena a kormányzót XII. Alfonz spanyol királynak nézte, és tőle kegyelmet, valamint az Izabella-rend keresztjét kért. Antekirtt bemutatója lenyűgözte a közönséget, egészen addig, amíg Carpena nem vetette magát a tengerbe egy szikláról. Antekirtt elismerte, hogy a fogoly felügyelete alól kicsúszott, amit a kormányzó elhitt, bár Antekirtt emberei sikeresen kimentették Carpenát. A kaland után Antekirtt és emberei visszatértek a gróf szigetére.

Sárkány és Simon Torontál Monte-Carlóban játszották el Torontál vagyonának utolsó részét. Eközben Száva Sárkány egyik segítője által volt fogva tartva. Torontál, aki súlyos játékszenvedélyben szenvedett, mindent elveszített, miközben Sárkány szándékosan arra törekedett, hogy Torontál teljesen anyagilag kimerüljön, biztosítva ezzel magának Száva kezét.

A harminc és negyven játék során elvesztették az utolsó pénzüket is, de ekkor Antekirtt emberei rátaláltak. A csoport végül csak Torontált tudta elfogni, akit Antekirtt szigetére szállítottak.

Később Antekirtt váratlanul levelet kapott Borostól, amelyben segítséget kért, mivel a helyzetük tarthatatlanná vált. Antekirtt és Péter azonnal Karthágóba indultak, ahol megtalálták Borost és a zavart állapotban lévő Báthorynét. Mindkettejüket Antekirtt szigetére vitték.

Antekirtt egy különleges módszerrel visszaállította Báthoryné emlékeit, aki így újra találkozhatott halottnak hitt fiával. Báthoryné zsebében egy levél volt, amelyet Torontál felesége írt. A levélből kiderült, hogy Szávát kétéves korában elrabolták, és valójában ő Sándor gróf lánya. Antekirtt, aki korábban mindent megtett, hogy megakadályozza Báthory Péter és Torontál Száva házasságát, most minden erejével azon dolgozott, hogy végül összehozza a fiatalokat.

Ötödik rész

I. Cap Matifou kézszorítása
II. A gólyák ünnepe
III. Szidi Hazam háza
IV. Antekirtta
V. Igazságszolgáltatás

Újabb üldözés kezdődött, ezúttal Száva megtalálása volt a cél. Miután Matifou kiszedte a fogvatartott Torontálból, hogy Sárkány cinkostársa hol rejti Szávát, Antekirtt és csapata Teutába hajózott. Sárkány azonban gyorsabb volt, és a lányt Tripoliba szállította, ahol Szidi Hazam, egyik bűntársa házában tartották fogva.

A szenuszita mozgalom, amely a Földközi-tenger líbiai partvidékén szerveződik, régóta ellenzi Antekirtt szigetének létezését. Sárkány maga is a mozgalom egyik vezető szervezője. A szenusziták Tripoliban gyülekeznek, ahol egy nagy ünnepség után terveik szerint megtámadnák és elfoglalnák Antekirtt szigetét. Az ünnepség zűrzavarában Antekirtt és emberei sikeresen beépülnek a tömegbe, hogy megzavarják a támadást.

Pescade, akrobatikus képességeit kihasználva, bejutott Szidi Hazam házába, ahol megtalálta Szávát. Miután Száva megtudta, hogy Báthory Péter a fal túloldalán várja, azonnal a francia férfi követésére indult, és szerencsés körülmények között sikerült kijutniuk az őrzött épületből. Végül Péter újra egyesült szerelmével, míg Antekirtt – aki valójában Sándor Mátyás gróf – ismét találkozott lányával.

Antekirtta szigetén éppen az esküvő előkészületei zajlottak, amikor a szenuszita támadás történt, melyet végül sikerült visszaverni. A támadás során Sárkány is a sziget védőinek kezébe került. Sándor Mátyás vezetésével ítéletet hoztak Carpena, Torontál és Sárkány felett, és mindhármukat halálra ítélték. A kivégzés előtt a három férfit egy közeli zátonyra szállították, ahol egyikük véletlenül aktiválta a szenuszita támadók ellen telepített aknát, és mindhárman életüket vesztették.

Ezt követően Péter és Száva házasságot kötöttek.

Verne: Sándor Mátyás olvasónapló

 





 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük